A vállalkozások fontos szerepet játszanak a gazdaságban és a mindennapjainkban, hatásuk nagyobb, mint gondolnánk: előreviszik, tuningolják az országot. A Telekom megújult platformja éppen ezért a vállalkozások működését segíti. A Telekom Hello Biznisz, a Telekom kifejezetten kkv-knak szóló szakmai tanácsadó és tudásátadó online platformja új helyre
Szűk három év alatt tudott triplázni a szektor. A minisztérium 2026-ig a meglévő állomány megduplázódását várja. Mi történt? 2022 elejéhez képest háromszor több zöldautó közlekedik Magyarországon, írta meg közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM). A közúti közlekedési nyilvántartás adatai szerint októberben 1951 tisztán elektromos gépkocsi ál
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a november 2-án megkezdődött év végi kgfb-kampány első hetében a személygépkocsival rendelkező ügyfelek 32 800 forintos átlagdíjon kötöttek új szerződést, ily módon átlagosan 29,6 százalékkal alacsonyabb díjat kell fizetniük, mint amennyiért a meglévő biztosítójuknál folytatni tudták volna jelenlegi s
A forint hétfő reggel gyengüléssel kezdett, és délelőtt már 409,5 forint felett is járt az euróval szemben. Eközben a dollár tovább erősödik, elérve a 23 havi csúcsot.
A kormány 21 pontos gazdaságpolitika akcióterve mintegy 4000 milliárd forintot mozgat meg a gazdaságban jövőre, ebből több mint 2600 milliárd jut a családoknak, 1400 milliárd pedig a vállalkozásoknak - közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Századvég vidékkonferenciáján hétfőn, Budapesten.
A Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (Consumer Protection Cooperation Network – CPC) és az Európai Bizottság felszólította a Temut, hogy hozza összhangba a kérdéses gyakorlatait a releváns közösségi fogyasztóvédelmi szabályokkal.
Informatikai gikszer volt pénteken a világ legfejlettebb chipgyártó gépeit gyártó ASML Holding NV-nél. A hiba rövid ideig világszerte megbénította a gyártó létesítményeit. A fennakadás péntek délelőtt kezdődött, majd délután megoldódott – közölte az ASML szóvivője. Az incidens miatt néhány alkalmazott távmunkára kényszerült. Az Eindhovens Dagblad h
Hatalmas energiamegtakarítást érhetnénk el Európában, ha az energiastratégiák figyelembe vennék az emberi tényezőt - derül ki egy nagy nemzetközi kutatásból, amelynek Magyarországra vonatkozó részét az Elte Természettudományi Kar munkatársai dolgozták ki.
A fekete berkenye (Aronia melanocarpa), más néven arónia számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Az egyik leggazdagabb vitaminforrás a gyümölcsök között, ráadásul a növény könnyen gondozható és bőséges termést hoz.
Az átviteli rendszerirányító MAVIR frissített adatgyűjtése szerint november elsejére összesen 7351 megawattot tett ki a hazai napenergia kapacitás. A beépített teljesítményből közel 4000 megawattot az ipari létesítmények, mintegy 2630 megawattot pedig a háztartási napelemes rendszerek adtak. A magyar naperőművi bővülés így a harmadik egymást követő
A statisztika szerint egy híján 66 500 kizárólag elektromos hajtású gépkocsi kapott már Magyarországon világoszöld hatósági jelzést, számuk ezzel 2022 januárja óta megháromszorozódott - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn a Facebook-oldalán.
George Orwell, a 20. század egyik legbefolyásosabb politikai írója, világszerte ismert a totalitárius rendszerek éles kritikáiról, amelyeket az Állatfarm és az 1984 című regényeiben ábrázolt. Orwell az állami ellenőrzés, a propaganda és az igazság manipulációjának ábrázolása olvasók széles körében visszhangra talált a politikai spektrumon. Azonban
Októberben 407 milliárd forintos hiányt hozott össze az államháztartás központi alrendszere, ami a második legmagasabb 10. havi deficit az elmúlt évtizedekből. Az utolsó két hónapban még így is gigantikus deficitet engedhet meg magának a kormány, pénzforgalmi szemléletben.
