A nemzetközi jog egyértelmű a háborús bűnösök kérdésében - idézte a Reuters Annalena Baerbock német külügyminisztert, aki Vlagyimir Putyin BRICS-találkozóra szóló meghívására reagált.
Mától Német Tamás a Telex új főszerkesztője, míg Dull Szabolcs, az eddigi vezető a Van Másik Zrt. lapigazgatója lesz. Tóth-Bíró Marianna főszerkesztő-helyettes két hete távozott.
Egyre többen vannak, akik anyagi okok miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy fenntartható módon étkezzenek, derült ki a WWF tizenkét országra kiterjedő felméréséből. Az idén a megkérdezettek 56%-a, 2021-hez képest 9%-kal többen válaszolták, hogy nem tudják megfizetni a fenntartható étrendet. Muszáj csökkenteni az egészséges élelmiszerek áfáját, ér
Az Olaszországba utazók jelentős fennakadásokra készülhetnek hétvégén az olasz reptereken, mivel az olasz reptéri dolgozók vasárnapra országos sztrájkot hirdettek - tudatja a Wizz Air.
Az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC volt vezetője figyelmeztetett, hogy a kriptovaluták árának manipulációjáért felelősségre vonás jöhet. Ami már meg is
„Változtatunk a Telex működésén. Mától Német Tamás a Telex új főszerkesztője, mivel Dull Szabolcs főszerkesztői-igazgatói posztját a saját kezdeményezésére szétválasztjuk” – írja a Telex. Tamás a Telex egyik legismertebb arca, eddig szerkesztőként, a politikai, gazdasági, közéleti témákkal foglalkozó rovat egyik vezetője volt. Vezetésével az a c
Sikeresnek lenni sokkal könnyebb, mint boldognak – állítja Blaskó Nikolett, az ACG reklámügynökség alapító-tulajdonosa és ügyvezetője. A Forbes Legyél Jobb! Napjának színpadán többek között arról is beszélt, miként változott a sikerhez való hozzáállása, mit adott neki a lósport és hogyan tanult meg hálásnak lenni.
A megyék átnevezése vármegyékké nem csak nagy port kavart a sajtóban és a közbeszédben egyaránt, de többszáz jogszabály módosítását igényelt. A helyzetet bonyolítja, hogy a különféle jogalkotók eltérő megoldásokat alkalmaztak a helyzet megoldására. A vármegyei jogszabály-dömping azonban csak a jéghegy csúcsa: egy év alatt 214 közlöny közel 12 ezer
A Honvédelmi Minisztérium bejelentése szerint az orosz-ukrán háború miatt idén elmarad az augusztusra tervezett kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Hadtechnikai Bemutató számolt be a 24.hu.
Sikeresnek lenni sokkal könnyebb, mint boldognak – állítja Blaskó Nikolett, az ACG reklámügynökség alapító-tulajdonosa és ügyvezetője. A Forbes Legyél Jobb! Napjának színpadán többek között arról is beszélt, miként változott a sikerhez való hozzáállása, mit adott neki a lósport és hogyan tanult meg hálásnak lenni.
Olaszországban országos sztrájkot jelentettek be a légiforgalmi irányítók és a földi kiszolgálók június 4-én, vasárnapra, a munkabeszüntetés miatt komoly fennakadásokra lehet számítani, amely a repülőterekre való utazást, a check-in folyamatát és a biztonsági ellenőrzést is érintheti – hívja fel a figyelmet mai közleményében a Wizz Air légitársaság
A Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben, bűnsegédként elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat egy 30 éves férfival, továbbá közokirat-hamisítás bűntette miatt 4, általa névleges cégvezetésre felkért személlyel szemben.
