A magyar katasztrófavédelem búvárcsapatot, szivattyúkat, munkagépeket és az árvízi védekezéshez szükséges eszközöket ajánlott fel az árvízi helyzet kezelésére Szlovéniának - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön az MTI-t.
Az elmúlt napokban bár jelentősen csökkent a csapadék a múlt hét második feléhez képest, de még mindig többfelé fordultak elő esők, záporok. Ez az időjárás számos növényi kórokozó számára nyújtott kedvező körülményeket, a talaj nedvességtartalma azonban az évszakhoz képest kedvezően alakul. A következő napokban száraz időre van kilátás, a hétvégétő
A kínai Linglong One, a világ első kereskedelmi célú kis moduláris atomreaktorának (Small Modular Reactor - SMR) magját sikeresen telepítették a dél-kínai Hainan tartományban, ami mérföldkőnek számít az SMR telepítésében. Ilyen még soha sehol nem történt
A csökkenő áraknak köszönhetően csaknem 20 százalékkal nőtt a műtrágyaforgalom a második negyedévben tavalyhoz képest - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefoglalójában.
A múlt héten országszerte pusztító vihart követően 104 százalékkal nőtt a lakásbiztosítások iránt érdeklődők száma és 64 százalékkal több szerződés született az egy héttel korábbihoz képest a Netrisknél. A lakásbiztosítások átlagdíja közel 38 ezer forint volt, és a cascobiztosítások is népszerűbbek lettek.
Július végén adtunk hírt, arról, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök zöld utat adott az orosz központi banki digitális valuta (CBDC) törvénytervezetének, amely lehetővé tenné a digitális orosz rubel bevezetését. Az orosz központi bank a tegnapi napon, augusztus 9-én jelentette be, hogy augusztus közepén megkezdi a digitális rubel tesztelését bankokka
A megújult és kibővített nyári szezonális ellenőrzés-sorozat során a street food vendéglátó létesítményeket is kiemelten ellenőrizték az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelők. A július második felében országszerte vizsgált 185 egységnél 14 alkalommal szabtak ki bírságot, 1 létesítmény tevékenységét korlátozták és egy kirívó esetben 50 kg húst semmis
Egy friss közvélemény-kutatás alapján a megkérdezett magyarok negyede nem tud pénzt megtakarítani. A kutatás szerint ugyanakkor viszont már több, mint 50 százaléka a magyaroknak rendszeresen tudatosan megtervezi a pénzügyeinek az intézését.
A szerdai napon belüli drámai, 40%-os, ugrás után csütörtökön zárásra mintegy 6%-kal csökkent az Európában irányadó gázár. Ez azt jelenti, hogy a holland TTF gáztőzsdén a szeptemberi lejárat ára estére 37,5 euró/MWh-ra esett, mert enyhültek az ausztrál sztrájkokkal kapcsolatos piaci aggodalmak.
A Magyar Nemzeti Bank az elmúlt 3 évben közel 60 százalékkal – az általa korábban vállalt mérték duplájával – mérsékelte működésének karbonlábnyomát. A következő három évre szóló környezetvédelmi stratégia további 15 százalékkal csökkentené az MNB károsanyag-kibocsátását, zöldítené a teljes hazai készpénzellátási láncot és a leányvállalatok működés
Feljuttatta a világűr határára az első turistákat csütörtökön a Virgin Galactic - jelentette be a Richard Branson amerikai milliárdos által alapított űripari vállalat.
Barcelona egyik legelegánsabb utcáján rabolták ki Lakatos Márkot. A magyar stylist, médiaszemélyiség Instagram-oldalán számolt be a történtekről. Elmondása alapján nyaralni ment a katalán metropoliszba, de fényes nappal egy motoros kitépte a kezéből a táskáját, amiben számos értékes tárgy lapult.
