2024. november 5. kedd

nov. 5
13:15
Vádat emeltek Jellinek Dániel ellen (444.hu)
A vád szerint két cége több mint százmilliós értékben fogadott be fiktív számlákat.
nov. 5
13:21
Megalakult a Közlekedési Dolgozók Magyarországi Uniója (ProfitLine)
Öt közlekedési szakszervezet részvételével megalakult a Közlekedési Dolgozók Magyarországi Uniója (Kdmu), az erről szóló alapszabályt hétfőn írták alá a felek - közölte az MTI-vel az egyik alapító, a Vasutasok Szakszervezete.
nov. 5
13:21
Már a Burger King is túl drága? Egyre többen esznek inkább otthon (Portfolio)
A Restaurant Brands International, a Tim Hortons, a Burger King és a Popeyes éttermek tulajdonosa, a vártnál gyengébb negyedéves bevételről számolt be. A vállalat teljesítményét negatívan befolyásolta a csökkenő kereslet kulcsfontosságú üzletágaiban és nemzetközi piacain.
nov. 5
13:23
Vagyonnyilatkozati rendszer: erősebb jogkört kér az Integritás Hatóság (Portfolio)
Az Integritás Hatóság örömmel fogadja a törvénymódosítást, amely ismét lehetővé teszi, hogy minden magyar diák részt vehessen az Erasmus-programban, a munkatársaink pedig mindent megtesznek, hogy ennek az új törvényi kötelezettségnek is megfeleljenek – értékelte Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság elnöke azt a hétfőn elfogadott törvénymódosítást
nov. 5
13:24
Pocsék helyzetben a britek, egy éve nem volt ennyire rossz a gazdaság helyzete (Piac és Profit)
Csaknem egy éve nem mért mélypontra csökkentek a brit gazdaság aktivitásának mérőszámai októberben.
nov. 5
13:24
Éves mélyponton a brit gazdaság (Növekedés)
Csaknem egy éve nem mért mélypontra csökkentek a brit gazdaság aktivitásának mérőszámai októberben.
nov. 5
13:25
Itt vannak a Zwack legfrissebb számai (Portfolio)
Közzétette legfrissebb, idei második negyedéves számait a Zwack. A cég a nettó árbevétel szintjén kétszámjegyű növekedésről, míg eredmény szinten csökkenésről számolt be, ráadásul nagykereskedelmi szinten azonban továbbra is folytatódott a forgalom csökkenése.
nov. 5
13:27
Nagy forgalommal emelkedik a Richter (Portfolio)
Halvány emelkedésekkel várják az amerikai választási eredményeket a vezető európai indexek, a BUX hasonlóképp pluszban áll a keddi kereskedésben. A blue chipek közül a Richter áll az élen, az átlagosnál jóval nagyobb forgalommal emelkedik a részvény.
nov. 5
13:27
Mit vegyünk figyelembe, amikor helyszínt választunk az őszi csapatépítőre? (Márkamonitor)
A csapatépítők nemcsak a munkahelyi együttműködést erősítik, hanem lehetőséget biztosítanak arra is, hogy a kollégák jobban megismerjék egymást egy lazább környezetben. Ahhoz, hogy egy ilyen esemény igazán sikeres legyen, az egyik legfontosabb lépés a megfelelő helyszín kiválasztása. Az ősz különleges hangulatot kölcsönöz a programnak, ám érdemes n
nov. 5
13:27
Vádat emeltek a 7. leggazdagabb magyar ellen (Forbes)
Vádiratot nyújtottak be Jellinek Dániel ellen, aki a Forbes legfrissebb listáján a 7. leggazdagabb magyar. A költségvetésnek kb. 4,5 milliárd forint kárt okozó, kiterjedt áfacsalási ügyben ötven emberrel szemben emeltek vádat. Mi történt? Vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség Jellinek Dániel milliá
nov. 5
13:30
Fekete retek: epeproblémákkal nem javallott! (Agrofórum)
A fekete retek kevés erőfeszítéssel termeszthető a kertben. Antibakteriális és nyálkaoldó hatású összetevőinek köszönhetően kiváló gyógyhatású növény a megfázásos időszakban. Kis cukorral és mézzel köhögés elleni szirup készíthető belőle.
