2023. augusztus 9. szerda

aug. 9
16:18
A román jegybank fél százalékponttal emelte idei inflációs előrejelzését (ProfitLine)
A román jegybank (BNR) 7,5 százalékra emelte az idei év végére várható inflációs előrejelzését, és kizárja annak a lehetőségét, hogy már az idén csökkentse a január óta 7 százalékos szinten tartott alapkamatot - közölte szerdai sajtóértekezletén Mugur Isarescu, a BNR kormányzója.
aug. 9
16:24
Teljesen védtelenné tennék az államnak dolgozókat (Azenpenzem)
Gyakorlatilag az érdekképviseletek kisöpréséhez vezethetne a közszférából egy új törvénytervezet. Az ÉSZT, a LIGA Szakszervezetek, a MASZSZ, a Munkástanácsok, és a SZEF közös nyilatkozatban tiltakozott.
aug. 9
16:33
Hullanak a román cégek, mint a legyek (Piac és Profit)
Romániában egyre több vállalkozás jut bajba az árak emelkedése, a fogyasztás visszaesése, a gazdasági növekedés lassulása, valamint a kilátásba helyezett adóemelések miatt, a felszámolt cégek száma másfél évtizedes csúcsra emelkedett - írta az Agerpres hírügynökség, a Sierra Quadrant felszámoló cég legfrissebb elemzését ismertetve.
aug. 9
16:36
Figyelmeztet a szakértő: szép csendben elérhette Magyarországot is az Eris vírusmutáns (Portfolio)
Egész Európában, így Magyarországon is elterjedhet az új koronavírus-variáns, az Eris – mondta el az Inforádiónak Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója. A szakember úgy látja, nem kizárt, hogy már hazánkban is jelen van az omikron-variáns.
aug. 9
16:42
Közlekedő Tömeg: újabb hét vasúti mellékvonalat zárhatnak be, ezek lehetnek azok (Portfolio)
A Közlekedő Tömeg szerdai információi szerint újabb hét vasúti mellékvonal bezárását tervezi az Építészeti és Közlekedési Minisztérium. Az iho.hu közlekedési portál kedden szintén úgy értesült, újabb mellékvonalat zárhatnak be, miután augusztus 1-jétől tíz vonalat már megszüntettek. A minisztérium és a MÁV nem erősítette meg az értesüléseket.
aug. 9
16:42
Az előzetes adatok szerint nem nőtt a biztosított mezőgazdasági területek aránya (Magyar Mezőgazdaság)
Mivel a szántóföldek legnagyobb részéről már betakarították az őszi vetésű termést, inkább csak vagyonelemek – épületek, tetők - károsodását jelentették a mezőgazdasági termelők a biztosítók felé az augusztus 4-5-i szélvihar és felhőszakadás után.
aug. 9
16:42
Majdnem 600 ezer lakásban nem életvitelszerűen élnek (Üzletem)
Jelentősen nőtt az életvitelszerűen nem lakott ingatlanok száma Budapesten, és vidéken sem sokkal jobb a helyzet – olvasható az Otthon Centrum összesítésében.
aug. 9
16:48
40 százalékot ugrott a gázár - Mi áll a háttérben? (Portfolio)
Már 40 százalékos pluszban is volt a földgáz ára a holland TTF gáztőzsdén, miután a rekordszinteken lévő európai gázkészletek ellenére ismét aggódni kezdtek a piaci szereplők, ezúttal az LNG szállítással kapcsolatos bizonytalanságok miatt.
aug. 9
16:50
Elemezte a magyar szennyvizeket az NNGYK: itt van az eredmény (Portfolio)
Továbbra is emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján szerdán.
aug. 9
17:00
Meteorológia: nyáron már hatszor kellett kiadni a legmagasabb riasztást hevesebb zivatarok miatt (Alternatív Energia)
Idén nyáron már hatszor kellett kiadni a legmagasabb fokozatú (piros) riasztást zivatarok veszélye miatt, ez pedig önmagában több, mint amennyit egy átlagos évben összesen kiadnak - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző osztályának vezetője az MTI érdeklődésére.
aug. 9
17:06
Csütörtökön kezdődik a III. Nagy Ipoly-takarítás (Alternatív Energia)
Csütörtökön kezdődik a III. Nagy Ipoly-takarítás, a három napig tartó munkában több mint 170 kilométeres szakaszon tisztítják meg a határfolyót egyesületek, civilek, önkéntesek; az akciót a határ magyar oldaláról Nógrád és Pest vármegye önkormányzatai, Szlovákiából Besztercebánya és Nyitra megye önkormányzatai támogatják.
