2023. szeptember 5. kedd

szept. 5
11:12
Két új okosórás fizetést vezet be az Erste (Portfolio)
Szeptembertől elérhető az Erste kártyáival a Garmin Pay és a Xiaomi Pay is, ezzel érintéses fizetésre képes okosórájukat ilyen tranzakciókra mindkét nagy társaság (Mastercard vagy Visa) kártyáival használhatják a bank ügyfelei - derül ki a bank közleményéből. Az Erste által kibocsátott, tokenizált kártyákkal végzett fizetések aránya a tavalyi 17 sz
szept. 5
11:12
Panaszkodnak a román horrorkaravánok sofőrjei: szerintük kekeckednek velük a magyar rendőrök a határon (vg.hu)
Brutális büntetéseket kapnak a túlsúlyos járműveikért a román sofőrök, akik fittyet hánynak a nemzetközi szabályok betartására.
szept. 5
11:14
Ilyen fordulatot nemigen látott a világ: szénerőművek is kaphatnak fenntarthatósági elismerést (Portfolio)
Indonézia pénzügyi szabályozó hatósága (OJK) fontolóra vette, hogy az elektromos járművek akkumulátorgyártóinak áramot szolgáltató széntüzelésű erőműveket zöld finanszírozásra alkalmassá tegye - jelentette ki a hatóság vezetője kedden, ami a környezetvédők kritikáját váltotta ki.
szept. 5
11:18
Óriási bejelentés a magyar nagybanktól: régen várt szolgáltatás élesedik, erre ügyfelek tízezrei vártak (Pénzcentrum)
Szeptembertől elérhető az Erste kártyáival a Garmin Pay és a Xiaomi Pay is - közölte a bank. Az ügyfelek egyszerűen és gyorsan használhatják érintéses fizetésre képes okosórájukat ilyen tranzakciókra mindkét nagy társaság (Mastercard vagy Visa) kártyáival. A kényelmes és biztonságos megoldásoknak köszönhetően a jövőben tovább nőhet az érintéses fiz
szept. 5
11:18
Visszatekintés az Ogyéi elmúlt 13 évére (vg.hu)
Az Ogyéi mint önálló hatóság megszűnésének alkalmából kimutatást készítettünk a gyógyszerhatóság elmúlt 13 évének hatósági ellenőrzési gyakorlatáról.
szept. 5
11:18
K&H;: Felvesszük a harcot a kiberbűnözőkkel (Márkamonitor)
Magasabb fokozatba kapcsolt a kormány és a vállalatok is a kibertámadások megelőzése érdekében. Az online bűncselekmények felderítésére egy erre specializálódott nyomozóegység jön létre, de kiemelt figyelmet kapnak azok a hazai információbiztonsági vezetők is, akik nagyban hozzájárulnak a terület fejlesztéséhez. Ez utóbbiban a pénzintézetek vezető
szept. 5
11:18
Kramp Agrár Banzáj – jókedvű szakmai nap Ráckevén (Agrárágazat)
Vidám programok, Trabi rali és termékbemutatók a Kramp Agrár Banzáj 3.0 szakmai napján Ráckevén.
szept. 5
11:24
Vissza az egész? Mégis marad az éves szaldó a napelemeseknek? (Agroinform)
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szólalt meg az ügyben.
szept. 5
11:24
Negyvenmilliárd forint maradhat a paksi atomerőmű zsebében (vg.hu)
Újszerű módon csomagolják a paksi atomerőmű radioaktív hulladékát.
szept. 5
11:24
Lendületet adtak a személyszállításnak az ország- és a vármegyebérletek (Üzletem)
2023. II. negyedévben az áruszállítás teljesítménye 13 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a személyszállításé viszont – nem kis részben a vármegye- és országbérletek bevezetésének köszönhetően – jelentős mértékben nőtt.
