A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) megújult elnöksége, amely jelentős cégek vezetőiből, kis- és középvállalatok képviselőiből, valamint a területi kamarák elnökeiből áll, megtartotta első, alakuló ülését, ahol egy 15 pontos javaslatcsomagot hagytak jóvá – írja honlapján az MKIK.
A Fiatal Vállalkozók Hetén idén is országos figyelem irányul a vállalkozó kedvű magyar fiatalokra. A november 25–29. között megrendezett eseménysorozat keretében 15 városban várják az érdeklődőket ingyenes programokkal, amelyek nemcsak az üzleti tehetség elismerésére és fejlesztésére fókuszálnak, hanem olyan aktuális problémákra is, mint a mestersé
A klímaváltozás korában egyre sürgetőbbé válik a fenntartható és energiahatékony alternatív megoldások keresése, különösen az otthonaink fűtésének területén. Az innovációk középpontjában álló hőszivattyúk nemcsak csökkenthetik a háztartások energiafogyasztását, hanem jelentős mértékben hozzájárulhatnak a környezeti terhelés minimalizálásához. De mi
A citromfa teleltetése nem bonyolult feladat, ha figyelembe vesszük a növény igényeit és biztosítjuk számára az ideális körülményeket. A megfelelő gondozás mellett a citromfa egész évben örömet szerezhet, hiszen még a hideg hónapokban is képes virágozni és gyümölcsöt érlelni.
A police.hu honlapján elfogatóparancsot adtak ki Szolnoki Szabolcs ellen, akit a Tv2 népszerű, jelenleg is futó párkapcsolati műsorából, a Házasság első látásra második évadából ismerhet a szélesebb nyilvánosság – írja a 24.hu. A körözést a Debreceni Rendőrkapitányság adta ki november 21-én. Ahogy olvasható a körözés jogalapja, bűncselekmény megn
Az egyetlen olyan ház, amely nem könnyűszerkezetes technológiával épül az ÉMI szentendrei Nemzeti Mintaházparkjába tervezett 9 bemutató épület közül, az a Leier Rába típusháza lesz. Mi a célja a nagy volumenű ÉMI projektnek, és hogyan ad mindez választ a ma építkezők előtt álló kihívásokra? A Leier típusházának tervezőjével beszélgettünk.
Új kriptovalutát keresel, amely áttörést hozhat? Öt feltörekvő blokklánc-projekt lehet a kulcs a sikerhez. Ezek a projektek képesek lehetnek egy kisebb befektetést jelentős vagyonná alakítani. Ezek a versenytársak kihívást jelentenek a jól ismert hálózatok számára, és robbanásszerű növekedés küszöbén állhatnak. Derítsd ki, hogyan biztosíthatnak eze
Mit jelent jól lenni vállalati és egyéni szinten? Hogyan hatunk nem csak a profitra, hanem a szemléletváltásra is? Mitől lesz jó egy vezető és miként motiválhatók a munkavállalók? A hazai üzleti élet meghatározó szereplői többek között ezekről a témákról is megosztották gondolataikat november 18-án, a Hammel Hochreiter, az AmCham Hungary, az Inter
Formabontó lehetőséget kínál partnereinek a CPI Hungary, ahol egy – a nemzetközi piacon is egyedülálló – komplex megoldás született. A most bevezetendő CPI klubtagság olyan előnyöket kínál az irodaépületek bérlőinek, amelyekkel nem csak a cégek munkaszervezése válik még rugalmasabbá, de a munkavállalói élmény és irodakörnyezet is új szintre emelhet
A hasznosításhoz szükséges tudás hiánya, a munkatársak aggályai és ellenállása – ezek a legnagyobb visszatartó erők a tévétársaságok körében a mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán a Caretta Research kutatása szerint. A technológia már ott van a képernyőkön virtuális hírolvasók formájában, és az idei párizsi olimpián is sokat tett a szurkoló
Csődvédelmet kért az Egyesült Államokban a Northvolt svéd akkumulátorgyártó vállalat, és ezzel együtt a vezérigazgató is lemondott. A lépés célja a vállalat jelentős adósságállományának átstrukturálása és pénzügyi stabilitás megteremtése az európai régióban - közölte a cég.
A Cardano (ADA) már évek óta meghatározó kriptovalutának számít a piacon, egészséges ökoszisztémája és kiváló stratégiai megközelítése hozzájárul ahhoz, hogy kiemelkedő szereplője legyen a digitális piacnak. Az ADA számára az is elképzelhető, hogy a következő hetekben akár egy 650%-os felfutást produkáljon, ezzel teret adva az olyan kisebb projekte
Kósa András, a Szabad Európa főmunkatársa és mentoráltja, Fritz Zsuzsanna közös cikke végzett az élen a Transparency International (TI) Magyarország idei, 12. oknyomozói mentorprogramjában.
