2024. november 10. vasárnap

nov. 10
17:30
Agrárminisztérium: a gazdák nem akadályai, hanem partnerei a zöld átállásnak (Alternatív Energia)
Az európai gazdákra nem akadályként, hanem nélkülözhetetlen partnerként kell tekinteni a zöld átállás folyamatában - jelentette ki Ökrös Oszkár az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára Oslóban az Agrárminisztérium (Am) pénteki tájékoztatása szerint.
nov. 10
17:30
Kínai nagykövet: a szegedi BYD-gyár építése jó példája a kapcsolatok fejlődésének (Öko-drive)
A BYD szegedi üzemének építése jó példája a két ország közötti kapcsolatok fejlődésének – jelentette ki Gong Tao, a Kínai Népköztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete pénteken.
nov. 10
17:36
Decentralizált tudományba fektetett a Binance Labs (BitcoinBázis)
A Binance Labs, a kriptotőzsde kockázati tőke részlege első alkalommal fektetett be a még nagyon újnak számító, úgynevezett decentralizált tudományba (DeSci). A BIO Protocolba történő befektetéssel a Binance Labs egy teljesen új területre lépett, hiszen ez az első alkalom, hogy a vállalat egy DeSci-projektbe invesztál. A projekt szerint a BIO Proto
nov. 10
17:42
Végrehajtást kezdeményez az Origo ellen Jámbor András (Media1)
Jámbor András, Józsefváros és Ferencváros szikrás országgyűlési képviselője bejelentette, hogy végrehajtási eljárást kezdeményezett az Origo ellen.
nov. 10
17:51
Pénteken kezdődik a karácsonyi vásár a Bazilikánál és a Vörösmarty téren (ProfitLine)
Két karácsonyi vásár nyílik november 15-én, pénteken Budapesten; a Szent István téren az Advent Bazilika, a Vörösmarty téren pedig a Vörösmarty Classic Xmas - tudatták a szervezők közleményben az MTI-vel vasárnap.
nov. 10
17:54
Magyarok az ADC Europe shortlistjén (Kreatív Online)
Három hazai érintettségű projekt is bekerült a finalisták közé, összesen öt kategóriában.
nov. 10
17:54
Céges bitcoinvásárlás: miért felel az ügyvezető és a könyvelő? (Adózóna)
Adott egy kft., amelynek vannak szabad pénzeszközei, az ügyvezető azt tervezi, hogy a cég szabad pénzeszközeit bitcoinba fekteti. Az egyik lehetőség, hogy a bitcoinvásárlás egy vélelmezhetően harmadik országbeli weboldalon történne. Kétséges, hogy ellenőrizhető-e, milyen szervezet áll a weboldal mögött. Több millió forintért – 10 és 20 millió forin
nov. 10
18:15
Medvétől rettegnek a Bükkben túrázók (Agroinform)
A Bükki Nemzeti Park felé már több jelzés is érkezett arról, hogy medvenyomokat észleltek.
nov. 10
18:21
A sztársportolók csodafegyvere, ami mindenki előtt ott hever (Portfolio)
Idén lesz 40 éves és már a 22. NBA-szezonját tapossa LeBron James, aki a világ egyik legvagyonosabb sportolója, de nem csak erről, jövedelméről és játékáról híres, sőt. Sokan és mostanában egyre többen keresik annak a titkát, hogy miként tud ennyi idősen is ilyen sportteljesítményt felmutatni a Los Angeles Lakers kosarasa, akiknek a számai magukért
nov. 10
18:21
Durván hasítanak ezek a részvények: vaskos bónuszt fizet dolgozóinak ez a magyar vállalat (Pénzcentrum)
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 76 250,51 ponton zárt, 2384,55 ponttal, 3,23 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma a héten 80,4 milliárd forint volt az előző héten elért 36,9 milliárd forint után, a vezető részvények erősödtek.
