Spanyolországnak egy éve még csak a gázimport 14,5 százaléka, most júliusban már 28 százaléka cseppfolyósított földgáz, ebben egyre nagyobb arányt képvisel az Oroszországból származó LNG. Az illetéke miniszter szerint ennek a terméknek a betiltása árrobbanást idézne elő, és megbénítaná az EU gazdaságát.
Jelentősen bővült a Volánbusz környezetkímélő, elektromos meghajtású flottája az elmúlt másfél évben: a társaság 100 új elektromos autóbuszt állított forgalomba a HUMDA Zrt. Zöld Busz Programjának támogatásával.
A Google keresőóriás mostantól közvetlenül figyelemmel kíséri, hogy a Chrome böngésző felhasználói milyen weboldalakat látogatnak meg. Ugyan sokan ellenzik az
Hirsch Edit vegyészmérnök, Zobor Annamária Ditta egyetemi docens, valamint Valkó Orsolya biológus kapták idén a L'Oréal-UNESCO A Nőkért és a Tudományért elnevezésű díjat kiemelkedő kutatási eredményeikért.
Augusztusban több mint 358 milliárd forintos hiányt halmozott fel a költségvetés, ami a számok szerint a legmagasabb nyolcadik havi deficit az adatok rendelkezésre állása óta. A Portfolio elemzője az InfoRádióban kijelentette, augusztusra lényegében az egész évre tervezett pénzforgalmi hiánycél "megvolt".
Augusztusban folytatódott a hazai infláció csökkenése, 1,2 százalékponttal lassult az infláció az előző hónaphoz képest, a lassuláshoz legerőteljesebben a feldolgozott élelmiszerek és az iparcikkek járultak hozzá - emelte ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az infláció alakulásáról készített augusztusi gyorselemzésében.
A gépjárműadó második részlete és az esetlegesen korábban elmaradt összegek is befizethetők a NAV mobilappjában – hívta fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az elmúlt évben a globálisan feljegyzett informatikai támadások csaknem 19 százaléka adathalász incidens volt, ez az arány azonban 2023 első három hónapjában jelentősen, 37,5 százalékra nőtt - közölte az Eset kiberbiztonsági cég.
Budapest, 2023. szeptember 8., péntek (MTI) - Megtartjuk az éves elszámolást a napelemes rendszereket üzemeltető családok számára - jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a szaktárca Facebook-oldalán. A feltett videóban azt mondta, a kedvezménnyel azok a háztartások is élhetnek, amelyek már benyújtott igényük alapján tervezik megvalósítan
Megtartjuk az éves elszámolást a napelemes rendszereket üzemeltető családok számára - jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter pénteken a szaktárca Facebook-oldalán. A feltett videóban azt mondta, a kedvezménnyel azok a háztartások is élhetnek, amelyek már benyújtott igényük alapján tervezik megvalósítani fejlesztéseiket.
Van mód az éves elszámolásra minden, már meglévő beruházás esetében, sőt azoknál is, akik igényüket szeptember 7-ig benyújtották, de lesz egy határidő is, amíg meg kell valósítsák ehhez. A többiek már bruttó elszámolásba kerülnek majd – írja a hvg.hu.
Mérföldkőhöz érkezett a Kína globális befolyásszerzési törekvéseit elősegítő Övezet és Út kezdeményezés (Belt and Road Initiative - BRI), idén éppen 10 éve jelentették be az elképzelést. Azóta számos beruházás és fejlesztés kezdődött meg, Peking eddig valóban növelte a nemzetközi tekintélyét, de ideje lenne számos tanulságot is levonni az eddigi ta
A bűnözők a kibertérben egyre inkább a fogyasztók megtévesztése, érzelmi manipulációja révén érnek célt, ezért erősíteni kell az ügyfelek pénzügyi tudatosságát, fel kell készíteni őket a kockázatok kezelésére – mondta Túri Anikó, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közigazgatási államtitkára a KiberPajzs Edukációs Program aktualitásait ismerte
A mai egyeztetésen egyetértettünk Lantos Csaba energiaügyi miniszterrel abban, hogy az éves szaldó elszámolási rendszer fenntartása a háztartási napelemeknél egy meghatározott személyi körre és időtartamig nem ütközik uniós jogba, és ezért a megtérülési szempontokat is figyelembe véve fokozatos átmenetet rögzítünk a szabályozásunkban – gyakorlatila
A 23. ARC kiállítás idén is egy bárki számára nyitott, jeligés pályázat eredménye. A tárlat egy hónapon keresztül, szeptember 8-től október 8-ig tekinthető meg éjjel-nappal. A plakátkiállításon a Media1 is jelen van.
Szünet nélkül zajlottak az elmúlt két hónapban a Dr. Nobilis Márton, élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár által június közepén elrendelt nyári élelmiszerbiztonsági szezonális ellenőrzések.
