A Raiffeisen Bank új számlacsomagot indít Aktív bankszámla néven, a csomag november 21-én 18 órától érhető el. A kérdéses csomag díjai között már megjelennek az új, megemelt tranzakciós illetékhez kapcsolódó költségek is. Ezzel párhuzamosan a pénzintézet befejezi több korábbi számlacsomagjának forgalmazását - szúrta ki a Bankmonitor.
A ki nem fizetett túlórák miatt indított perek sorra a pedagógusok javára dőlnek el, akik néhány tízezer forint helyett gyakran milliókat kapnak a bíróság ítélete alapján. Az esetek egy része a tanári pálya elhagyásával végződött, míg mások peren kívüli megegyezéssel zárultak. Az új státusztörvény azonban ellehetetlenítheti a további követeléseket
Tegnap kétéves mélypontra esett vissza a forint, a gyengülés ma reggel tovább folytatódott. Mi történt? Nem kelt jól csütörtök reggel a forint. A dollár éjszaka tovább erősödött a nemzetközi piacokon, amit kockázatos valutaként a forint szokásához híven megsínylett. A dollárral szemben az árfolyam 390 fölé emelkedett csütörtök reggel, az eurót pedi
A 2030-as években új Európa születhet a tagállamok közötti viszonyok újraalakításával, új egyezmény alapján - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön a Budapest Eurasia Forum konferencián Budapesten.
A Raiffeisen Bank új számlacsomagot indít Aktív bankszámla néven, a csomag november 21-én 18 órától érhető el. A kérdéses csomag díjai között már megjelennek az új, megemelt tranzakciós illetékhez kapcsolódó költségek is. Ezzel párhuzamosan a pénzintézet befejezi több korábbi számlacsomagjának forgalmazását.
A DataHouse előzetes a hazai használtautó-piacon októberben 81 100 személyautó cserélt gazdát, ami csaknem 12 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi szintnél, és már novemberben megdőlhet az éves rekord, amelyet a használtautó-piac 2022-ben állított be 825 ezres értékkel - közölte a JóAutók.hu csütörtökön az MTI-vel.
Az Eurózónában év/év alapon 5,4 százalékkal emelkedtek a bérek a harmadik negyedévben. Ez nem csak az előző negyedévben látott 3,5 százalékos növekedéshez képest jelent óriási ugrást, de az euró 1999-es bevezetése óta példátlan.
Az euróövezetben a kialkudott bérek éves növekedési ütemének jelentős emelkedése ellenére a fejlett kötvénypiacon lényegében nem változtak érdemben tegnap a kötvényhozamok a fejlett piacokon. A tíz éves amerikai hozam maradt a négyhónapos csúcs közelében, 4,4% körül, a tíz éves német pedig 2,35% környékén. Az euró ugyanakkor tovább gyengült a dollá
Egymás után dönti a rekordokat a bitcoin, ez pedig a befektetői érdeklődést is vonzza, a tőzsdén kereskedett spot bitcoin alapok vagyona most először meghaladta a 100 milliárd dollárt.
A bitcoin árfolyama idén több mint duplájára nőtt, és a kriptovaluta-piac egésze 900 milliárd dollárral emelkedett meg, mióta Donald Trump megnyerte az amerikai választásokat. A republikánus politikus kampányának kulcsfontosságú eleme a Bitcoin és a kriptovalutákhoz kapcsolódó ígéretek. A Kongresszusba beválasztott kriptovaluta-barát képviselők azo
Keresleti sokk alakult ki a Bitcoin piacán: az ETF-ek naponta 9000 BTC-t szívnak fel a piacról, miközben a bányászok csak 450-et bányásznak ki. Az amerikai spot Bitcoin ETF-ek napi szinten jóval több Bitcoint vonnak ki a piacról, mint amennyit a bányászok képesek előállítani. November 19-én, kedden például közel 9000 BTC-t halmoztak fel ezek a tőz
Ötödször rendezte meg a Magyar Nemzeti Bank az Eurázsia Fórumot. Az eseményt Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Matolcsy György jegybankelnök beszéde nyitotta meg.
Közös pénzügyi felügyeleti együttműködésről kötött megállapodást az MNB és a kazah pénzügyi felügyelet. A megállapodás többek között információcserére, vezetői egyeztetésekre, workshop-ok szervezésére, illetve tudásmegosztó együttműködésekre terjed ki - közölte az MNB.