nov. 10
18:30
Bakos Borászat: Nadapon valami nagy dolog készül (Magyar Mezőgazdaság)
Mit tesz, ha egy környezetvédelmi mérnök, szakjogász feleség és egy építészmérnök férj összefog, s Nadapon letelepednek? Területeket vásárolnak, előkészítik a földet, szőlőt telepítenek. Így tett a Bakos házaspár is, akik 12 éve élnek a településen.
nov. 10
18:30
Ők kapták 2024-ben a Prima Díjat Hajdú-Biharban és Borsodban (Üzletem)
Debrecenben és Miskolcon gálaműsorral köszöntötték szombaton az idei Prima Díjasokat és az Év Vállalkozója Díj győzteseit.
nov. 10
18:30
Az ismeretlen földicseresznye: a "lámpás" gyümölcs, ami felturbózza az immunrendszerét (Magro)
A földicseresznye egyre népszerűbb növény lett a kiskertekben és az erkélyeken is, hiszen könnyen termeszthető, és zamatos, édes-savanykás gyümölcsöket ad, amelyek sokféleképpen felhasználhatók. Cikkünkben megválaszoljuk a leggyakoribb kérdéseket, amelyek a földicseresznye termesztésével, gondozásával és felhasználásával kapcsolatban felmerülhetnek
nov. 10
18:42
Hideg napok jönnek, de hétvégére szép kirándulóidő lesz (Növekedés)
Jövő héten hűvös idő várható, de szombat és vasárnap 12-14 fok jöhet napközben.
nov. 10
18:57
Segíts te is a békáknak a kertedben, hogy túléljék a telet! (Agroinform)
Biztosítsunk a kertünkben fagymentes téli búvóhelyet számukra!
nov. 10
18:57
Karácsony Gergely: 65 új autóbusz érkezik Budapestre 2025 második felében (Tiszta Jövő)
Jövő év második felében 65 vadonatúj, alacsonypadlós, légkondicionált Mercedes-Benz Citaro K típusú autóbusz áll forgalomba Budapesten - közölte Karácsony Gergely főpolgármester szerdán a Facebook-oldalán.
nov. 10
19:24
A Suzuki bemutatta első tisztán elektromos személyautóját (Öko-drive)
A Suzuki Motor Corporation Milánóban bemutatta első sorozatgyártású elektromos (BEV) modelljét, az e-Vitarát, amely stratégiai jelentőségű a vállalat számára - közölte a cég kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-vel.
nov. 10
19:27
Alternatív energiaforgatókönyv készült az ELTE energiaföldrajzosainak közreműködésével (Tiszta Jövő)
Hatalmas energiamegtakarítást érhetnénk el Európában, ha az energiastratégiák figyelembe vennék az emberi tényezőt - derül ki egy nagy nemzetközi kutatásból, amelynek Magyarországra vonatkozó részét az ELTE Természettudományi Kar munkatársai dolgozták ki.
nov. 10
19:30
Energiaügyi Minisztérium: a zöldenergia hatékonyabb hasznosítását célozza az áramelosztók digitális átállását segítő pályázat (Alternatív Energia)
A zöldenergia hatékonyabb hasznosítását célozza az áramelosztók digitális átállását segítő pályázat - közölte az Energiaügyi Minisztérium vasárnap az Mti-vel.
nov. 10
19:30
Új erőre kapott a mandulatermesztés Spanyolországban (Magyar Mezőgazdaság)
A spanyol agrárminisztérium becslései szerint 17,5%-kal több mandulát szedhetnek ebben a szezonban, mint az előzőben, és 9,1%-kal többet, mint az elmúlt öt év (2019–2023) átlagában.
nov. 10
20:12
Januártól jön az innovációs kkv-voucher (Üzletem)
Új pályázati konstrukciót hirdet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, elsősorban a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokat segítve innovációs törekvéseikben – tájékoztatott a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
nov. 10
20:24
Magyar műhold vizsgálja az aszályos területeket – nagy segítséget kaphatnak a gazdák (Infostart)
A Széchenyi István Egyetem közreműködésével magyar műhold vizsgálja az aszályos területeket, és adhat tájékoztatást a gazdálkodóknak a jövőben, hogy milyen a növényzet, illetve a talaj nedvességállapota.
