Egy vállalkozás kiadásai között nem a bankköltség a legnagyobb összeg, de éves szinten akár több százezer forint is múlhat azon, hogy melyik bankkal köt szerződést, hol vezeti a céges számláját. Az értük folyó versenyben már nemcsak a hazai bankok vesznek részt, hanem többek között a Revolut is, amely hét számlacsomagot kínál a vállalkozásoknak.
Gyorsaság a visszajelzésekben és kommunikációban, fejlődési lehetőség, irányt mutató mentor, szabad véleménynyilvánítás lehetősége, rugalmas munkabeosztás és home office – többek között ezek azok a motivációs tényezők, amelyek akár hosszabb időre is egy-egy céghez vonzhatják a Z generációba tartozó munkavállalókat. (fotó: Mind-Diák Szövetkezet) A V
A kereskedelemben kapható műtrágyák fő összetevőit, a nitrogént, a foszfort és a káliumot, valamint a mikrotápanyagokat az emberi szervezet is „megtermeli”. Valójában az emberek már jóval a modern szintetikus műtrágyák feltalálása előtt is használták a vizeletet „trágyázószerként”.
Folyamatosan növekszik a zöld finanszírozás aránya az MBH Jelzálogbank kihelyezett hitelállományában, és a bank célja továbbra is a hazai lakásállomány korszerűsítése zöld hitelek segítségével – derül ki az MBH Csoporthoz tartozó hitelintézet 2022-es évről szóló fenntarthatósági jelentéséből, amelyet a Budapesti Értéktőzsde honlapján tettek közzé k
Egy-egy utazás a tervezettnél hosszabb lehet, például, ha késik a repülőjárat. A késés időtartamától és a távolságtól függően az uniós szabályok szerint kártérítés jár az utasoknak, de saját magukat is biztosíthatják.
Kiemelt, bruttó 737 ezer forintos illetménnyel toboroz legénységet a nemrégiben beszerzett Lynx, azaz Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba a Magyar Honvédség – mondta Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az M1 aktuális csatornán.
A frissen végzett 20-34 évesek körében tízből közel kilenc magyar fiatalnak volt állása 2022-ben – olvasható ki az Eurostat friss adataiból. A 88,9%-os, rekordnak számító foglalkoztatottsági ráta az ötödik legmagasabbnak mutatónak számít az EU-ban. Magyarország egyben szerepel azon hat EU-tagállam között is, ahol mindkét nem esetében meghaladja a 8
Gyorsított ágazati vizsgálatot tart szükségesnek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a holland Booking.com szálláshely-közvetítő cég magyar szálláshely-szolgáltatók felé fennálló tartós tartozásának vizsgálata ügyében, a turisztikai ügynökség pedig jogsegély szolgálatot indított az érintetteknek – derült ki az Országgyűlés gazdasági bizottságának turi
A Coinbase blokkláncán vált elérhetővé a Coca-Cola által kibocsátott NFT kollekció. A Masterpiece, vagyis Mestermű néven futó projekt a vállalat nemrégiben bemutatott és részben AI által készített, ugyancsak Masterpiece-re keresztel kampányának részeként jelent meg. Az NFT-ket a világ több ismertebb festményének és a márka jellegzetes üvegének kom
Gyorsított ágazati vizsgálatot tart szükségesnek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a holland Booking.com szálláshely-közvetítő cég magyar szálláshely-szolgáltatók felé fennálló tartós tartozásának vizsgálata ügyében, a turisztikai ügynökség pedig jogsegély szolgálatot indított az érintetteknek - derült ki az Országgyűlés gazdasági bizottságának turi
Milyen szabályoknak kell megfelelniük az influencereknek, magyarul véleményvezéreknek? Kinek a felelőssége, ha az influencer nem tünteti fel egyértelműen a hirdetést? Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Meglepő hírről számolt be a freshplaza.de hírportál, miszerint jelenleg az európai piacra kerülő bazsalikomnak mintegy 80%-a Kenyából származik. Hűtött légi szállítással fél napon belül ér a termék az öreg kontinensre.
Gyorsított ágazati vizsgálatot tart szükségesnek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a holland Booking.com szálláshely-közvetítő cég magyar szálláshely-szolgáltatók felé fennálló tartós tartozásának vizsgálata ügyében, a turisztikai ügynökség pedig jogsegély szolgálatot indított az érintetteknek - derült ki az Országgyűlés gazdasági bizottságának turi
Sietniük kell azoknak, akik szeptemberben hozzá szeretnének jutni a diákhitelhez. A hiteligénylést célszerű még augusztusban elindítani, hogy a pénz az iskolakezdés hónapjában az ingyenes számlára kerüljön.
