"Bizonyos munkálatokat haladéktalanul, még idén novemberben elvégzünk a Keleti pályaudvarnál" - számolt be róla a közösségi oldalán Hegyi Zsolt vezérigazgató.
A belgák fele szerint nemzeti érdek az alkalmazkodás az éghajaltváltozáshoz - derült ki az Európai Beruházási Bank (EIB) által megrendelt, hétfőn közzétett felmérési eredményekből.
Az Mvm Csoport új tanműhelyt hozott létre Salgótarjánban a jövő villanyszerelő szakembereinek képzésére; az idei tanévben 12 tanuló kezdte meg tanulmányait a duális képzés keretében, amelyben a helyi iskolák is aktív szerepet vállalnak - közölte a cégcsoport szerdán az Mti-vel.
A jövő évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló salátatörvényben a nyugdíjtörvényt módosító rendelkezések is szerepelnek. Ezekről ír dr. Farkas András nyugdíjszakértő a NyugdíjGuru News legfrissebb hírlevelében.
Az Usda novemberi előrejelzése szerint a globális kukoricatermelés a 2024/2025-ös gazdasági évben jelentős csökkenést mutathat az előző évhez képest. Az Usa, Oroszország, Ukrajna és az EU termelésének visszaesését ellensúlyozza a brazil és argentin hozamnövekedés, miközben a világ kukoricakereskedelme várhatóan 4%-kal csökken.
Összességében jól teljesített a magyarországi lízingpiac a harmadik negyedévben a Magyar Lízingszövetség adatai szerint. Kőszegi László, a szervezet főtitkára ugyanakkor arról beszélt, hogy bár több eszközosztályban is növekedést figyelhettünk meg, de egyes területeken, például a stratégiailag fontos mezőgazdasági eszközök esetében állami támogatás
Jól teljesített a magyarországi lízingpiac a harmadik negyedévben a Magyar Lízingszövetség adatai szerint. Kőszegi László, a szervezet főtitkára ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a stratégiailag fontos mezőgazdasági eszközök esetében állami támogatások híján kivárás – és ezáltal markáns visszaesés – figyelhető meg a piacon. Meglepő viszont, hog
A szervezők munkájával, az előzetes tájékoztatással és az ügyintézéssel is maradéktalanul elégedettek voltak az 56. Műegyetemi Állásbörze kiállítói. A rendezvényt követően készített felmérés szerint a résztvevő vállalatok kiemelkedően jónak ítélték az esemény előtti és alatti kommunikációt, a többség a látogatók számával is elégedett volt.
Csaknem tíz százalékkal többen végrendelkeztek közjegyző közreműködésével az idei első félévben, mint egy évvel korábban. A tapasztalatok szerint gyakran végrendelkeznek olyan házaspárok, akik egyikük halála esetére szeretnék biztosítani a másiknak járó vagyont.
Az Európai Unió gazdaság- és kereskedelempolitikája új lendületet kaphat, ha a legfontosabb portfóliók biztosjelöltjeinek prioritásai megvalósulnak, amivel egy sokkal erőszakosabb, keményebb és önállóbb EU alakulhat meg. Az iparvédelem és a kínai versennyel szembeni szigorítások, a klímavédelmi célok és az adópolitikai reformok mind a fenntartható
Valószínűleg minden autóvezető találkozott már azzal a szituációval, amikor egy komplex csomópontban, bonyolult kereszteződésnél, ismeretlen útvonalon a megszokottnál nagyobb kihívást jelent a tájékozódás, a továbbhaladáshoz szükséges távolságok vagy az irányok azonosítása. Az Lg Electronics (Lg) által kifejlesztett kiterjesztettvalóság-techn
Fejenként átlagosan 59 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak, tudta meg a Grantis a NAV-tól. Tavaly még csak közelítette, idén viszont már átlépte az 1 millió főt az adójóváírásra jogosultak száma. A megtakarítók számlájára összesen 60,8 milliárd forintos ajóváírás érkez
Idén különösen súlyos a rendkívül fertőző madárinfluenza megjelenése a szomszédos Ausztriában. A felső- és alsó-ausztriai farmokon több ezer csirkét leöltek, a bécsi egészségügyi minisztérium most megpróbálja megakadályozni, hogy romoljon a helyzet.
A humanitárius szervezet országos élelmiszer- és tisztítószer-gyűjtést szervez a Penny Magyarország üzleteiben november 15-én és 16-án, pénteken és szombaton. A szervezetek közös célja, hogy a Penny üzletekben megvásárolt és a Magyar Vöröskereszt adománygyűjtő önkénteseinek átadott élelmiszereket és higiéniai termékeket a humanitárius szervezet még
A Pest Vármegyei Kormányhivatal kiadta a gödi Samsung-gyár környezetvédelmi engedélyét. Korábbi számokat írtak felül ebben, amely után bővíthető a gyár termelői kapacitása.