A világ 20 országát rangsorolták az ott élők átlagos testmagassága alapján. Az adatok a Business Insider által összeállított NCD Risk Factor Collaboration programból származnak.
Az online játékok virágzó világában a Fairspin úttörőnek számít innovatív, többszintű Play-to-Earn – magyarul: játssz és keress – mechanizmusával, amely forradalmasította a kriptovaluták és a szerencsejáték-platformok kapcsolatát. 2023-ra a globális blokklánc-játékpiac becsült értéke elérte a 8,5 milliárd dollárt, az előrejelzések szerint 2030-ra p
A szenteste napjának munkaszüneti nappá nyilvánítása érdekében a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosításáról címmel törvényjavaslatot nyújtott be Balassa Péter jobbikos képviselő.
A legszerencsétlenebb szigeten fejenként 61 millió forint kár keletkezett, a legnagyobb bajban az Egyesült Államok van. Mi történt? Az éghajlatváltozással összefüggő szélsőséges időjárási események az elmúlt évtizedben több mint 767 ezer milliárd forintba (2 ezer milliárd dollárba) kerültek a világgazdaságnak. A legsúlyosabban az Egyesült Államok é
Új taggal bővült az OMV kávékínálata: a VIVA Single Origin Brazil egy kivételes, 100% arabicából készült kávé, mely a brazíliai Minas Gerais régió családi farmjából származó, ún. Direct Trade termék. A kávékülönlegesség az OMV VIVA és SPAR express töltőállomásain érhető el, egyedülálló és lélekmelengető élményt nyújtva a kávé szerelmeseinek országs
Az internet elengedhetetlenné vált az emberiség számára, a lakosság nagy része naponta órákat tölt online. Ennek ellenére világszerte több mint 2,5 milliárd embernek még mindig nincs internet-hozzáférése.
David Bailey, a Bitcoin Magazine vezérigazgatója közzétett egy izgalmas hírt, miszerint egy titokzatos ország az elmúlt időszakban jelentős mennyiségű Bitcoint vásárolt, és ezzel a világ öt legnagyobb Bitcoin-tulajdonosává lépett elő. Az érintett ország kiléte egyelőre titokban marad, ám sokan Katarra vagy Szaúd-Arábiára gyanakodnak. Spekulációk a
Közzétette friss időjárás-előrejelzéseit a HungaroMet, amelyekből kiderült, hamarosan hidegcsepp hozhat havat, és hétközben az ország több napján és több táján is várható havazás.
Rákaptak a népek a Deutsche Telekom 2024-es ünnepi reklámjára, amit a pozsonyi MUW Saatchi&Saatchi jegyez és tíz Telekom-országban vetítik november 2-től.
A november 10-én, vasárnap megrendezett MTV EMA díjátadó gálán Taylor Swift bizonyult a legsikeresebbnek: hét kategóriából négyet váltott díjra, a Fortnight című dalához készült videót szavazták meg a legjobb klipnek, illetve a szupersztár lett a legjobb művész, a legjobb élő produkció fellépője és a legjobb amerikai előadó is. A Pet Shop Boys és B
Mi történt? A héten kedden nem változnak a nagykereskedelmi árak a benzin és a gázolaj esetében, írta meg a holtankoljak.hu. Így az aktuális átlagárak várhatóan holnap az alábbi szinten fognak mozogni a kutakon: Az oldal adatbázisa szerint a legolcsóbb kutakon A legdrágább kutakon benzinért 660 forintnál, míg gázolajért 680 forintnál többet is elké
A Cal-Maine 15,5 százalékos plusszal, a Baywa Vink Ag viszont 17,6 százalékos mínusszal zárta ez elmúlt hónapot, a vizsgált cégek részvényeinek árfolyammozgása inkább rosszul alakult a tőzsdéken. Nagyjából a cégek kétharmada mínusszal zárt és csak egyharmada zárt plusszal a részvénypiacon. A mezőgazdasági szektor cégeit követő öt Etf közül csak eg
Az elektromobilitásra való átállás, az európai versenyképesség javítása nem lehet sikeres a német gazdaság növekedése nélkül - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Hungary Battery Week budapesti konferenciájának második napján, csütörtökön.