Az Art Advisory Budapest idén ősszel ismét elindítja interaktív Art Collector Workshop képzését, amelyen a gyűjtők, műtárgyvásárlók a legfontosabb gyakorlati tudnivalókat sajátíthatják el a szakma legjobbjaitól. A hiánypótló tanfolyam workshop sorozat célja, hogy megkönnyítse a műtárgygyűjtés és vásárlás folyamatát, kezdő és tapasztalt műgyűjtők sz
A rizs és cukor kivételével mérséklődtek a nemzetközi élelmiszer-alapanyagok árai augusztusban – jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
Egy cég jogszerűtlen működése partnereire is adójogi hatással lehet, ezért érdemes az adóhivatal által közzétett adatokat figyelemmel kísérni – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-nek pénteken eljuttatott közleményében.
Az inflációt jelentősen meghaladó mértékben bővült a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Akko Invest árbevétele, miután legnagyobb érdekeltsége, a NEO Property Services bevétele és nyeresége is újabb rekordot döntött. Az Akko az első félévet 15,6 milliárd forintos árbevétellel és 1,4 milliárd forintos Ebitda-val zárta. A társaság
Több mint 2%-ot esett pénteken a cseh Komercni Banka és szektortársa, a Moneta Money Bank részvényárfolyama a prágai tőzsdén, miután a cseh jegybank a kötelező tartalékra fizetett kamat megszüntetéséről döntött.
Az elmúlt napokban elromlott a hangulat a nemzetközi piacokon, és igazán érdemi javulásról a mai napon sem lehet beszámolni, ugyan a napot kisebb emelkedéssel indították az európai tőzsdék, ezt valamivel később egy elég határozott lefordulás követte, majd a délután felé megint felfelé vették az irányt a tőzsdék. Ezzel párhuzamosan a magyar piacot i
Megszavazta a német szövetségi parlament (Bundestag) az Olaf Scholz kancellár vezette kormány eddigi legvitatottabb javaslatát, amely klímabarát fűtési rendszer beépítésére kötelezi a lakásépítőket.
Az Egyesült Államokban a magas jelzáloghitel-kamatok és lakásárak miatt júliusban továbbra is rekordalacsony a lakhatás megfizethetősége, ami sok amerikai számára elérhetetlenné teszi a saját ingatlantulajdont.
A lassú gazdasági növekedés ellenére Kínában nőtt az újautó-eladás augusztusban részben az árcsökkentések, illetve az elektromos autók vásárlása esetében adott adókedvezmények hatására.
Immár 12. alkalommal rendezték meg a Magyar Paprika Napja című szakmai rendezvényt, ezúttal Hajóson. A terméktanács vezetője kiemelte, hogy a rendszerváltás óta eltelt harminc évben a fűszerpaprika termőterülete a tizedére csökkent hazánkban.
A forró texasi időjárás a nyáron túlterhelte az elektromos hálózatot, emiatt az áramszolgáltató vészhelyzeti eljárásokat volt kénytelen elrendelni. Ez természetesen
Az LG Electronics (LG) a 2023-as IFA kiállításon mutatja be az LG Smart Cottage névre keresztelt lakásmegoldását. A Smart Cottage egy kompakt, előregyártott otthon, amely az LG legmodernebb fűtő, szellőztető és légkondicionáló (HVAC) rendszerével és energetikai megoldásaival, valamint legújabb intelligens háztartási készülékeivel és szolgáltatásaiv
Az ukrán gabonaexport részleges oroszországi blokádja és a szélsőséges időjárási viszonyok miatt aggályok merültek fel a globális élelmiszerellátást illetően, de a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint a helyzet talán nem olyan vészes, mint amilyennek látszik.
Az elmúlt hetekben három gazdaságban is kimutatták az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát Olaszországban, Pavia tartományában. Az érintett állományokat az olasz hatóság felszámolta, a Nemzeti Élelbiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pedig haladéktalanul elrendelte a szükséges elővigyázatossági intézkedést – írja honlapján a Nébih.
A személyautókra való heti matricák jövőre 6400-9310 forintba kerülhetnek majd, az éves társaikért pedig 57 260-81 280 forintot kérhetnek. A vármegyeiek ára pedig 6660 forintra emelkedhet. Ha minden kategóriát egsségesen emelnek.
Már közhely az a kijelentés, hogy a globális AI fegyverkezési verseny átalakítja a teljes hadviselést. A mesterséges intelligencia által vezérelt drónok, robotrajok és autonóm fegyverek megváltoztatják a konfliktusok dinamikáját, és ez a fegyververseny már elérte az Egyesült Államok és Kína rivalizálását is. A jövő viszont egyre sötétebb.