Angela Merkel emlékirataiban elárulja, hogy Ferenc pápához fordult tanácsért, amikor Donald Trump klímapolitikai nézeteivel szembesült. A pápa azt javasolta, hogy "hajoljon, de ne törjön," miközben Trump eltérő világnézetét próbálta kezelni.
Mai vendégeink Csoknyainé Horváth Gertrud, a dm drogerie markt Magyarország ügyvezetője és Kanyó Roland marketing és Pr menedzser. A dm utolsó lezárt üzleti éve kiugró növekedést mutat: a drogéria 17%-kal növelte árbevételét, ami így elérte a 244 milliárd forintot. Vendégeimmel megpróbálunk a számok mögé nézni: melyek a siker tényezői? A felsorol
A siker kulcsszavai: tehetség, tudás, technológia és tőke – ez az MNB ötödször megtartott Budapest Eurasia Forum szlogenje, Matolcsy mégsem ezekről beszélt. Mi történt? Matolcsy György nyitotta meg a Budapest Eurasia Forum nevű rendezvényét, ahol szingularitásról, a 2075-ig tartó amerikai birodalomról, és a magyar vezetésű új EU-ról is beszélt, írt
A reklámmal támogatott konstrukciók bevezetése, az élő közvetítések számának növelése – többek között ezekkel a lépésekkel reagálnak a streamingpiac meghatározó szereplői az előfizetésekre épülő modellnél tapasztalt megtorpanásra. Bár itthon is egyre zsúfoltabb ez a szegmens, folyamatosan érkeznek az új szereplők, a Selekt októberi rajtja után jövő
Az egészségügy fundamentumai továbbra is stabilak, így a befektetőknek változatlanul javasolt előnyben részesíteni az egészségügyi eszközök, a menedzselt ellátás és az orvostechnológia alszektorokat, ezek közép- és hosszú távon a biofarma-területnél jobban teljesítenek majd. Az ágazat általános vonzereje ellenére a Fidelity szakértői úgy vélik, hog
Közös pénzügyi felügyeleti együttműködésről kötött megállapodást az MNB és a kazah pénzügyi felügyelet. A megállapodás többek között információcserére, vezetői egyeztetésekre, workshop-ok szervezésére, illetve tudásmegosztó együttműködésekre terjed ki.
Rosszul indult a forint napja csütörtökön is, ami azzal függ össze, hogy a dollár erősödik az euróval szemben, ami inkább az euró szenvedésére vezethető vissza az orosz-ukrán háború éppen zajló eszkalációja miatt. A hazai fizetőeszköz ennek nyomán 1,5 hetes mélypontjára esett az euró ellenében. A forint nincs egyedül, a lengyel zlotyt is bántják a
November 6-án, Donald Trump választási győzelme „árnyékában” Berlinben beértek a szociáldemokraták, a zöldek és a liberálisok gazdaságpolitikai elképzelései különbségeiből adódó ellentétek. Ugyanakkor kétségtelen, hogy Olaf Scholz kancellár egy, a német gazdaság szempontjából különösen érzékeny időszakban tanácsolta el hivatalából Christian Lindner
A gazdálkodók 2024. december 2-ig nyújthatják be kárenyhítő támogatási kérelmüket. A határidő azért módosult, mert 2024. november 30. munkaszüneti napra esik.
Büntetőkamattal fizettetné vissza a Jobbik a multinacionális cégeknek adott munkahelyteremtési támogatást, ha azok az összeg felvétele után magyar dolgozókat bocsátanak el, miközben külfödi alkalmazottaikat megtartják.
A robottechnológia és a mesterséges intelligencia alkalmazása nem csupán kihívás, hanem lehetőség is a munkavédelem számára – hangzott el az Európai Munkavédelmi Ügynökség konferenciáján Visegrádon. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint az Európai Közösség munkavédelmi stratégiájá
Visszafogottan emelkedtek a kgfb-átlagdíjak az idei kampány első két hetében. A mostani kevesebb mint 33 ezer forintos összeg 5 százalékos drágulásnak felel az előző éves átlagos, kampányban elérhető díjhoz képest. Ez bőven elmarad a többi kötelezőnél mért akár 10 százalékos emelkedéstől és a pénzügyi szolgáltatások inflációját is alulmúlja. A szem
Az Eurostat adatai szerint Magyarország kis híján európai dobogós a kibocsátás-csökkentésben - írta az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken Facebook bejegyzésében.
Határozatot hozott a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a 2025. január 1-jétől alkalmazandó villamos energia rendszerhasználati díjak mértékéről, az új előírások alapján jövőre sem a háztartások, sem a nem lakossági fogyasztók rendszerhasználati terhei nem nőnek - tájékoztatta a hatóság pénteken az MTI-t.
