Június 28-án szerdán a városligeti Millenium Házában rendezték meg a III. Magyar Ipari Célgép Nagydíj Díjátadó rendezvényét, a Gépész Szalont. Az ország legnagyobb gépipari szakmai versenyére 114 pályázat érkezett be, a zsűrinek pedig nem volt egyszerű dolga, ugyanis ebben az évben látványosan emelkedett a nevezett célgépek minősége. Az Év Célgépe
A törvény elfogadása előtt némileg enyhítette a pedagógusok kötelező áthelyezésre vonatkozó részt az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a státusztörvényben – számolt be a hvg.hu.
Nincs veszélyben az inzulinellátás - reagált a Belügyminisztérium arra, hogy Takács Péter államtitkár erről szóló korábbi, háziorvosoknak küldött levelelét sokan eltérően értelmezték.
A Magyar Lapkiadók Egyesületének kezdeményezésére nullára csökkentené a napilapok áfáját az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága – írja a hvg.hu. Korlátoznák eközben a köztéri reklámokat, nyilvántartásba véve a reklámhordozókat.
Enyhült az ingatlanok áremelkedése a fővárosi agglomeráció egyik legmegfizethetőbb részén idén, ennek ellenére már a délkeleti szektorban is meghaladta az 500 ezer forintot az átlagos négyzetméterár. A szektor tranzakcióinak közel fele, 44 százaléka Gyálon és Gyömrőn zárult a Duna House adatai alapján.
Dinamikus áremelkedési versenyt vívtak a lakáspiacon a főváros kerületei az elmúlt tíz évben. Bár a legdrágább kerületek zöme még mindig budai, az élen már a pesti Belváros áll, és a négyzetméterárait leggyorsabban növelő városrész is egy bal parti peremkerület, a XV. Az OTP Ingatlanpont elemzője szerint azok a kerületek lehettek ennek az időszakna
A Budapesti Közlekedési Központ 2023. december 31-éig meghosszabbította az ingyenes utazási lehetőséget a közösségi közlekedési járatain az Ukrajnából érkező menekült személyek számára. A Fővárosi Önkormányzat kezdeményezésére a díjmentes utazás az eddigiekhez hasonlóan, egy személyazonosításra alkalmas ukrán úti okmány felmutatásával vehető igényb
Világszerte egyre több vállalkozás ismeri fel a szellemi tulajdon védelmének fontosságát, különös tekintettel a startupok és a tőzsdére lépő cégek esetében. Az átgondoltan kialakított szellemitulajdon-védelmi stratégia növeli a vállalkozások biztonságát és értékét, megsokszorozza a jövedelemtermelő képességüket, és jelentős előnyökkel jár a verseny
A 2023 elején elindult Széchenyi Kártya Max Plusz Program keretében 2023. június 27-ig közel 26 ezer hitelkérelem került befogadásra, mintegy 1033 milliárd forint értékben, amelyből 430 milliárd forintnyit tesz ki a leszerződött hitelek állománya - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
A Sarkad térségében feltárt szénhidrogén-lelőhelyen februárban állt termelésbe az első kút; Nyékpuszta mezőn a napokban ért véget a második fúrása, és már nekiláttak a harmadiknak is. A belföldön elérhető források fokozott hasznosítása erősíti Magyarország energiaszuverenitását és az ellátás biztonságát - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az
Az EU-tagállamok többsége a prémtermékek értékesítésének betiltása mellett a prémtenyésztés uniós szintű betiltását szorgalmazta – az Európai Bizottság azonban közölte, hogy további tudományos véleményekre vár, hogy irányíthassa a munkát az ügyben.
A kriptovaluta befektetők és kereskedők próbálnak előretekintőek lenni így a várható bikapiac bekövetkezése előtt, és igyekeznek lecsapni a legkedvezőbb lehetőségekre.
Önképzéssel, kapcsolatépítéssel, szervezetfejlesztéssel és az értékesítési stratégia újragondolásával érdemes tölteni a nyári leállás időszakát, hogy a produktivitás ne az uborkaszezonban se csökkenjen – derül ki a Comline Budapest összefoglalójából.
Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) vizsgálata nyomán összesen 19 millió forint bírságot rótt ki az Interactive Brokers Central Europe Zrt.-re, egyebek közt az ügyfél-átvilágítás, panaszkezelés, informatika, pénzmosás-megelőzés, kiszervezés, illetve a társaság számlái feletti rendelkezési jog terén feltárt hiányosságok miatt; az intézkedések nem befolyáso
A magyar kormány kommunikációjában szinte már azt üzeni, hogy az Európai Unió bankszámlái teljesen üresek. Bár az Európai Bizottság valóban a 2021-2027-es többéves pénzügyi keret feltöltését kérte, valójában az összes finanszírozási vállalás teljesítése ütközhet csak nehézségekbe. Két nehéz kő húzza a büdzsét: Ukrajna és a helyreállítási hitelkeret
Csak mérsékelt elmozdulással zárta a napot a BUX index, a blue chipeknél sem láttunk jelentős mozgásokat. Érdemes volt viszont az Opust figyelni, amely az elmúlt hetek töretlen ralija után ma jelentősebb mínuszban zárt.