szept. 5
11:27
Gázhelyzet: Európa nem dőlhet hátra (Infostart)
A 2022-es év egyik legfontosabb kérdésévé az európai energia biztosítása vált. Az Oroszország és Ukrajna között kirobbant háború következtében az öreg kontinens igyekezett minél jobban függetleníteni magát az orosz energiahordozóktól is. Bár részsikerek vannak, az igazán érintett országok esetében a leválás nem tud egyik pillanatról a másikra zökke
szept. 5
11:30
Megütötték a forintot, lendületben a dollár (Portfolio)
A hétfői amerikai munkaszüneti nap után kedd reggel eséssel indított a forint, az euró jegyzései 382-ről 385-ig ugrottak, amelyben a dollár meglódulása mellett annak is szerepe lehet, hogy a kormány a múlt pénteki meglepően kevező Moody's hitelminősítői értékelés után hétfőn jócskán megemelte az éves finanszírozási igényt, aztán ma már azt is bejel
szept. 5
11:32
61 éve elment egyet golfozni a feleségével Charlie Munger, most évi 25 millió forintot keres emiatt (Portfolio)
Charlie Munger évente 70 000 dollárt (jelenlegi árfolyamon számolva 25 millió forintot) kaszál egy hat évtizeddel ezelőtti 1000 dolláros befektetésből - valószínűleg összesen már több, mint 1 millió dollárt keresett a jövedelmező ügyletből. Warren Buffett üzlettársa a Berkshire Hathaway éves részvényesi közgyűlésén hozta nyilvánosságra az olajjogdí
szept. 5
11:36
Mégis marad a napelemesek éves elszámolása? (Piac és Profit)
A Fidesz frakcióvezetője arra kéri Lantos Csaba energiaügyi minisztert, hogy a brüsszeli döntést felülírva a már megvalósult családi napelem-beruházásoknál ne vonjanak el szerzett jogokat, és a kormány döntsön az éves szaldóelszámolás visszaállításáról legalább azoknak a családoknál, amelyeket ez a korábbi szerződéseik alapján is megilletett.
szept. 5
11:36
Baleset miatt nagy a torlódás az M1-esen (vg.hu)
.
szept. 5
11:36
Lengyel cégben lett tulajdonos a Central Csoport (MMonline)
Kisebbségi tulajdonrészt vásárolt a Central Csoport leányvállalata, a Central International Kft. a lengyelországi Gremi Media S.A. kiadóban. A Gremi Media legnagyobb részvényese továbbra is a holland székhelyű Pluralis B.V. maradt. A Central Csoport kisebbségi részvényesként 13,43%-os részesedést szerzett Lengyerország egyik vezető kiadójában, ami
szept. 5
11:38
Elsőként az OpenAI-vezér, Sam Altman kapott indonéz aranyvízumot (vg.hu)
A mesterséges intelligenciával foglalkozó üzletember korábban nem beszélt arról, hogy indonéz befektetésekben gondolkodna.
szept. 5
11:39
Kölcsönt kér Magyarország: euróban, tíz évre (Privátbankár)
Eurókötvényt bocsát ki az ÁKK, a kamat várhatóan 5,5-5,6 százalék körül lehet.
szept. 5
11:40
Alighogy megvette, máris kiszáll az állam a Posta Biztosítóból (vg.hu)
Az állam az év elején vásárolta vissza a Posta Biztosítót, amit most azonban értékesít.
szept. 5
11:42
Kevesebb tanulóval, drágább tanszerekkel kezdődik az új tanév Olaszországban (ProfitLine)
Elsőként az északi Bolzano városában indult a tanév kedden, miközben délebbre szeptember közepén nyitják újra az iskolákat, ahova közel nyolcmillió diákot várnak vissza.
szept. 5
11:48
Már októberben emelkedhet a minimálbér (HR Portál)
Lehetséges, hogy már októbertől emelkedik a minimálbér, de napirenden van a legkisebb adható bér és a garantált bérminimum összevonása is.
szept. 5
11:48
Bejelentette a kormány: máris eladják a Posta Biztosítót (Portfolio)
Az állam értékesíti a két Posta Biztosítóban lévő tulajdonrészét – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Mint ismert, az állam alig néhány hónapja, áprilisban szerezte meg a német Talanxtól a két biztosító kétharmados tulajdonrészét, Kadocsa Balázs újdonsült vezérigazgatóval készült interjúnk itt olvasható. A Portfolio tippje szerint a Wábere
szept. 5
11:48
Megindult a roham ezekért a kölcsönökért: se fedezet, se jövedelemigazolás nem kell hozzá (Pénzcentrum)
Az ősz szinte minden olyan család számára, ahol iskolás korú gyermek él, anyagi tehertétel, hiszen a tanévkezdés sokszor új iskolatáska, felszerelés, s nem ritkán akár íróasztal, számítógép megvásárlásával jár. A jövedelemigazolás nélküli zálogkölcsön egyre népszerűbb Magyarországon.