nov. 5
13:30
Aranyláz 2.0 – Elveszítette hegemóniáját a fedezet nélkül nyomtatott dollár (Demokrata)
A jegybankok igyekeznek immár inkább aranyban tartani tartalékaik tekintélyes részét.
nov. 5
13:33
Ellenőrzést tartott a Nébih – több esetben is zárolás vagy megsemmisítés lett a vége (Agroinform)
A piacokon található termékek jelentős része nem felel meg a 2003. évi LII. törvény előírásainak.
nov. 5
13:36
Még hatékonyabb napelemet fejlesztettek a németek (Gyártástrend)
A perovszkitot tartalmazó napelem fantasztikus energiaátalakítási hatékonyságot ért el.
nov. 5
13:39
Döbbenetes számok érkeztek Budapest új traffipaxairól (Portfolio)
A fővárosban október 30-ától huszonhat új, fix telepítésű sebességmérő készüléket helyeztek üzembe, az első néhány nap eredményei pedig megdöbbentőek voltak - közölte a Police.hu-n az ORFK Kommunikációs Szolgálata.
nov. 5
13:39
Lidl: kihirdették az Élemiszerhősök verseny nyerteseit (Márkamonitor)
Sikerrel zárult a Lidl Magyarország Élelmiszerhősök versenye, amit az élelmiszer-pazarlás elleni világnap alkalmából szervezett felső tagozatos általános iskolásoknak a diszkontlánc. Az online tudáspróbára több mint 1000 kitöltés érkezett országszerte. Az egyéni díjazáson felül a legjobban teljesítő osztály is elismerésben részesült. A Kónyi Deák F
nov. 5
13:48
A Lidl visszahívta az egyik kolbászt szalmonella gyanúja miatt (Menedzsment Fórum)
Termékvisszahívást jelentett be a Lidl.
nov. 5
13:48
Átfogó marketing útmutató az ünnepekhez: a legjobb stratégiák, tippek és trendek 2024-re (Media1)
Az ünnepi szezon a legtöbb márka számára a legforgalmasabb időszak, mivel az ünnepi eladások évről évre új rekordokat döntenek. 2023-ban az amerikai ünnepi kiskereskedelmi eladások 3,8 százalékkal nőttek és meghaladták a 964 milliárd dollárt. Ez kiemelt lehetőségeket teremt a vállalkozások számára, ám egyúttal kemény versenyt is, így a korai felkés
nov. 5
13:51
Megszólalt a német kancellár: jöhet az olimpia (Portfolio)
A német szövetségi kormány támogatja a 2040-es nyári olimpiára szóló pályázat benyújtását - jelentette ki Olaf Scholz kancellár.
nov. 5
13:51
Koraszülöttek Világnapja: ikonikus épületek váltanak lilára (Márkamonitor)
A Koraszülöttekért Országos Egyesületnek (Kore) köszönhetően Magyarországon is november 17-én tartják a koraszülöttek világnapját. A szervezet célja idén is, hogy minél szélesebb körben felhívhassák a figyelmet arra, hogy hazánkban minden tizedik, azaz 8000 gyermek korábban érkezik a vártnál. A világnapon ezért lila színben fog pompázni többek közö
nov. 5
13:54
Joó István: a vásárlók veszítik a legtöbbet a kínai elektromos autókra kiszabott büntető importvámok miatt (Alternatív Energia)
A vásárlók veszítik a legtöbbet a kínai import elektromos autókra kiszabott büntetővámok miatt, amelyek távolról sem az európai autóipar védelmét szolgálják - közölte Joó István kormánybiztos, a Hipa Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója a Facebook-oldalán csütörtökön.
