Új impulzusokra várnak a befektetők a tőzsdéken, a Donald Trump megválasztását követő tőkepiaci lendület lelassult, szerdán a vezető amerikai és európai részvényindexekben csak mérsékelt elmozdulások voltak, és a határidős jegyzések alapján ez vár ránk csütörtökön is. Piaci összefoglalónkban folyamatosan követjük a tőzsdei eseményeket csütörtökön i
Nagyon vonzó lesz a fiataloknak a 4 milliós kamatmentes munkáshitel, de könnyen egy drága kölcsönben találhatja magát az, aki elveszti a munkáját, és nem talál időben újat.
Egyre többen esnek áldozatul olyan cégeknek, amelyek több százezres, akár milliós összeget is elkérnek duguláselhárítás címén. A hatóságok nem sokat tudnak tenni, az átverést körültekintéssel és előzetes kutatómunkával lehet kivédeni.
A bitcoin árfolyama a tegnap délutáni órákban átlépte a 93 000 dolláros árfolyamot, miután terjedni kezdett egy pletyka, mely szerint egy Perzsa-öbölbeli ország – Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek (UAE) vagy Katar – hamarosan állami szintű bitcoin vásárlást jelenthet be. Bitcoin árfolyam alakulása Trump megválasztása óta A forrás a legnagyob
Kiterjesztett valósággal segíti az autósokat a bonyolult közlekedési szituációkban az LG. Vannak olyan autóvezetők -remélhetőleg kevesen-, aki találkoztak már olyan a szituációval, amikor egy komplex csomópontban, bonyolult kereszteződésnél, ismeretlen útvonalon a megszokottnál nagyobb kihívást jelent a tájékozódás, a továbbhaladáshoz szükséges táv
A Litecoin hálózatát 2011-ben hozták létre azzal a céllal, hogy a Bitcoin első alternatívája legyen. A gyors és költséghatékony hálózat azonban az utóbbi időben veszített korábbi szerepéből. Míg az utóbbi két bikapiacon egyértelmű sláger volt a Litecoin és az LTC, most egyelőre csak keresi önmagát a projekt. A Litecoin a Coinut-tal együttműködve pi
A kamatmentes munkáshitel 2025 januárjától lesz igényelhető, szerdán megkezdődött a hitelkonstrukció társadalmi egyeztetése - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
December 6-án mutatja be a budapesti Centrál Színház a kiemelkedő tehetségű kortárs angol drámaíró, Lucy Prebble 2012-ben a legjobb drámának járó kritikusok díjával elismert Mellékhatás című darabját. Horgas Ádám rendezésében Botos Évát, Fehér Tibort, valamint két remek vendégművészt, Gáspárfalvi Dorkát és Mertz Tibort láthatjuk majd a színpadon.
A Komárom-Esztergom vármegyei Tárkány településen található, mintegy 60.000 állatot tartó tenyész tyúk telepen a megemelkedett elhullás miatt merült fel a madárinfluenza gyanúja. Ezt a Nébih laboratóriuma igazolta, a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból.
A forint árfolyama csak lehheletnyit változott csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
Az európaiak rendkívüli erőfeszítéseket tesznek, hogy megtalálják a legjobb árakat, ám egy új kutatás rávilágít arra, hogy a Black Friday őrületébe keveredett vásárlók kihagyják azokat az alapvető trükköket, amelyekkel nagyokat lehet spórolni az ünnepi ajánlatokon.A HONOR megbízásából, 9000 felnőtt megkérdezésével készült felmérés szerint a megkérd
Egytizedére redukált tömegű fékpanel-alaplap, additív technológiával előállított prototípusok sora, 770 Msc hallgató és 15 doktorandusz: ezek beszélnek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működő virtuális tervező labor és a Knorr-Bremse Budapest együttműködésének első tíz évéről.
A következő héten borult, helyenként párás és ködös idő várható, kisebb szitálással és gyenge esővel. A hét második felében átmenetileg naposabb időszakok is kialakulhatnak, míg a hőmérséklet fokozatosan enyhül, hét közepére helyenként elérheti a 15 fokot is.
A broméliák gondozása télen különös figyelmet igényel, mivel ezek a trópusi növények érzékenyek a hidegre és a száraz levegőre. Származásukból kifolyólag pedig igencsak nagy gondot kell fordítani arra, hogy biztosan átvészeljék a telet.
A világ 96 országának 1900 legjobb egyetemét hasonlították össze, így került 8 magyar intézmény a friss Sanghaj-lista 500-as elitjébe - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.
Tegnap szintén rossz napja volt a forintnak, 411-ig gyengült a jegyzés a dollár jelentős erősödésének hatására, innen jött vissza 408 környékére, ezen a szinten kezdi a mai napot. A dollár ma reggel is gyengül, ez jellemzően nem tesz jót a forintnak.
