A 10. születésnapját ünneplő Szupermenta szezonális terméktesztjének főszereplői a kókuszos szaloncukrok voltak. Voltak köztük cukorral, édesítővel készült termékek, tejcsokis és étcsokis, valamit dobozos, zacskós és lédig is.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt 8 férfival szemben, akik az áfa fizetés elkerülése érdekében a Közösségből beszerzett sajttermékeket fiktív cégláncolatokon keresztülfuttatva több mint 1 milliárd forint hiányt okoztak a költségvetés
A kriptovaluta-piac dinamikusan fejlődik, a kereskedők szerint három altcoin pedig az előrejelzések alapján akár 11 000%-os potenciális nyereséget is teremthet. Ez azt jelenti, hogy egy szerényebb, 500 dolláros befektetésből akár 55 ezer dollárt is generálhatunk. Fedezd fel ezen tokenek kilétét, tudd meg, miért lehetnek ők a következő felfutás legn
A jövőben a TAJ-kártya és az EU-Kártya kibocsátásáért is többet kell majd fizetni. A Belügyminisztérium megváltoztatná a munkavállaló keresőképtelenségének felülvizsgálatának folyamatát, valamint a különböző egészségügyi eszközök, tevékenységekkel kapcsolatos engedélyek díjait is.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham Hungary) XXXVI. Közgyűlése Janza Ákost, az MSCI AI és HR-transzformációkért, valamint irodai operációkért felelős globális vezetőjét választotta elnöknek. Janza Ákos Szabó Zoltántól, a Deutsche Telekom TSI Hungary Értékesítési és Ügyfélszolgálati Élmény Terület vezetőjétől veszi át az elnöki tisztséget.
Kína olajkereslete várhatóan öt évvel korábban, már 2025-ben elérheti csúcspontját a korábbi előrejelzésekhez képest. Az ország legnagyobb energiatermelőjének friss jelentése szerint ez a fordulat a benzinről és dízelről való gyorsabb átállásnak köszönhető. A prognózis alapján az olajkereslet 2025-ben 770 millió tonnára nőhet, majd fokozatosan csök
Bár a legújabb AirPodsra vagy egy dizájner táskára sem mondanak nemet, a Mastercard felmérése szerint a Z generáció számára ezek az ajándékok inkább eszközök, amelyek segítségével elérhetik azt, amire igazán vágynak: az életre szóló élményeket.Az európai fiatalok szerint az emlékek jobb ajándékok, mint a tárgyak: a 18–24 évesek csaknem kétharmada (
Mindennapjainkban egyre fontosabb kérdéssé válik, hogyan csökkenthetjük a hulladéktermelést, miközben gazdaságosan és praktikusan csomagoljuk termékeinket. A fenntarthatóság jegyében két népszerű választás emelkedik ki: a celofán tasak és a papírzacskó. De melyik a jobb? Nézzük meg az előnyöket, hátrányokat és a gazdaságos megoldásokat!
Az Európai Bizottság egészségbiztonsági bizottsági ülést hív össze, hogy összehangolja az EU lehetséges válaszlépéseit a Kongói Demokratikus Köztársaságban terjedő, ismeretlen vírus kapcsán. A betegség eddig több száz embert fertőzött meg, eddig a fertőzöttek 20 százaléka belehalt a betegségben, ami komoly kihívást jelent az érintett régió számára
A miniszter szerint idióta gondolat, hogy privatizálnák a fővárosi pályaudvarokat, inkább csak gyarapodni fog az állam vagyona. Mint mondta, a kormány lépései drágítják a lakáspiacot, de ez Lázár szerint nem akkora probléma.
Három százalék feletti, négy százalék körüli - az erősödő belső fogyasztáson alapuló - jövő évi GDP-növekedés eléréséről beszélt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságában tartott meghallgatáson.
Novemberben jelentősen lassult a lakáspiaci drágulás havi üteme a kereslet megpihenésének köszönhetően. Éves szinten viszont még mindig 10 százalék feletti az áremelkedés az ingatlan.com lakásárindexe szerint.
Az Európai Tanács két fontos adóügyi kezdeményezést fogadott el, amelyek célja az adminisztratív terhek csökkentése, az adócsalás elleni küzdelem és a gazdasági hatékonyság növelése. Az elektronikus áfa-mentességi igazolás bevezetése és a gyorsított forrásadó-visszatérítési eljárások új irányelvei egyaránt a modernizáció jegyében születtek.