Az Eurostat adatai alapján jó hír, hogy a rablások, betörések és a lopások száma csökkenő tendenciát mutat az EU-ban, ezzel szemben viszont sajnos rendszeresek a csalások. Ráadásul nemcsak magánszemélyeket, de gyakran vállalkozásokat is érinthetnek az ilyen jellegű ügyek.„Az EU-ban 2020 és 2021 között a rendőrség által feljegyzett rablások száma 1%
Az RTL Csoport, az RTL Magyarország luxemburgi anyacégének legfrissebb pénzügyi beszámolójából több érdekes adat is kiderül a magyar televíziós piacról. Amellett, hogy kiderül belőle, hogy mennyivel nőtt az RTL+ és az RTL+ Active streamingszolgáltatás előfizetőtábora, a médiavállalat elismeri, hogy a TV2 átvette a vezetést az RTL-től, sőt azt is el
Harmincnégy százalékkal, 22,3 milliárd koronára (363,49 mld forint) csökkent a Cseh Energetikai Művek (CEZ) nettó nyeresége az idei első félévben az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Jelenleg 4 százalékkal marad el az EU átlagtól a magyar másoddiplomás képzésben résztvevők aránya, pedig a piacképesség megtartásában egyre nagyobb szerep jut majd az „élethosszig tartó tanulásnak” – hívják fel a figyelmet a Budapesti Metropolitan Egyetem szakemberei
Meglehetősen kedvező képet mutat a magyar Gini-index, mely az adott országon belüli jövedelmi (vagy vagyoni) egyenlőtlenségek mérésére szolgál. Hazánkban a mutató egy 2020-as felmérés alapján nagyjából az osztráknak és a horvátnak felel meg, és kimondottan alacsony kategóriába tartozik.
Egyeztetett szankciókkal sújtja az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kanada a libanoni központi bank volt kormányzóját és munkatársait korrupcióra hivatkozva - jelentette be az amerikai kormányzat.
Mintegy 480 milliárd forint értékű kábítószer piacra kerülését akadályozta meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Idén is folytatódik a 2019-ben megkezdett szőlőszüreti ellenőrzési program, az elmúlt évek pozitív tapasztalatai alapján komoly piactisztító hatása van a borágazatban - közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a szaktárca csütörtöki tájékoztatása szerint.
Az idei második negyedévben is folytatódott a hozamok növekedése és ezzel az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyoni helyzetének javulása, az egészség- és nyugdíjkasszák összesített taglétszáma pedig 2,06 millió főre emelkedett. Érdekes változás, hogy a munkáltatók az egészségpénztárak helyett inkább a nyugdíjpénztárak felé csoportosították át a befizeté
Idén júliusban átlépte a 76 ezret a zöld rendszámmal rendelkező járművek száma Magyarországon, melyek több mint fele tisztán elektromos személyautó - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön. Ezenkívül az elektromos belföldi buszflotta is gyarapodott, másfél év alatt a kétszeresére, zöld rendszámos buszokból már kétszáznál több közleked
Három fő oka van annak, hogy ennyire jelentős az üzemanyagárak emelkedése Magyarországon, mint ami az elmúlt hetekben bekövetkezett és ebből kettő az olajárak nominális alakulásához, egy pedig a forint gyengüléséhez köthető.
Egy éves lett a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikációja, ez alatt az egy év alatt pedig folyamatosan figyelték a felhasználói visszajelzéseket, hogy az app minél jobban kiszolgálhassa a biciklisek igényeit.Egyre sikeresebb a Kerékpárosbarát app, amelyet eddig több mint harmincezren töltö
Évtizedek óta nem volt ekkora a vízszint az ország déi részén húzódó Drávánál. A Dráván levonuló árhullám ma hajnalban 590 centiméterrel tetőzött, Szentborbásnál, Drávaszabolcsnál pedig holnapra várják az elhúzódó tetőzést.
Az OTP második negyedéves eredménye jelentősen felülmúlta az eddigi rekordot és a várakozásokat is. A korrigált adózott eredmény 284 milliárd forint volt, ami 75%-os éves növekedést jelent és 46%-kal magasabb az elemzői konszenzusnál. A korrigált saját tőke arányos nyereség (ROE) 33,5% volt a második negyedévben és 28,4% az első félévben.
Egészségmegőrzési kampányt indít a Mindennapok Női Szemmel (Nőiszem) Egyesület, ennek keretében családi életmódváltási tippeket is várnak online pályázatukra.
Az elektromos járművek elterjedésével párhuzamosan egy új megoldandó probléma merül fel: a leggyakrabban használt lítiumion akkumulátorok ártalmatlanítása, feldolgozása.
