Egy friss kutatás rávilágít arra, hogy a magyar dolgozók közül a fiatalabb generáció sokkal érzékenyebb a munkahelyi hangulatra, míg a tapasztaltabb munkavállalók könnyebben alkalmazkodnak. A kutatás eredményeit Steigervald Krisztián generációkutató kommentálta, kiemelve a munkahelyi optimizmus megőrzésének fontosságát.
Az amerikai elnökválasztás kimenetelét a kötvénypiac és a fogadóirodák a közvélemény-kutatásoknál pontosabban jelezték előre, a választás másnapján mégis jelentős értékpapír-piaci mozgások történtek. A befektetők úgy ítélték meg, hogy a korábbi elnök következő ciklusi gazdaságpolitikája nagyobb költségvetési deficitet fog eredményezni, a részvénypi
A kreativitás cégkulturális – ha tetszik, hitbéli kérdés. Bár könyvtárnyi kutatás bizonyítja az eredményességüket, az újszerű, szokatlan megoldások az elsők, amiktől megvonják az erőforrásokat gazdasági lassulás idején. A Warc 2024-es Building belief tanulmánya szerint a marketing-döntéshozók csupán 12 százaléka érezte úgy, hogy el tudja adni a kre
A Mol finomítói csak korlátozott mennyiségű WTI vagy CPC olajat tudnak feldolgozni, ezt Szabó Szabolcs, a Mol elnökhelyettese mondta egy londoni konferencián.
Idén ünnepli fennállásnak 15. évfordulóját az Every Can Counts nemzetközi kezdeményezés, amelynek célja, hogy megváltoztassa az alumínium italos dobozok újrahasznosításával kapcsolatos szemléletet világszerte. A szervezet három kontinensen és 21 országban van jelen, Magyarországon a Minden Doboz Visszajár program révén. A hazai képviselet fontos kü
A magyar kutatóhálózat átalakítását célzó törvényjavaslat benyújtása ismét komoly vitákat váltott ki a tudományos közösségben és az Európai Unióval folytatott tárgyalások során. Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) élesen bírálta a kormány javaslatát, amely szerintük tovább súlyosbítja a hazai kutatás és felsőoktatás helyzetét-
Az idősek számára egy mindeddig páratlan lehetőség vált valóra Budapest közelében. Egy jól átgondolt koncepció alapján luxusnyugdíjasház nyílt Gödön. Az elképesztő álomról Huszár Viktóriával a Golden Palace Göd Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.
A Volkswagen dolgozói jelentős engedményekre hajlandóak a költségcsökkentési tárgyalások során, azonban határozottan elutasítják az üzembezárások lehetőségét. Az IG Metall szakszervezet képviselői 1,5 milliárd eurós megtakarítási javaslatot tettek, miközben figyelmeztetnek a potenciális konfliktusra, ha a vállalat nem mutat kompromisszumkészséget,
A talajmegújító mezőgazdaság, a no-till technológia alkalmazása nem csak a talajeróziót csökkenti és a talaj vízmegőrző képességét javítja, hanem a fogyasztók is egészségesebb élelmiszerekhez juthatnak általa - hangzott el Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett
Nem fest túl jó képet a magyar munkavállalók elégedettségéről egy friss kutatás: alig 12% érzi úgy, hogy minden szempontból jó helyen van a munkahelyén, a kisebb városokban élők között az átlagosnál is többen elégedetlenek és a dolgozók alig egyharmada tudja megvalósítani a munka-magánélet egyensúlyt. A CIB Bank megbízásából készített reprezentatív
Augusztushoz viszonyítva 0,1 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbitól 2,0 százalékkal maradt el az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A felesleges feszültségkeltés helyett önmérsékletre és a szabályok betartására van szükség a kukoricapiacon - közölte Nagy István agrárminiszter a tárca vasárnapi tájékoztatása szerint.
Magyarországon hagyományosan november 15. a fordulónap, ekkortól kizárólag téli dízelt forgalmaznak a töltőállomások - közölte a Mol pénteken az Mti-vel.