A Tesla jövőre indítja robotaxi szolgáltatását Kaliforniában és Texasban, saját flottával és emberi távkezelőkkel a biztonság érdekében. A vállalat új, olcsóbb modelljeit is a következő év első felében tervezi piacra dobni.
Az Európai Néppárt (EPP), az Európai Unió legnagyobb képviselőcsoportja kampányt indít, hogy az EU-s személygépkocsik CO2-kibocsátásának csökkentési tervét megváltoztassa. A Reuters által megszerzett állásfoglalás-tervezet szerint a párt többek között az új benzines és dízel autók 2035-ös értékesítési tilalmának visszavonását és a plug-in hibrid já
A PKO BP Securities friss elemzése szerint a Mol részvényei akár két számjegyű hozamot is produkálhatnak a következő 12 hónapban. A lengyel brókerház, bár csökkentette árfolyamcélját, továbbra is vételre ajánlja a magyar olajtársaság papírjait - szúrta ki a VG.
Eurhuf: segített a Fitch: a Fitch péntek esti döntése az BBB adósságbesoroláshoz tartozó kilátásjavításról nagyban segítette tegnap a forint árfolyamát.
A pápai rendőrök azonnal kiszúrták, hogy két férfi helyet cserélt egy ellenőrzésre megállított autóban. A rendőrök a minap Pápán akartak ellenőrizni egy kocsit. Ahogy a sofőr meglátta a szolgálati autót, hirtelen gyorsított, majd lehúzódott az út szélére. Mielőtt a rendőrök megállították volna a járművet, látták, hogy a vezető fehér kabátot
A fogyasztóknak könnyebbség, az üzemeltetőnek pedig újabb teher lenne a változtatás. Mi történt? Újabb finomhangolás érkezhet a visszaváltási rendszerben – derül ki egy olyan kormányrendelet-tervezetből, amelyet nemrégiben bocsátottak társadalmi egyeztetésre, írta a Népszava. Ennek értelmében "az automata visszaváltó berendezéssel rendelkező vissza
A Solana blokkláncon épített Jupiter decentralizált tőzsde döntéseit irányító közösségi csoport (DAO) vasárnap elfogadta a régóta várt szavazás eredményét, amely szerint két év alatt két alkalommal is engedélyezzenek egyenként 860 millió dolláros (jelenlegi árfolyamon számolva a tokenek értéke) ösztönzőt, ami eltolja a kapcsolódó JUP token alapjait
A 2007-ben alapított londoni Pentawards csomagolástervezési díj és online platform legutóbbi trendjelentése több mint hatvan ország kétezernél is több pályázatából merít.
A Boeing újraindította a 737 Max típusú repülőgépek gyártását, alig egy hónappal a hét hétig tartó munkabeszüntetés lezárulta után. A lépés kulcsfontosságú a vállalat számára, hiszen ez a modell jelenti az egyik fő bevételi forrást a cég számára, miközben jelentős adósságállománnyal küzd - közölte a Reuters forrásokra hivatkozva.
Az amerikai Phantom Neuro startup olyan implantátumot épít, amely a bőr alá kerülve pontosabb irányítást biztosít az elektronikus protézisek felett. A kutatók szerint ez áttörést jelent a végtagjukat vesztett emberek számára, mert így már agyműtét nélkül is elérhetővég válik a robotvégtag irányítása.
A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) versenyképességének növelése érdekében indított digitalizációs szintfelmérést a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment (DKF) Kft., a vállalkozások az online felmérés elvégzése után letölthető igazolásokkal pályázhatnak a digitális átalakulásukra fordítható fejlesztési forrásokra – közölte a
A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) versenyképességének növelése érdekében indított digitalizációs szintfelmérést a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment (DKF) Kft., a vállalkozások az online felmérés elvégzése után letölthető igazolásokkal pályázhatnak digitális átalakulásukra fordítható fejlesztési forrásokra - közölte a DK
Fenntarthatóságért és környezetvédelemért tett kimagasló erőfeszítésekért díjaztak vállalatokat, kiemelkedő márkákat és személyiségeket december 3-án a GREEN BRANDS regionális Gálán Bécsben, a gyönyörű Niederösterreich Palais-ban, ahol számos magyar márka is elismerésben részesült. Itt derült ki az is, ki nyerte el a megtisztelő ÉV ZÖLD SZEMÉLYISÉG
A Stellantis és a kínai CATL közösen 4,1 milliárd eurót fektet egy zaragozai akkumulátorgyár felépítésébe, amely 2026 végére kezdheti meg a termelést. Az üzem a Stellantis EV-gyártási terveinek kulcseleme, miközben Spanyolország a megújuló energiákra építve vonzza az iparág szereplőit.