nov. 10
20:24
Egyre keresettebbek az energiahatékony kislakások (Alternatív Energia)
Az energiahatékony megoldások iránt nő az érdeklődés, különösen a kisebb lakások piacán.
nov. 10
20:27
Energiaügyi Minisztérium: idén is jócskán több mint 1 gigawattal nő a hazai naperőművi összteljesítmény (Tiszta Jövő)
Az átviteli rendszerirányító MAVIR frissített adatgyűjtése szerint november elsejére összesen 7351 megawattot tett ki a hazai napenergia kapacitás. A beépített teljesítményből közel 4000 megawattot az ipari létesítmények, mintegy 2630 megawattot pedig a háztartási napelemes rendszerek adtak. A magyar naperőművi bővülés így a harmadik egymást követő
nov. 10
20:30
Vigyázat: új ragadozó poloska telepedett meg Magyarországon (Magyar Mezőgazdaság)
A károsítók természetes ellenségeinek betelepítésére alapozó biológiai védekezés lehet nagy siker, vagy az őshonos fajokra még veszélyesebb beavatkozás. Most egy új ragadozó poloska terjed hazánkban.
nov. 10
20:33
Elárulta az orvos, mi a hosszú és egészséges élet titka (Portfolio)
Dr. Frank Lipman, a funkcionális orvoslás területén több mint 35 éves tapasztalattal rendelkező szakember, megosztotta a CNBC Make It-tel azokat a napi gyakorlatokat, amelyeket a hosszú és egészséges élet érdekében végez. Saját bevallása szerint szinte mindent alkalmaz, amit pácienseinek is ajánl - tudósított a Cnbc.
nov. 10
20:36
Orbán Viktor: Száz éve nem volt ilyen erős befolyásunk a világban, Trump a harcostársunk (Növekedés)
A magyar diplomácia 100 éve nem volt olyan erős, mint most - mondta a miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának adott, vasárnap este sugárzott interjúban.
nov. 10
20:39
Nem várt számla érkezhet rengeteg magyar háztulajnak: még ezt is ki kell fizetni 2024 végén (Pénzcentrum)
A 2024-es év 45. hetében sem volt hiány hírekből, érdekes cikkekből. A héten véget ért az év karácsony előtti utolsó hosszúhétvégéje, illetve az őszi szünet. Kedden gyakorlatilag eldőlt, hogy ismét Donald Trump ülhet az Egyesült Államok elnöki székébe, ez a hír nagy hatással volt a világgazdaságra is. Sokat cikkeztünk a forint gyengüléséről, mely m
nov. 10
21:00
„Nehéz időszak áll mögöttem” – Interjú Osváth Zsolttal, az Őszinte leszek és a Zshow time műsorvezetőjével (Media1)
A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt nemrégiben Osváth Zsolt, a népszerű ZSHOW time nevű YouTube-csatorna youtubere, a Viasat3 műsorán jelentkező Őszinte leszek című talkshow műsorvezetője.
nov. 10
21:06
Putyin szóvivője megszólalt Trump győzelméről (Növekedés)
Donald Trump, az amerikai elnökválasztás győztese nem beszél arról, hogy stratégiai vereséget kíván mérni Oroszországra, ami előnyére különbözteti meg őt a jelenlegi kormányzattól - mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
nov. 10
21:09
Lehet, hogy végig rosszul csináltad a munkád? Egyetlen apró dolog tönkreteheti a karrieredet (Portfolio)
Hiszed vagy sem, a határidők betartása kulcsfontosságú a munka megítélésében - jelentette egy friss kutatás eredményeire hivatkozva a The Guardian.
nov. 10
21:45
Kihalóban a házasságkötések Magyarországon - Ezt a három fő okot azonosították (Portfolio)
A házasságkötések száma Magyarországon az utóbbi évtizedekben jelentős csökkenést mutat, és e mögött három fő tényezőt azonosítottak - közölte az Ökumenikus Egyház közleményében.
