A jelenlegi erős versenyhelyzetben egyensúlyt kell teremteni a bizalomteli, elfogadó légkör és a teljesítmény szükségessége között. Ezért át kell formálni a teljesítményértékelést a cégnél, és a vezetőkkel is elkezdeni beszélni arról, hogy mit jelent Yetteles vezetőnek lenni – mondja Szalai Enikő, a cég HR igazgatója, aki tavaly vette át a pozíciót
Magyarország élelmiszer-termelése a nyolcavanas években volt a csúcson, azóta viszont folyamatos stagnálást tapasztalhatunk az ágazatban. A kormány ugyan kiemeltként tekint az ágazatra, de az élelmiszerboltok polcait vizsgálva továbbra sem látszik, hogy a magyar termékek ténylegesen versenybe tudnának szállni a nemzetközi piacon.
Újabb rekordlétszámot hoz az idei vakáció a táborozók számában, 230 ezer gyerek nyaral táborokban a nyár folyamán. Legtöbben közülük sport- és angoltáborban vesznek részt, míg a harmadik legnépszerűbb témát a katonai és honvédelmi táborok adják- tudatta sajtóközleményében az MTI-vel a Taborfigyelo.hu. Mint írták, a gyerekek több mint fele napközis
Leginkább a pandémia okozta a mikroválságot, de a bankszektornak jelentős likviditási tartalékai vannak - ezt mondta a Magyar Bankholding egyik vezetője egy interjúban.
A Prohuman Diákmunka tapasztalatai alapján az átlagos órabérek 1700 és 2000 forint között alakulnak idén, de a kiemelt területeken akár 4000 forintos órabért is kézhez kaphat egy diákmunkás.Az utóbbi években egyre népszerűbb a diákmunka: tavaly több mint 100 ezren dolgoztak az országban, idén pedig várhatóan ennél is többen fognak majd. A piacvezet
Az elmúlt évek lassuló dinamikájához képest az infláció felpörgette a bankjegynyomtatást, a forgalomban lévő bankjegyek értéke átlépte a 8000 milliárdos határt. A pénzromlásnak köszönhetően a készpénzállomány bővülésében nyomasztó a húszezresek térnyerése – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője
Csaknem félmillió liter hamis tisztítószert foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai két fővárosi raktárban - közölte a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága.
Jelentős szerkezeti átalakulásról döntött Szekeres Viktor, a Gloster igazgatóságának elnöke, 2023. június 1-i hatállyal a társaság ugyanis az eddigi 5 helyett 3 nagyobb (rendszerintegráció, cloud, nemzetközi szoftverfejlesztés) üzletággal folytatja működését. Ezzel a lépéssel közös irányítás alá kerülnek a Gloster szorosan illeszkedő tevékenységei,
2023-ban már több esetben is lekapartak egy-egy főnyereményt érő sorsjegyet a magyar lottózókban: mint a Szerencsejáték Zrt. a Pénzcentrum kérdésére közölte, ebben az évben már több mint 1 milliárd forintot utaltak ki 50 millió forint feletti kaparós-nagynyereményekre. Megtudtuk azt is, hogy az internetes sorsjegyekből a tavalyi év hasonló időszaká
Az Európai Unió tagállamai megosztottak abban a kérdésben, hogy a mobilhálózati fejlesztéseknél különadót vessenek ki, vagy kötelezzék a nagy technológiai cégeket, hogy segítsék a beruházások finanszírozását. Magyarország szerint ezeknek a cégeknek is fizetni kellene, de a Németország vezette ellentábor nem támogatja az ötletet.
Magyarország egyik legnépszerűbb és a hazai kereskedelmi televíziózás egyik leghosszabban futó társasjátéka, az Activity, hamarosan látható lesz az Rtl-en! A legendás vetélkedőben a hazai hírességek, humoristák, képernyősök és influenszerek legjava méri össze tudását és teszi próbára a nézők rekeszizmait. A fergeteges hangulatra garancia, hogy a
A magyar gazdaság megerősítése, a családok és a munkahelyek védelme a kormány legfontosabb célja – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Abda Agora átadó ünnepségen.
Egy tűzpiros Ferrarira is le lehet csapni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következő árverésén. Az olasz fenevad becsült értéke 86 millió forint, de akár már ennek a feléért is elvihető.
Minden idők legnagyobb pedagógus-béremelését tervezzük – írta a Belügyminisztérium (BM) a pedagógusnap alkalmából az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében, amelyben köszönetet mond „valamennyi pedagógusnak, aki szeretettel és lelkiismeretesen tanítja, neveli a rá bízott gyermekeket, diákokat”.
Ázsiában a részvénypiacok többsége emelkedett hétfőn követve a Wall Street-i mozgást, az optimista hangulatot az amerikai fizetésképtelenséget elhárító törvényjavaslat elfogadása váltotta ki. A japán részvények 33 éves csúcsra emelkedtek.
A múlt évben 13,62 milliárd forintos árbevételt ért el a Central Médiacsoport Zrt., ez kis mértékű növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A társaság profitja meghaladta a 2,5 milliárd forintot. (fotó: Central Médiacsoport) A 2021-es 13,29 milliárd forint után tavaly 13,62 milliárd forintos árbevételt ért el a Central Médiacsoport Zrt.. A
A hazai lakosság túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy tudatosan tervezi meg a hitelfelvételt, amikor lakásvásárlásra vagy otthona felújítására készül, de nem elhanyagolható azoknak az aránya sem, akik bizonytalankodnak, és nehezen hozzák meg a döntéseket. Az OTP Bank és otpotthon.hu megbízásából készült országos reprezentatív kutatás eredménye azt
Átadták Miskolc több mint négy milliárd forintból épült új, nagy kapacitású szelektív hulladékválogató üzemét, melyhez korszerű hulladékátrakó állomást is létesítettek - tájékoztatta az MTI-t a megyei jogú város csütörtökön.
A globális légitársaságok több mint kétszeresére növelték 2023-as profitprognózisukat az erős utazási kereslet közepette, és idén már a bevételek is megközelíthetik a pandémia előtti szintet - írja a Reuters.
A Kreml visszaállítja diplomáciai jelenlétét Tripoliban, míg az orosz zsoldosok hozzáférhetnek a keletebbre lévő olajlétesítményekhez és katonai bázisokhoz.
A klímaváltozás okozta változékony időjárás miatt különösen sok halálos áldozatot szedett a Mount Everesten az idei hegymászószezon - írta a The Guardian című brit napilap.
A lovasíjászattal felidézhetjük őseink harcmodorát és közelebb kerülhetünk nemzetünk múltbeli kultúrájához és hagyományaihoz. Napjainkra a lovasíjászat sporttá szelídült, melyben nagy szerepe volt Kassai Lajosnak, aki megalkotta a Kassai-féle lovasíjász módszert, mely 2013-tól hungarikumnak is számít. Az országban 9 lovasíjász központ található, m
Baljós eseményekkel kezdődött a június, ami az amerikai-kínai kapcsolatokat illeti: a Reuters arról számolt be, hogy egy kínai hadihajó 150 yardra, vagyis 137 méterre közelített meg egy amerikai rombolót a Tajvani-szorosban. Eközben Peking azzal vádolja Washingtont, hogy látszatpolitikát folytat.
Ismét személyes beszélgetésekre kerül sor az Mfor.hu és a Privátbankár.hu által szervezett Klasszis Klubban. Ezúttal az ingatlanpiac aktuális kérdéseit járjuk körül június 14-én, szerdán, többek között Lázár János építési és közlekedési miniszterrel, valamint az ingatlanfejlesztői, az energetikai és a finanszírozói szektor vezető képviselőivel.
Idén májusban a DataHouse adatai szerint 9 234 import használt személyautó kapott hazai rendszámot. Ez az érték 13 százalékkal haladja meg az áprilisi értéket, de továbbra is jelentősen elmarad az előző évek 10-11 ezres behozatali átlagától, a tavaly májusi 12 283-as mennyiségnek alig több mint háromnegyede. Mindez azonban lényegesen nem fogja viss
Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb konstrukciója volt az otthonfelújítási támogatás, annak ellenére, hogy utófinanszírozás formájában juthattunk hozzá a támogatáshoz. Helyette felújításra igen népszerűek a személyi kölcsönök.
A 2023-as tavaszi parlamenti ülésszak végével, készülve az őszi törvénykezési munkára, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium pénzügyi szabályozási területe - összhangban az uniós pénzügyi szabályozási stratégiával - a vállalati kötvények és a befektetési alapok vonatkozásában új szabályozási koncepciót dolgoz ki - fogalmazta meg a GFM közleményében Tú
Ismét személyes beszélgetésekre kerül sor az Mfor.hu és a Privátbankár.hu által szervezett Klasszis Klubban. Ezúttal az ingatlanpiac aktuális kérdéseit járjuk körül június 14-én, szerdán, többek között Lázár János építési és közlekedési miniszterrel, valamint az ingatlanfejlesztői, az energetikai és a finanszírozói szektor vezető képviselőivel
Több tízmillió dollár értékű kriptovalutát lophattak el, miután feltörték az Atomic Wallet kripto tárcát. A hír azért is számít meglepőnek, mert a tárca nem egy központosított, harmadik fél által üzemeltetett szolgáltatás, hanem egy privát tárca, vagyis elvileg csakis maguk a felhasználók ismerhették a saját walletükhez tartozó privát kulcsokat. Ho