Nem tud nyáron szabadságra menni sok magyar háziorvos, mert akkora a munkaerőhiány, hogy nem találnak helyettest - derült ki az RTL híradójából. A nyilatkozó háziorvosok szerint van olyan kollégájuk, aki évek óta csak néhány napot tud pihenni. Főként vidéken okoz gondot a háziorvoshiány, sokan nyugdíjas korúként is dolgoznak, de így is több mint 50
Elfogadta a román képviselőház szerdán az állami fizetés és nyugdíj halmozását tiltó, illetve a munkaviszony fenntartására a nyugdíjkorhatár elérése után is lehetőséget teremtő törvénytervezetet.
Szombaton egy tinédzser drónpilóta Colorado államban azzal vált hőssé és életmentővé, hogy drónjával felfedezett egy víznyelőbe esett, feje tetejére fordult autót. A 18 éves Josh Logue két ember életét mentette
A Balaton Sound szerdán nyitja meg kapuit, amely négy nap megállíthatatlan pörgést ígér az elektronikus zene szerelmeseinek. Lesz ott minden, még drónshow is. A Heineken Sound Európa egyik legvonzóbb beach
Az egyhangú döntéshozatal elvének fontosságát hangsúlyozta az Európai Unión belül Zoran Milanovic horvát államfő szerdán Zágrábban annak érdekében, hogy az olyan kis tagországok, mint Horvátország, ne szoruljanak háttérbe, és ne szavazhassák le őket a fontos döntések meghozatalakor.
Valamelyest javultak az év eleje óta a globális szuverén adósi kör hitelpiaci kondíciói - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott átfogó félévi szektorelemzésében.
Az MBH Bank Budapest 13. kerületében építi fel új, központi irodaépületét, amely a tervek szerint 2026 elejére készülhet el - tájékoztatta a pénzintézet az MTI-t szerdán.
Az amerikai Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) előrejelzése szerint az Egyesült Államok államadósság-terhe 2053-ra eléri a GDP 181%-át. Ez elsőre riasztónak tűnik, azonban a legutóbbi hosszú távú prognózisban szereplő számokhoz képest javulás történt.
Nagyobb fizetéssel és jobb munkakörülményekkel csábítják a tűzoltókat az épülő nagy gyárak, a hivatásos állományból pedig egyre többen távoznak emiatt.
A tatabányai önkormányzat mintegy 2,5 milliárd forint európai uniós támogatással megújította a Dózsakert városrész és a városközpont zöldfelületeit, illetve a megyeháza előtt közösségi teret hozott létre - közölte a Komárom-Esztergom vármegyei település önkormányzata szerdán az MTI-vel.
Kizuhant egy Iii. kerületi lakóházból és életét vesztette egy férfi - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (Brfk) sajtóügyeletese az Mti megkeresésére szerda este.
Valamelyest javultak az év eleje óta a globális szuverén adósi kör hitelpiaci kondíciói - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott átfogó félévi szektorelemzésében.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Kiriákosz Micotákisz görög kormányfőnek választási győzelméhez - közölte az Mti-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.
Megérkezett Siófokra az egy hete Komáromból induló, az új balatoni hajókat szállító flotta, amely két új kompot és két új katamaránt hozott - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) szerdán az Mti-vel.
Horvátország biztonságos idegenforgalmi célpont - jelentette ki Davor Bozinovic horvát belügyminiszter szerdán Velika Goricában, A fenntartható turizmus jelenlegi kihívásai című konferencián.
