2023. szeptember 22. péntek

szept. 22
14:36
Eurostat: tovább emelkedett az EU-ban menedékkérők száma (Növekedés)
Az áprilisban feljegyzett több mint 72 ezerről májusban 80 ezer, júniusban pedig 83 ezer fölé emelkedett az Európai Unió valamely tagállamában első alkalommal menedéket kérők száma, ez 25 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
szept. 22
14:36
Átlagosan 1,4 millió forinthoz közelít az újépítésű ingatlanok négyzetméterára Budapesten (Üzletem)
Tavalyhoz képest 10 százalékkal emelkedett a fővárosi átlagos négyzetméterár, ami idén a harmadik negyedév eladásai alapján az 1,4 millió forintot közelíti a Duna House adatai alapján.
szept. 22
14:42
Sokba kerül a dán módszer a Fradinak (Menedzsment Fórum)
Gyorsított közbeszerzési eljáráson találta meg a Fradi azt a céget, amely a nyáron új edzőt kapott női kézilabdacsapat számára teljesítménymonitoring eszközöket szállít le.
szept. 22
14:42
Folytatódik a gazdasági aktivitás romlása Németországban (ProfitLine)
Szeptemberben a várakozásokat meghaladó mértékben javult ugyan, de a gazdasági aktivitás további romlását jelzi Németországban a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató által publikált Hcob beszerzésimenedzser-index előzetes értéke.
szept. 22
14:42
Az egyik legnagyobb kínai csoporttal tárgyalt a pénzügyminiszter (Növekedés)
Magyarország a kínai befektetések egyik kiemelt célpontjává vált az elmúlt években, amely a következő évek gazdasági teljesítményét is növeli - jelentette ki Varga Mihály, miután a Kína legnagyobb vállalatcsoportjai közé tartozó China Merchants Group, a Sinotrans, valamint a Cecz Csoport vezetőit fogadta. A pénzügyminiszter kiemelte: olyan újabb lo
szept. 22
14:45
Még mindig csúszdán az európai gazdaság, de már nem olyan meredek a lejtő (Piac és Profit)
Szeptemberben valamelyest enyhült a teljesítmény romlásának mértéke az euróövezet gazdaságaiban a HCOB beszerzésimenedzser-indexének a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató által publikált előzetes értékének tanúsága szerint.
szept. 22
14:48
Kapaszkodik tovább a forint a tegnapi ütés után (Portfolio)
Érezhetően gyengült csütörtökön a forint a költségvetés körüli bizonytalanságok és az egymásnak ellentmondó gazdaságpolitikai nyilatkozatok után. Így a magyar deviza egyértelműen kitört a korábbi 380-385-ös sávból, ha így folytatja, akkor lassan a 390-es szint kerülhet ismét fókuszba.
szept. 22
14:48
Ma kerül a boltokba az új iPhone 15: ennyibe kerül majd, ez benne a pláne (Pénzcentrum)
Az ikonikus iPhone sorozat legfrissebb készülékei, az iPhone 15, az iPhone 15 Plus, az iPhone 15 Pro és az iPhone 15 Pro Max mellett az Apple Watch Series 9 és az Apple Watch Ultra 2 is a boltok polcaira kerül szeptember 22-én. Az Apple innovációinak sorában újabb mérföldkövet jelentő termékek mától a tavalyinál jelentősen kedvezőbb áron kaphatóak
szept. 22
14:48
Ezért törölné a Binance az összes stabilcoint (BitcoinBázis)
Az európai kriptotérség egy sorsfordító változás küszöbén áll. A Binance egyik vezetőjének elmondása alapján a kriptotőzsde a stabilcoinok törlését fontolgatja
szept. 22
14:50
Nagy Márton: vizsgáljuk az üzemanyagárakat, ha kell, beavatkozunk (Portfolio)
2023 az infláció letörésének, 2024 a gazdasági növekedés helyreállításának az éve - mondta Nagy Márton a 61. Közgazdász-vándorgyűlésen megtartott előadásában Egerben. Három csapdát (energia, kamat, fogyasztási sokk) összesen tizennyolc intézkedéssel kezel a kormány. Aktualitásként az üzemanyagárak komponenseinek a vizsgálatát említette, amelyek kör
szept. 22
14:54
Jövő héten rajtol a Múzeumok Őszi Fesztiválja (MMonline)
A tudomány és a technológia kapcsolata, a tudományos eredmények hiteles kommunikációja, valamint a természettudományok és a múzeumok kapcsolódási pontjaira fókuszál idén a Múzeumok Őszi Fesztiválja, amelyet szeptember 25. és november 12. rendeznek meg országszerte. A programra adott idei harminc millió forintos NKA támogatás hozzájárul ahhoz, hogy
szept. 22
14:54
Bevétel kontra kiadás: itt vannak a friss államháztartási adatok (Forbes)
Augusztusban korábban soha nem látott deficit keletkezett az államháztartásban, a legfrissebb adatokat pénteken közölték.