Új pénzügyi ismeretterjesztési kvízjátékokkal, valamint tematikus internetes aloldallal készül a jegybank a karácsonyi időszakra, "A hitel nem ajándék" kampány célja a felelős kiadástervezés, vásárlás és kölcsönfelvétel elősegítése – közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Kereskedelmi egységek tejtermékrészlegeit ellenőrizték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az ellenőrzés során lejárt minőségmegőrzési idejű terméket, valamint jelöletlen darabolt sajtokat is találtak, és a sajtdarabolási tevékenység sem minden esetben felelt meg az előírásoknak. A hatóság az érintett kereskedelmi egysé
A leggyengébb láncszem, még mindig maga az ember, aki gyakorlatilag önként adja meg adatait, hogy utána több millió forintot csaljanak ki tőle - hangzott el a KiberPajzs háttérbeszélgetésén laptársunk, a Pénzcentrum beszámolója szerint. A hamis banki telefonhívások okozzák a legtöbb gondot, de jelentős problémát jelentenek a csomagküldő csalások, a
A vendéglátóipar mindennapjai – sikerek és kihívások a Volt egyszer kávézónál. Ezzel a címmel tart előadást a Magyar Közgazdasági Társaság Debreceni Ifjúsági Bizottságának meghívására Debrecen első to-go kávéháza, a Volt Egyszer kávézó ügyvezetője.
Egy kétpárti képviselőcsoport a héten kongresszusi meghallgatást tartott az azonosítatlan anomális jelenségekről (UAP), ahol tanúk tettek vallomást az amerikai légteret érő lehetséges nemzetbiztonsági fenyegetésekről. A „Unidentified Anomalous Phenomena: Exposing the Truth” című meghallgatást Nancy Mace (R-SC) vezetésével a Képviselőház Felügyeleti
A Paks II. beruházás "meghiúsulása nagyobb kárt okozna, mint annak esetlegesen módosult feltételekkel történő befejezése", ezért megteremti a kormány annak a lehetőségét, hogy a kivitelezési szerződésben rögzített "kulcsrakész" 12,5 milliárd eurós árat meg lehessen emelni, és az egyéb felmerült műszaki szempontok miatt is módosítani lehessen a kivi
Magyarország innovációs teljesítménye egyszerre ígéretes és kihívásokkal teli. Bár az állami K+F ráfordítások tekintetében kiemelkedő helyen állunk, az innovációs eredményeink gyakran elmaradnak a várakozásoktól. A témában a Metropolitan Egyetem és a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) közös konferenciát rendezett, ahol Pleschinger Gyulát, az MKT el
A leggyengébb láncszem még mindig maga az ember, aki gyakorlatilag önként adja meg adatait, hogy utána több millió forintot csaljanak ki tőle - hangzott el a KiberPajzs háttérbeszélgetésén laptársunk, a Pénzcentrum beszámolója szerint. A hamis banki telefonhívások okozzák a legtöbb gondot, de jelentős problémát jelentenek a csomagküldő csalások, a
Az idősek számára egy mindeddig páratlan lehetőség vált valóra Budapest közelében. Egy jól átgondolt koncepció alapján luxusnyugdíjasház nyílt Gödön. Az elképesztő álomról Huszár Viktóriával a Golden Palace Göd Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.
Egy friss, országos kutatásából kiderül, hogy munkahelyváltáskor a tapasztalt dolgozók többsége könnyen alkalmazkodik az új környezethez, kedveli a kollégáit és nehéz kibillenteni a nyugalmából, míg a fiatalabb társaik sokkal inkább kitettek a munkahelyi hangulatnak - sokkal nagyobb arányban hajlamosak a szorongásra, stresszre és a melankóliára. A
Új pénzügyi ismeretterjesztési kvízjátékokkal, valamint tematikus internetes aloldallal készül a jegybank a karácsonyi időszakra. A hitel nem ajándék kampány célja a felelős kiadástervezés, vásárlás és szükség esetén kölcsönfelvétel elősegítése annak érdekében, hogy ne ajándék hitellel terheljük meg a karácsonyi ünnepeket. Az egyre összetettebb onl
A CATL tárgyal a különböző európai kormányokkal arról, hol nyissa meg az akkufeldolgozóját, a lehetséges helyszínek között van Magyarország is. Mi történik? A CATL tárgyalásokat folytat arról, hogy akkumulátor-feldolgozó üzemet építsen Európában – jelentette be Jason Chen, a cég regionális vezetője egy, a Bloomberg-nek adott interjúban. A CATL még
A Magyar Távmunka Szövetség 20 éves jubileumát a “Mérlegen a hibrid munkavégzés – Trendek és vállalati jó gyakorlatok a távmunka új korszakában” című szakmai konferenciával ünnepelte. Az esemény fókuszában nagyvállalati megoldások, szakértői nézőpontok álltak, melyek napjaink és a jövő távmunka létjogosultsági kérdéseire és kihívásaira reflektáltak
A jegybank friss adatai szerint sok tényező támogatja az idén tapasztalható és jövőre várható árnövekedést. Miért nem nőtt viszont a bérlemények ára, mit csinál a csok plusz a piaccal, és mikor indul már be a lakásépítés? Kiderül a friss Lakáspiaci jelentésből.