aug. 9
17:06
Csütörtökön kezdődik a III. Nagy Ipoly-takarítás (Tiszta Jövő)
Csütörtökön kezdődik a III. Nagy Ipoly-takarítás, a három napig tartó munkában több mint 170 kilométeres szakaszon tisztítják meg a határfolyót egyesületek, civilek, önkéntesek; az akciót a határ magyar oldaláról Nógrád és Pest vármegye önkormányzatai, Szlovákiából Besztercebánya és Nyitra megye önkormányzatai támogatják.
aug. 9
17:12
Mészáros Lőrinc cége Opus részvényeket vett (Portfolio)
Opus részvényeket vásárolt a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Talentis Group - közölte az Opus a BÉT honlapján.
aug. 9
17:12
Hiába volt idén pokoli hőség, a republikánus klímastratégia 2024-re: még több fosszilis energia, félresöpört megújulók (444.hu)
Az amerikai konzervatívok legbefolyásosabb thinktankja haditervet készített a reményeik szerint jövőre érkező republikánus elnöknek. A Project 25 nemcsak nagyobb hatalmat adna az amerikai elnök kezébe, de az összes érdemi környezetvédelmi intézkedést felszámolná.
aug. 9
17:12
Építőipar: 2023 második fele a túlélésről szól az ÉVOSZ szerint (Üzletem)
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége szerint az év második fele az erős piaci versenyről és a túlélési stratégiákról szól.
aug. 9
17:18
Fellendülés előtt állhat a léalma piaca (ProfitLine)
Világszintű fellendülés előtt állhat a léalma piaca, a kereslet növekedése kedvezne a magyarországi termelőknek is - olvasható a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács honlapján szerdán közzétett összefoglalóban.
aug. 9
17:18
Komoly magyarországi naperőmű fejlesztéshez szereztek pénzt a spanyolok (Portfolio)
Megszerzett egy fejlesztési hitelkeretet az ID Energy Group, amely nyomán 67 darab, kései fázisban lévő naperőműves és szárazföldi szélerőműves projektjét tudja befejezni több európai országban, köztük Magyarországon, összesen 1,6 GWp névleges kapacitással – közölte szerdán a spanyol hátterű, megújuló energiával foglalkozó vállalat.
aug. 9
17:18
Nagy a különbség a magyar és a nemzetközi gabonaárak között – a kormányzat választ vár (Agroinform)
Szeretnénk választ kapni a gabonapiac szereplőitől, mi indokolja az alacsony felvásárlási árat – ezt dr. Feldman Zsolt államtitkár mondta a Szentlőrinci Mezőgépnapok szerdai megnyitóján.
aug. 9
17:21
Egyre többen ébrednek rá, hogy az állam hosszútávon nem megbízható partner (Piac és Profit)
Az idei második negyedévben is folytatódott a hozamok növekedése és ezzel az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyoni helyzetének javulása, az egészség- és nyugdíjkasszák összesített taglétszáma pedig 2,06 millió főre emelkedett.
aug. 9
17:30
Húzós árak a 2023-as Sziget fesztiválon: 1690 a sör, 5500 a burger - itt a hivatalos árlista (Pénzcentrum)
Bár már tavaly is sokak szeme elkerekedett a Sziget Fesztivál árait nézve, ha lehetséges idén mégjobban meg fogja viselni a fesztiválozók pénztárcáját az esemény. A Pénzcentrum ármustrája ugyanis azt mutatja, hogy a legutóbbi fesztiválhoz képest is jelentősen megemelkedtek az élelmiszer és italárak. A röviditalok ugyanis átlagosan 240 forinttal drá
aug. 9
17:30
Időjárás: Magassági peremhullám teszi tönkre az éjszakát (Agroinform)
Ennek következtében egy hidegfront vonul át felettünk.
aug. 9
17:30
EM: tavaly 7 százalékkal csökkent a hazai üvegházhatásúgáz-kibocsátás, közel a 2030-as cél (Tiszta Jövő)
Uniós előírás alapján a tagállamok minden évben július végéig küldenek megközelítő adatokat az üvegházhatású gázok előző évi kibocsátásáról az Európai Bizottságnak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) összesítése szerint Magyarország kibocsátása 2021-hez viszonyítva 7 százalékkal mérséklődött 2022-ben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (E
aug. 9
17:30
A legutóbbi kamatdöntésről közölt részleteket az MNB (Növekedés)
Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa júliusi ülésén a kamatkondíciókról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint. Az alapkamat 13 százalékon maradt, az egynapos betéti gyorstenderek és devizacsere-tenderek esetében 100 bázisponttal csökkent a kamatszint.
aug. 9
17:33
Ha a nyaralójából, lakásából él, akkor figyeljen az adóhatóság intelmeire (Infostart)
Az adóhivatal arra hívja fel a figyelmet, hogy a lakásbérleti viszonyoknak a szabályoknak megfelelő, írásos rögzítése mind a bérbeadóknak, mind a bérlőknek kölcsönösen érdeke.