Egy-egy utazás a tervezettnél hosszabb lehet, például, ha késik a repülőjárat. A késés időtartamától és a távolságtól függően az uniós szabályok szerint kártérítés jár az utasoknak, de saját magukat is biztosíthatják. Ma már ugyanis vannak olyan utasbiztosítások, amelyek a járatkésésekre kártérítést nyújtanak. A kártérítéshez azonban fontos, hogy a
Júniusban az építőipar árhatástól megtisztított termelési volumene 3,8 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest, míg az előző hónaphoz viszonyítva, munkanaphatással kiigazítva 1,4 százalék volt a csökkenés a teljesítményben. Épületek főcsoportban 7,5 százalék volt a növekedés, az egyéb építmények - infrastrukturális beruházások - e
A vártnál jobban teljesít a kiskereskedelem az Egyesült Államokban. Az amerikaiak fokozták az online vásárlásokat, és többet költöttek éttermi szolgáltatásokra is, ami azt jelzi, hogy a gazdaság a harmadik negyedév elején tovább bővülhetett.
A mesterséges intelligencia korába léptünk, ami számos kérdést felvet – többek között azt, hogy a nagy technológiai cégek által kifejlesztett megoldásokat hogyan tudják a kisebb, akár induló startupok használni. Hazai szinten is vannak már ígéretes megoldások, amelyek az MI-t alkalmazzák, például a betegségek felismeréséhez, a növényi kártevők elle
Rggel még minimális elmozdulással kezdett a forint, majd gyengülésnek indult. Az orosz rubel a tegnapi hatalmas esés után fordult egyet, majd a hatalmas kamatemelésre olvadni kezdett az előnye.
Gyorsított ágazati vizsgálatot tart szükségesnek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a holland Booking.com szálláshely-közvetítő cég magyar szálláshely-szolgáltatók felé fennálló tartós tartozásának vizsgálata ügyében, a turisztikai ügynökség pedig jogsegélyszolgálatot indított az érintetteknek – derült ki az Országgyűlés gazdasági bizottságának turis
Előző cikkünkben a magyar magánegészségügyi piac méretével kapcsolatos becsléseinket foglaltuk össze, külön figyelmet szentelve az iparág legmeghatározóbb szereplőire. Ezek a szereplők az esetek többségében járó- és fekvőbetegellátást kínáló intézmények, akik főként budapesti központtal vagy országos hálózattal rendelkeznek. Az említett szegmens ár
Csalódott barátaiban Medveczky Ilona, ezért széttépte a végrendeletét. Télen dermesztő hidegben síruhában, paplan alatt tanulta a Drága örökösökben kapott szerepét úgy, hogy közben senkire sem számíthatott.
Szatmáry Kristóf bekeményített, azt üzente a cégnek: „ha a jövő hét elejéig nem történnek meg a kifizetések, akkor tovább folytatják az intézkedéseket, esetleg újabb bizottsági ülést tartanak.”
Az elmúlt héten jelentősen csökkent a csapadékhajlam, kisebb esők csupán a Nyugat-Dunántúli régióban voltak. A nappali hőmérséklet csak a hónap közepén érte el ismét a 30 0C-ot, éjszakánként viszont 15 fok körüli értékre csökkent a hőmérséklet. Hajnalra igen erős a harmatképződés.
Talentis International Construction Investments Kft. névre keresztelte el új cégét a felcsúti milliárdos, vagyis ismét kilépett a nemzetközi piacra. Hogy pontosan mit és hol fognak építeni, azt egyelőre nem lehet tudni, de a leggazdagabb magyar leginkább Horvátországban aktív.
Lezárult az "Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése az MVM NET Zrt.-nél a Sümegi járásban" című projekt, melynek célja volt, hogy a kevésbé fejlett régiókban lehetővé váljon a digitális szolgáltatások terjedése az állampolgárok és a vállalkozások körében.
Világszerte a Varroa atka (Varroa destructor) jelenti a legnagyobb veszélyt a méhészetekre. Évente méhcsaládok millióinak elvesztéséért felelős közvetlenül vagy közvetve.
Sietni kell azoknak, akik szeptemberben hozzá szeretnének jutni a diákhitelhez. A hiteligénylést célszerű még augusztusban elindítani, hogy a pénz már az iskolakezdés hónapjában az ingyenes számlára kerüljön. Az
A stagnálást váró elemzői várakozások helyett nőtt a munkanélküliségi ráta, a prémiumok nélkül számított átlagbérek növekedési üteme pedig rekordmagas szintre jutott Nagy-Britanniában az április és június közötti három hónapos időszakban.
A Fitch Ratings elemzője szerint az amerikai bankrendszert egy újabb kockázat fenyegeti, ez pedig egy átfogó leminősítés, ami akár a nagybankokat is érintheti – számol be a hírről a CNBC.
Sütő Enikő műsorvezetővel, és Szomoru Miklós kertészmérnök segítségével ismét mesebeli kerteket láthatnak a nézők a Spektrum Home-on. Az Álomkertek augusztus 12-én indult második évadában feltárul többek között a zánkai Zen Garden, egy szentendrei levendula farm és több különleges balatoni kert varázsos világa. Az új évad minden epizódjában két oly
2023-ban, amikor a blokklánc már egy mindennapi kifejezés a technológián alapuló világunkban, a hagyományos videójátékokat is lassan leváltják a blokkláncra