A tárca célzott felhasználás figyelembevételével határozta meg a piaci nehézségek kezelésére megítélt jelképes összegű 15,9 millió eurós kártalanítás igénybevételi feltételeit.
Míg 2014-ben 3 milliárd, 2019-ben pedig 4,5 milliárd forint volt a helyi iparűzési adó, addig a jelenlegi adatok alapján várhatóan eléri idén a 7 milliárd forintot.
Két év telt el azóta, hogy konferenciát tartottunk, és ahogy itt Pesten mondják, azóta sok víz lefolyt a Dunán. Egy háború árnyékában ülünk most itt, de jó dolgok is történtek, például Meloni asszony és az olasz jobboldal megnyerte a választásokat. Fantasztikus. Az utolsó pillanatban történt, mi Pesten már azt hittük, nem lesz soha többé hazafias,
Tovább folytatódik az emelkedés az olajpiacon, miután az idei év hátralévő részére vonatkozó szűkebb kínálatra vonatkozó kilátások beárnyékolják a gyengébb gazdasági növekedés és a növekvő amerikai készletek miatti aggodalmakat - írja a Reuters.
Szülők és gyermekotthonok is csatlakozhatnak idén az Állatvédelmi Témahéthez, amelyet október 2. és 15. között rendeznek meg - közölte Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos.
Az Épduferr az iparágat sújtó körülmények között is növelni tudta rendelésállományát és bevételét 2023 első félévében - derült ki a vállalat első féléves jelentéséből.
A magyar fiatalok a pezsgőt és a habzóbort részesítik előnyben a borászati termékek közül – derült ki a Magyar Bormarketing Ügynökség online felméréséből. A szervezet most zárult első országos kampányának, a Buborékok nyarának középpontjában a fiatalokban, a bor alapú italokkal kapcsolatos előítéletek eloszlatása, a bor friss és innovatív arcának m
A Pegasus nevű kémszoftver nyomaira bukkantak Galina Timcsenko, a Rigában működő orosz nyelvű független hírportál, a Meduza tulajdonosának és társalapítójának a telefonján. Orosz újságíró mobilkészülékén most fedezték fel első ízben ezt a kémprogramot.
Az "End of the Cage Age" aláírásgyűjtést kezdeményező civil szervezet felháborítónak tartja, hogy az Európai Bizottság állítólag szembe megy az emberek akaratával és nem tiltja be a ketreces állattartást.
A Sony Network Communications, a 106 milliárd dollár értékű multinacionális konglomerátum egyik leányvállalata, az Astar Network spin-offjával, a Startale Labs-szel
A horvát kormány az infláció megfékezése érdekében úgy döntött, hogy 30 fontos termék árát korlátozza szeptember 18-tól. Az ársapka zömmel élelmiszereket érint, de van pár higiéniai termék is köztük - derül ki a Croatiaweek cikkéből.
Két évük van a minimum 250 főt foglalkoztató cégeknek arra, hogy beépítsék üzleti folyamataikba az ESG szempontokat. A K&H családi vállalatok fenntarthatósági indexe szerint ez egyelőre nagy kihívás a cégeknek, mivel alig 10 százalékuk rendelkezik erre vonatkozó stratégiával. Hasonlóan alacsony arányban vannak azok a cégek, ahol a tevékenységük
Több mint 32 éve, 1991 februárja óta az idén augusztusban volt a legmagasabb a havi infláció Argentínában, ahol a jövő hónapban elnökválasztásokat tartanak – közölte az MTI.
Átlagos mennyiségű és kiváló minőségű a jellegzetes kékszőlőfajták eddig betakarított termése a villányi borvidéken, ahol jelenleg javában zajlik az október végéig tartó szüret - közölte a mintegy 2350 hektáros szőlőtermő-terület hegyközségi tanácsának titkára az MTI-vel.
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom augusztusban havi összevetésben. A forgalom 0,6 százalékkal nőtt júliussal összevetve, amikor 0,5 százalékos bővülést jegyeztek fel. A szakértők várakozásainak átlagában kisebb, 0,2 százalékos forgalomnövekedés szerepelt augusztusra.