nov. 5
13:54
Kínai High-tech innovációs központ lesz az Óbudai Egyetemen (Mínuszos)
High-tech innovációs központ létrehozásában működik együtt az Óbudai Egyetem a kínai Wuxi High-Tech Zónával, a közös innovációs és üzletfejlesztési programokról szóló megállapodást hétfőn kötötték meg a felek. A közös elképzelés a magyar és a kínai kormány – illetve további több tucat ország részvételével megvalósuló – „Új selyemút program” kezdemé
nov. 5
13:54
Az Egyesült Királyság nyugdíjrendszere 3%-os Bitcoin-allokációt tesz lehetővé (BitcoinBázis)
A nyugdíjrendszerek Bitcoin-allokációjának a kérdése világszerte egyre nagyobb figyelmet kap. A hagyományos befektetési stratégiák mellett megjelentek a kriptovaluták is a portfóliókban, amely átalakíthatja a nyugdíjalapok konzervatív befektetési politikáját. Az alacsony kockázati profil ellenére egyre többen kezdenek érdeklődni a Bitcoin iránt a b
nov. 5
13:54
Az élelmiszer-pazarlást csökkentő projekt valósult meg Csongrád-Csanád vármegyében (Öko-drive)
Nemzetközi összefogással valósult meg egy élelmiszer-pazarlást csökkentő projekt Csongrád-Csanád vármegyében, amely részeként elsősorban a vendéglátóiparban használható tananyagok készültek – tájékoztatta a megyei kereskedelmi és iparkamara az MTI-t.
nov. 5
13:57
Cukorrépa-termelés: idén sokak cukra felmegy (Agroinform)
Az elmúlt évek lendülete után megtorpanni látszik a hazai cukorrépa-ágazat, a termőterület nagysága várhatóan csökken jövőre.
nov. 5
13:57
Energiaügyi Minisztérium: november elején is célérték feletti a hazai gáztárolók töltöttsége (Tiszta Jövő)
November elején is célérték feletti a hazai gáztárolók töltöttsége - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken az MTI-vel.
nov. 5
14:00
Drága folyószámlahitelekre kényszerülnek a magyarok (Piac és Profit)
Utoljára négy és fél éve kényszerültek annyi folyószámlahitelt felvenni a megszorult bankszámlás ügyfelek, mint az idén szeptemberben. Ennek az egyik oka az iskolakezdés lehetett, ami áruhiteleket és személyi kölcsönöket is megdobta. Hiába drágultak az elmúlt hónapokban, az új lakáshitelek összege így is rekordot dönthet az idén, amiben a lakásárak
nov. 5
14:00
A magyar agrárgazdaság teljesítményéről közölt adatokat és trendeket az Agrárminisztérium (Magro)
A magyar agrárgazdaság teljesítményéről közölt adatokat és trendeket az Agrárminisztérium összefoglalója
nov. 5
14:03
Kitálalt a filléres Tesla Model 2 terveiről Elon Musk: nem ezt ígérte korábban a milliárdos cégvezér (Pénzcentrum)
A Tesla elvetette a régóta ígért, megfizethető árú modell tervét, helyette a teljesen önvezető, Cybercab nevű járművet tervezi piacra dobni 2026-ra. Elon Musk szerint egy hagyományos, megfizethető autó gyártása értelmetlen lenne, ha az nem lenne teljesen autonóm.
nov. 5
14:03
Olajban vagy olaj nélkül sütve jobb a gyorsfagyasztott rántott hús? (Márkamonitor)
Tízből 8 magyar fogyaszt boltban kapható gyorsfagyasztott, panírozott húsokat. Többségük (78%) úgy gondolja, hogy ezen termékek népszerűsége legfőképpen a könnyű és gyors elkészíthetőségben rejlik – derül ki a Valdor megbízásából készített friss, országos reprezentatív kutatásból. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogyan kell tökéletesen elké
nov. 5
14:06
Továbbra is nálunk a legolcsóbb a földgáz és az áram (Növekedés)
A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 októberében is a magyar családok kapták Európa legolcsóbb háztartási villamos energiáját és földgázát - emelte ki a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos a keddi Facebook-bejegyzésében.