aug. 9
17:42
Pénztárszövetség: milliárdokkal nőtt az önkéntes pénztári vagyon (Üzletem)
Az önkéntes nyugdíjpénztárak összesített vagyona megtorpanást követően 1700 milliárd forint fölé nőtt az idei második negyedévben, ami eddig nem tapasztalt szintre emelte a pénztárakban kezelt nyugdíjmegtakarításokat.
aug. 9
17:45
Fábián Gergely: A magyar ipari termelés már felfelé tart (Infostart)
Az ipari növekedés motorja a járműgyártás és villamos berendezések gyártása lesz - erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár.
aug. 9
17:48
Közel 12 százalékot emelkedett ma az Opus (Portfolio)
A nemzetközi hangulattal összhangban a magyar tőzsde is emelkedett a mai kereskedésben, bár az OTP gyengesége miatt némileg lemaradt a Nyugat-Európai indexektől a BUX. Az Opus közben ma is folytatta a menetelést.
aug. 9
17:48
Jakab István számszerűsítette, milyen tragikus a magyar gabonahelyzet (Agroinform)
A jövedelmezőséghez szükséges termésmennyiségeket vetette össze a valósággal.
aug. 9
17:48
Az ausztrál hírportál teljesen otthagyja a twittert, mert toxikus a kommunikáció (Növekedés)
Az ABC ausztrál közszolgálati műsorszóró bejelentette szerdán, hogy majdnem az összes hivatalos fiókját megszünteti a korábban Twitterként ismert X közösségi platformon, arra hivatkozva, hogy az Elon Musk tulajdonába került oldalon "toxikussá" vált a kommunikáció - írta hírportálján a The Guardian című brit napilap
aug. 9
17:54
Kilencszáz zsák hulladéktól szabadították meg a Tiszát (MMonline)
Új vizeken, a Közép-Tisza Kisköre és Szolnok közötti 70 folyamkilométeres szakaszán tisztították napokon keresztül a folyót a XI. Tiszai PET Kupa környezetvédői, 937 zsák, hozzávetőlegesen 6,1 tonna hulladéktól mentesítve a folyót és árterét. A résztvevők között egyre nagyobb arányban képviselteti magát a legifjabb nemzedék. A forrásvidéki sikeres
aug. 9
17:54
Ezt is fogják ellenőrizni, ha támogatást igényeltél (Agrárágazat)
Rendelkezik-e az agrártermelő vízhasználati engedéllyel, jóváhagyó határozattal, ha szükséges, akkor szerződéssel?
aug. 9
17:54
"Valódi költségek" - Amikor a kolbász hirtelen majdnem kétszer drágább (Magyar Mezőgazdaság)
Egy kísérlet során a Penny áruházlánc Németországban kilenc termékért számol fel egy hétre olyan árat, amely tartalmazza a termelés okozta környezetszennyezés költségeit is. Ez elgondolkodtatja a vásárlókat.
aug. 9
18:00
Ígéretes felfedezés: jöhet a rákellenes tabletta (BitcoinBázis)
Egy rákellenes tabletta, amely a laboratóriumi teszteken kivételes eredményeket mutatott, továbblépett az 1. fázisú klinikai vizsgálatokba, azaz embereken fogják tesztelni.
aug. 9
18:06
Megtörte a csendet Meloni: az olasz bankok maguknak köszönhetik a bankadót (Portfolio)
Két nap hallgatás után Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is elmondta véleményét a bankok 40%-os profitadójáról – számol be a hírről a Bloomberg.
aug. 9
18:06
Lehet jelentkezni! A Debreceni Egyetemen ismét megrendezik a Tiszántúli Növényvédelmi Fórumot (Agroinform)
Növénykórtani és gyombiológiai szekció is lesz!
aug. 9
18:06
Megérkezett az új tulajdonos, le is állították a Dunaferr nagyolvasztóját (Telex)
A hírt kedden, egy gyárvezetői értekezleten jelentették be.
aug. 9
18:09
Jó napot zárt a pesti tőzsde, nagyot ment a Mol és a Telekom (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 159,43 pontos, 0,29 százalékos emelkedéssel, 55 235,51 ponton zárt szerdán.
aug. 9
18:12
Válik Tóth Gabi (Márkamonitor)
Krausz Gábor Facebook-oldalán jelentette be, hogy Tóth Gabival hat év után véget ért a kapcsolatuk.   „Szeretném mindenkivel tudatni, hogy hat év után, sajnos a kapcsolatunk Gabival véget ért. Időnként furcsa meglepetéseket, kellemetlen fricskákat tartogat az élet. Hannaróza felügyeletét, nevelését továbbra is  közösen tervezzük, szeretetben, békéb
aug. 9
18:18
Az építőipar rendelésállománya 30 százalékkal kisebb, mint 2022 közepén volt (ProfitLine)
Az építőipar rendelésállománya 30 százalékkal kisebb lett 2023 első félévének végén a múlt év közepéhez viszonyítva; az idén kötött új szerződések volumene 37 százalékkal marad el a 2022 első felében kötött szerződésekétől az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (Évosz) adatai szerint. A szövetség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében
aug. 9
18:18
Elvitték az 560 milliárd forintot érő szupernyereményt az amerikai lottón (Portfolio)
Egy floridai Mega Millions játékos nyerte meg a lottótársaság tisztviselői szerint az eddigi legnagyobb jackpotot, a nyereményt 1,58 milliárd dollárra becsülik, ami átszámolva mintegy 560 milliárd forint.
