A napenergia-termelés jelentős növekedése Dél-Európában vezető szerepet játszott az energiaellátásban az elmúlt hetek hőhullámai alatt, amikor a hőmérséklet rekordokat döntött, és példátlanul nagy igény mutatkozott a légkondicionálás iránt - számolt be a Reuters.
Tombol a madárinfluenza-járvány Brazíliában, a fertőzés már elérte az ország legnagyobb baromfitermelő régióit is. Brazília a világ legnagyobb baromfiexportőre, ahonnan évente több százezer tonna hús érkezik az Európai Unióba.
„Amennyiben a GVH álláspontja kerekedik felül, úgy az engedékenységben részt vevő vállalkozások inkább tartózkodni fognak attól, hogy jogorvoslattal éljenek.”
A hétvégén több piliscsabai lakos panaszkodott rosszullétre az Aldiban vásárolt saját márkás tej elfogyasztása után. A Nébih közölte, hogy a német hátterű kiskereskedelmi vállalat saját hatáskörében kivonta a forgalomból a terméket - tudta meg a hvg.hu.
A Zyntern.com idei felmérése szerint a pályakezdők körében a Robert Bosch Kft. lett a legnépszerűbb munkáltató. A második helyezést a Magyar Telekom Nyrt. nyerte el, míg a harmadik helyen az OTP Bank Nyrt. végzett. A kutatási eredményekből az is kiderül, hogy a fiatalok közel fele tervez külföldön elhelyezkedni a következő öt évben belül, így nem
A távozó főszerkesztő szerint a fejlemény feladása annak a küzdelmének, hogy a jelenlegi városvezetés tartani tudja magát ahhoz a választási ígéretéhez, hogy Szentendrén független városi lap működjön. Pályázattal máris keresik az utódját.
A svájci központú európai energetikai cégcsoport, a MET bejelentette, hogy belép a francia piacra lyoni székhelyű leányvállalatán, a MET France-on keresztül. Az Antargaz a MET-et bízta meg, hogy 2023. október elsejétől átvegye a villamosenergia- és földgázfogyasztói portfólióját.
Romániában csökkent egyes alapélelmiszerek átlagos fogyasztói ára, amióta hatályba lépett az árrést korlátozó sürgősségi kormányrendelet - közölte hétfőn a versenytanács.
A várt romlás helyett javult kissé, így kevésbé pesszimista megítélést tükröz augusztusban a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet befektetői bizalmi indexe.
Százezresével nyitják az értékpapírszámlát a kisbefektetők, ismét tarol a tbsz, és lassan több pénze van a lakosságnak állampapírban, mint bankbetétben. A spekulánsok kedvence pedig továbbra is az OTP-részvény.
Európában azonban mínuszban indult a nap a tőzsdéken, a délutáni órákban azonban ismét pénteki záróértékük közelében mozognak a vezető részvényindexek, Amerikában azonban a múlt heti esést követően pozitív irányú korrekcióval indul a kereskedés. A magyar tőzsde felülteljesít a nemzetközi átlaghoz képest, elsősorban az OTP remek teljesítményének kös
Súlyosbította a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a dunai hajózási kartellben résztvevő cégek büntetését, mert azok annak ellenére támadták meg a bíróságon a GVH által hozott döntést, hogy engedékenységben részesültek.
A hét közepén ismét emelkedni fog a gázolaj ára a magyar kutakon, a 95-ös benzin esetében ugyanakkor most nem várható árváltozás - írja a holtakonkoljak.hu
Míg a férfiak jobban nyomon követik a mindennapi költségeket, addig a szebbik nem képviselői a főbb kiadásokon töprengenek el jobban - derül ki a Provident legfrissebb kutatásából.
Évente 30 százalékos kamatbónusz érhető el jelenleg a lakástakarék-pénztári számlákhoz a megtakarításon felül. Mivel ezt a kedvezményt már nem állami támogatásból biztosítják a pénzintézetek, hanem maguk gazdálkodják ki, így fennmaradása kizárólag az aktuális kamatkörnyezettől függ. Saját otthont létrehozni nem kis feladat, mert az ingatlan vásárlá
Nincs megállás az üzemanyagárak emelkedésében, bár most a benzinesek egy kicsit fellélegezhetnek. Szerdától a gázolaj literenkénti ára 15 forinttal fog emelkedni.
Magyarország sikere az eredményes vállalkozások, vállalatok működéséből adódik össze, ezért az élelmiszeriparban is lesznek nemzeti bajnokok, akik a világpiacon is helytállnak majd – jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára.
Százezresével nyitják az értékpapírszámlát a kisbefektetők, ismét tarol a tbsz, és lassan több pénze van a lakosságnak állampapírban, mint bankbetétben. A spekulánsok kedvence pedig továbbra is az OTP-részvény.
A következő évtized legfontosabb feladata az ivóvízhálózat fejlesztése lesz, az ezzel kapcsolatos állami program kidolgozása már folyamatban van - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára hétfőn, Székesfehérváron.
A főváros II. kerülete júniusban idén már másodszor lett az érdeklődők által megjelölt legkeresettebb terület, a XI. kerület pedig szintén másodszor lett a második a Duna House ügyfelei között végzett felmérés alapján.
Júliusban nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Németországban, és ezen belül emelkedett a teljesen elektromos autók részaránya is a német szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt pénteki jelentése alapján.
A Pannonia Bio Zrt. két vadonatúj, magas fehérjetartalmú takarmány-összetevővel bővítette portfólióját, nagy jelentőségük lesz az agrárium egészére nézve.
A hét első kereskedési napján kiemelkedő forgalommal emelkednek az Opus részvényei azt követően, hogy a Scope Ratings megerősítette a vállalat besorolását az éves felülvizsgálata során.
Júniusban a vártnál nagyobb mértékben csökkent az ipari termelés Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői jelentése alapján.
A brit kormány az illegálisan érkező bevándorlókat alkalmazó cégekre és szállásadóikra kivetett bírság összegének jelentős megemelésére készül a bevándorlást visszaszorítandó - közölte a brit belügyminisztérium hétfőn.
Felfüggesztették a Pécstől Barcs felé vezető gyorsforgalmi út előkészítését. Úgy tűnik, csak a Bóly-Ivándárda országhatár szakasz kivitelezési munkálatai kapcsán tartható, hogy az M6 autópálya 2024 elejére elérje a horvát országhatárt. Az Építési és Közlekedési Minisztérium Sajtóirodája arról tájékoztatta a Pénzcentrumot, hogy a Magyarország szomsz
A legendás befektető, Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway a hétvégén tette közzé második negyedéves számait, amelyek a működési eredmény szolid növekedését mutatták, miközben Warren Buffett konglomerátumának készpénzállománya közel 150 milliárd dollárra, vagyis rekordközeli szintre duzzadt. A részvénypiac második negyedévben látott ralija ell