Kóka János, a magánegészségügyi szektor prominens képviselője arra figyelmeztet, hogy drámai változások szükségesek a kórházi struktúrában, míg Takács Péter, az egészségügyi államtitkár, hangsúlyozza az állami és a magánellátás éles szétválasztásának fontosságát, miközben a rendszer racionalizálására és a finanszírozási problémák orvoslására koncen
Az Egyesült Államokban perelték be dühös fogyasztók a svájci céget, miután kiderült, hogy ugyanúgy ólom és kadmium van az étcsokijaiban, mint az olcsóbb versenytársakéban.
Bár a szeptember végén elindított, végzős középiskolások számára ingyenes KRESZ és elsősegély tanfolyam lehetősége nagy ígéretként indult, eddig csak kevesen éltek vele. Az iskolákra és diákokra háruló új kihívások azonban több kérdést is felvetnek a kezdeményezés kapcsán - tudta meg a Népszava.
Folytatódott az építőipar lejtmenete az ősszel: szeptemberben az előző hónaphoz képest 2,7%-kal esett visza a termelés volumene. Ezzel az utóbbi öt hónapból négyben visszaesést regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal.
A tervezet szerint 10 éves futamidővel maximum 4 millió forint kamatmentes hitelt lehet igényelni, a 17-25 év közötti, hitelképes fiataloknak. Mi történt? Október végén jelentette be a kormány, hogy 2025-től jön a munkáshitel, ennek derültek most ki a részletei az új jogszabálytervezetből. A konstrukció kamatmentes, és szabadon felhasználható, maxi
Merész Nórával, a Drink Station marketing- és értékesítési vezetőjével arról beszélgettünk a Száraz November (SZN) kellős közepette, hogy egy italforgalmazó hogyan éli meg ezeket a társadalmi, szezonális kihívásokat és miért lehet célravezető egy olyan kontraproduktívnak ható marketingkommunikáció, aminek ugyanaz az üzenete, mint az SZN-ek: a mérté
A múlt héten általunk is bemutatott PNUT egészen elképesztő teljesítménnyel közel 2.5 milliárd dolláros piaci értékig küzdötte magát. A mémcoint egy háziállatként tartott mókus, Peanut (Mogyoró) halála után hozták létre, akit egy túlbuzgó szomszéd feljelentése után altattak el az amerikai hatóságok. Peanut története az amerikai választások előtti n
Szponzorált tartalom A projekt során megbízónk egy nagymúltú, széles körben ismert magyar termelővállalat volt, amely mára német tulajdonosi körrel bír. Összesen 6 telephellyel rendelkeznek az országban, a telephelyek az ország
Az Apple Studios és az A24 filmgyártó cég a hírek szerint összefog, hogy filmet készítsenek Sam Bankman-Friedről, a mára már hírhedtté vált FTX alapítójáról. Lena Dunham, a Girls társalkotója és sztárja Michael Lewis „Going Infinite: The Rise and Fall of a New Tycoon” című könyvét fogja feldolgozni. A filmben a most már elítélt csaló és
Az amerikai elnökválasztás óta a vezető kriptovaluta megállíthatatlannak tűnik – mindennap új rekordokat döntöget a bitcoin árfolyama. Szerda este még 35 millió forint fölé is benézett egy kis időre. A CoinGecko adatai szerint 93.477 dolláron új ATH-t ért el a bitcoin. Az árfolyam szerdán, nem sokkal 17 óra után tetőzött, majd kisebb korrekció köve
A 444 információja szerint az MH Összhaderőnemi Különleges Műveleti Parancsnokság (MH ÖKMP) parancsnoka írásba adta, hogy nem tehetnek közzé negatív megnyilvánulásokat az Állomány tagjai a TV2-n futó szériával kapcsolatban.
November 7-én zajlott a műtárgy.com által szervezett VI. Műtárgybefektetési Konferencia. A Müpa falai között megrendezett eseményen többek között az ultrakortárs műgyűjtésről, a vagyontervezés kérdéseiről, az éremgyűjtésről és a műtárgyvásárlás motivációról hallhattunk. A konferencia ezúttal is esélyt adott a műtárgybefektetés világába való betekin
A cseh kormány által javasolt napelemes támogatások visszamenőleges csökkentése jogi fenyegetéseket váltott ki a befektetők részéről, és aggodalmakat keltett a zöld energiára vonatkozó országos és uniós tervekkel kapcsolatban – számolt be az FT. Miközben Európa a magas energiaárakkal és a klímacélok teljesítésével küzd, a lépés veszélyes precedenst
Az EU kormányai által tervezett költségvetési megszorítások veszélyeztetik a régió gazdasági növekedését, miközben az Egyesült Államokkal folytatott versenyben is nő a kontinens lemaradásat. A gazdasági szakértők szerint az uniós költségvetési szabályok szigorítása a szükséges beruházások elmaradását és hosszú távon gyenge gazdasági teljesítményt e
A világ egyik kedvenc csokoládéjaként ismert KitKat a száguldó cirkusz hivatalos csokoládészeletévé válik: a jövőre a 90. születésnapját betöltő csokoládémárka és a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő Formula–1-es versenysorozat hivatalos együttműködése a 2025-ös szezonban indul.Jövő évtől az ikonikus, évtizedekre visszanyúló történetű „Have a B