Hollandiában a rendőrség szombaton vízágyúkkal oszlatta szét az autópályán tüntető klímaaktivistákat. Az Extinction Rebellion által szervezett tüntetők az olajipar állami támogatásának megszüntetését követelték - számolt be a Reuters. Több ezer ember vonult végig az A12-es autópályán Hágába, figyelmen kívül hagyva a hatóságok figyelmeztetését, hogy
Bajban vannak a hazai bodzatermesztők, mert jelentősen csökkent a pandémia után a bodza felvásárlási ára. Ezt a gyümölcsöt a járvány alatt jó áron lehetett értékesíteni, mert igen magas a vitamintartalma és hatásos immunerősítő – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér megyei kertészeti osztályának elnöke, Csizmadia György.
A 2022-es népszámlálás már nyilvánosságra hozott adatai alapján úgy tűnik, hogy klímaforradalom zajlik a hazai lakáspiacon. Ezt a folyamatot az OTP Ingatlanpont szakértője szerint a körülmények sajátos együtt állása indította el az évtized elején. A számok azt sugallják, hogy hamarosan lesznek olyan területek, ahol az otthonok és a bérlakások elvár
A ló nem a hamariaknak való. A helyi arborétumban lovaskocsizhatnak a Bábolnai Gazdanapokon azok, akik ki tudják várni, amíg felférnek a társaskocsira.
Léteznek a világban olyan növényfajok és olyan különleges gombák, amelyeket látva azt hihetnénk, hogy nem is valódiak, hanem csupán egy sci-fi film kellékeiként vagy egy űrexpedíció leleteként kerültek a hírekbe. Pedig ezek a sötétben világító, máskor csápokkal rendelkező, ördögi küllemű vagy éppen rémisztő növények nagyon is léteznek a mi – hétköz
A G20-ak vezetői megállapodtak abban, hogy 2030-ra a megújuló energiaforrások globális kapacitásának megháromszorozását tűzik ki célul, és elismerték, hogy a szénenergiát fokozatosan le kell állítani. Ugyanakkor nem sikerült egyéb jelentős éghajlat-politikai célokat meghatározniuk. A világ 20 legnagyobb gazdasága nem értett egyet a fosszilis tüzelő
Különös nyilatkozatot adott az ukrán hírszerzés magasrangú tisztje. Szerinte nem lehet kijelenteni, hogy a Wagner zsoldosvezére, Prigozsin valóban meghalt. Pedig az ukrán és az amerikai elnök szerint is éppen ez történt.
Az adathalászat majdnem olyan régi, mint maga az internet, így talán azt gondoljuk, hogy már mindent tudunk róla, felismerjük az üzenet tárgysorából, a megszólításból vagy a levél megfogalmazásából. De az adathalászat még ma is képes meglepetést okozni a munkavállalóknak, a vezetőknek, az IT csapatoknak és a szakértőknek egyaránt. Az adatainkat cél
Ősz elején is Borszerda-estekkel jelentkezik a Magyar Nemzeti Galéria (MNG). Szeptember 13-án és 20-án kiállítások, tárlatvezetések és előadások, élő zene és borkóstoló várja a közönséget a budai Várban.
Csaknem négyszáz, robbanóesettel kapcsolatos bejelentés érkezett idén nyáron a tűzszerészekhez. Ebből pedig körülbelül 100 esetben azonnali intézkedésre volt szükség.
Az országos biohulladék begyűjtésére dolgoztak ki megoldásokat a Pannon Egyetem felkérésére a Pécsi Tudományegyetem (PTE) műszaki karán - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
Augusztusban minimálisan mérséklődött az infláció Németországban éves szinten, míg havi összevetésben a júliusival megegyező volt a fogyasztói árnövekedés.
A G20 csoport tagjai nem ítélték el Oroszországot Ukrajna megtámadása miatt, csupán abban állapodtak meg, hogy minden államnak tartózkodnia kell erő alkalmazásától a területszerzés céljából.