Egy sor előnnyel jár, ha az osztálypénz szedését is bankszámlán keresztül oldják meg a szülők, hiszen amellett, hogy biztonságos megoldásról van szó, a pénzügyek kezeléséhez kapcsolódó adminisztrációs terhek is nagyban csökkenthetők. Az osztály bankszámlájának vezetésénél is akad ugyanakkor pár olyan dolog, amire érdemes figyelni.
A Tigra eredetileg fénymásoló szalonnak indult, a 2010-es kormányváltással kapott igazán nagy lendületet. Vertán György cégei ma milliárdos értékben nyernek közbeszerzéseken, bizalmi helyzetére utal a Fidesz honlapjának üzemeltetése is.
Új Bónusz Magyar Állampapír érkezik a héten, a friss tájékoztató szerint a 3 éves konstrukció kamata továbbra is a DKJ-hozamokat fogja lekövetni, és ezen felül kínál majd 1,5 százalékpontos kamatprémiumot. Van itt azért egy érdekesség.
Mindent borítana Kamala Harris alelnök korábbi kommunikációs igazgatója, aki egy politikai műsorban elképesztő forgatókönyvvel állt elő. Elmondta, hogyan lehetne kicsikarni, hogy Kamala Harrisből mégis elnök legyen. Az ötlet jogilag kivitelezhető, de kellene hozzá Joe Biden elnök együttműködése is.
Októberben is jelentősen nőtt Magyarországon a zöld rendszámmal forgalomba helyezett autók száma - írja Facebook-posztjában az Energiaügyi Minisztérium.
A kriptoelemzők 8000%-os potenciális emelkedést jósolnak egy bizonyos altcoinnak. Ez a rendkívüli előrejelzés felkeltette a kriptoközösség figyelmét. Lehet, hogy ez a digitális valuta a kriptopénzek világának következő nagy nevévé válhat? Fedezd fel, milyen tényezők állnak e merész előrejelzés mögött, és mit jelenthet ez a piac számára. DOGEN: Az e
A magára hagyott árvakelés jelentős növényegészségügyi kockázatokat rejthet. A növényvédelmi kezelések híján olyan fertőzési forrást jelenthet, amely a környező gazdálkodók számára többlet védekezési költséget eredményez a jövőben.
2018 és 2022 között az Ikt-szektoron belül a kkv-k több teljesítménymutató esetében is nagyobb növekedést értek el, mint a nagyvállalatok – derül ki a statisztikai hivatal friss kiadványából.
A ma Magyarországon működő 515 ezer társas vállalkozás több, mint 20 százaléka, azaz 130 ezer családi vállalkozásnak számít, ahol a tulajdonosokat valamilyen rokoni szál köti össze. Közöttük is több ezerre tehető azon családi vállalkozások száma, amelyek a rendszerváltás idején jöttek létre és a mai napig sikerrel működnek, azonban jövőbeli eredmén
A csődbe ment FTX kriptotőzsde pert indított a Binance (egy másik kriptotőzsde) és annak korábbi vezérigazgatója, Changpeng Zhao ellen. A keresetet vasárnap nyújtották be egy delaware-i bíróságon, amelyben legalább 1,76 milliárd dollár visszaszerzését követelik egy állítólagos "csalárd" részvényügylet kapcsán - jelentette a CNBC.
Erre is választ adott lapigazgatónk, Gáspár András a Trend FM hétfő délelőtti adásában. A beszélgetés apropóját az szolgáltatta, hogy hétfőn reggel megjelent a Privátbankár Árkosár, szokás szerint egy nappal azelőtt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közzéteszi az előző havi inflációs adatot, ezúttal tehát az októberit. Ha lemaradt az adásr