szept. 22
15:00
Szijjártó Péter leül tárgyalni Putyin külügyminiszterével (Menedzsment Fórum)
A külgazdasági és külügyminiszter barátkozik egy sort az oroszokkal.
szept. 22
15:06
Nemsokára találkozhat Szijjártó Péter és Szergej Lavrov (Privátbankár)
Barátkoznak.
szept. 22
15:12
AM: új szabályok jönnek a vetésváltásra és a nem termelő területek kijelölésére (Adózóna)
Az Európai Bizottság a napokban egyértelművé tette, hogy 2024-re már nem tartja indokoltnak és nem teszi lehetővé, hogy a tagállamok saját döntésük alapján gazdálkodóiknak átmeneti mentességet biztosítsanak a területalapú támogatásokhoz kötelezően betartandó, a vetésváltás és a nem termelő területek kijelölésének új szabályai alól – írja az Agrármi
szept. 22
15:12
Tartogattak meglepetést a jegybankok (ProfitLine)
Tegnap több európai jegybank is kamatdöntő ülést tartott.
szept. 22
15:12
Beperelték a Google-t egy halálesettel összefüggésben (Media1)
A cég elavult térképe miatt halt meg egy férfi a családja szerint.
szept. 22
15:24
Nem történt meglepetés, tovább nőttek a kórházi adósságok (Menedzsment Fórum)
Sok változás nincs a kórházi adósságokban, a legfrissebb augusztusi adatok szerint ugyanis tovább emelkedtek a tartozások.
szept. 22
15:24
Egy sör nem sör: a Nav árverésén nyertes licitáló akár többet is főzhet (Agroinform)
Egy komplett sörfőzdét árvereznek.
szept. 22
15:24
Kártevők az őszi repcetáblákon, II. rész (Agrofórum)
Az őszi káposztarepce a kártevők körében olyannyira kedvelt növény, hogy egyetlen cikkben fel sem lehetett sorolni mindannyiukat. Következzenek most az első részből kimaradó fajok.
szept. 22
15:24
Uborka hajtatás télen: lehet még olcsóbban (Magyar Mezőgazdaság)
A téli termesztés gazdaságosságát rendkívüli mértékben befolyásolja a felhasznált energiamennyiség.
szept. 22
15:30
Kifulladt a forint erősödése Nagy Márton szavai után (Portfolio)
A csütörtöki jelentős gyengülés után a pénteki nap első felében erősödni próbált a forint, majd délután Nagy Márton megszólalása után torpant meg a javulás.
szept. 22
15:33
Helyezkednek a nagyhatalmak, de nagyon (Piac és Profit)
Hszi Csin-ping kínai elnök Hangcsouban találkozott Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, ahol a két ország vezetője a találkozót követően közösen jelentette be, hogy stratégiai partnerséggé fogják fejleszteni kapcsolatukat - jelentette a CCTV kínai állami média.
szept. 22
15:36
Összeszerelő-üzem, alacsony hatékonyság: a magyar autógyártásnak továbbra sincs presztízse (Forbes)
A globális autópiac éppen olyan irányt vesz, mint tizenöt éve az okostelefonoké. Ez annak is köszönhető, hogy Európában kevés a mérnök, a legjobbakat pedig Ázsiában fizetik meg.
szept. 22
15:36
Deloitte: az IoT az alapokkal kezdődik (Üzletem)
Számos, egymást kiegészítő technológia fejlődésének köszönhetően az Internet of Things (IoT) egyre gyorsuló növekedési pályán halad. Az 5G megjelenése zökkenőmentesebb végfelhasználói élményt biztosít a nagyobb számú összekapcsolt eszköz számára – állítják a Deloitte szakértői.
szept. 22
15:39
Nagy Márton belebegtette, hogy megint hozzányúlhat a kormány az üzemanyagárakhoz (444.hu)
A miniszter szerint senki sem tehet az inflációról, de azért egy kicsit megint beszólt Matolcsyéknak.
