A magyarországi lakáspiaci forgalom 25-30 százalékos visszaesésével számolnak az előző évhez képest az OTP szakértői, akik várakozásaikról szerdán Budapesten sajtótájékoztatón számoltak be.
A magyarországi lakáspiaci forgalom 25-30 százalékos visszaesésével számolnak az előző évhez képest az OTP szakértői, akik szerdán, egy budapesti sajtótájékoztatón ismertették várakozásaikat.
A vállalatok döntéshozataláért felelős igazgatósági tagoknak nincs megfelelő technológiai ismerete, ugyanakkor hiányoznak a női vezetők is a testületekből, az arányt javítani kell - erre a következtetésre jutott az EY tanácsadó cég európai pénzügyi szolgáltató vállalatokat elemző kutatása, amelynek eredményeit szerdán ismertette az MTI-vel.
Tegnap este megtörtént, amit a csúcskategóriás telefonok szerelmesei már régen vártak: az Apple - sok más egyéb mellett - az új iPhone-széria megjelenését is bejelentette, kevéssel később pedig már azt is tudni lehetett, hogy mindez mennyibe fog majd kerülni. Az árak természetesen most is horribilisek, különösen, ha a forintban kifejezett árat a do
Az Európai Unió a jövő hónapban bevezeti a világ első szén-dioxid-határadóját. Ennek első szakaszában az importőröknek be kell jelenteniük az Európában értékesített termékek CO2-kibocsátását.
A szerdai kormányülés után szokatlan időpontban, már ma, délután fél 5-kor elkezdődik a Kormányinfó, amelyen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tájékoztatnak a legfrissebb döntésekről. Az eseményt a Portfolio a szokásoknak megfelelően élőben, percről percre tudósítja.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Magyar Mezőgazdaság Kft. 2023. szeptember 29.-október 1. között újra megrendezi a Kán Egyetemi Napokat a Kaposvári Campus és a Pannon Lovasakadémia területén. Az állattenyésztési szakma képviselőit, a nagyközönséget és a kisgyermekes családokat, valamint a középiskolásokat színvonalas, interaktív progra
A tagállamokat tömörítő Tanács ma újabb fél évvel jövő március 15-ig meghosszabbította az oroszellenes szankciók azon körét, amelyek magánszemélyek és intézmények ellen szólnak – derült ki a Tanács szerdai közleményéből.
Valódi vidéki kavalkád várja a fővárosiakat és a fővárosba látogató vidékieket a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ területén 2023. október 20-22. között.
Magyarország a fintech átalakulás tekintetében a „korai többségi” fázisban van, ahol a kkv-k több mint 15 százaléka már fintech-ekkel működik együtt. Az elmúlt 7 évben a hazai piacon a nemzetközi fizetésekhez hozzáférést kínáló fintech-ek térnyerése jelentős, évi 50 milliárd forint megtakarítást eredményezett a magyar kkv-k számára. Az iBanFirst bu
A német Rentenbank inkubációs programjában automatizált rovartenyésztési üzemekkel vagy regeneratív mezőgazdasági robotokkal győztek a vállalkozások. Hazánkban a NAK TechLab program keretében a robotika és az energiamenedzsment a legnépszerűbb.
Az energiamegtakarítás és a zöldenergia felhasználása a fenntarthatósági jelentések és ESG vállalások korában már nem lehetőség, hanem kötelesség a vállalatok számára - hangzott el a Portfolio Sustainable World 2023 konferenciánk megújuló energiatermeléssel kapcsolatos szekciójában. Az előadók rámutattak: több olyan megoldás is van, amely rendkívül
Lesz még 400 felett az euró, talán még az idén. Bár 2024-től lassú növekedés indulhat Magyarországon, még 2025-ben sem érheti el a bővülés üteme a tavalyi szintet az Equilor szerint. A magas infláció és kamatok a fogyasztás mellett a beruházásokat is visszavetették, az elmaradó uniós források pedig a vártnál nagyobb nehézségeket okoznak. Vonzó-e az
A szerdai kormányülés után Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tájékoztattak a legfrissebb döntésekről. Gulyás elárulta, hogy a kormány tárgyalt az új "városi" CSOK-ról, mely demográfiai célokat fog szolgálni. Arról is szó volt, hogy lejár az ukrán gabonára vonatkozó behozatali tilalom, ha az Európa
Észtország, Lettország és Litvánia szerdán megtiltotta, hogy az Oroszországban regisztrált járművek átlépjék a határt – közölte szerdán közleményben az észt kormány.
Egy hónap után ismét kormányinfót tart Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Cikkünk frissül.
2023. szeptember 13-án 16:30-ra hirdetett Kormányinfót Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra. A Kormányinfó megszokott időpontja csütörtök délelőtti Demográfiai Csúcs miatt hozták korábbra.
Zalaegerszegen jelenleg a labdarúgás és a kosárlabda van előtérben, de remélhetőleg a kézilabda is megerősödhet - mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkára szerdán a zalai vármegyeszékhelyen.
A digitális jegybankpénz vagy a piaci megoldások hozzák el a készpénz halálát? Netán egyik sem? Milyen jogszabályi változások, piaci stratégiák és befektetői döntések fogják meghatározni, mivel fizetünk 20 év múlva? Milyen lesz egyáltalán a jövő pénze és a jövő bankja? Hasonló kérdésekre adnak választ a Portfolio jövő szerdán esedékes Future of Fin
Létszámleépítési hullámra készül a Citigroup: Jane Fraser, a bank vezérigazgatója teljesen átszervezi a pénzintézetet, így immár az csak öt fő üzletágból fog állni – írja a Bloomberg.
Miközben a vállalatok hosszú távú eredményességének kulcsa a digitalizáció és a fenntartható működés, addig a döntéshozásért felelős igazgatósági tagoknak alig töredéke rendelkezik ilyen irányú tapasztalattal – mutat rá az EY európai pénzügyi szolgáltató cégeket elemző nemzetközi kutatása. A bankoknak, vagyonkezelőknek és biztosítóknak mihamarabb m
Adóelkerülő számlázási láncolatot tárt fel a NAV két vállalkozásnál is. Az akciókban a várható adómegállapítás biztosítására több mint 171 tonna kristálycukrot és csaknem 49 ezer liter étolajat foglaltak le 91,3 millió forint értékben.
Jövő héten, szeptember 19-20-án MENTA 2023 – NEXT30! címmel rendezi meg Balatonfüreden az IVSZ - Digitális vállalkozások szövetsége jubileumi konferenciáját, ahol a digitális gazdaság következő 30 évének trendjei kerülnek fókuszba az elmúlt három évtized tudására, tapasztalatára és történetére építve.
Az ember ma már lépten-nyomon belebotlik olyan videókba és képekbe a neten, amelyeken hihetetlen nagyságú zöldségekkel büszkélkednek a termesztők. Ha azonban az ezekhez kapcsolódó mérlegelést is megnézzük, bizton eltátjuk a szánkat...
Az MBH Bank a magyar pénzügyi piacon elsőként látássérültek számára kifejlesztett akadálymentesített bankkártyákat vezetett be augusztusban – tájékoztatott a pénzintézet szerdán.