Egy uniós irányelvnek köszönhetően néhány éven belül nem csak a cégen belüli bérek lesznek megismerhetőek, hanem az álláshirdetéseknek is kötelező eleme lesz a várható bérsáv. Ezáltal magabiztosabban tudnak a leendő munkavállalók jelentkezni, és az indokolatlan férfi-női bérkülönbségek is szankcionálhatók lesznek. Bár a magyar jogba való átültetése
Egyre nehezebbé teszi a hazai webáruházak helyzetét a külföldi e-kereskedők előretörése, sok esetben az ő termékeiket és oldalaikat preferálják a vásárlók a magyar webshopokkal szemben. Tovább nehezíti az étrend-kiegészítőket, vitaminokat és bio termékeket árusító kereskedők helyzetét, hogy a jövő évi költségvetési törvényben lehetőséget biztosít a
Medgyaszay István 1877. augusztus 23-án született Budapesten. Az iskolai tanulmányai után kőművesként dolgozott, majd építész irodában tanult és gyakornokoskodott. Medgyaszay Istvánt ma a vasbeton építészet egyik kiemelkedő szakembereként tartja számon a magyar építész szakma, akinek a nevéhez fűződik többek között a veszprémi és a nagykanizsai szí
Már 57 évesen szeretne nyugdíjba vonulni a középkorúak nagy része. Sokan már az ötvenedik születésnapjuk előtt is befejeznék a munkát. Mennyi lesz a tényleges nyugdíjkorhatár Magyarországon?
Használt családiházat 11%-kal kedvezőbben, újépítésű ingatlant a tavalyi négyzetméterár közel duplájáért vásároltak 2023-ban Zala vármegyében a Duna House ügyfelei. A vármegyei átlagos négyzetméterárak 10%-kal emelkedtek 2022-höz képest, az otthonteremtésre fordított összeg pedig 26,6-ról 30 millió forintra ugrott az aprófalvas településszerkezetér
Augusztus 22-ig lehet jelentkezni a Hagyományok Háza országos szőttes pályázatára. A felhívás a mai életünkben is használható textiltárgyak, tárgyegyüttesek, kollekciók elkészítéséhez kapcsolódóan jelent meg. A XXIII. országos szőttes pályázat legfontosabb részletei Pályázni olyan esztétikailag, formailag és funkcionális szempontból is kimagasló
Végre elérkezett az év azon időszaka, amikor finom, hűsítő, hazai görögdinnyével tölthetjük meg a gyomrunkat. Ráadásul az élvezeten túl, még értékes hatóanyagokkal is töltekezhetünk közben.
Az Omron, az ipari automatizálási megoldások vezető szállítója bejelentette az Omron M1 integrált globális frekvenciaváltó-megoldás bevezetését. Ez a csúcstechnológiás megoldás fejlett rendszerintegrációs képességeket kínál, lehetővé téve a fokozott rugalmasságú, nagyobb hatékonyságú és helytakarékos géptervezést. Az Omron M1 integrált globális fre
Az építőipar rendelésállománya 30 százalékkal kisebb a múlt év közepéhez viszonyítva. A 2023. évben kötött új szerződések volumene 37 százalékkal marad el a 2022. év első felében kötött szerződésektől. Az év második fele az erős piaci versenyről, a túlélési stratégiákról szól.Az ÉVOSZ szerint számos építési vállalkozás, tervező- és mérnökiroda az e
A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat az első helyen végzett a Guidehouse Insights által összeállított „2023 Microgrid Integrator Leaderboard” rangsorban. Ez az eredmény a vállalat egyedülálló stratégiájának elismerése, melynek megvalósítása során ötvözi a microgrid
A nyári foglalások harmada kétéjszakás, negyede egy, ötöde pedig három éjszakára szól a Szallas.hu adatai szerint. Nem csak az olcsóbbra van igény: balatoni négycsillagos hotelt többen foglaltak idén, mint tavaly nyáron. Vízpartjaink közül a Tisza-tó átlagára a legkedvezőbb, egy főnek egy éjszaka 9 400 forint.
Október 1-jétől egyes körzetekben újra lehet visszatáplálni a hálózati áramot háztartási napelemekből, az előző évbeli korlátozás után; a döntés hátterében az EU-val kötött megállapodás és a kormány beruházási támogatása áll.
A magyarok a bankok, valamint a távközlési és közigazgatási szektor digitális ügyintézési megoldásaival elégedettek leginkább, míg legkevésbé a biztosítási szektorral – derül ki a FaceKom országos reprezentatív kutatásából. Az eredmények alapján ma már mindennapos a digitális csatornán történő (például számítógépes vagy mobil applikációs) ügyintézé