Magyar tulajdonba került a Használtautó.hu és a Jófogás, miután összehangolt felvásárlás eredményeként az ingatlan.com Zrt. és az Extreme Digital korábbi alapítói megvásárolták a norvég anyacégtől. A két online piactér az eddig is száz százalékban magyar magánszemélyek tulajdonában lévő ingatlan.com Zrt. cégcsoporton belül folytatja működését. Az A
A vártnál jobban emelkedett az amerikai termelőiár-index augusztusban havi és éves szinten is. A nyolcadik hónapban 0,7 százalékkal, 2022 júniusa óta a legnagyobb mértékben emelkedett havi szinten a termelőiár-index szezonális kiigazítással a júliusban regisztrált 0,4 százalékos növekedés után. A piac 0,4 százalékos havi emelkedést várt augusztusra
Magyarország a közelmúltban nyújtotta be a hazai szakpolitikai intézkedéseket és ágazati fejlesztéseket évtizedes távlatban meghatározó javaslatait Brüsszelnek.
Államilag támogatott hitel segítségével magyar tulajdonba kerül az eddig norvég tulajdonú, veszteséges Adevinta-médiaportfólió, benne a Jófogással és két másik online termékkel.
Végéhez közeledik az Európai Unió Horizon2020 programja keretében támogatott EuroSheep projekt. A program három éve alatt számos nemzetközi jó gyakorlatot ismerhettek meg a juhágazat szereplői. A nemzetközi projektben való részvétel és az összegyűjtött jó gyakorlatok bemutatása hatékonyan hozzájárulhat a hazai juhtenyésztés fejlesztéséhez, versenyk
A tízévente végzett teljes körű mezőgazdasági összeírások közti időben is nyomon követi a változásokat a Központi Statisztikai Hivatal. Az idén 941 településen 74 ezer egyéni gazdaság és 11 ezer gazdasági szervezet összeírására került sor.
A mezőgazdasági termelői árak 2023 I. félévében 6,9 százalékkal emelkedtek, ezen belül a növényi termékek ára 3,0 százalékkal csökkent, az állatok és állati termékeké pedig 32 százalékkal nőtt. A ráfordítási árak 16 százalékos növekedéséhez a folyó termelőfelhasználás összetevőinek és a beruházásoknak az áremelkedése közel azonos mértékben járult h
A forint sorsa attól függ, mi lesz az ország gazdaságával, az pedig attól, hogy hagyományos, tehát ortodox vagy unortodox irányt vesz a gazdaságpolitika. Sarkantyúztuk a félig döglött lovat, nem csoda, hogy bedőlt alattunk. A forint jó esetben évi pár százalékot gyengül majd, rossz esetben viszont teljesen el is szállhat.
Magyar tulajdonba került a Használtautó.hu és a Jófogás, miután összehangolt felvásárlás eredményeként az ingatlan.com Zrt. és az Extreme Digital korábbi alapítói megvásárolták a norvég anyacégtől. A felvásárlás révén egy olyan magyar online cégcsoport jön létre, amely képes felvenni a versenyt a hazai piacon egyre aktívabb régiós, tengerentúli és
Beauty Expót szervez a Rossmann és a Krémmánia szeptember 15-én déltől a Millenáris G épületében, ahol egyebek mellett az arcápolási és a hazai márkák lesznek fókuszban. A rendezvény előregisztrációja rekordidő alatt, már 3 nappal a megnyitás után betelt. Az első 1000 regisztráltat welcome csomaggal ajándékozzák meg a szervezők, de a később érkezők
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma veszettséget állapított meg egy kutyával verekedő rókánál Szabolcs-Szatmár Bereg vármegyében. A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be – tájékoztat honlapján a Nébih.
Továbbra is emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) a honlapján szerdán.
Minden területen hatalmas változásokat hozhat a mesterséges intelligencia (AI), amelyet már a távközlésben, iparban, energetikában és a mezőgazdaságban is használnak, alkalmazása évi 1,4 százalékponttal járulhat hozzá a növekedéshez világszinten - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten.