Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 3,2, a márciusihoz képest 2,6 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene áprilisban a KSH adatai szerint. A visszaesés elsődleges oka a magas kamatkörnyezet nyomán visszaeső banki hitelezés, a magán és az állami beruházások csökkenése, illetve az építőipari árak drágulása.
A Google szerdán közölte, hogy két új, mesterséges intelligenciával működő funkciót indítanak a hirdetők számára, amelyek automatikusan megtalálják a legjobb hirdetési helyeket a vállalat felületein - írja a Reuters.
Érezhetően gyengült kedden a forint az euróval szemben, így újra 370 fölé került az árfolyam. Aggodalomra persze semmi ok, egyelőre változatlanul az utóbbi hetekben látott szűk sávban ingadozik az árfolyam.
Az Európai Unió pénzügyminiszterei várhatóan nem fognak jelentős előrelépést elérni az uniós adósságszabályok reformja terén a közelgő tárgyalásaik során. Németország és Franciaország között vita van arról, hogy minden ország számára kötelező legyen-e az éves minimális adósságcsökkentés. A Stabilitási és Növekedési Paktum viszont az év végétől újra
Akár egy saját kereskedési napló vezetéséhez, akár könyveléshez / adózáshoz van rá szükség, mindenképp hasznos újítás, hogy a Binance könnyebbé tette a múltban végrehajtott kereskedési ügyletek adatainak lekérését. A tőzsde felületén sokáig csak 3-6 hónapra visszamenőleg (vagy ennél régebbről az ügyfélszolgálat segítségével) lekérhető információkat
A Scope Ratings elvégezte a Masterplast növekedési kötvényprogramban kibocsátott vállalati kötvényeinek éves felülvizsgálatát, amelynek során a vállalat besorolását változatlanul hagyta, BB- kategóriában, a kilátásokat viszont stabilról negatívra változtatta. A fedezet nélküli kötvény minősítése BB- besorolással került megerősítésre – áll a cég köz
Az Európai Központi Bank hamarosan próbára teszi a kontinens bankszektorának likviditási ellenállóképességét azzal, hogy a hitelinézeteknek összesen mintegy 500 milliárd eurónyi olcsó, még a világjárvány idején felvett hitelt kell visszafizetniük június 28-án egy összegben a TLTRO-programban – hívta fel a figyelmet a Bloomberg.
A Charles Schwab 2023-as Modern Wealth felmérése szerint legalább 2,2 millió dollárra van szükség ahhoz Amerikában, hogy valaki gazdag legyen – írja a Bloomberg.
2024-től Magyarországon is be kell vezetni az egynapos autópálya-matricát egy EU-s előírás miatt. A számítások szerint a napi jogosultság maximum kb. 4500 forintba fog kerülni.
Történelmi jelentőségű jelölést kapott a Paramount közép-kelet-európai kreatív csapata: a Golden Trailer Awards nívós szakmai díjára most először terjesztették fel a médiavállalatot. Az esélyes pályamunka pedig a Mission: Impossible-höz készített karácsonyi promóvideó, amely rendhagyó módon látványos stop-motion technikával készült. Ethan Hunt anim
A pedagógus-státusztörvény tárgyalásának napján, vagyis most pénteken a képviselőkön és az ott dolgozókon kívül senki nem léphet be a Parlamentbe és a Jászai Mari térnél lévő képviselői irodaházba.
Oroszország legnagyobb bankja, az állami többségű Sberbank idén kínai jüanban fog kötvényeket kibocsátani, ha erre lehetősége nyílik - mondta a bank pénzügyi vezetője a Reutersnek. Arra számítanak, hogy a bank idei nyeresége meghaladja a 2021-es eddigi csúcsot is - írja a Reuters.
Mintegy 110 millió embernek kellett elhagynia otthonát háborús konfliktusok, üldöztetés vagy emberi jogaik megsértése miatt - közölte az ENSZ menekültügyi főbiztosa a szervezet 2022-es globális jelentésének szerdai publikálása előtt.
Foglalkozásegészségügyi-vizsgálaton az új munkahelyre való belépéskor és aztán meghatározott rendszerességgel mindenki részt vesz, aki szervezett munkavégzés keretében alkalmazásban áll. A munkáltatónak kötelező munkaalkalmassági vizsgálatra küldeni a munkavállalót, akinek pedig meg kell jelennie ezen. Hogy miből áll, milyen költségekkel jár, milye
Rosszul kezdte a második negyedévet az ipar, áprilisban a termelés volumene 2,5%-kal elmaradt az előző havi szinttől. A szektor gyenge teljesítménye növeli a valószínűségét, hogy a magyar gazdaság a negyedik egymást követő negyedévben is zsugorodhat.
Az elmúlt időszakot döntően a „Medárdot” idéző csapadékos időjárás jellemezte. Szélsőséges határok között szinte minden nap hullott csapadék, helyenként akár kéthavi átlagnak megfelelő mennyiség is esett, viszont több körzetben alig volt csapadék.
