2024. december 19. csütörtök

dec. 19
12:39
Powell szavára bezuhant a bitcoin (Portfolio)
A Federal Reserve elnöke, Jerome Powell egyértelművé tette, hogy az intézmény nem kíván részt venni semmilyen olyan kormányzati kezdeményezésben, amely nagy mennyiségű bitcoin felhalmozására irányul. A kijelentés a Fed legutóbbi kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatón hangzott el, és jelentős hatással volt a kriptovaluta árfolyamára, írja a Reut
dec. 19
12:39
Történelmi mélypontra zuhant a forint a fonttal szemben (444.hu)
Az euró árfolyama is kétéves mélyponton.
dec. 19
12:45
Vérfürdő a tőzsdéken és a forintpiacon, ráadásul az OTP is zuhan (Privátbankár)
Rossz passzban kezdték a csütörtököt a pénz- és tőkepiacok, szinte alig találni olyan eszközt, amely az általános rossz hangulattal képes dacolni. Az egyik a dollár, amelyet az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 25 bázispontos kamatvágása utáni héja – szigorú – üzenetek az euróval szemben több mint kétéves csúcsra repítették, a forintot viszont
dec. 19
12:51
Két éves mélyponton forint az euróval szemben: 415,4 felett is járt az árfolyam (Portfolio)
Tegnap - hét kereskedési nap után először - jelentős gyengülést szenvedett el a forint a devizapiacon. A Fed szigorú hangvételű kommunikációja  dollár erősödésén keresztül hatott a hazai fizetőeszközre, és a szerda késő esti árfolyammozgások tartósnak bizonyulnak, ma is érezhető a hatásuk.
dec. 19
12:54
Mélypontra jutott Németország gazdasága, hogyan állhat talpra? (BitcoinBázis)
Németország gazdasága egykor a világ ipari nagyhatalmai között emelkedett ki, a stabil termelékenység, az alacsony munkanélküliség és a magas reálbérek példáját állítva más nemzetek elé. Az elmúlt években azonban a gazdaság stagnálásnak indult, és olyan strukturális problémák jelentek meg, amelyek a hajdani sikereket veszélyeztetik. Hogyan jutott i
dec. 19
12:57
Hatszázmilliárdos hitelcsomag a magyar cégeknek, uniós garanciával (Menedzsment Fórum)
Tíz bank csatlakozott az október elején indított, 600 milliárd forint keretösszegű Garantiqa InvestEU Garanciaprogramhoz.
dec. 19
12:57
Ingatlant adott el? Így számoljuk az értékesítésből származó jövedelmet 2024-re (Adózóna)
Aki az év végén köti az ingatlan-adásvételi szerződést, annak nem biztos, hogy még az idén érdemes benyújtania azt az ingatlanügyi hatósághoz (földhivatalhoz) a papírokat, ha az eladás a szerzéstől számított 5 éven belül történt. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
dec. 19
13:00
Mit szólnak az erdészek ehhez a pályázati felhíváshoz? (Agrárágazat)
A mezőgazdasági pályázatok sorában hamarosan megjelenik az agrár-erdészeti témájú telepítési felhívás, véleményezhető.
dec. 19
13:00
Tekintélyes terjedelmű a jubileumi Logisztikai Évkönyv (Transpack)
Megjelent a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa jubileumi száma.
dec. 19
13:03
Most kell sietni az állami ingyenpénzért (Piac és Profit)
Érdemes előre hozni a tudatosabb pénzügyekkel kapcsolatos újévi fogadalmaink megvalósítását, és még 2024 utolsó napjaiban belépni, a meglévő tagoknak pedig eseti befizetést teljesíteni valamelyik önkéntes nyugdíj- vagy egészségpénztárba. A kasszák mellett szól, hogy idén kiemelkedően sikeres évet zárhatnak, ráadásul az év végéhez közeledve még van
dec. 19
13:03
Szigorúbb szabályok jönnek a biztosításoknál (Bank360 blog)
Ár-érték arányban kedvezőbb biztosításokat, a korábbinál jobb ügyféltájékoztatást vár a pénzügyi felügyelet a biztosítóktól. Az új, szigorúbb szabályok egy része már jövőre, a többiek 2026-tól léphetnek életbe. Pontosabb lesz a TKM, elvárják a pozitív hozamot a unit linked alapoknál.
dec. 19
13:06
Két növény húzza a vetőmag-kereskedelmünket (Mezőhír)
Még mindig messze a kukoricavetőmag adja a legtöbb exportbevételt. A második növény meglepetés lehet.