szept. 22
15:42
Nagy leállások jönnek az OTP-nél (Infostart)
Fejlesztés miatt több szolgáltatás, több alkalommal nem lesz elérhető.
szept. 22
15:42
Varga Mihály és Kocsis Máté jól megkavarták a piacot - zuhant az OTP részvénye, ma korrigál (ProfitLine)
Tegnap jól megkavarták a magyar piacot a felszólalók, az egyébként is negatív nemzetközi hangulatban.
szept. 22
15:42
Gyengülésbe fordult a forint Nagy Márton szavai után (Portfolio)
A csütörtöki jelentős gyengülés után a pénteki nap első felében erősödni próbált a forint, majd délután Nagy Márton megszólalása után torpant meg a javulás.
szept. 22
15:44
Olyanra készül az Alibaba, amire még nem volt példa (Portfolio)
Az Alibaba logisztikai részlege, a Cainiao Network Technology az ügyet ismerő személyek szerint már a jövő héten be kívánja nyújtani a hongkongi tőzsdei bevezetési kérelmét, ezzel a kínai technológiai óriáscég első, tőzsdére lépő egységévé válhat.
szept. 22
15:46
Ázsiában már most érzik az oroszok exportkorlátozását (Portfolio)
Oroszország dízelexport-korlátozását már érzik Ázsiában, hiszen emelkednek a dízelárak annak ellenére, hogy sokak szerint a korlátozásokat hamarosan feloldják - írja a Bloomberg.
szept. 22
15:48
Szijjártó Péter megszólalt: mégsem vétózott a magyar kormány? (Menedzsment Fórum)
A külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban van, innen reagált a felreppent hírekre.
szept. 22
15:48
Délelőtt suli, délután OpenSea: interjú egy magyar Nft kereskedővel (Kripto Akadémia)
Discord szerverünkön két héttel ezelőtt indult el az a szekció aminek moderátorai már régóta NFT-k kereskedésével egészítik ki a zsebpénzüket. Bár még fiatalok, Marci és Amirigoat is több éves NFT kereskedési tapasztalattal rendelkeznek. Aki követi őket, már tudhatja, hogy a srácok nem a szerencsében bíznak és nem azért vásárolnak bele a különböző
szept. 22
15:48
Megállapodást kötött GFM a Dunaferr termelésének zöldítéséről (Tiszta Jövő)
A Dunaferr termelésének szén-dioxid-mentesítéséről írt alá partneri megállapodást Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Dunaferrt megvásárló indiai Liberty Steel Group acélgyártó és a zöldtechnológiát biztosító kínai CISDI Engineering Co. vezetőivel szerdán, Budapesten.
szept. 22
15:48
1 millió dollárt fizetett egy Binance tárcacím tranzakciós díjként (BitcoinBázis)
A tegnapi nap folyamán londoni idő szerint délelőtt 10:30 körül az Etherscan blokklánc-kutató adatai több száz, régóta inaktív tárcát észleltek,
szept. 22
15:54
Nagy Márton: Nem lesz új bankadó, emelkedik az idei hiánycél, asztalon az üzemanyagár ügye (Portfolio)
A növekedési és a stabilitási célok közötti harmónia megteremtése a kormány célja - mondta Nagy Márton a Portfolio-nak adott interjújában. A gazdaságfejlesztési miniszter a közgazdász vándorgyűlésen tartott előadása előtt elmondta, hogy a lakossági kamatstop két lépcsőben kerülhet kivezetésre, az ütemezése pedig a fogyasztás helyreállásától függ. K
szept. 22
15:54
Újabb szociális naperőművek épülnek Magyarországon (Tiszta Jövő)
A tiszabői után megkezdte működését az ország második szociális naperőműve is a Somogy vármegyei Lakócsa határában. A kormányzat által indított Felzárkózó települések elnevezésű program keretében a következő hónapokban 21 újabb falu közelében épül a legszegényebb családok támogatását szolgáló naperőmű.
szept. 22
16:00
Nagy Márton: Az lesz a kérdés, ki az erősebb (Forbes)
A gazdaságfejlesztési miniszter odaszúrt korábbi munkahelyének, a jegybanknak, és elmondta: a kormány ismét beavatkozhat az üzemanyagárak emelkedésébe.
szept. 22
16:00
Nagy Márton: Kár lenne tagadni, Magyarország védekező, válságkezelő üzemmódban van (Telex)
Magyarország egy olyan gazdaság, ahol kulcsfontosságú a reálbér növekedése és a belső fogyasztás. Magyarországon ugyanis a lakosság, de a költségvetés is akkor áll jól, ha a magyarok fogyasztanak.
