Török-magyar erdészeti együttműködés keretében nagyterületű kísérlet kezdődik az állami erdészeti társaságoknál az erdők klímaváltozáshoz történő alkalmazkodásának megsegítésére – jelentette be Zambó Péter erdőkért, földügyekért felelős államtitkár.
Az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottsága december 3-án tárgyalt és szavazott Balassa Péter ellenzéki országgyűlési javaslatáról, miszerint Magyarországon Szenteste munkaszüneti nap legyen.
A bank elnök-vezérigazgatója az InfoRádióban azt mondta, az lenne az igazi karácsonyi ajándéka, ha már december 23-tól lehetne kereskedni a pénzintézet új részvényeivel. A jegyzési időszak december 11-ig tart.
A magukat még értelmiséginek érző emberek az utóbbi években egyre gyakrabban kérdezik maguktól és egymástól, hogy képes-e lejjebb menni még a mostaninál is a magyar belpolitika. Ma újabb Rubicont sikerült átlépni.
Az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottsága december 3-án tárgyalt és szavazott Balassa Péter ellenzéki országgyűlési javaslatáról, miszerint Magyarországon Szenteste munkaszüneti nap legyen.
A december 4-i Arany Blende programjába a hatvanas-hetvenes évek fordulójáról három különleges magyar filmelőzetest válogattak be a szervezők a Filmarchívum segítségével. Mindhárom valami miatt úttörő, és a korábbi évek trailereihez képest süt belőlük a szabadság, a könnyedség. De miért is olyan izgalmas ez a három előzetes? Köllő Killa, az Arany B
Az adóhatóság által lefoglalt vagyontárgyak bizományi szerződés keretében történő értékesítésének részletes szabályairól szóló törvénytervezetet bocsátott társadalmi egyeztetésre a Pénzügyminisztérium. A tervezet célja, hogy egységesítse és átláthatóvá tegye a végrehajtási eljárásokon szerzett vagyontárgyak értékesítési folyamatát, miközben garantá
Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars univerzum. A „Star Wars: Kóbor alakulat” egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek egy különös és veszélyes galaxisban. A hazatalálás során valószínűtlen szövetségese
Először indult az országos Bánki-Haas Cnc-programozói versenyen a győri Széchenyi István Egyetem csapata, amelynek tagjai végül nagy versenyben bronzérmet szereztek. A gépészmérnök-hallgatókból álló Szecam elnevezésű gárda a jövőben akár nemzetközi megmérettetéseken is képviselné az intézményt.
Az MNB 55 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Noro Financial Investments Zrt.-re felügyeleti engedély nélküli hitel- és pénzkölcsönnyújtás miatt, és azonnali hatállyal megtiltotta a jogosulatlan tevékenység folytatását - jelentette be kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Mintegy négy órát töltenek telefonjuk képernyője előtt egy átlagos napon a 1635 évesek, ennek csaknem felét közösségi médiumok alkalmazásai teszik ki egyebek mellett ez derült ki az NMHH friss kutatásából.
A Black Friday és a Black November jóval előrébb hozta a karácsonyi ajándékkeresést és az ünnepekre való felkészülést, ezért kevesen várnak decemberig ezeknek a termékeknek a megvásárlásával – derül ki egyértelműen az Árukereső.hu legfrissebb adataiból. Magyarországon és pár szomszédunknál már a fát díszítették, és lassan a régió is utolérhet minke
Öt csodás módszer, amivel kimaxolhatod a gamer laptopodban rejlő összes lehetőséget. Statisztikák szerint globálisan a videojátékosok mintegy 36 százaléka játszott laptopról vagy desktopról 2024 második negyedévében. A gaming laptopokat alapvetően nagy teljesítményű játékra tervezték, ám sokoldalúságuk miatt számos egyéb célra is használhatók. Így,
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök újabb megbeszélését tartott több miniszterével és a palesztinokkal tárgyaló küldöttsége tagjaival arról a lehetséges alkuról Izrael és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet között, amelynek keretében utóbbi szabadon engedné izraeli túszait, de semmilyen döntést nem hoztak - közölte a ynet izraeli hí
Széles körben elismert szakemberek véleményét kéri ki Lantos Csaba energiaügyi miniszter annak érdekében, hogy a Paksi Atomerőmű a környezet- és vízvédelmi szempontokat szem előtt tartva garantálhassa a hazai fogyasztók zavartalan kiszolgálását. Csütörtökön tartotta meg alakuló ülését a kapcsolódó szabályozási feladatok és szükséges beavatkozások á
Az ONDO Finance (ONDO) tokenje ma 11%-os emelkedéssel új történelmi csúcsot ért el, 1,79 dolláron zárva a napot. A napi kereskedési volumen szintén éves rekordot döntött, elérve a 994 millió dollárt, ami a kereskedők növekvő érdeklődését és a piac likviditásának javulását jelzi. Az egyre növekvő nyitott pozíciók (open interest) pedig arra utalnak,
Az ország területének döntő része a jó éghajlati és talajadottságai miatt alkalmas a primőrök termesztésére, zöldségfélék egyszerű fólia alatti hajtatására.
