Újabb mérföldkőhöz érkezett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által 2020-ban bevezetett Azonnali Fizetési Rendszer (AFR). Folyamatos egyeztetéseket követően az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0 fejlesztési stádium első lépéseként az elektronikus úton indított egyedi belföldi átutalások már húszmillió forint értékhatárig teljesülnek az érintett pénzforgalmi
A CIB októberben több napon is az informatikai rendszerei karbantartására készül, ezért tervezett leállások jönnek a banknál - derül ki a bank ügyféltájékoztató leveléből.
A vállalat gyorsjelentését követően az MBH bank szakértője friss elemzéssel jelentkezett az Alteoval kapcsolatban, melyben a megváltozott kamatlábak és a társaság nettó adósságállománya miatt kis mértékben csökkentette korábbi célárát. A szakértő által megjelölt célár mindenesetre a jelenlegi szinthez képest 45 százalékos felértékelődési potenciált
A 4iG Nyrt. a vállalatcsoport integrációjának felgyorsítására és márkaváltásra készül 2024-ben, amely mellett üzleti működési hatékonyságát is növelni kívánja a vállalatcsoport, ennek érdekében változásokat hajtott végre a menedzsmentben. Új vezérigazgatója van mától a Vodafone-nak és kiderült az is, hogy jövőre jön a márkaváltás, ONE néven folytat
Hat évvel azután, hogy az első autó legördült a gyártósorról, és több mint 2 millió autó készült el, a Model 3 hátsókerék-hajtású és Long Range összkerékhajtású változatának jelentős frissítését jelentette be a Tesla. Az új modell Magyarországon is rendelhető már, októbertől adják át az autókat.
Júliusban immár tizenkettedik hónapja emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban - az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára szerdán felkerült adatok szerint.
Az S&P Global által készített HCOB Eurozone Manufacturing bmi indexének legfrissebb felmérési adatai szerint a harmadik negyedévben továbbra is nyomás nehezedett az euróövezet feldolgozóiparára. A csökkenő új megrendelések és a csökkenő munkahátralékok jelentős terhet róttak a gyártósorokra. A gyárak foglalkoztatási szintje kismértékben csökkent, é
A Samsung bejelentette a mesterséges intelligencia-alapú Samsung Food platform nemzetközi bevezetését. Az egyéni igényekhez alakítható felület egyszerre szolgál receptek gyűjtőhelyéül, miközben egy okos konyhai segédként élelmiszer- és étkezési információkat nyújt a felhasználóknak a személyre szabott receptektől kezdve, egészen a főzési instrukció
Évtizedek óta változatlan módon készültek a McDonald's hamburgerei, a cég viszont most változtatott az elkészítési módon, így több hamburger is megújult.
A forint a 200 napos mozgóátlaga felett kezdte a napot, így döntő jelentősége lehet, hogy a piacok hogyan értékelik majd a részletes második negyedévi magyar GDP-adatokat, valamint hogy mit olvasnak ki a külkereskedelmi statisztikákból. Az Egyesült Államokban a Federal Reserve kamatpolitikáját meghatározó statisztika is érkezik, ami újra bikássá te
A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2023 II. negyedévében a nyers adatok szerint 2,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 2,3%-kal, míg az előző negyedévhez mérten 0,3%-kal mér
A magyar kutaknál az utóbbi időben tovább drágult a dízel, ráadásul a folyamatok az áremelkedés irányába mutatnak. A régióban továbbra is nálunk az egyik legdrágább a tankolás – derül ki a heti rendszerességgel jelentkező Mfor Üzemanyagár-figyelőből.
Ha nincs tanárhiány, miért kell napközis tanárként délelőtti órákat tartani, alsós tanárként felsősöket oktatni vagy több osztályt összevonva tanítani? Miért gondolják az oktatáspolitika szócsövei, hogy a szülők sem fogják látni a valóságot a számoktól, amikkel megpróbálják kiszúrni a szemüket? És miért költözött annyi család idén Ausztriába, ha a
A jövő héttől 1 százalékkal alacsonyabb kamattal forgalmazza az Államadósság Kezelő Központ az Egyéves Magyar Állampapírt és a Kincstári Takarékjegyeket. A sima diszkontkincstárjeggyel jobban járhat a lakosság.