nov. 5
14:06
Big Roy – egy hamisítatlan amerikai erőgépóriás (GépMax)
A vállalat akkori vezérigazgatója, Roy Robinson vette a szárnyai alá, így kapta a Big Roy fantázianevet.
nov. 5
14:06
A kimondott szó kötelez (Agrárágazat)
A Kometa 99 Zrt. Magyarország egyik legnagyobb sertésfeldolgozója.
nov. 5
14:06
Egy csapvíz nélküli épületben rendeztek be irodát a debreceni katódgyár mérnökeinek, akik az udvari toitoiba járhatnak mosdóba (Telex)
Egy olyan épületben rendezte be irodái egy részét a debreceni EcoPro, ami még nem kapta meg a használatbavételi engedélyét. Csapvíz hiányában az épületben ballonokból lehet vizet venni, a szennyvizet pedig vödrökben gyűjtik a dolgozók. Az általunk megkérdezett szakértők szerint mindez szabálytalan lehet, a cég szerint viszont minden szabálynak megf
nov. 5
14:06
November 18-án indul Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban harmadik évada! (Digital Hungary)
Már megannyi hazai híresség esett áldozatául ennek a kegyetlen játéknak. Eljött az idő, hogy emeljük a tétet: november 18-tól hétköznapi, de egyáltalán nem átlagos emberekkel folytatódik Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban!
nov. 5
14:09
Bajban a KFC? Nagyot estek az eladások a legfontosabb piacon (Portfolio)
A Yum Brands, a KFC, a Pizza Hut és a Taco Bell éttermek tulajdonosa, váratlan visszaesést jelentett az eladásaiban. A vállalat nehézségekkel küzd az Egyesült Államokban tapasztalható gyenge kereslet és a nemzetközi eladások ingadozása miatt.
nov. 5
14:09
Ítéletet hoztak a Booking.com árazásának ügyében, megrázhatja az egész piacot (Forbes)
A Booking.com a szerződéseiben be akart zárni egy kiskaput a potyázók előtt. Emiatt most mégis kártérítési perek is indulhatnak ellene.
nov. 5
14:15
Hogyan befolyásolja a cukorfogyasztás az ADHD-s és tanulási zavaros gyerekek teljesítményét? (ProfitLine)
Sokat ronthat a helyzeten a túlzott cukorfogyasztás: az idén november 18–24 között rendezik meg a Sugar Awareness Week (a Cukor Tudatosság Hete) eseményeit, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a magas cukortartalmú ételek fogyasztásának káros hatásaira.
nov. 5
14:18
A Cybro és a SUI a következő altcoin-szezon császára – Melyik éri el először az 500x-ot? (BitcoinBázis)
A kriptovaluták gyorsan fejlődő világában két érme áll a figyelem középpontjában: CYBRO és SUI. Mindkettő hatalmas potenciált mutat arra, hogy a következő altcoin hullám élére álljon. A befektetőket foglalkozatató nagy kérdés az, hogy melyikük tudja először 500-szorosára növelni az értékét. Ez a cikk elmerül a kilátásaikban, és megpróbálja feltárni
nov. 5
14:21
Mi történik a lakossági állampapírok kamataival? (Portfolio)
Szeptemberben és októberben két lépésben, 25-25 bázisponttal csökkentette a lakossági állampapírok kamatait az ÁKK, de az érdeklődés továbbra is erős a lakossági állampapírok iránt. A döntésekkel az ÁKK követte a jegybanki alapkamat változását. A lakossági állampapírok kamatát az ÁKK az eddigiekkel összhangban továbbra is a piaci kondíciók, a finan
nov. 5
14:24
Munkáltatók, figyelem! Fontos rendeletet módosított a kormány (Adózóna)
Módosította a kormány a vagyonfelügyelő és az ideiglenes vagyonfelügyelő kirendelése, valamint a Bérgarancia Alapból történő támogatás-lehívás veszélyhelyzeti szabályairól szóló rendeletet a Magyar Közlöny 110. számában megjelent 314/2024. kormányrendelettel.