aug. 9
18:24
Szakított Tóth Gabi és Krausz Gábor: mi lesz a lakáshitelükkel, vajon ki marad az álomházban? (Pénzcentrum)
Tóth Gabi és Krausz Gábor 6 év után bejelentették, hogy elvállnak útjaik. A hír azért is váratlanul ért mindenkit, mert nem rég költöztek be álomotthonukba, Szentendrére.
aug. 9
18:30
Több mint 900 zsák hulladéktól tisztult meg a Tisza középső szakasza (Tiszta Jövő)
A Közép-Tisza Kisköre és Szolnok közötti 70 folyamkilométeres szakaszán tisztították napokon keresztül a folyót a XI. Tiszai PET Kupa környezetvédői, 937 zsák, mintegy 6,1 tonna hulladéktól mentesítve a folyót és árterét - közölte a Természetfilm.hu Egyesület, a Tiszai PET Kupa szervezője kedden közleményben az MTI-vel.
aug. 9
18:30
Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: intenzív a moníliás fertőzés kialakulása a gyümölcsökön (Agrofórum)
Az elmúlt napok időjárását a változékonyság és az átlagosnál hűvösebb, csapadékosabb időszak jellemezte. A mediterrán térségből érkező nagy nedvességtartalmú frontok sok csapadékot szállítottak, helyenként a havi csapadékot meghaladó eső hullott, többfelé jéggel társulva. A nappali maximum hőmérséklet nem haladta meg a 20-25 Celsius-fokot, éjjelent
aug. 9
18:42
Vlagyimir Putyin zöld utat adott: rubelben teljesítené a devizaalapú garanciákat Oroszország (Portfolio)
Rendeletben adott engedélyt Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán a devizaalapú állami garanciák rubelben történő teljesítésére.
aug. 9
18:42
170 millió forint befektetéssel támogat egy gasztro startupot a Hiventures (Üzletem)
A Hiventures kockázati tőkealap-kezelő 170 millió forinttal támogatja az iBar startup vállalkozást, amely a vendéglátóhelyek árukészletének kezelésére fejlesztett mesterséges intelligenciára épülő egyedi mobilapplikációt.
aug. 9
18:48
Gianluigi Buffonnal folytatódik A Calcio titkai (MMonline)
Az IFFHS által „Minden idők legjobb kapusának” megválasztott, a visszavonulását a napokban bejelentő Gianluigi Buffon is azok között van, aki exkluzív interjút adott a Sport TV-nek. Augusztus 12-én a Sport TV-re és az AMC Mikróra is visszatér „A Calcio titkai” a második évaddal, és ennek első epizódja a legendáról szól majd.Mielőtt augusztus 19-én
aug. 9
18:51
Jó hír jött a forintról estére (Privátbankár)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
aug. 9
19:00
Repítik a magas kamatok a Graphisoft Park profitját (Portfolio)
Közzétette legfrissebb számait a Graphisoft Park, amelyek a kihasználtság stabil szinten maradását, az árbevétel növekedését, és a profit megugrását mutatták. Ugyan üzemi alapon alig változott a cég eredménye a tavalyihoz képest, a magas kamatkörnyezetnek köszönhetően jelentősen nőttek a cég kamatbevételei, amelyek megtolták a nettó profitot. A vál
aug. 9
19:00
A génmódosítás és a biodiverzitás (Magyar Mezőgazdaság)
A biológiai sokféleség fogalmát már sokszor tisztáztuk, kezdjük most a génmódosításéval: egy növény, állat, mikroorganizmus vagy más szervezet genetikai állományának megváltoztatása. Célja valamilyen előnyös tulajdonság erősítése vagy kialakítása. A növénytermesztés klasszikus szabályai szerint ide tartozik a szelekció és a keresztezés is, de a GMO
aug. 9
19:06
Megszólalt Zacher Gábor a zéró tolerancia eltörléséről: Magyarországnak ez a legnagyobb problémája? (Pénzcentrum)
Nemrég röppent fel a hír, hogy eltörölnék a zérótoleranciát. Ennek kapcsán szólalt meg most Zacher Gábor, aki szerint ennél nagyobb problémákkal kéne jelenleg foglalkozni.

Keresés