nov. 10
22:03
Leírni is fájdalmas, mennyi pénze van a világ leggazdagabb emberének (Portfolio)
Elon Musk nettó vagyona közel három év óta először haladta meg a 300 milliárd dollárt most, hogy a Tesla részvényei szárnyalnak Donald Trump megválasztása után - írja a Bloomberg.
nov. 10
23:21
Szeptembertől önálló fogyatékosságügyi államtitkárság is támogatja a fogyatékossággal élőket (ProfitLine)
A fogyatékossággal élőket támogató közösségek számíthatnak Magyarország kormányára - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalára feltöltött videójában vasárnap reggel, emlékeztetve, hogy a fogyatékossággal élők jogainak érvényesülését idén szeptembertől önálló fogyatékosságügyi államtitkárság is támogatja.

2024. november 11. hétfő

nov. 11
0:09
Krízis, IMF-EU mentőcsomag, innen építettek sikertörténetet. De most van egy kis gond (Forbes)
Portugália és Lisszabon elmúlt 10 éve igazi sikertörténet. Digitális nomádok, gazdag amerikaiak, jó ételek. És egy komoly társadalmi probléma.
nov. 11
0:18
Miközben az ETH küzd, ez a mémcoin 19,600%-os növekedési potenciállal vonzza a befektetőket (BitcoinBázis)
Miközben a népszerű kriptovaluták volatilitással néznek szembe, egy új versenyző vonzza a befektetők figyelmét. Ez a minden sportra kiterjedő mémcoin figyelemre méltó növekedési potenciáljával ígéretes lehetőségnek bizonyulhat. Azok, akik gyorsan szeretnének nagy nyereségre szert tenni, az innovatív tokenek felé fordulnak, amelyek jelentős hozamot
nov. 11
0:18
Elérte a rekordnak számító 80 ezer dollárt a Bitcoin (Telex)
Ez az elnökválasztás következménye, Trump egyébként megfogadta, hogy az Egyesült Államokat a bolygó kriptofővárosává teszi.
nov. 11
0:22
Megoldódhatott a „csodálatos halfogás” újszövetségi rejtélye – állítják a tudósok (BitcoinBázis)
A tudósok szerint egy csodálatos esemény, amelyet az Újszövetségben részleteznek, tudományos magyarázattal is rendelkezhet. A környezeti kutatók ugyanis hasonlóságokat fedeztek fel az „Csodálatos halfogás” története és egy jól ismert természeti jelenség között. Az Újszövetségben Jézus arra utasítja követőinek egy csoportját, hogy dobják be hálóikat
nov. 11
0:26
Nem csak a kriptokereskedésben használják az Usdt stabilcoint (BitcoinBázis)
Fontos mérföldkőhöz ért a Tether. Az általuk kibocsátott USDT stabilcoint egy 45 millió dolláros kőolajüzlet finanszírozására használták a Közel-Keleten. Ez az első ilyen típusú tranzakció a régióban. Az ügylet 670 ezer hordó kőolajat foglalt magában, amelyben egy tőzsdén jegyzett olajipari „szupervállalat” és egy „első osztályú árucikk-kereskedő”
nov. 11
0:30
A Solana ökoszisztémája a harmadik legjövedelmezőbb szegmens a kriptopiacon (BitcoinBázis)
A Solana ökoszisztémájának kereskedési eszközei a kriptopiac egyik legjövedelmezőbb szegmensévé váltak. Bevételeikkel mára az olyan ismert DeFi-projekteket is túlszárnyalják, mint a Maker, az Aave vagy a Lido. A növekedés valószínűleg annak köszönhető, hogy a Solana blokklánca innovatív architektúrával és különleges díjrendszerrel rendelkezik. Ez l
nov. 11
1:21
Diploma nélkül nem lesz nyugdíjad! Mutatjuk a számokat, saját szemednek hihetsz csak! (ProfitLine)
A Bankmonitor megvizsgálta, milyen mértékű állami nyugdíjra számíthatnak a jelenleg 40 éves magyar munkavállalók. Az eredmények kiábrándítóak: diploma nélkül szinte lehetetlen elfogadható összegű nyugdíjat kapni! Mi a megoldás ebben az esetben?