A gyenge keresletre hivatkozva a Ford amerikai autóipari konszern úgy döntött, hogy hat hétre felfüggeszti F-150 Lightning elektromos kisteherautójának gyártását. A Ford elektromos autók részlege hosszú ideje hatalmas veszteségeket termel.
A munkáshitel egy igen kedvező, kamatmentes kölcsön, melyet azon fiatalok vehetnek fel, akik nem tanulnak tovább. A kedvezményért cserébe azonban bizonyos előírásokat utólag is teljesíteni kell, ezen feltételek megsértése pedig komoly következményeket vonhat maga után. A 4 millió forint kölcsön után akár 1 millió forint is lehet az egyszeri bünteté
Talán keveseknek ismerős a Kaixin Holdings neve, de a cég egy kifejezetten jelentős méretű nagyvállalat Kínában, amely az ország vezető új autó kiskereskedelmi platformja a luxus használt autók és az importált új autók számára. A vállalat aktívan részt vesz elektromos járművekhez kapcsolódóan kutatás-fejlesztésben, tervezésben, gyártásban és értéke
„Az internetes agresszió visszaszorításáról” címmel nyújtottak be törvényjavaslatot az országgyűlés igazságügyi bizottságához. Nagy Attila Tibor szerint veszélybe kerülhet a véleményszabadság.
Ismét emelkednek a tőzsdék, a BUX index is visszanyerte a keddi vesztesége egy részét. A forint viszont megint gyengélkedik és ismét közelít az euró a 410-es szinthez. A dollár erősödése és az orosz-ukrán háborús feszültség fokozódása lebeg a piacok feje felett, miközben az Nvidia gyorsjelentését várják. Túlkínálat lesz olajból?
Az előző hetekben 412 és 404 környékén is járt a forint, ám az utóbbi pár napban a kilengések után mindig visszatért 408 körüli szintre. Reggel kis erősödést láttunk az euróval szemben, de kora délelőtt egyhetes mélypontra gyengült a magyar deviza az euróval szemben. A forint a dollárral szemben is gyengül, kora délután kétéves mélypontra süllyedt.
Magyarországon körülbelül 123 000 diszlexiás és diszgráfiás, valamint 70 000 ADHD-s ember él. Tanulási nehézségekkel, diszlexiával, diszgráfiával vagy ADHD-val élő gyerekek szüleinek valószínűleg ismerős a helyzet: a gyermeknek nehézséget okoz az új, idegen nyelvi szavak elsajátítása, és a hagyományos módszerek, mint a tankönyvek vagy online tanany
Nyakunkon az ünnep, egyre többen gondolkodnak el, hogy mi legyen a karácsonyi ajándék. Amennyiben nagy a család, gondot jelenthet igényes, szép szuvenírt beszerezni mindenki számára – főként anyagi okok miatt.
Megkönnyíti az épületfenntartók és létesítménymenedzserek életét, hogy egyetlen, belső mag nélküli toalettpapír családot használhatnak az egész épületben.
A Bitcoin (BTC) potenciális elérése a 100 000 dolláros árfolyamhatárhoz évek óta lenyűgözi a befektetőket. Míg a kiskereskedelmi szereplők gyakran ünneplik az ilyen pszichológiai mérföldköveket, a valódi hatás az intézményi elfogadásból és a Bitcoin derivatív piacainak fejlődéséből származik. Növekvő érdeklődés a Bitcoin derivatívák iránt A Bitcoin
Egy hónappal ezelőtt megjelent írásunkban jeleztük, hogy tönkreteheti az átalányadózó falusi kiskereskedőket, akik a telephelyükön (nem utolsó sorban a falu érdekében is) bevállalták a postai szolgáltatások lebonyolítását. Úgy tűnik, észrevételünk meghallgatásra talált, mivel az adócsomaghoz benyújtott egyéni módosító javaslatok között megtalálható
A BYD 100 milliárd jüant invesztál intelligens technológiái további fejlesztésébe, célja a mesterséges intelligencia és az autóipar rendszereinek összehangolása, és ez által a mindennapi autózás kényelmesebbé, biztonságosabbá tétele - közölte a kínai autógyártó abból az alkalomból, hogy átadták a márka tízmilliomodik, új energiákkal hajtott modellj