A hét első napjaiban még többfelé öntöztek záporok, foltokban nagy csapadékot adó felhőszakadások is előfordultak, a hét további részében azonban nagyrész napos, száraz idő a jellemző, magas UV sugárzással. A szántóföldi növények a legtöbb helyen szépen fejlődnek, de a záporokból kimaradt északnyugati és északkeleti területeken jól fog jönni a jövő
Pályakarbantartás miatt rövidített útvonalon közlekednek ezen és a következő hétvégén a 4-es, a 6-os és a 17-es villamosok, a csömöri (H9-es) HÉV helyett pedig egy szakaszon most szombaton és vasárnap pótlóbusz jár - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
Elfogadta az országgyűlés, és immár a Magyar Közlönyben is közzétették az úgynevezett Panasztörvényt. A 2023. évi XXV., a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvény a magyar vállalkozások jelentős részére kiterjedően írja elő többek közt azt, hogy miként kell kezelni az ily
Matolcsy György szerint előbb-utóbb csatlakozni kell az eurózónához, de ez 2030 előtt aligha érhető el. A jegybankelnök a Kossuth Rádióban azt is elmondta, hogy szerinte Európa sikeres lesz a következő évtizedben, és ebből az európai sikerből Magyarországnak nem szabad kimaradnia.
Változatlanul negatív figyelőlistán tartja az Egyesült Államok lehetséges legjobb, "AAA" államadós-besorolását a Fitch Ratings, annak ellenére, hogy a kongresszusban egyezség született az adósságplafon csaknem két évre szóló felfüggesztéséről.
A tavalyi év meglehetősen feketén zárult a vendéglátóipar tekintetében, a gazdasági válság ugyanis a vendéglátóipari egységeket érte el először és őket is érintette a legsúlyosabban. Az energiaárak, majd az alapanyag-árak drasztikus növekedése azt eredményezte, hogy a házhoz szállító éttermek egynegyede kénytelen volt lehúzni a rolót. Most azonban
Májusban a bitcoinbányászok bevételei óriásit növekedtek. A múlt hónapban 916,6 millió dollárt sikerült kibányászniuk, ami 13,7%-os növekedést jelent az előző hónaphoz képest. A The Block Research adatai szerint májusban kivételesen sok tranzakciós díjat söpörtek be a bányászok, több mint 120 millió dollár értékben. A tranzakciós díjak megugrását a
A stabilcoin kibocsátó Circle bejelentette, hogy június 8-án natív módon elindítja az USDC stabilcoinját az Arbitrumon. Ezzel végleg lecserélésre kerül
Május közepétől a gazdálkodók elkezdik lekaszálni a lucernásokat, réteket széna, illetve szenázs készítés céljából. Ugyanekkor a mezőgazdasági területeken élő állatok szaporodási, utódnevelési időszaka is ekkor zajlik.
Orbán Viktorék ragaszkodnak a költségvetés tavaszi parlamenti ülésszak alatt történő elfogadásához, ám ez kockázatokat hordoz. A megtakarítások révén elért jövedelmek zömére a 15 százalékos személyi jövedelemadó mellett 13 százalékos szociális hozzájárulási adót is kivetnek, és ez az adóemelés már megjelenik a büdzsé bevételi oldalán is. A különadó
Pünkösdkor a főváros és a fürdővárosok csábították utazásra a legtöbbeket, országszerte félmilliónál is több vendégéjszakát töltöttek el a hazai és nemzetközi vendégek a magyarországi szálláshelyeken.
A diákmunkás átlagos órabérek 1700 és 2000 forint között alakulnak az idén, de a kiemelt területeken akár 4000 forintot is lehet keresni a Prohuman Diákmunka iskolaszövetkezet szerint.
Azt mondják, a menedzsment olyan, mint a gyereknevelés: mindenképp elrontjuk, a kérdés, hogy mennyire és hogyan. Ám aki belátja, hogy nem hibátlan és képes az önreflexióra, az valódi változást érhet el a csapata és önmaga számára. Barbara Stöttinger, a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem vezetőképző akadémiájának (WU Executive Academy) dékánja össze
A kriptovaluták iránti fokozódó érdeklődés nyomán a Binance egy új, Binance Tax Watch elnevezésű blogsorozatban foglalja össze a digitális pénzügyi eszközök adózásával kapcsolatos tudnivalókat. Ennek első része az Európában és a Független Államok Szövetségében 2023 első negyedévében foganatosított adózási szabályokat mutatja be. A Binance szerint a
A Fitch Ratings (“Fitch”) negatívról stabilra javította a MOL hitelminősítéséhez kapcsolódó kilátást és megerősítette a MOL ’BBB-’ befektetésre ajánlott hitelminősítését - közölte a vállalat a BÉT weboldalán.