Eladói nyomás alatt voltak csütörtökön a terménypiacok. Chicagóban a búza 1 százalékkal, a kukorica 0,2 százalékkal, a szójabab 1,3 százalékkal, a repce pedig 0,3 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, miközben a repce drágult.
A 2021-es év egyik sztáriparágának számító kannabisz szektor a feledés homályába veszett a befektetők szemében a mögöttünk álló hónapokban, szépen lassan csordogáltak lefelé a legjelentősebb termesztő vállalatok részvényárfolyamai. A napokban azonban jött egy bejelentés a tengerentúlról, ami az alagút mélyén felvillanó fénysugárként vonzotta be ism
Egy érdi helyi kereskedelmi rádióról és a Viasat 3, illetve az AXN egy-egy műsoráról is döntést hozott a nyári szünet utáni első ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. Hatósági szerződésben vállalt kötelezettségek teljesülését vizsgálta hatósági ellenőrzés keretében az NMHH Médiatanácsa az Érd FM 101,3 helyi vételkörzetű
Erősen gyengülni kezdett a japán jen, de nem látszik, hogy bármit is lépne a kormány: Szuzuki Sunicsi japán pénzügyminiszter szerint a valutaárfolyamokat a piaci erőknek kell meghatározniuk, bár megjegyezte, hogy a hirtelen, drasztikus mozgások nem kívánatosak. Szuzuki megjegyzései nem utaltak arra, hogy azonnali devizapiaci beavatkozásra vonatkozó
Az ökológiai baromfitartó telepek száma az elmúlt években, a tavalyi év kivételével, közel stabilnak mondható. A biohús piacán a több mint 1063 tonnával a baromfihús csak kis részesedéssel rendelkezik.
Megjelenésében is fényűző, milliomos nyereményeket kínálósorsjeggyel bővül a Szerencsejáték Zrt. kínálata. A Milliomos Klub rendhagyó módon két darab 85 millió forintos fődíjjal, összesen pedig 5,175 milliárd forintnyi nyereménnyel várja a szerencsevadászokat.
Újabb fényforrásokat vezetnek ki az Európai Unió piacáról, elsősorban a higanyterhelés csökkentése, valamint az energiamegtakarítás ösztönzése érdekében - hívta fel a figyelmet az MEE Világítástechnikai Társaság pénteken.
Izgalmas művészeti alkotásokkal bővül a Kőrösy sétány, Újbuda népszerű, sokak által használt tere. Augusztus végén új miniszobor-kollekcióval és egyedi street-art festéssel válik gazdagabbá a XI. kerület.
A dán Novo Nordisk gyógyszergyártó ma megelőzte az LVMH-t Európa legértékesebb tőzsdén jegyzett vállalataként, véget vetve a francia luxuskonszern 2 és fél évig tartó "uralmának".
Az oktatásügy a magyar közélet egyik legmeghatározóbb témája a rendszerváltás óta, sajnos gyakran negatív értelemben. Különösen igaz ez az elmúlt két évre, az eddigi leghosszabb oktatási tüntetéshullámmal, amelyet tanársztrájkok sora övezett. A megmozdulások oka nem pusztán a tanárok alacsony bére; az oktatási rendszer egésze kr
5 év alatt háromszorosára nőtt és tavaly már meghaladta a 120 pincészetet a pezsgőt előállító pincészetek száma, köszönhetően a különleges, minőségi pezsgők irányába növekvő fogyasztói igénynek és a kormányzat által az elmúlt egy évtizedben a pezsgőkészítés elől lebontott bürokratikus gátaknak – közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazda
Az eddig érvényes tízmillió forint helyett már húszmillió forintig legfeljebb öt másodperc alatt teljesülnek az elektronikus úton indított egyedi belföldi átutalások idén szeptember 1-jétől az év minden napján, 24 órában - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Csökkennek a szőlőterületek, rendkívül alacsony az exportár, elaprózott a fajtaszerkezet, az ültetvények elavultak - sorolja a magyar bort sújtó nehézségeket Rókusfalvy Pál. A nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztot a Növekedés.hu arról kérdezte, mit sikerült elérnie tavalyi kinevezése óta, és azt is megtudtuk, miért kell több izgalmat vinni