Várhatóan szeptembertől kezdődhetnek el a B kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezők részére szervezett, autóbusz-vezetésre jogosító D kategóriás jogosítvány megszerzését lehetővé tévő tanfolyamok – mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország
Rákaptak a kártyás fizetésekre a legfiatalabbak: a K&H ifjúsági számláihoz köthető kártyák száma 64 százalékkal emelkedett három év alatt. A kártyákhoz köthető nyári forgalom több mint négyszeresére, 12 milliárd forint fölé nőtt, a vásárlások száma 243 százalékkal emelkedett. A K&H kiemelt céljának tartja, hogy a diákoknak bemutassa a készpénzmente
Négyállásos ultragyors elektromos autó töltőállomást hozott létre az E.ON Hungária Csoport az egyik székesfehérvári ALDI áruház parkolójában, két töltőberendezéssel. A 300 kW teljesítményű egyenáramú töltők a DC-töltők között leginkább elterjedt 50 kW-os villámtöltőkhöz képest hatszor gyorsabb töltést tudnak biztosítani. Az E.ON az ALDI-val együttm
Szakembernek szimfónia! Ez képzavar ugyan, de jól érzékelteti azt, amit május 31-én a Kite Zrt. fajtabemutatóján láthattunk Nádudvaron. Az országban két helyszínen, Nádudvaron és Dalmandon tartott KITE-bemutatók közül az alföldit az utóbbi években nem ajánlották a sajtótájékoztatók résztvevőinek a rendszeressé vált aszály miatt, de idén ott is pára
A listában gyermeküdülőket, egyetemi és rendőrségi üdülőket, sporttelepeket is találni, és a honvédség Stefánia úti kulturális központja is áldozatául eshet a kiárusításnak. Az előterjesztést a kormány még nem tárgyalta, de Nagy Márton már jóváhagyta. A lap arról is ír, hogy egy nem nyilvános kormányrendeletben a kabinet már tavaly döntött arról,
Újabb fejlesztéssel bővült a MÁV és a MÁV-Start utastájékoztatási rendszere, a mikorindul.hu webcímen is elérhetők a vasútállomások, megállóhelyek közlekedési információi - közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel.
Idén is megrendezésre kerül a Binance és az Alpine Forma 1 csapatának közös játéka, aminek nyertese egy teljes versenyhétvégére szóló, páros Grandstand belépőt kap a 2023-as Magyar Nagydíjra. A fődíj mellet a csapathoz köthető ajándéktárgyakat és fantokeneket is nyerhetnek, akik részt vesznek a legnagyobb kripto tőzsde promóciójában. A részvétel fe
Tömegesen érik el a nyugdíjkorhatárt a következő években a családi vállalkozások vezetői, egy friss kutatás szerint közel kétharmaduknak semmilyen terve nincs az utódlással kapcsolatban.
A még mindig magas büntetőkamat hamarosan jelentősen csökkenhet, ezért a babaváró hitelért hajrázó harmincasoknak is érdemes várni egy-két hónapot, mielőtt az év végi első kapuzárás előtt még akár terhesség nélkül is benyújtják az igénylésüket - írja a Bank360.hu.
Újabb fejlesztéssel bővült a MÁV és a MÁV-Start utastájékoztatási rendszere, a mikorindul.hu webcímen is elérhetők a vasútállomások, megállóhelyek közlekedési információi - közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel.
A nyári szünetben a több szabadidő azzal is járhat, hogy a gyerekek több időt töltenek a televízió előtt. Mikor nézzenek tévét a szünetben? Szükséges egyáltalán szabályozni a képernyőidőt, és ha igen, hogyan kezdjünk neki? Szakértő ad most tanácsokat a gyermekek tudatos televízózásához.
Miért kell a kisteherautóknak, pick-upoknak olyan hatalmasnak lenniük, és hol vannak a karcsú, hatékony, kezelhető méretű elektromos kisteherautók a városok számára?
Ha magas az infláció, akkor reáleszközökbe érdemes fektetni a nagykönyvek szerint, mint a részvények vagy az ingatlanok. De ez többnyire csak hosszabb távon működik, rövid távon gyakran nem. A rövid távú ingadozást, veszteséget láttuk tavaly, de a következő években jó hozamok jöhetnek - mondja Pekár Dávid, a Raiffeisen Alapkezelő befektetési igazga
Magyarország gázellátása szavatolt, már most több gáz van a tárolókban, mint a lakossági fogyasztás, az áramrendszer robusztus felépítésének köszönhetően megfelelő az ellátásbiztonság, így az ország energiaellátása biztosított - mondta az energiaügyi miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) közgyűlése közben tartott sajtótájékoztatón c