szept. 5
11:48
Végéhez közelít a Hableány-per, vallomást tett a Viking kapitánya (vg.hu)
A négy éve történt tragédia kapcsán most először tett vallomást a Viking kapitánya.
szept. 5
11:48
Ez a TOP5 külső kockázat a CEO-k szerint (Márkamonitor)
A rohamtempóban zajló technológiai fejlődés és a kiszámíthatatlan geopolitikai helyzet is komoly fenyegetettséget jelent a vállalatok számára – mutat rá az Ey 1200 vezérigazgató (Ceo) bevonásával készült nemzetközi kutatása. A döntéshozók rekordközeli arányban terveznek vállalati felvásárlásokat, hogy felkészítsék szervezetüket a kihívásokra.   A g
szept. 5
11:50
Az Eximbank idén kétszer annyit hitelezett hat hónap alatt, mint tavaly egész évben összesen (Portfolio)
Az Eximbank az év első hat hónapjában 1000 milliárd forintos hitelfolyósítást valósított meg, ez mintegy kétszerese volt a teljes tavaly évi összértéknek. Ezzel a Bank hitelállománya a félév végén meghaladta a 2250 milliárd forintot, mérlegfőösszege pedig a 3100 milliárd forintot - derül ki a hitelintézet közleményéből.
szept. 5
11:50
Máté Csaba marad, Marco Rossi is a Fradiról nyilatkozott (vg.hu)
Azt egyelőre nem tudni, milyen pozícióban folytatja a szakember.
szept. 5
11:54
Itt vannak az objektív fajtakísérleti eredmények! (Agrofórum)
Véget ért a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos őszi búza és őszi káposztarepce posztregisztrációs fajtakísérlete. Az objektív felmérés eredményeit 2023-ban is összefoglaló kiadványokban tették közzé az érdeklődők számára a szervezők.
szept. 5
11:57
Az állam értékesíti a Posta Biztosítókban lévő tulajdonrészét (Infostart)
A Magyar Állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. nyílt, piaci versenyfolyamat keretében értékesíti a Magyar Posta Életbiztosító Zrt.-ben és a Magyar Posta Biztosító Zrt.-ben tulajdonolt 66,9 százalékos üzletrészét.
szept. 5
12:00
Csúnya számok érkeztek az euróövezetből (Piac és Profit)
Az előzetesen közöltnél jelentősebben csökkent az euróövezet gazdasági teljesítménye augusztusban a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) végleges értékei szerint.
szept. 5
12:00
Szijjártó Péter: Újabb fontos pillanatához érkezett a paksi bővítés (hirado.hu)
A tárcavezető arról számolt be, hogy megindult a paksi atomerőmű leendő hatos reaktorblokkja alatti talaj kitermelése is.
szept. 5
12:00
Oroszországba látogatna Kim Dzsongun (vg.hu)
Moszkva újabb fegyverszállítmányokat kér Phenjantól, hogy ellássa katonáit az ukrán fronton.
szept. 5
12:00
Jól állnak a gáztárolók, de mit jelent ez valójában? (Forbes)
A magyar földgáztárolók jól, mintegy 90 százalékos töltöttségen állnak. Pedig tavaly nyáron még a szokatlanul alacsony állás keltett aggodalmat. Mit változtat ez a mostani 5,8 milliárd köbméter és mi van ha megtelnek a tárolók?
szept. 5
12:00
Az állam eladja a Posta Biztosítókban lévő tulajdonrészét (Telex)
Jövő év elején kerülhet sor a szerződéskötésre a kiválasztott vevővel.
szept. 5
12:06
Sokat spórolhatnak majd a lakáshitelesek az egyszeri, ingyenes kamatváltással (Adózóna)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megteremtette a lehetőséget arra, hogy az ügyfelek a futamidő alatt egyszer díjmentesen kérhessék bankjuktól a hiteleik kamatának csökkentését – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.
szept. 5
12:06
Orosz–ukrán háború 559. nap – friss hírek (vg.hu)
Moszkvára potyognak az ukrán drónok, jön Kim Dzsongun.
szept. 5
12:06
Al Ghaoui Hesna: Ítélkezőből váljunk megfigyelővé (Forbes)
Lépjünk ki a megfigyelő perspektívába és aknázzuk ki a lehetőségeket, amelyek a félelemből, a traumákból adódnak, mondta az első Forbes Makers napon Al Ghaoui Hesna újságíró, reziliencia tréner, aki Fulbright-ösztöndíjasként kutatta a traumák hatásait.