A szervezők idén ismét Újbuda önkormányzatával együttműködve, terveik szerint a Bikás parkban mutatják be az ARC közérzeti pályázat legjobb alkotásaiból összeállított kiállítást szeptember elejétől. A pályázatok leadási határideje július 26. 12:00. Az ARC leginkább az évente megrendezésre kerülő ARC közérzeti pályázat és kiállításról ismert, 2000 ó
Élőben Jófej - „a nem-interjú” címmel indít hangosan gondolkodó napi műsort július 4-től a Spirit FM 92.9. A műsorvezető, Horváth Oszkár az Önkényes Mérvadó nyári szünete alatt 44 adásban összesen 22 vendéggel beszélget majd. Az Élőben Jófej júliusban és augusztusban lesz hallható a Spirit FM-en hétfőtől péntekig 17:00-19:00 között, valamint láthat
A SZÉP kártya felhasználók, az élelmiszerüzletek, de még a munkáltatók számára is kedvező változást jelenthet, hogy augusztustól ismét lehetővé válik a hideg élelmiszervásárlás és az éves kedvezményes keret is emelkedik. Tavaly ugyanis a február-június közötti időszakban a K&H SZÉP kártya költések több mint negyedét az élelmiszervásárlás tette ki.N
Ismét környezetvédelmi aktivisták hajóztak három napon keresztül a Tisza-tó Tiszafüred és Tiszanána-Dinnyéshát közötti szakaszán. A 12 lelkes pethajós csapat összesen 200 részvevője naponta 400-500 zsák hulladékot szedett össze az ártéri erdőkből, a nádasokból és a tóparti hulladékszigetekről. A IV. Tisza-tavi PET Kupát tapasztalt csapat, a DHL Cle
A VIASAT3 visszatér legikonikusabb műfajához, a társkereső realityhez, hogy elhozza az ősz egyik legnagyobb dobását. Az ITV Studios Make Love, Fake Love című formátumának hazai verziója a festői Dubrovnikban forog, egy mesés tengerparti villában. Az itthon Szingli vagy svindli néven debütáló taktikai társkereső reality műsorvezetője Liptai Claudia
A gyártókat tömörítő Magyar Hullámtermékgyártók Szövetsége (MAHUSZ) üdvözli, hogy kormányzat szeretne megfelelni az Európai Unió által előírt hulladékkezelési direktíváknak, de az iparági egyeztetés nélkül megszületett új terv a szervezet álláspontja szerint teljesen szembe megy a kormányzat körforgásos gazdaságra irányuló törekvéseivel, emellett e
G. Kertész Orsolya és a Fidzsi-szigetekről származó férje, Priyesh Gounder óvónóből és óvóbácsiból lettek utazási vloggerek. Főképp online angoltanításból finanszírozzák utazásaikat, 3 év alatt 19 országot jártak be. Most a legfőbb szenvedélyük lehet a munkájuk 4 hétre, hiszen a Kiwi.com beválasztotta őket a World Travel Hackers csapatába. És hogy
Kimagasló szintet ért el HONOR 90 készüléke a DXOMARK kijelzőbesorolásán. Az átfogó, alapos okostelefonos képernyőteszt hat fő területet vizsgál: ezek az olvashatóság, a szín, a videó, a mozgás, az érintés és a képi zavarok. Lenyűgöző, 140-es pontszámmal a készülék elérte a DXOMARK Display Gold Label elismerést.Thibault Cabana, a DXOMARK kijelzőért
Megdőlni látszik az a mítosz, miszerint magánszemélyként kockázatos vállalkozás bérbe adni az autónkat: a Cristo autós appot működtető Smartsurance Technologies Kft. egy olyan autómegosztó szolgáltatással állt elő, ami biztonságosabb alapokra helyezi a bérbeadás folyamatát. Az autótulajdonosokat, és a bérlőket összekötő applikáció a gépjárművek tel
A kormány múlt heti bejelentésének értelmében 2024. január elsejétől alapjaiban változik meg a babaváró hitel és a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) konstrukciója. Juhász Attila, az Építőipari Vállalkozók Építőipari Szakszövetsége (ÉVOSZ) Magyar Építőanyagkereskedelmi Tagozatának az elnöke, valamint az Új Ház Zrt. igazgatóságának elnöke arr
Christine Lagarde egyrészt megerősítette, hogy júliusban ismét kamatot tervez emelni az EKB, másrészt felhívta a figyelmet az inflációs bizonytalanságra.