A Wall Street főbb indexei emelkedéssel zártak csütörtökön, a Dow és az S&P 500 egyhetes csúcsokat döntött. A Dow Jones emelkedését a Salesforce felhőszolgáltató vállalat 3,1%-os emelkedése segítette, miután három brókercég is megemelte a részvényre vonatkozó célárát.
A hirtelen jött hideg és hóesés nemcsak az autósokat, a tömegközlekedőket, de a gyalogosokat is próbára teszi. Az ingatlantulajdonosoknak pedig fokozott figyelmet kell fordítaniuk a környezetükre, hiszen a havas vagy jeges járdák csúszásmentesítése az ő feladatuk, jogi felelősség terhelhetik őket, ha valaki elesik és megsérül.
A Bmw Group debreceni gyára első sebességfokozatba kapcsol: a tesztjárművek gyártása felgyorsult, és a teljesen elektromos Neue Klasse X modell első, sorozatgyártáshoz közeli példányai elkezdtek legördülni a gyártósorról. Ezzel megkezdődik a végső előkészítő fázis a sorozatgyártás 2025 végén esedékes megkezdéséhez.
Az artritisz- és oszteoporózis kezelésben forradalmi áttörést hoznak a biológiai gyógyszerek. Az MTA által rendezett szimpóziumon bemutatták ezek hatékonyságát és széles körű alkalmazásuk lehetőségeit.
A mai hír, miszerint az FTX társalapítóját, Gary Wangot a több milliárd dolláros FTX-csalásban játszott szerepe miatt letöltendő börtönbüntetésre, de egyúttal felfüggesztett, és felügyelt szabadlábra helyezésre ítélték, azt jelenti, hogy az öt érintett vezető közül csak hárman fognak börtönben ülni a csalásban és lopásban való részvételükért. Wang
A Budapest Eurasia Forum keretében együttműködési megállapodás aláírására került sor a világ élvonalához tartozó Tsinghua Egyetem, a Magyar Nemzeti Bank, továbbá a Budapesti Metropolitan Egyetem és a Neumann János Egyetem között.
A korábban kötött 300 millió köbméternél "sokkal nagyobb" volumenű gázvásárlási megállapodás megkötésén dolgozik az MVM CEEnergy a török állami BOTAS vállalattal – jelezte egy pénteki isztambuli energetikai konferencia keretében a Reuters tudósítása szerint Fritsch László vezérigazgató. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is posztolt Tö
Szigorúan fellép a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) a magyar fogadókat átverő, illegális online szerencsejáték-szervezők ellen.
A Német Turisztikai Hivatal (DZT) elindította első MI-influenszer projektjét és ezáltal egy további szinten is felhasználja a mesterséges intelligenciát Németország, mint úticél nemzetközi marketingjében.
A korábban kötött 300 millió köbméternél "sokkal nagyobb" volumenű gázvásárlási megállapodás megkötésén dolgozik az MVM CEEnergy a török állami BOTAS vállalattal – jelezte egy pénteki isztambuli energetikai konferencia keretében a Reuters tudósítása szerint Fritsch László vezérigazgató. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is posztolt Tö
A magyarok szereplését Szűcs Kornél nyitja meg pénteken este 9-től, amikor a Match4 a Plymouth Argyle – Watford angol másodosztályú meccset közvetíti. A világsztár Wayne Rooney csapatában stabil kezdőembernek számít Szűcs Kornél, aki minden bizonnyal ezúttal is a védelemben kaphat helyet. Szoboszlai Dominik és csapata, a Liverpool a most következ
Január elsejével lép hatályba a költségvetésben is rögzített célkitűzésekkel összhangban a lakhatás helyzetének javítása érdekében egy legfeljebb 150 ezer forintos kedvezményes adózású lakhatási támogatási rendszer. A money.hu szakértője szerint jövőre érdemes lehet béremelés helyett ezt a juttatást választani, amennyiben az adott munkáltató lehető
A Sui hálózata közel két órán át nem működött a tranzakciók ütemezési rendszerében fellépő hiba miatt. A Mysten Labs által fejlesztett Layer 1 blokklánc, a Sui Network november 21-én közel két órán keresztül nem termelt új blokkokat a mainnetjén, így a blokklánc gyakorlatilag teljesen leállt. A hálózat státuszoldala megerősíti, hogy „jelentős kiesé
Az Ethereum és a Bitcoin árfolyamának aránya 0,032-re csökkent, ami 2021 márciusa óta a legalacsonyabb érték. Ez a jelentős visszaesés a piac dinamikájának megváltozását tükrözi: miközben a Bitcoin továbbra is lendületben van, és nemrég átlépte a 97 700 dolláros határt, az Ethereum árfolyama nem tudott lépést tartani. Az elmúlt 24 órában, csütörtök
A kukoricakultúrák utáni alapművelésre több szempontból is a forgatásos művelés ajánlott. A szántás előnye, hogy alkalmassá teszi a talajt az őszi-téli csapadék egyenletes befogadására és tárolására.