Első körben Curtis nyomott rá a blokkoló gombra és blokkolta Manuel, aki teljesen összeomlott, amikor meglátta, hogy nem lobbizhat a fiatal rapperért. A revans pedig nem váratott sokáig magára. Manuel azonnal tudta, mikor jött el az ideje annak, hogy Curtis megtudja milyen, amikor esélye sincs megszereznie egy kiváló versenyzőt. Curtis nem akart
10 évvel ezelőtt is volt, aki az e-mail marketing halálát vetítette előre, ezzel szemben még mindig ez a legjobb megtérüléssel rendelkező online marketing eszköz a cégek kezében. Gál Kristóf vállalkozófejlesztő szakember szerint ár-érték arányban nincsen alternatívája az e-maileknek, de a magyar vállalatok túlnyomó többsége ezt még mindig nem ismer
Ezúttal is közösen rendezett cseresznye tematikájú szakmai napot a Vsuo Holovousy Gyümölcstermesztési és Nemesítési Kutatóintézet, illetve a német Julius Kühn Intézet Dresden-Pillnitzi Kutatóállomása június végén.
Bár még mindig vannak 10 százalék feletti lakáshitel ajánlatok a piacon, egyre több banknál kezdődik nyolcassal az ügyleti kamat. Az elmúlt hónapokban általánossá váltak a kamatcsökkentések, és augusztus végén, szeptember elején is ez volt a jellemző. Ezek mértéke azonban jellemzően néhány tized százalék, így az átlagügyfeleknek még várni kell az é
A magyar kormány új szabályozása értelmében a napelem telepítését szeptember 7-ig jelző háztartások tíz éven keresztül maradhatnak az éves szaldó elszámolási rendszerben, és ez a kedvezmény a korábban csatlakozottak számára is érvényes.
Az LG Electronics (LG) megtartotta történetének első sajtótájékoztatóját a világ egyik legjelentősebb közlekedési eseményén, a Müncheni Autószalonon, vagyis hivatalos nevén az IAA Mobility szakvásáron. Az LG vezérigazgatója, William Cho Münchenben bemutatta, hogy a vállalat miként látja a mobilitási iparág jövőjét, illetve, hogy az LG hogyan akarja
A legtöbb ügyfelem magának akarja a kertjét megépíteni, de nagy segítség nekik az, ha valaki megtervezi. Ehhez másféle tervek is kellenek, mintha kivitelezővel dolgoznánk, de annál izgalmasabb utána az édes végeredmény, hogy nem a készbe ülnek bele, hanem velük együtt alakul a kert. Hogyan építsük magunknak a kertet?
Nyugdíj korhatár 2024 -ben a 1997. évi Lxxxi. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról jogszabály alapján szabályozott. A nyugdíjkorhatár nők és a nyugdíj korhatár férfiak esetében is a törvény az irányadó 2024-ben. A nyugdíj korhatár emelését a törvény 18. §-a szabályozza, melyet cikkünkben részletesen bemutatunk. Mi várható a nyugdíj korhat
Indiai kutatók kimutatták, hogy a madárürülék jelentősen, akár 80 százalékkal is csökkentheti a fotovoltaikus modulok hatékonyságát, és a szennyeződés típusa nagyobb hatással van a teljesítményre, mint a modulok dőlésszöge; az eredmények segíthetnek a napelemek hatékonyabb telepítésében és karbantartásában.
2023. október 13-án és 14-én rendezik meg a szakmabeliek találkozójával egybekötve a Ii. Syrius Országos Fémipari Szakember versenyt Miskolcon. Hegesztők és csőszerelők párban jelentkezhetnek az idei megmérettetésre, amelynek célja a fémipari szakmák hírnevének öregbítése is. A szektorban alapfoktól a mérnök szintig jelentős a munkaerőhiány, ezért
Számottevően nőttek a nettó fizetések öt év alatt, ám továbbra is igen jelentősek az eltérések a különböző országrészek között. Az átlagfizetés összegét nézve Budapest van az élen, míg Szabolcs-Szatmár-Beregé a legalacsonyabb összeg. A növekedés mértéke alapján azonban meglepőbb a rangsor. Sokatmondó adatok a Bukszától.
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy megszűnt jogviszony esetén az elmaradt bér utólagos számfejtésénél milyen szja- és járulékszabályokat kell figyelembe venni. A kérdésre Greff Magdolna okleveles adószakértő válaszolt.
Nettó 200 ezer forintos egyszeri bérkifizetés járulékmentesen, újabb minimálbér-emelés októbertől, esetleg az idei reálbér-visszaesést kompenzáló bérkorrekció jövő januártól. Ilyen és ehhez hasonló ötletek merültek fel az újraindult bértárgyalásokon a munkáltatók és a munkaadók között, mivel a legalacsonyabb keresetűeknél jelentős a fizetések vásár
A klímaváltozás miatti félelmek korában az Alföld erdeinek egyik hosszú távon is reményteljes fafaja a vénic szil, amelynek komoly károsítója (egyelőre) nincs.