Nagy-Britannia június első felében hetek óta először kapcsolt be szénerőművet - de nem azért, mert a napelemek nem bírják a hőséget, ahogy egyesek állítják.
Részvényenként 1700 forint, összesen 3,460 milliárd forint osztalék kifizetésről döntött a Zwack Unicum Nyrt. közgyűlése szerdán - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A közforgalmú személyszállításban a 65 év feletti személyek életkoruk alapján teljes utazási kedvezménnyel vehetnek részt, azaz díjmentesen, személyi okmányuk bemutatásával, számukra már nem szükséges a kedvezményes utazási utalvány.
Június 15-én lezárult az idei tanév, de nem minden diák örülhetett az utolsó kicsöngetésnek. A szakképzésben tanulóknak, a szorgalmi időszakon kívüli egybefüggő szakmai gyakorlat teljesítéséig várniuk kell a vakációig. De mit is jelent pontosan a nyári gyakorlat a szakmát tanuló diákok számára? Cikkükben ezt szeretnénk bemutatni. Mindenkinek kötele
Olaszországban júniusban 6,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten, miután májusban 7,6 százalékos emelkedést mértek - közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adatként szerdán.
Immár negyedik alkalommal rendezik meg az Öko Expót a hajdúnánási Kendereskertben, a rendezvényt az idén szeptember 8-9-én tartják - jelentették be a szervezők Debrecenben sajtótájékoztatón szerdán.
A Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ágazati szülői értekezleteket szervez a székházában. A rendezvények célja, hogy a tanulók mellett a pedagógusok és a szülők is jobban megismerjék a szakképzés nyújtotta lehetőségeket. A rendezvénysorozatot először a tavalyi évben rendezték meg, de a népszerűségének köszönhetően idén is folytatódna
Svájcban némileg javult a befektetői hangulat júniusban az előző hónaphoz képest a Credit Suisse és a CFA Society Switzerland szerdán kiadott jelentése szerint.
2023. június 24-én az Atomflot Szevmorputy, a világ első és eddig egyetlen atommeghajtású teherszállító hajója elhagyta a szentpétervári kikötőt és elindult idei első útjára a Szentpétervár - Nahodka - Petropavlovszk-Kamcsatszkij - Murmanszk útvonalon. A Szevmorputy fontos szerepet játszik az Észak-keleti átjáró, azaz az Északi-tengeri hajózási útv
Meghosszabbítja együttműködését a Gorenje és az Európai Kézilabda-szövetség (Ehf), így a szlovén vállalat 2024-ben és 2026-ban is a férfi kézilabda-Európa-bajnokság hivatalos partnere lesz. A 2018 óta tartó szoros partnerség ráadásul új szakaszába is lépett, ugyanis a Gorenje a férfi torna mellett most először a női kézilabda-Európa-bajnokság szpon
A Bialetti márka az olasz dizájn ikonjává vált. Napjainkban 90 éves az a terméke, amely világszerte sokak életét forradalmasította - a híres Moka kávéfőző, avagy ahogyan nálunk elnevezték, a kotyogó.
A digitális kütyük használata alapjaiban változtatta meg mentális és fizikai működésünket. Az okoseszközökkel való folyamatos interakciók hatására a testünk egyszer vicces, máskor pedig egészen riasztó tüneteket, kényszeres viselkedést produkálhat. Cikksorozatunk legújabb részében ezúttal a fantom rezgés-szindróma kerül górcső alá. Nem hivatalos be
Szlovéniában májusban is folytatódott a kiskereskedelmi forgalom csökkenése, mind havi, mind éves összevetésben - közölte szerdán a statisztikai hivatal. A legnagyobb visszaesést az üzemanyag-kiskereskedelemben mérték.
Jelentősen elválik egymástól a biztosítók iránti bizalom mutatója, valamint a társaságok tevékenységével, kárrendezésével kapcsolatos elégedettség, az utóbbi lényegesen magasabb - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdán az MTI-vel.