nov. 11
2:21
Te is tekergeted a fűtést föl és le? Nagy hülyeséget csinálsz! (ProfitLine)
A hideg idő beköszöntével sok család kezd el trükközni a fűtéssel, hátha egy kis odafigyeléssel spórolhat a számlákon. Egyik gyakori taktika, hogy a termosztátot vagy a gázkonvektort naponta többször állítgatják fel-le, attól függően, hogy épp mennyire érzik magukat melegben. De vajon valóban segít ez a módszer? Röviden: nem.
nov. 11
2:36
Nagy a tét az egyik csillagjegy számára! (Karrier Trend)
A Szűz jó helyen van, a megfelelő időben. Az Oroszlán nyugodtan sodródjon az árral! Karrier horoszkóp: 2024.11.11. Kos Hiába szeretnél, de végezz félmunkát. Sajnos a munkád elvesztette számodra a varázsát és most csak kötelességednek érzed a munkád elvégzését.Ne feledd, hoyg ezt nem csinálhatod túl sokáig. Előbb utóbb lehet, hogy majd új munkát kel
nov. 11
3:21
Büntetésre számíthat, aki pénzt dob a római Trevi-kútba (ProfitLine)
Ötven euróra, azaz több mint húszezer forintra büntetik azt, aki pénzt dob a Trevi-kút medencéjébe a római műemlék december végéig tervezett helyreállítása alatt.
nov. 11
3:57
Nyugdíjpénzek ingatlanba: meddig lehet vele élni és megéri-e? (Forbes)
A kormány 300 milliárdot pumpálna az ingatlanpiacra. Hogyan lehet igénybe venni a lehetőséget? Lehetőség-e: megéri, és ha igen, hogyan? Illetve mit jelent ez a magyar gazdaságra nézve?
nov. 11
4:24
Rekordforgalmat produkáltak a spot Bitcoin Etf-ek (Kripto Akadémia)
A kriptovaluta piacon megugrott a vásárlási aktivitás, miután Donald Trump második alkalommal nyerte meg az amerikai elnökválasztást. Az elnökválasztás hajrájában és közvetlenül utána a bitcoin 10%-kal emelkedett, amivel új, 76 000 dollár feletti ATH-t produkált. A közben a spot Bitcoin ETF-ek sem tétlenkedtek, rekordforgalmat generáltak a szerdai
nov. 11
4:24
Bejött az AI az Amazonnak, újabb milliárdokat fektetne az iparágba (Fintech)
Egy éven belül újabb milliárdos befektetést tervez az Amazon az AI fejlesztő Anthropic startup vállalatba.
nov. 11
4:24
Íme 5 készség, amelyre egy call center munkatársnak szüksége van (Karrier Trend)
Számít neked, hogy egy boltban vásárolva milyen az ott uralkodó hangulat és milyen a kiszolgálás? Nos, a call center munkatársai is befolyásolják egy cég megítélését, ezért nem mindegy, hogy ki és hogyan kommunikál. Egy jó call centeres jelentős hatással van a cég arculatára és az ügyfélkapcsolatok minőségére A jól képzett és empatikus ügyfélszolgá
nov. 11
4:24
Agyelszívással készül Kína Trump ellen (ICT Global)
Harcra készül a kínai félvezetőipar, miután az Egyesült Államokban újraválasztották Donald Trumpot. A taktikai eszközök: a külföldi chipgyártó berendezések erőteljesebb vásárlása, a tengerentúli tehetségek leigazolása és új szövetségek kialakítása.
nov. 11
4:30
Forradalmi kiképzés: erszényes patkányokkal az illegális állatkereskedelem ellen (Magyar Mezőgazdaság)
Afrikai óriás erszényes patkányokat képeztek ki arra a kutatók, hogy felismerjék az illegális kereskedelemben rendkívül keresett elefánt- és orrszarvú szarv, valamint az afrikai feketerigó és a tobzoska illatát.

Keresés