Az Európai Unió elítéli a Georgiában tüntetőkkel, a média képviselőivel és az ország ellenzékének vezetőivel szemben alkalmazott erőszakot és elnyomó intézkedéseket, és felszólít valamennyi fogvatartott azonnali szabadon bocsátására – jelentette ki az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EEAS) szóvivője útján.
Nemrég mutatták be az Állatkerti história című könyvet Kovács Zsolt tollából. Ehhez hasonló összefoglaló könyv az állatkertek világáról eddig még nem került kiadásra, de nem csak ettől különleges.
A magas szakmai elvárásokhoz kötött megállapodás 2024 harmadik negyedévében jött létre a meghatározó jelentőségű hirdetéstechnológiai platform és az Addig között. Ez jelen pillanatban az első ilyen jellegű együttműködés a magyar piacon. (x)
A 2025 januárjában kezdődő lengyel EU-elnökség fókuszában a közös biztonságbiztonságpolitika áll majd minden lehetséges dimenziójában – mondta Agnieszka Bartol, Lengyelország EU-nagykövete. Az energia-, védelmi- és gazdasági biztonság elsődleges prioritás lesz az Európai Tanács következő, magyar utáni hat hónapos elnöksége alatt.
Továbbra is lendületesen fejlődik a világ reklámpiaca: A Dentsu Global Ad Spend Forecasts című elemzés adatai azt mutatják, hogy miközben idén várhatóan 6,8 százalékkal nő a globális reklámköltések összértéke, 2025-ben – annak ellenére is, hogy jövőre kevesebb sporteseményhez és választásokhoz kapcsolódó kampányra kerül sor – további 5,9 százalékka
Annak érdekében, hogy az Ai-alapú robotokat a leghatékonyabb és legbiztonságosabb módon tudja egy vállalat integrálni és használni, a jelenlegi munkaszervezési modellek radikális újragondolása szükséges – írják a Deloitte szakértői.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a ViVeTech kibervédelmi cég a kiberbiztonsági technológiák fejlesztésével foglalkozó Clarabot Zrt.-vel. Ennek értelmében a ViVeTech egyrészt részesedést szerezhet a Clarabot Zrt.-ben, másrészt ezen együttműködésre alapozva megkezdi egy, az adat- és videókommunikációs folyamatok, illetve az adattárolás
A napraforgó hazánk egyik legmeghatározóbb szántóföldi, egyben legfontosabb ipari növénye, amelyet mind az éves előállított összes termésmennyisége, mind pedig éves vetésterülete is alátámaszt.
2024. december 10-én debütált a Pepe Unchained ($PEPU) Layer 2 mémcoin az Uniswap decentralizált tőzsdén, és rögtön 161 millió dolláros piaci kapitalizációt ért el, az árfolyam pedig 44,8%-kal emelkedett. A token ára 0,02024 dollárra nőtt, erősítve a Layer 2 technológiák iránti keresletet, amelyek vezető szerepet játszanak a kriptovaluta-piaci árak
Hároméves népszerűsítő sorozatuk záróakkordjaként novemberben indult a Nemzeti Táncszínház új imázskampánya, amely a táncművészek élsportolókhoz hasonló fizikai teljesítményét, testi erejét és szépségét mutatja be.
Az új hullámú mémcoinok kerültek most a reflektorfénybe, mivel példátlan hozamot ígérnek a kriptopiacon. Ezek az innovatív tokenek potenciális nyereségükkel vonzzák magukra a figyelmet, amelyek eltörpülhetnek elődeikéhez képest. A befektetők kíváncsian várják, hogy ezek közül a digitális eszközök közül melyik hozhat majd ténylegesen exponenciális n