Méhészeti árukat forgalmazó cégnek kell-e EPR-díjat fizetni, ha valaki nem számlára, ha nem nyugtára viszi az üveget? Olvasói kérdésre Tüske Zsuzsanna vámszakértő válaszolt.
Azért leprázzák, mert azt mondta, hogy 10-ből 9 vasútfejlesztési szakember elhagyta a MÁV-ot, mióta Lázár a főnök. De nem ezt mondta, hanem valami egészen mást.
Mozgalmas volt az idei nyár a tűzszerészeknek: csaknem négyszáz, robbanótesttel kapcsolatos bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül száz esetben volt szükség azonnali intézkedésre - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede a Facebook-oldalán szombaton.
Miközben a hitelpiac egésze nagyjából a felére esett, szabad felhasználású jelzáloghitelből 11 éve nem vett fel olyan sokat a magyar lakosság az év első hét hónapjában, mint idén. Ritkán látható, de racionális jelenség ütötte fel a fejét: egy kisebb létszámú, magas jövedelmű réteg akár 30-40 millió forintnál is nagyobb összegű jelzáloghitelből vásá
A Liverpoolban négy mérkőzést futballozott végig, nem értem, a válogatottban miért ne kaphatna teljes meccseket – jelentette ki a magyar csapat szövetségi kapitánya.
A jelenlegi kriptoszektor legnagyobb stabilcoinjának számító Tether mögött álló cég egy dokumentumban nemrég arról írt, hogy az amerikai államkötvény tőkeáttételével
Fenntartható növekedés mellett elképzelhetetlen a szén-dioxid-leválasztás, -felhasználás és -tárolás (carbon capture, utilization and storage - CCU/S) nélkül elérni a dekarbonizációs célokat – hangsúlyozta szombaton egy szegedi könyvbemutatón Lantos Csaba energiaügyi miniszter. Maga a környv pedig éppen a CCU/S hazai iparági lehetőségeit járta körb
Fejlesztik a belterületi infrastruktúrát Szajol Köpcse településrészen a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázatán nyert csaknem 400 millió forint, százszázalékos vissza nem térítendő támogatásból- közölte a projekt kommunikációját végző Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területfejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.
Plázák, hotelek, csokoládé múzeum és rubel milliárdok, mind-mind Prigozsin öröksége. A hagyatéki eljárás elindult, kérdés, kik kaparintják meg a vagyont.
Kihúzták az Ötöslottó 36. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a várható főnyeremény 1 milliárd 166 millió forint lesz a 37. héten.
A román védelmi minisztérium közölte: olyan drón darabjait találták meg, amilyeneket az orosz hadsereg használ. Klaus Iohannis államfő felhívta a NATO főtitkárát.
A szombati G20-csúcstalálkozó keretében jelentette be az Egyesült Államok, az Európai Unió és India vezetése, hogy létrehozzák az India-Közel-Kelet-Európa gazdasági folyosót, amely vasúti, hajózási, energetikai és digitális összeköttetések lévén egyfajta válaszreakciót jelent a kínai Övezet és Út nagyszabású ingatlanfejlesztési programra, illetve a
Hlatky-Schlichter Hubertet és Szegedi Lászlót azzal vádolja a fideszes propagandahálózathoz tartozó Bors, hogy béranyától van gyerekük. Azt is állítják, az egykori amerikai nagykövet intézte azt a babát, amivel közösen szerepeltek az ELLE címlapján.
A szombati G20-csúcstalálkozó keretében jelentette be az Egyesült Államok, az Európai Unió és India vezetése, hogy létrehozzák az India-Közel-Kelet-Európa gazdasági folyosót, amely vasúti, hajózási, energetikai és digitális összeköttetések lévén egyfajta válaszreakciót jelent a kínai Övezet és Út nagyszabású ingatlanfejlesztési programra, illetve a
Néhány héttel a Patkó Lovas és Szabadtéri Színház sikeres nyári programjának lezárását követően szeptember végén elkezdődik a kőszínház évad Mórahalmon - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.