Újabb tranzakciót hajtottak végre egy 2021-ben lefoglalt Silk Road rablásból származó kriptotárcából. A kormányzat 2 milliárd dollárt utalt át a Coinbase Prime tárcára. Ezerszámra mozgatja a bitcoint az amerikai kormány Az Arkham Intelligence által nyomon követett adatok szerint egy, az amerikai kormányhoz kapcsolódó kriptotárca mintegy 20 ezer bit
Akik hosszú távon a mezőgazdaságban képzelik el a jövőjüket, tudják, hogy csak fejlesztéssel és innovációval maradhatnak pályán – hangzott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összevont osztályülésén.
Az új gazdaságpolitikai akcióterv részeként elindul a Demján Sándor Program, amelyet a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen hajt végre - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten.
Tervezés határok nélkül. Ez a Visual Components 4.10 ígérete. Ahogy a gyártás és a robotika fejlődik, a Visual Components továbbra is a használhatóságot helyezi előtérbe, biztosítva, hogy eszközeik ne csak lépést tartsanak az iparági igényekkel, hanem gördülékenyebbé és hatékonyabbá is tegyék a munkafolyamatokat.
Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2024 III. negyedévében a nyers adatok alapján 0,8, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,7 százalékkal alulmúlta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján –
Kiemelkedő tevékenységet végző nevelőszülőket és gyermekvédelemben dolgozókat ismertek el kedden Budapesten, a Szent Anna a nevelőszülőkért és a Szent Kristóf a gyermekekért díjak, valamint miniszteri elismerő oklevelek átadásán.
Az Európai Bizottság támogatja az Európai Tanács döntését, amellyel elfogadták a füstmentes környezetekre vonatkozó ajánlás felülvizsgálatát. Az új irányvonal célja a másodlagos füst és aeroszol káros hatásainak mérséklése, különösen a gyermekek és fiatalok körében.
Mark Rutte szerint a szövetséges országok legfontosabb feladata jelenleg annak biztosítása, hogy Ukrajna az erő pozíciójából kezdhessen béketárgyalásokat, amikor erre elérkezettnek látja az időt.
Év vége közeledtével itt az ideje, hogy megnézzük, mely tartalmak érdekelték a hazai nézőket mind a lineáris csatornákon (Discovery, TLC, Investigation Discovery, Eurosport, HGTV), mind pedig streamingen (Max). Az adatok 2024. január 1. és október 31. közötti időszakra vonatkoznak.Magyarországon a WBD 18 csatornából álló portfóliója idén is növeked
A Black Friday és a Black November jóval előrébb hozta a karácsonyi ajándékkeresést és az ünnepekre való felkészülést, ezért kevesen várnak decemberig ezeknek a termékeknek a megvásárlásával - derül ki egyértelműen az Árukereső.hu legfrissebb adataiból. Magyarországon és pár szomszédunknál már a fát díszítették, és lassan a régió is utolérhet minke
A Magyar Közlönyben megjelent a kamatstop meghosszabbításáról szóló jogszabály. A kormány megvédi a családokat – nyilatkozta az MTI-nek Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője.
A NATO főtitkára szerint a szövetséges országok legfontosabb feladata jelenleg annak biztosítása, hogy Ukrajna az erő pozíciójából kezdhessen béketárgyalásokat, amikor erre elérkezettnek látja az időt.
A digitális euró fejlesztése egyre nagyobb lendületet kap, miközben az Európai Központi Bank (EKB) az október 2025-re tervezett döntés előkészítését végzi. A legfrissebb jelentés részletesen foglalkozik az adatvédelem, a felhasználói igények és a szabályozási kérdések legfontosabb aspektusaival. Vajon hogyan változtathatja meg az európai pénzügyi p
Mészáros Lőrinc cégbirodalma átvette Lázár János nagybátyjának Hódmezővásárhely környéki földjeit. Az üzletre az építési és közlekedési miniszternek is rá kellett bólintania.