Okostanterem, szupergyors Wi-Fi és innovatív tárolási megoldások – többek között ezek a technológiai fejlesztések alakíthatják az egyetemi oktatás és -kutatás jövőjét. Az Óbudai Egyetem és a Huawei Technologies "Digitális fokozatváltás a felsőoktatásban" című közös rendezvényén a digitális oktatás legújabb trendjeit és a Huawei legfejlettebb megold
Nemzetstratégiai kérdés a hazai vetőmagágazat. A hazai agrártermelés hosszú távú fenntarthatóságához alapjaiban járulnak hozzá a hazai, kiváló minőségű vetőmagok és szaporítóanyagok - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (Am) parlamenti államtitkára csütörtökön Szarvason, az I. Országos Vetőmag-gazdálkodási Konferencia megnyitóján a tárca köz
Eurázsia felemelkedése, egy új európai paradigma kialakulása, a technológiai forradalom és a klímaváltozás határozza meg a következő időszakot - hangzott el az Eurázsia Fórum a Siker kulcsszavai: Tehetség, Tudás, Technológia, Tőke című kétnapos konferenciáján, ahol Matolcsy György jegybankelnök és Orbán Viktor kormányfő tartotta a nyitóbeszédet.
Néhány év múlva a munkaerőpiac közel 30 százalékát teszik majd ki a Z generáció. Éppen ezért egyre fontosabb, hogy a munkáltatók megfelelően illesszék őket struktúráikba, már csak azért is, mert a többi, munkaképes korosztály látványosan zsugorodik. A Z-generáció igényeire érdemes a szervezeti kultúrát is felkészíteni, hisz az ügyfelek között is eg
A kamatmentes, szabad felhasználású munkáshitel a jogszabálytervezet szerint 4 millió forintig igényelhető. A money.hu és a Használtautó.hu szakértői közösen tekintették át, hogy magyar fiatalokat segítő hitelkonstrukció összege milyen, akár egyszerűbb teherszállításra is alkalmas használt járművekre lehet elég.
Az Európai Központi Bank (EKB) digitális euró projektje kulcsfontosságú lépés az EU fizetési rendszereinek modernizálásában és önállóságának biztosításában – mondta Evelien Witlox projektvezető, aki szerint a folyamatnál sürgős előrelépés szükséges, hogy az EU ne maradjon le globális versenytársai mögött, például Kína és az Egyesült Királyság mögöt
Ha ilyen szinten pörög tovább a használtautók adásvétele idén megdőlhet a 2022-es rekord. A trendet több fontos gazdasági folyamat is megtámasztja. Mi történt? 81 100 személyautó cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon októberben – írta meg a JóAutók.hu elemzése alapján az MTI. A 81 ezres szám csaknem 12 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi
Egy friss kutatás szerint a magyar munkavállalók alig 12% érzi úgy, hogy minden szempontból jó helyen van a munkahelyén, és a dolgozók alig egyharmada tudja megvalósítani a munka-magánélet egyensúlyt. A Cib Bank megbízásából készített reprezentatív felmérésben1 arra keresték a választ, mennyire vannak helyükön a magyar munkavállalók. A pénzintézet
Az Every Can Counts nemzetközi kezdeményezés célja, hogy megváltoztassa az alumínium italos dobozok újrahasznosításával kapcsolatos szemléletet világszerte. A fennállásnak 15. évfordulóját idén ünneplő szervezet három kontinensen és 21 országban van jelen, Magyarországon a Minden Doboz Visszajár program révén. A hazai képviselet fontos küldetése az
Ki ne ismerne olyan családot, amely bajba került egy idősebb hozzátartozó váratlan betegsége miatt? Most egy merőben új lehetőség segítheti az idősgondozói ellátást Magyarországon. Huszár Viktóriával a Golden Palace Göd Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.
Azzal, hogy az autósok többségének már nem egységesen az év végével fordul a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) szerződése, hanem abban az időszakban, amikor a gépjárművet vásárolták, sokan hajlamosak elfelejteni, hogy a biztosításukkal továbbra is foglalkozni kellene. Ma 2-2,5 millió KGFB-ügyfél teljesen passzív a biztosítási piacon. S
A jövő évtől kötelező lesz a tervezői és a kivitelezői felelősségbiztosítás az építészeti-műszaki tevékenységet végzők számára – írja sajtóközleményében a Grantis.