dec. 19
13:09
Egy sor kockázattal kell számolni 2025-ben is (Privátbankár)
Együttműködés, elszántság, higgadtság – a világgazdasági szereplők részéről ezek szükségesek ahhoz, hogy visszatérjünk a fenntartható növekedési pályára – állapítja meg friss előrejelzésében a KPMG. A cég várakozásai szerint a globális GDP 2025-ben enyhén, 3,2 százalékkal emelkedik, az infláció pedig 3,5 százalékra csökken. A geopolitikai kockázato
dec. 19
13:12
415 forint felett is járt az euró, újabb kétéves mélyponton a magyar fizetőeszköz (Forbes)
415,4 fölé gyengült a forint az euróval szemben, de 504 forintnál többet kértek egy fontért is. Soha ilyen gyenge nem volt az árfolyam.
dec. 19
13:15
Koronavírus és influenza: rosszabbak a kilátások (Menedzsment Fórum)
A múlt héten emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
dec. 19
13:18
MNB: Az inflációkövető adókkal csak még jobban fűtené a drágulást a kormány (Telex)
A romló forintárfolyam pedig tovább rontja a képet. Az elemzés szerint 2025-ben nem lesz jó éve a magyar gazdaságnak.
dec. 19
13:21
Ingyenes lesz a tömegközlekedés Budapest „testvérvárosában” (Privátbankár)
Szerbia fővároságban, Belgrádban 2025 első napjából kezdve ingyenesen lehet majd utazni a tömegközlekedésen. A város lakossága szempontjából akkora, mint Budapest.
dec. 19
13:21
9,5 százalékkal nő idén a globális reklámpiac (Kreatív Online)
2025-re vonatkozóan a GroupM 7,7 százalékos növekedéssel és 1,1 billió dolláros globális költéssel számol.
dec. 19
13:21
November végére megdőlt a használt-autó piac 2022-es rekordja (ProfitLine)
Novemberben 77 700 személygépkocsi cserélt gazdát, 11 százalékkal több az egy évvel korábbinál. November végére a piac forgalma elérte a 842 ezret, ami azt jelenti, hogy idén 11 hónap alatt több adásvétel zajlott le, mint az eddigi rekordévnek számító 2022-es év egészében, amikor 825 ezer autó átírására került sor - állapította meg a DataHouse csüt
dec. 19
13:21
Belenyúl az MNB az életbiztosításokba, itt vannak a nagy változások részletei (Portfolio)
Megjelent a Magyar Nemzeti Bank "etikus 2.0" szabályozói csomagja, amely öt elemből áll, és hosszas előkészítés után 2025. január 1-jétől 2026. január 1-jéig, három lépcsőben lép hatályba - jelentették be a jegybank csütörtöki sajtótájékoztatóján. Míg a 2016-2017-ben bevezetett "etikus 1.0" szabályozás elsősorban az életbiztosítások költségének a l
dec. 19
13:23
Brüsszelben új terveket szőnek: a magyar kormány tervét is leporolták (Portfolio)
Az Európai Unió 27 vezetője csütörtökön újra összeült Brüsszelben az Európai Tanács új elnöke, António Costa vezetésével, aki már most magas elvárásoknak kell megfeleljen. A napirenden az EU világban betöltött szerepe, az USA esetleges csökkentett ukrajnai támogatásának következményei és egy lehetséges kereskedelmi háború kezelése szerepel. Mindekö
dec. 19
13:27
Önfinanszírozó nyugdíj euróban… létezik ilyen? (HR Portál)
Ez az ötlet csak akkor működhet, ha van némi „alaptőkéd”. Nem kell nagy összegre gondolni (persze, kinek mi a nagy?), elég lehet hozzá 4-5 millió forint, illetve ennek megfelelő euró - írja Kurdi Ferenc a HR Blogon.
dec. 19
13:27
Powell szavaira bezuhant a bitcoin (Portfolio)
A Federal Reserve elnöke, Jerome Powell egyértelművé tette, hogy az intézmény nem kíván részt venni semmilyen olyan kormányzati kezdeményezésben, amely nagy mennyiségű bitcoin felhalmozására irányul. A kijelentés a Fed legutóbbi kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatón hangzott el, és jelentős hatással volt a kriptovaluta árfolyamára, írja a Reut
dec. 19
13:30
"A legnagyobb erőnk, hogy hiszünk a nemzetben és hiszünk egymásban" (Magyar Mezőgazdaság)
A külhoni gazdálkodókra stratégiai szövetségesként tekint az agrártárca, ezért minden eszközzel segíti a szülőföldön való boldogulásukat, az értékteremtést és a megélhetést.
