Az I3 Strand 1 és Strand 2a felhívásokra október 17-ig lehet jelentkezni, a pályázókat a NKFI Hivatal tájékoztatóval, az Európai Bizottság "matchmaking eseménnyel" segíti.
Elmúltak azok az idők, amikor a munkavállalók úton-útfélen azzal dicsekedtek, milyen nagy nevű cégnél dolgoznak. Most már inkább saját magukat helyezik előtérbe.
A Hans vihar augusztus elején érte el Skandináviát, feltöltve a víztározókat egy olyan régióban, ahol a vízenergia dominál a villamosenergia-termelésben.
Az Európai Központi Bank (EKB) döntéshozói figyelmeztették a befektetőket, akik nagyrészt az EKB jövő heti kamatemelése ellen fogadnak, mondván, hogy a döntés még mindig bizonytalan, és a hitelfelvételi költségek emelkedése továbbra is az egyik lehetőség - írja a Reuters.
A Budapest Airport Zrt. többségi tulajdonosa, az AviAlliance GmbH. a hvg.hu kérdésére megerősítette, hogy hivatalos tárgyalásokba kezdenek a magyar állammal a repteret üzemeltető cég eladásáról, miután a magyar kormány újabb ajánlatot tett annak megvásárlására. Hozzátették, hogy a tárgyalások várhatóan több hónapig tartanak, addig pedig a jelenlegi
Mint azt, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet legutóbbi prognózisában hírül adta, az idei évben mintegy 500-550 ezer tonna közötti almatermést várhatunk, amelyből 100-120 ezer tonna az étkezési alma. A fajták összehasonlításában is kiegyensúlyozottnak tűnik a termés és a gyümölcsméretek igen kedvezően alakulnak. Minden adott teh
Tart az adatgyűjtés a booking.com budapesti irodájában, és hamarosan kiderülhet, hogy a holland szállásközvetítő cég szerződési és szerződésteljesítési gyakorlata miatt sérült-e a szabad verseny az online szálláshelyfoglalási piacon - közölte az MTI kérdésére szerdán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Húsz év után a Business Classban tér vissza a reggeli rádiózáshoz Gundel Takács Gábor. Az ismert tévés és rádiós legenda a Jazzy műsorához csatlakozott, és először szeptember 7-én, 6.30-tól jelentkezik élőben a stúdióból. Elsősorban a műsor tartalma és egyedi hangvétele győzte meg a népszerű műsorvezetőt, aki örömmel nyúl akár a legfrissebb közélet
Az amerikai külkereskedelmi mérleg deficitje a vártnál kevésbé nőtt júliusban az előző hónaphoz képest - derült ki az amerikai kereskedelmi minisztérium szerdán közzétett adataiból.
Augusztusban tavaly december óta a legjelentősebben, immár a tizenhatodik egymást követő hónapban csökkent az építőipar teljesítménye az euróövezetben az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet szerdán publikált felmérése alapján.
Az elmúlt években világszerte kiemelkedik a tengerparti ingatlanbefektetések közül az észak-ciprusi piac, ahol tavaly egy év alatt 50-60 százalékos áremelkedés következett be részben a kiugróan erős kereslet miatt.
Forró nyarainkon rendszeresen megtörténik, hogy tűzgyújtási tilalmat rendelnek el. Érdemes ennek okaival, hátterével megismerkedni, hiszen fontos, hogy ezt mindenki komolyan vegye, mert egy erdő-, vagy bozóttűz óriási károkat okoz és veszélyeket rejt
Az eddig vártnál alacsonyabb, de így is az év legnagyobb tőzsdei bevezetése lehet az Arm Holdings IPO-ja, derül ki az amerikai tőzsdefelügyelet számára küldött leveléből.
A lengyel központi bank szerdán 75 bázisponttal 6%-ra csökkentette a jegybanki alapkamatot, ezzel jelentős gyengülésbe kezdett a zloty. Ennek hatására a forint is gyengülésbe kezdett az euróval szemben.
Florida hurrikán sújtotta északnyugati vidékére látogatott Joe Biden amerikai elnök, aki felszólította a törvényhozást, hogy fogadja el 16 milliárd dolláros (mintegy 5700 milliárd forintos) igényét a szövetségi katasztrófaalap feltöltésére.
Manapság a környezetvédelmi szempontok mérlegelése rendkívül fontos az okoseszköz vásárlásakor, mivel az elektronikai eszközök gyártása és használata jelentős környezeti hatással jár, például a nyersanyagok kitermelése, az energiafelhasználás és a hulladékkezelés terén.
Az MNB kiterjeszti a zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programjainak igénybe vételi lehetőségét. A bankok a 2025. december 31-ig folyósított zöld hiteleik után öt évig alkalmazhatják a kedvezményes tőkekövetelményeket.
Kína elrendelte, hogy a központi kormányzati szervek tisztviselői ne használjanak iPhonokat és más külföldi márkájú készülékeket a munkahelyükön – jelentette a The Wall Street Journal című amerikai lap az ügyet ismerő személyekre hivatkozva szerdán.
A Vezető Informatikusok Szövetsége (Visz) második alkalommal ítélte oda az "Év információ-biztonsági vezetője” (Ciso) díjat. A szövetség, valamint a világ egyik vezető nemzetközi IT szakmai szervezete, az Isaca magyar tagozatának közös kezdeményezésére létrejött díjat a szakmai zsűri idén Nagy Ádámnak, a K&H információbiztonsági főosztályát vezető
Lassuló ütemben ugyan, de tovább folytatódott az infláció csökkenése augusztusban - ez olvasható ki a Pénzcentrum által megkérdezett elemzők válaszaiból, mikor arra kértük őket, becsüljék meg a drágulás augusztusi ütemét. A fogyasztás még mindig nem tért magához, és lassan fog csak felállni a magyar gazdaság a tavaly megkapott pofonból is, mely az
Esnek az amerikai tőzsdék a nyitás után, a Dow Jones 0,4 százalékot esett, a S&P 500 0,5 százalékos mínuszban van, míg a Nasdaq 0,5 százalékkal került lejjebb.
Tart az adatgyűjtés a booking.com budapesti irodájában, és hamarosan kiderülhet, hogy a holland szállásközvetítő cég szerződési és szerződésteljesítési gyakorlata miatt sérült-e a szabad verseny az online szálláshelyfoglalási piacon - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Újabb megállapodást kötött a Network4 csoport az NFL-el, a médiacég a hamarosan induló alapszakaszból 36 extra meccset tud bemutatni a magyar közönségnek. Az amerikai foci népszerűsége idehaza is folyamatosan nő, a sportágat követők tábora elkötelezett és egyre népesebb. Nagyban köszönhető ez a Network4 csoport erőfeszítéseinek is, hogy bemutassa a
A svájci központú Keppel MET Renewables – megújuló energetikai eszközökkel foglalkozó – befektetési platform 100 százalékos részesedést szerzett egy napenergia-fejlesztési projektben, az olaszországi Apuliában.
Komoly ipari/üzleti fejlesztések előtt áll Nyíregyháza: kérdés, hogy tudnak ezekből profitálni a helyi vállalkozások, milyen lehetőségeik vannak a fejlesztésekre, a forrásbevonásra. Nem véletlen, hogy a szabolcsi nagyvárosba érkezik a Portfolio országos szakmai rendezvénysorozata, szeptember 14-én.
Nagy bejelentést tett az Interactive Brokers: elérhetővé tette kínálatában a tartós befektetési számla nyitását, így már adómentesen befektetésre is van lehetőség a bróker kínálatában – derül ki az IBKR közleményéből.