Kétmillió forint összdíjazású, többfordulós hallgatói ötletversenyt rendeztek a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Penny üzletlánc együttműködésével.
A Greenpeace aktivistái felmásztak szerdán reggel a Deutsche Bank frankfurti székházára, hogy tiltakozzanak a bank befektetési politikája ellen – írja a Reuters.
A Hungária Értékpapír Zrt. ügyében több milliárdos sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt a két tulajdonost 8, illetve 7 év börtönre, 4 társukat pedig rövidebb szabadáságvesztésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú ítéletével.
A vállalatok erősen preferálják a közösségi oldalakon keresztüli „jelöltvadászatot”, amit csak az online állásközvetítő portálok előznek meg. Továbbra is a belső ajánlások rendszere számít azonban a legkedveltebb toborzási formának.
Németországban gyorsult a nagykereskedelmi árak csökkenése májusban éves és havi összevetésben - közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis szerdán.
9 fő intézkedés mentén nemzetközi pályára állítaná a kormány a magyar kutatásokat: kiszámítható életpályát biztosítanak a magyar kutatók számára, kedvezményt adnak a hazai vállalkozásoknak és feltalálóknak a szabadalmi eljárásokban, és ösztönzik az innovációs tevékenységeket a tudományos előmenetelben is. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) s
A kuvaiti cégbíróság bejegyezte a Navigator Investments Nyrt. és a National Technologies Enterprise Company (Ntec), a Kuwait Investment Authority leányvállalata által alapított, Navigator Middle East Ltd. elnevezésű vegyesvállalatot - közölte a magyar cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Az osztrák OMV többségi tulajdonában álló OMV Petrom romániai energiaipari vállalat tegnap közölte, hogy új kőolaj- és földgázlelőhelyeket fedeztek fel, az új helyszíneken kitermelhető nyersanyagok a vállalat tavalyi teljes termelésének mintegy háromnegyedét tehetik ki.
Magyar idő szerint este nyolckor jön az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntő ülése, illetve ezt követően Jerome Powell jegybankelnök sajtótájékoztatója. Jelenleg a piac szinte teljes bizonyossággal 95,3 százalék esélyt adott annak, hogy az amerikai jegybank egyelőre nem emel tovább, hanem marad a jelenlegi 5-5,25 százalékos kamatszint.
A válság és az elmúlt években történt rengeteg változás bizony kihívások elé állítja a márkákat, a marketingeseknek pedig szembe kell nézniük azzal, hogy a korábbihoz hasonló eredmények eléréséhez ma már nem elég a jól bevált „rutinkommunikáció” – muszáj feltérképezni és kiaknázni az újabb eszközökben és csatornákban rejlő lehetőségeket.A digitális
A telekommunikációs óriás, a Taiwan Mobile jelenleg is tárgyalásokat folytat helyi kriptos platformokkal lehetséges partnerségekről és esetleges befektetésekről. A tajvani
A globális gyártási hálózat rugalmasabbá tétele nevében az Airbus készül első alkalommal készül Kínában gyártott utasszállító repülőgépet leszállítani egy európai megrendelőnek – írja a Bloomberg, hozzátéve, hogy a Wizz Air kapja az A321neo típusú repülőgépet.
A panellakások lettek az elmúlt évtized nyertesei a nagyvárosokban: a budapestiek 25 százaléka, a megyei jogú városokban élők 24 százaléka lakik panellakásokban.
2022 második felében az EU országok inflációs rangsorában Magyarország az élbolyba, majd az élre került, s őrizzük ezt a pozíciót 2023 első hónapjaiban is. Vajon a jelen helyzet csak pillanatnyi megingás, ami a „háborús inflációnak”, esetleg a kormány gazdaságpolitikájának köszönhető? – teszi fel a kérdést a GKI.
Miközben az IKEA ügyfélszolgálati hívásainak csaknem felét egy Billie nevű mesterséges intelligencia alapú csetbot kezeli, 8500 dolgozót call centeresből lekberendezővé képzett a cég.
A hazai közösségi autózás általános árazási modelljében a bérlés időtartama a leginkább meghatározó tényező, emellett azonban a megtett út mennyisége is fontos faktor a szolgáltatásnál - erre reagálva a Mol Limo mától átalakítja a díjszabását, a mai naptól kezdődően a 61 perc alatti, vagyis a leggyakoribbnak számító felhasználások esetén kilométer
A román kormány egészen elképesztő reformokat hajt végre, az ország fejlődése szinte páratlan. Annyiban nagyon örülhetünk ennek, hogy a kabinetnek a magyar párt, az RMDSZ is tagja.
A tejtermelők és feldolgozók mintegy kétharmada tervez beruházásokat a következő 2-3 évben, a fókuszban a technológiai fejlesztések és az energiahatékonyság áll - derül ki a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. a magyarországi tejszektor helyzetét vizsgáló kutatásából.