dec. 19
13:33
Seprűzanót: a karácsonyi grincsfa alapanyaga (Agrofórum)
A seprűzanót (Cytisus scoparius) egy olyan évelő cserje, amely természetes élőhelyén is gyakran ki van téve hideg teleknek, ezért jól bírja a fagyokat. Azonban kertben nevelve érdemes néhány szempontot figyelembe venni, hogy biztosítsuk az egészséges növekedését a következő szezonra.
dec. 19
13:39
Putyin találkozna Trumppal (Piac és Profit)
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Moszkvában tartott évértékelő sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy bármikor kész beszélni vagy találkozni Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel.
dec. 19
13:39
Véleményeztek egy hírt, bírságot kapott a Tv2 (Digital Hungary)
Médiaszolgáltatási lehetőségekről döntött és zenés tehetségkutató- illetve vetélkedőműsorokat is vizsgált a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. Idei utolsó ülésén a testület megbírságolta a TV2-t egy hírhez fűzött műsorvezetői kommentár miatt.
dec. 19
13:42
Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát (Gyártástrend)
Világszerte 54 autóipari nagyvállalatot vizsgáltak a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem uniós támogatású kutatásában, amelyben a Budapesti Corvinus Egyetem és a dániai Aalborg Egyetem kutatói is részt vesznek.
dec. 19
13:45
Kézi vezérléssel csökkenti az idei államadósságot a Pénzügyminisztérium (Portfolio)
Rövid közleményt adott ki az idei államadósság-csökkentés kapcsán a Pénzügyminisztérium. Ebben lényegében bejelentik transzparensen, hogy az Államadósság Kezelő Központ ügyletének segítségével próbálják technikailag beállítani az idei év végére a csökkenő államadósságot.
dec. 19
13:45
Új sorozatokkal és kultfilmekkel indul az év a Maxon (MMonline)
Az év első hónapjában érkezik a Vészhelyzet szellemi örököse Noah Wyle-val (Vészhelyzet Pittsburghben), folytatódik a Peaky Blinders alkotójának nagysikerű sorozata (Engedetlen hősök) és Harley Quinn kalandja, új orvosi dráma sorozat válik elérhetővé (A doki) illetve meghökkentő fordulatokban gazdag true crime sorozat is új évaddal érkezik (Natalia
dec. 19
13:45
Nagy István bejelentette a legkisebb termelők támogatásának folytatását (Demokrata)
Közel harmincmilliárd forintos keretösszeggel folytatódik a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása.
dec. 19
13:48
Ha öt évig Magyarországon marad az igénylő, kamatmentes lesz a munkáshitele (Telex)
Jövőre a kormány új hitelekkel próbál enyhíteni lakhatási válságon.
dec. 19
13:57
220 ezerre büntette a NAV Mészáros Lőrinc egyik cégét (444.hu)
A TV2 is pont ekkora büntetést kapott a Magyar Péter péniszéről szóló anyag miatt, amikor véleményt fűztek a hírhez.
dec. 19
13:57
Az EB vizsgálja a TikTok-ot a romániai választások ügyében (Mínuszos)
Az Európai Bizottság hivatalos eljárást indít a TikTok online videómegosztó ellen a digitális szolgáltatásokról szóló törvény (DSA) megsértésének gyanúja miatt a november 24-én tartott romániai elnökválasztással összefüggésben – közölte kedden a brüsszeli testület. A bizottság úgy véli, a TikTok megszegte azon kötelezettségét, hogy megfelelően érté
dec. 19
14:00
Hentesek az Országházban: mesterleveleket vehettek át a szakemberek (Magro)
Az Agrárminisztérium fenntartásában lévő képzőintézmények közreműködésével szervezett sikeres mestervizsga letétele után tizenöt Hentesmester vehette át mesterlevelét az Országházban.
dec. 19
14:03
Itt a kormány új javaslata: fizetős lehet a személyi igazolvány (Portfolio)
Társadalmi egyeztetésre bocsátották az "egyes okmányok kiállításával és a postai kézbesítéssel kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről" szóló rendeletet - szúrta ki a Pénzcentrum.
dec. 19
14:03
Most érkezett! Belenyúlnak az életbiztosításokba is: mutatjuk az MNB terveit, itt vannak a részletek (Pénzcentrum)
Megjelent a Magyar Nemzeti Bank etikus 2.0 szabályozói csomagja, amely öt elemből áll, és hosszas előkészítés után 2025. január 1-jétől 2026. január 1-jéig, három lépcsőben lép hatályba.