nov. 5
14:27
Itt az agrárminiszter közleménye, amit már sokan vártak! (Agroinform)
Megjelent az agrárminiszter közleménye a Földművelésügyi Értesítőben a 2024. kárenyhítési évre vonatkozóan.
nov. 5
14:27
Újabb ország jelentkezett be a 2040-es olimpiáért (Forbes)
A német kormány támogatja, hogy az ország rendezze a 2040-es nyári olimpiát. Németország harmadszorra rendezne nyári játékokat. Mi történt? A német szövetségi kormány támogatja a 2040-es nyári olimpiára szóló pályázat benyújtását – írja a Portfolio, Olaf Scholz kancellár bejelentése alapján. Németország eddig 1936-ban és 1972-ben rendezett nyári ol
nov. 5
14:30
Joó István: újabb támadássorozat indult a sajtóban a keleti beruházók ellen (Növekedés)
A valóság próbáján elbukó állításokkal tűzdelt cikkekel támadják a hazai sajtóban a CATL, a Samsung SDI és az EVE Power beruházását – közölte kedden Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
nov. 5
14:30
Közel kétéves mélyponton a forint az amerikai elnökválasztás napján (BitcoinBázis)
Amellett, hogy a héten számos kulcsfontosságú makrogazdasági adat kerül közlésre, a hét egyértelmű slágertémája az amerikai elnökválasztás. A technikai recessziónak köszönhetően drasztikus napokat élt meg a forint, amin a kormány gazdaságélénkítő – és inflációgeneráló – csomagja sem segített. Az amerikai elnökválasztás napján közel kétéves mélypont
nov. 5
14:30
Jóval olcsóbb a tojás a nagybani piacokon, mint egy évvel korábban (Üzletem)
A tojás ára továbbra is jóval az egy évvel ezelőtti szint alatt van – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet Piaci Árinformációs Rendszerének (Aki Áir) adataiból.
nov. 5
14:33
Na, most már ez sem működik Magyarországon: jó sok pénz megy megint a levesbe (Pénzcentrum)
2024. szeptemberében az export euróban számított értéke 5,0%-kal, az importé 4,0%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. A termék-külkereskedelmi egyenleg 187 millió euróval romlott. A külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 15, míg az importoldalon 7,8%-kal magasabb volt az előző havinál derült ki a Központi Statisztik
nov. 5
14:33
Már 20 ezer magyar kereskedő használja a qviket, további fejlesztések jönnek (Portfolio)
Több mint 20 ezer, többségében online kereskedőnél érhető már el a qvik, az azonnali fizetési rendszerre (AFR) épülő hazai fizetési megoldás, és ezzel felülmúlta várakozásokat. A jegybank következő lépései az ügyfélélmény javítását, az elfogadóhálózat bővítését és az ismertség növelését célozzák meg – mondta Varga Lóránt, az MNB főosztályvezetője (
nov. 5
14:33
A MET Csoport összesen 80 MWh kapacitású energiatárolót épít Százhalombattán (NRGreport)
A MET Dunai Energiatároló Kft., a svájci központú MET Csoport tagja összesen 40 MW névleges teljesítményű, 80 MWh tárolókapacitású energiatároló-rendszert épít Százhalombattán.
nov. 5
14:36
Olcsóbb a tojás a nagybani piacokon, mint egy évvel korábban (Üzletem)
A tojás ára továbbra is jóval az egy évvel ezelőtti szint alatt van – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet Piaci Árinformációs Rendszerének (Aki Áir) adataiból.

Keresés