szept. 22
16:06
Bejelentette a MÁV: hamarosan teljes vágányzár jön Magyarország legfontosabb vasútvonalán (Portfolio)
A pályafelújítás első ütemét követően, október 27-től három héten át immár mindkét vágányon szünetelni fog a vasúti forgalom, azaz sor kerül az 1-es fővonal teljes kizárására Biatorbágy és Szárliget között – jelentette be a MÁV a Bécs felé vezető Budapest–Győr–Hegyeshalom-vasútvonal felújításával kapcsolatban.
szept. 22
16:09
Zuhannak a lakásárak (Piac és Profit)
Rekordmértékben csökkentek a lakásárak Németországban az idei második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) adatai szerint.
szept. 22
16:12
Nagy Márton: az infláció kialakulásáért nem felelős senki - a kormány nagyon figyeli az üzemanyagárakat (Privátbankár)
2023-nak az infláció letörésének évének, 2024-nek pedig a növekedés helyreállításának évének kell lennie – mondta Nagy Márton. Szerinte a fogyasztás helyreállítása mindkettőt segítheti – ez elengedhetetlen, enélkül nincs kilábalás. Három csapdahelyzet állt elő a magyar gazdaság előtt, ebből kettőn szerinte túl vagyunk. A jelentős infláció a gazdasá
szept. 22
16:12
Vámos György lemondott, nem tudni, ki lesz az utódja (Menedzsment Fórum)
Szűkszavú közleményben tájékoztatták a sajtót erről.
szept. 22
16:12
Fokozott ellenőrzést tartanak a vasúti biztonság érdekében (Adózóna)
A RAILPOL (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) által koordinált 7. Rail Action Week elnevezésű akciókeretében 2023. szeptember 25-én 7 órától október 2-án 7 óráig hazánkban is fokozott ellenőrzést tartanak – írja a police.hu.
szept. 22
16:18
Itt a sztárbefektetők titkos, 72-es szabálya: így duplázhatod meg a spórolt pénzed, teljesen legális (Pénzcentrum)
Első pillantásra egy évi 7 százalékos hozam talán nem tűnik olyan lenyűgözőnek, de mit szólnál ahhoz, ha azt mondanánk, hogy ekkora hozammal nagyjából 10 év alatt megduplázhatod a pénzed?
szept. 22
16:24
Nagy Márton: ez a kulcsa a gazdasági növekedés helyreállításának (Növekedés)
Miután az infláció megint egyszámjegyű lesz a fogyasztásra kell fókuszálni, hisz ez a növekedés alapja - mondta el Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a 61. közgazdász vándorgyűlésen.
szept. 22
16:24
Mentesül a sajtó a sokat bírált Epr-rendelet alól (Transpack)
A módosított Epr-rendelet újabb módosítása végül is kivette e körből az időszaki kiadványokat.
szept. 22
16:30
Rejtélyes haláleset tartja lázban a magyarokat: ez már a harmadik ilyen eset az elmúlt 7 évben (Pénzcentrum)
Az elmúlt műsorhéten, szeptember 14-től 20-ig 184 ezer nézőt vonzottak a magyar mozikba az új filmek, köztük az egy hete bemutatott új Poirot-film, a Szeánsz Velencében. Az összes eladott jegynek közel 20 százalékát erre a filmre váltották. Úgy tűnik ráadásul, hogy a nyár végére bezuhant mozizási kedv ismét új erőre kapott szeptember második felére
szept. 22
16:30
Acélszerkezetek mezőgazdasági hasznosításra (Magyar Mezőgazdaság)
Első ránézésre azt gondolhatnánk, hogy az Electraplan Kft. gyerekjátékokat állított ki a Bábolnai Gazdanapokon. Pedig ezek a 3D nyomtatással készült „játékok” tulajdonképpen egy mezőgazdasági üzemek számára is hasznos kocsiszínnek a makettjei.
szept. 22
16:33
Törődjön többet megtakarításaival! (Piac és Profit)
A nehéz gazdasági helyzet és az elmúlt időszak váratlan eseményei sokak figyelmét ráirányították a megtakarítások fontosságára. Különösen most, a suliszezon kezdetén, a gyermekek taníttatása ugyanis sok családra ró terhet. Érdemes áttekinteni, hol lehet faragni a kiadásokon, ha pedig sikerül megtakarítást elérni, azt hol, mibe érdemes körültekintőe

Keresés