dec. 19
14:09
Nem lesz népszavazás az olimpiáról – döntött az AB (Adózóna)
Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, alaptörvény-ellenes az olimpia rendezéséről szóló fővárosi helyi népszavazást hitelesítő kúriai végzés. A megsemmisítés oka, hogy a Kúria az Alaptörvénnyel ellentétes módon értelmezte a népszavazási kérdés egyértelműségét, különös tekintettel annak időszerűségére, olvasható a testület honlapján.
dec. 19
14:21
Repülőrajttal indítják a bankok a munkáshitelt januártól (ProfitLine)
A bankok azonnal ki akarják használni az állami támogatással jövőre induló új kölcsönöket: a munkáshitel már a januári nyitáskor igényelhető lesz, és falusi lakásfelújítási hitelt is több pénzintézet kínálja majd - derül ki a Bank360.hu felméréséből.
dec. 19
14:24
A Crypto.com vezetője találkozott Donald Trumppal (BitcoinBázis)
Donald Trump megválasztott amerikai elnök a héten találkozott a Crypto.com vezérigazgatójával, Kris Marszalekkel a floridai Mar-a-Lagoban található birtokán. Mindez azután történt, hogy a cég pert indított az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) ellen. Marszalek december 16-i X-posztjában egy fotót tett közzé, amelyen a leendő elnök melle
dec. 19
14:27
NGM: hatalmasat ugrott a kereslet a Széchenyi Kártya Program beruházási hitelei iránt (Portfolio)
Az elmúlt hónapban kiemelkedő érdeklődés volt tapasztalható a 3,5 százalékra csökkentett Széchenyi Kártya beruházási hitelek iránt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
dec. 19
14:33
Terítette lapjait az MNB az inflációról, és vázolta várható lakossági, vállalati folyamatokat is (Infostart)
2025 második felében már érdemi javulást vár Magyarországon a jegybank, az infláció azonban az év elején a korábbi várakozások felett alakul.
dec. 19
14:33
Tavaszi vetőmagok: milyen árakra kell készülni? (Agroinform)
A tájékoztató ár a tavaszi árpa, a tavaszi búza és a tavaszi zab vetőmagjára.
dec. 19
14:45
Orbán Viktor úgy magyarázta meg a forintgyengülést, hogy annak fele se igaz (444.hu)
Előjött a spekulánsokkal (Soros!), akik pénzt akarnak keresni, meg az ide-oda rángatott árfolyammal. De az árfolyamot egyáltalán nem rángatják, a forint trendszerűen gyengült idén. Arról nem is beszélve, hogy abban egyébként semmi természetellenes nincs, ha piaci szereplők pénzt akarnak keresni.
dec. 19
14:45
Minden vádpontban bűnösnek mondták ki Dominique Pelicot-t (newtechnology.hu)
A legsúlyosabb kiszabható börtönbüntetést kapta.
dec. 19
14:47
Különleges Bentley keresi új gazdáját (newtechnology.hu)
Csupán 19 darabot gyártott le a Touring Superleggera abból a Bentley Shooting Brake kivitelből, melyből nemsokára egy darabot eladásra kínálnak majd egy aukción. Az értékét 300 és 400 ezer euró közé teszik a szakértők.
dec. 19
14:48
Vállalkozásra szabott csarnokok segítik a Kkv-k fejlődését és növekedését (Gyártástrend)
A RaktárAd belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező logisztikai fejlesztő új fejezetet nyitott a magyar ipari ingatlanpiacon a Kkv-k számára. 2024-ben 12 200 m² logisztikai ingatlan építését indította el Alsónémedi, Vecsés településeken, előzetes megrendelés nélkül.
dec. 19
14:48
Elég és jó minőségű kalászos vetőmag van a tavaszi vetésekhez (Magro)
Kiváló minőségű, megfelelő mennyiségű kalászos vetőmag kerülhet a földbe tavasszal a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (Vszt) adatai alapján
dec. 19
14:49
Hogyan tegyük ünnepivé a kedvenc fogásokat egy kis csavarral? (newtechnology.hu)
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is ünnepivé tud varázsolni egy hétköznapi ételt.
dec. 19
14:51
Átrendeződött a hazai LinkedIn toplista (Kreatív Online)
Jelentős átrendeződést hozott az Uniomedia idei LinkedIn felsővezetői toplistája , amelyen a Jabil Circuit vezérigazgatója, Kékesi Sándor szerezte meg az első helyet, egy év alatt megduplázva a követőtáborát.

Keresés