A mesterséges intelligencia szerverek gyártásában élen járó Super Micro Computer újabb pénzügyi jelentési nehézségekkel néz szembe, miután szerdán a cég bejelentette, hogy nem tudja határidőre elkészíteni a 2024 szeptemberében zárult negyedévre vonatkozó pénzügyi beszámolóját, miközben még mindig késlekedik az éves jelentés benyújtásával is.
Újabb egyszerűsítések segíthetik a gyermekes családok életkezdését és lakhatását - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel.
2024 szeptemberében az ipari termelés volumene 7,2, munkanaphatástól megtisztítva 5,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - erősítette meg szerdán kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Tencent, Kína vezető technológiai vállalata jelentős bevételnövekedést ért el a harmadik negyedévben. A cég teljesítményét elsősorban a játéküzletág fellendülése hajtotta, amit az újonnan bevezetett játékok sikere támogatott.
A globális szórakoztatóipari óriás Disney az Oscar-díjas Taika Waititi rendezőt kérte fel a 2024-es karácsonyi reklámfilmje, a The Boy and the Octopus elkészítésére.
Számos kérdés érkezik arra vonatkozóan, hogy szükséges-e egyszerűsített foglalkoztatás esetében is bérpótlékot fizetni, vagy ez alól a munkáltató mentesül. Az alábbiakban ezt a kérdést járjuk körbe.
A Nano Labs, amely integrált áramkörök tervezésével foglalkozik, bejelentette, hogy a Coinbase-en keresztül mostantól elfogad bitcoint, ezzel növelve a tranzakciók rugalmasságát és integrálva a kriptovalutákat üzleti stratégiájába. A Nano Labs bitcoint fogad el: Kína nyit a kriptovaluták felé? A sajtóközlemény szerint a vállalat stratégiája illeszk
Az E.ON Hungária 8,4 milliárd forintot költ Kaposvár és környéke áramhálózatának fejlesztésére, a cégcsoport tavaly megkezdett és 2026-ig tartó beruházásainak célja a hosszú távú stabil, biztonságos áramszolgáltatás - tájékoztatta az E.ON hétfőn az MTI-t.
A végső döntést követően akár három éven belül rendelkezésre állhatnak a kollégiumi férőhelyek a Budapest IX. kerületébe tervezett diákvárosban - közölte a kulturális és innovációs miniszter szerdán a TV2 reggeli adásában.
Az EVE Power Kft. benyújtotta debreceni beruházásához kapcsolódóan iparbiztonsági jelentését a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalhoz, a környezetvédelmi hatósági eljárás megindítását követően - közölte Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata kedden közleményben az MTI-vel.
A román Emag black friday-akciói egy nap alatt több forgalmat hoztak, mint amekkora a magyar webshop legutóbbi éves árbevétele. Mutatjuk, mivel készülnek itthon.
Az európai tőzsdék stagnálnak, a piacok kivárnak a nagyon fontos amerikai inflációs adat előtt. Szétvált a magyar részvények mezőnye a héten, az OTP a húzópapír. A forintra kifejezetten rosszul hat a dollár erősödése, válságot jósol a Graphisoft Park. Kiszálltak az aranyból a brókerek, a kisbefektetők tömegesen jelenhetnek meg a kriptovaluta-piacon
"Hazánk elkötelezett a klímaváltozás elleni küzdelem mellett, ugyanakkor a gazdák versenyképességét és a biztonságos élelmiszer-ellátást nem veszélyeztethetjük" - hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter az Ensz Éghajlatváltozási Konferenciáján (Cop29) Bakuban.
A globális cukorpiacon az árak szeptember óta változást mutatnak, Európában pedig régiónként eltérő tendenciák figyelhetők meg. A fehércukor ára az uniós piacokon és a világpiacon egyaránt nőtt az év elejéhez képest, de régiónként és hónapról hónapra kisebb csökkenések tapasztalhatók.
Ismét jó negyedévet zárt a Waberer’s: az árbevétel 11 százalékkal, az EBIT pedig 27 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben – derül ki a vállalat gyorsjelentéséből. A cégcsoport különböző üzletágai közül a biztosítási szegmens 6,5 millió eurós eredménye rekordnak számít, viszont a nemzetközi fuvarozási szegmensen belül a lengyel operációnál (LINK)