szept. 5
12:09
Relatív gazdagságot kínál Prága: a csehek levadásznák a pénzes külföldieket (Privátbankár)
A cseh kormány jövedelmező szolgáltatási ágat akar építeni arra az új jelenségre, amit gyakran a digitális nomádok vándorlásaként emlegetnek.
szept. 5
12:12
A fogyasztóbarát lakáshitelesek 5 milliót spórolhatnak (Piac és Profit)
Az MNB hozzányúlt a fogyasztóbarát lakáshitel feltételeihez, így megteremtette a lehetőséget arra, hogy az ügyfelek a futamidő alatt egyszer díjmentesen kérhessék bankjuktól a hiteleik kamatának csökkentését – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.
szept. 5
12:12
Gyengüléssel indítottak a vezető európai tőzsdék (ProfitLine)
Mínuszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden.
szept. 5
12:12
5 tipp az önbizalom növeléshez fiatalok számára (HR Portál)
Mindannyiunk vállán ott ül egy kisördög, akinek mintha az lenne a dolga, hogy minden cselekedetünket megkérdőjelezze. Biztos vagy benne? Nem félsz attól, hogy…? Mi van, ha…? Biztos, képes vagy rá? És ha kudarcot vallasz? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket suttog a fülünkbe befolyásolva az önbizalmunkat és az eredményeinket. De milyen lépéseket tehet
szept. 5
12:12
Al Ghaoui Hesna: Ítélkezőből váljunk megfigyelővé (Forbes)
Lépjünk ki a megfigyelő perspektívába és aknázzuk ki a lehetőségeket, amelyek a félelemből, a traumákból adódnak, mondta az első Forbes Makers napon Al Ghaoui Hesna újságíró, reziliencia tréner, aki Fulbright-ösztöndíjasként kutatta a traumák hatásait.
szept. 5
12:18
Elkészült a tízmilliomodik elektromos kormánymű a maklári Boschnál (Alternatív Energia)
Legördült a tízmilliomodik elektromos kormánymű a gyártósorról az 1600 munkavállalót foglalkoztató maklári Robert Bosch Automotive Steering Kft.-nél - közölte az MTI-vel a vállalat.
szept. 5
12:18
Megbukott a győri rendőrfőkapitány (HR Portál)
Az országos rendőrfőkapitány visszavonta a győri rendőrkapitány vezetői kinevezését - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
szept. 5
12:18
Falra hányt borsó volt Putyin felszólítása, az orosz hivatalnokok megvesznek a külföldi autókért (vg.hu)
Augusztusban kilőtt az orosz újautó-piac, ám nem mindenkinek tetszik a Ladák uralma.
szept. 5
12:18
Németország elveszítette versenyképességét az autógyártók érdekképviselete szerint (Tiszta Jövő)
Németország elveszítette versenyképességét, egyre kevésbé érdemes autóipari beruházásokat indítani az országban - mondta az ágazat érdekképviseletének (Verband der Automobilindustrie - VDA) vezetője egy hétfői interjúban.
szept. 5
12:21
Kapitulált a magyar kormány (Menedzsment Fórum)
Meggondolta magát a kormány napelemügyben, az éves szaldós elszámolás lehet a nyerő.
szept. 5
12:23
Kapott egy újabb elégséges osztályzatot a magyar kormány (Menedzsment Fórum)
Keserű tapasztalatokról számolt be az Európai Parlament (EP) költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke a testület küldöttségének magyarországi látogatása után.
szept. 5
12:24
Budapesten is elstartolt a Régiók Kincsei program (Márkamonitor)
Mostantól már nemcsak az ország hat régiójában, de Budapesten is elérhetővé váltak a hazai kisvállalkozások, termelők, kézműves cégek, kis borászatok és sörfőzdék kiváló minőségű magyar termékei, amelyek a Régiók Kincsei program keretében kerülnek a Spar Magyarország üzleteinek polcaira.   "A Régiók Kincsei kezdeményezés 2021-es elindulásakor az vo
szept. 5
12:24
227 ezer dollárt veszített kriptocsalók miatt (BitcoinBázis)
Egy brit hölgy a hírek szerint minden megtakarítását elveszítette, miután kriptovaluta csalók áldozatául esett. „Az élet már soha nem lesz

Keresés