Annak ellenére, hogy a magyarországi háztartások 81 százalékában van olyan fűtőberendezés, amely szén-monoxidot bocsáthat ki, az emberek mindössze 47 százaléka tudja, hogy szén-monoxid (CO) mérgezés is előfordulhat otthonában - derül ki a Resideo1 idei európai felméréséből. A balesetek elkerülhetők, ezért a Resideo szeptemberben tartja a szén-monox
Az amerikai Purdue Egyetem kutatói kifejlesztettek egy új technológiát, ami javítani tudja a gépek vizuális észlelő- és érzékelőképességét. A hőalapú észlelésre és távolságmeghatározásra épített rendszerrel (Hadar) a gépek vaksötétben is ugyanúgy látnak, mint fényes nappal. A Zubin Jacob professzor és Fanglin Bao kutató nevével fémjelzett Hadar ötv
A Nomád Bár egy Duna-parti szabadtéri szórakozóhely, amelyet valószínűleg egy közösségi kert és egy állatsimogató keresztezéséből hívtak életre jó szándékú emberek. Mindemellett kempingként, kenuparkolóként és alternatív koncerthelyszínként is megállja a helyét. Legfőképpen azonban a Szomráky család birtoka és édes otthona.
A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) üdvözli, hogy marad az éves elszámolás a napelemekre beruházó családok számára - olvasható a szervezetnek az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
A generatív mesterséges intelligencia (MI) inkább kiegészíti az emberi munkaerőt a különböző munkakörökben, mintsem felszámol állásokat, mivel az új technológia csak automatizál bizonyos feladatokat ahelyett, hogy teljesen átvenné egy-egy munkakör elvégzését – derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) jelentéséből, amely szerint a ChatGPT-hez
Szeptember 1-jétől 10 millió helyett már 20 millió forintra nőtt az az értékhatár, amekkora összeget az azonnali fizetési rendszerben át lehet utalni. Ezek az utalások valóban rögtön, pár másodpercen belül teljesülnek. De vajon növekednek-e emiatt a visszaélési kockázatok, és milyen további fejlesztések várhatók ebben a rendszerben?
Dubaj legfejlettebb részén, az ember alkotta pálmafa alakú sziget közvetlen közelében kezdődött el három páratlan toronyház építése, melyek a luxus legmagasabb szintjét képviselik majd. A Roberto Cavalli által tervezett ingatlanokat 2028 első felében adhatják át, az átszámítva 320 millió forinttól elérhető egy hálószobás lakások legnagyobb részét n
Újabb lélektani határ alá csökkent az élelmiszer-infláció Magyarországon azzal, hogy augusztusban kevesebb mint 20 százalékra mérséklődött az élelmiszerek drágulása – mutattak rá az Mbh Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) által pénteken ismertetett inflációs adatokra reagálva.
A görög és cseh eladók után a magyar értékesítők köszöntik leggyakrabban az ügyfeleiket, így hazánk a képzeletbeli dobogó harmadik helyére lépett fel a vásárlók köszöntése tekintetében – derült ki a Smiling Report idei felméréséből, melyben 34 ország közel 700 ezer jelentését dolgozták fel. Az eladók mosolyát vizsgálva több mint 7%-os javulást mért
Augusztusban a pihenőkártyás költésekből körülbelül minden negyedik forintot élelmiszerre adtak ki a K&H ügyfelei. A korábbi tapasztalatok alapján ez az arány még emelkedhet. A bank szerint a költések összegére, de a kártyabirtokosok számára is hathattak az új szabályok.
A 31. Quasimodo költőverseny fődíját Farkas Wellmann Endre A vándor című költeményével érdemelte ki. A balatonfüredi Anna Grand Hotelben tartott pénteki díjátadó ünnepségen Szentmártoni János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) helyettes államtitkára a versek küldetéséről szólt megnyitó beszédében.
Miközben az európai, főként a német autóipar szárnyal, a beszállítói szektor egyre inkább veszít pozíciójából a távol-keleti konkurenciához képest. Ez itthon se jó hír.
Az Infura blokklánc-infrastruktúra szolgáltató 2023 végéig ki szeretné adni szolgáltatásai decentralizált változatát. A Consensys tulajdonában álló cég megoldását több entitás
Kihúzták az Ötöslottó 36. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a várható főnyeremény 1 milliárd 166 millió forint lesz a 37. héten.
Tóth Gabi és Majka továbbra sem férnek meg békében egymáés mellett. Tóth Gabi kamerák előtt fakadt ki: "Megint én leszek a nagyképű hisztérika" Sokk és rettegés: Temetkezési vállalkozó rémisztette halálra Majkát Tóth Gabi káromkodva hagyta el a stúdiót: "Ledaráltál a f*szba…" Aidanre keményen ráüvöltött Köllő Babett: "Cseszd meg…" Döbben
A magyar fűszerpaprika-termelőknek akkor van esélyük kiváló minőségű termékeikkel a piacon maradni, ha megkülönböztetik magukat az előállítási költségeik miatt árban kedvezőbb, de minőségben gyengébb, az európai uniós piacon komoly versenytársként megjelenő tömegárutól.
Csökkenő forgalom mellett nőtt a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 56 856,01 ponton zárt pénteken, ami 1351,03 ponttal, 2,43 százalékkal magasabb, mint egy héttel korábban.
Semmi sem olyan sikeres, mint a siker: a propagandaminiszter volt felesége és Sarka Kata megint ki tudott venni 1,1 milliárd forintot a bulvárkiadójukból.