A következő napokban hozandó döntések nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a földhasználat és a vízgazdálkodás kérdése megkapja méltó helyét a globális politikai napirenden - mondta Ökrös Oszkár, az Agrárminisztérium (AM) helyettes államtitkára Rijádban, az ENSZ 16. Elsivatagosodás és Talajromlás Elleni Csúcstalálkozóján a minisztérium közleménye s
Minden kormányzatnak meg kell határoznia saját modernizációs útját egyedi célkitűzései, képességei és állampolgárai elvárásai alapján. A közszféra digitális átalakulását a Kpmg szerint öt kulcsterületen érdemes segíteni.
Az Európai Bizottság vizsgálja, hogy a magyar közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvény módosítása elegendő-e az uniós korlátozó intézkedések feloldásához – közölte Piotr Serafin, az Európai Bizottság költségvetési, csalás elleni és közigazgatási biztosa miután találkozott Bóka János uniós ügyekért felelős miniszterrel. Az összeférhetetl
Teljesen leállítja a Nike az RTFKT NFT projektjét 2025 januárjában. A Nike által 2021-ben meg nem nevezett összegért megvásárolt Ethereum-alapú tokenek a leállás ellenére is hozzáférhetők maradnak. Leáll a Nike NFT projektje „Az úttörő örökség tisztelete és megőrzése érdekében frissített weboldalt indítunk, amely bemutatja az RTFKT útját meghatároz
Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Romanyivka és a Zaporizzsja megyei Novodarivka települést - jelentette be kedden a moszkvai védelmi minisztérium.
Az Állami Számvevőszék honlapján elérhetővé tette a települési önkormányzatok 2024. III. negyedév végi vagyoni helyzetét bemutató adatokat és a legfontosabb mutatószámokat, valamint az ezek alapján készített elemzést - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
A Covid-19 világjárvány élesen rávilágított az Európai Unió régiói közötti gazdasági különbségekre. Az Európai Beruházási Bank (EBB) felmérése szerint a kevésbé fejlett régiók vállalatai sokkal nehezebben jutottak finanszírozáshoz, miközben a fejlettebb régiókban a digitalizáció és az innováció területén végrehajtott beruházások tovább növelték a k
A hatalmas növekedési potenciállal rendelkező, megfizethető kriptovaluták felfedezése a befektetők számára nagy változást jelenthet. Vannak olyan rejtett gyöngyszemek a kriptopiacon, amelyek ára 5 dollár alatt van, és amelyek a szakértők előrejelzései szerint jelentős hozamot generálhatnak. Ez a cikk öt ilyen ígéretes digitális eszközt vizsgál meg,
Közeleg a karácsony és a szilveszter, a pihenés, főzés, evés és bulizás időszaka. Ilyenkor hajlamosak vagyunk felborítani az életünk megszokott rendjét, és nem figyelünk az alvási szokásainkra sem. Talán már tapasztaltad, hogy ilyen napok után érthetetlen módon sokkal éhesebb vagy, és leginkább a kevésbé egészséges, hizlaló ételek után nyúlsz. Cikk
A fogyatékkal élők világnapja alkalmából a hazai McDonald´s büszkén jelentette be, hogy egy idén kezdődött, dedikáltan megváltozott munkaképességű munkavállalókat célzó programjának köszönhetően jelentős előrelépést ért el a munkaerőpiaci befogadás előmozdítása terén. Az év elején indított program hatására a megváltozott munkaképességű munkavállaló
A karácsonyi időszakban sok cég ajándékoz munkavállalóinak vagy üzleti partnereinek. Az ajándékozás nem mindig tehető meg adómentesen, ezért fontos ismerni az ajándék adózásának szabályait az ajándékozott személyétől és az ajándék értékétől függően – írja összefoglalójában a Niveus.
Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) kedden közölte, hogy a McDonald's egyik hamburgerével, a Quarter Pounderrel összefüggésbe hozott E. coli járvány véget ért, és a vizsgálatot lezárták, írja a Yahoo Finance.
Ahogyan a kriptovaluta-piacot átjárja a befektetők euforikus hangulata, egy vezető digitális eszköz évek óta nem látott magassághoz közelít. A jelentős változások és fontos mérföldkövek elérését követően azonban a befektetők keresik azt a projektet, mely ígéretes potenciállal rendelkezik és a növekedés küszöbén áll. Figyelemreméltó lehet ebből a sz
Nagy a szakemberhiány az egészségügyi rendszerben Hargita megyében, elsősorban a sürgősségi ellátásban lenne szükség több orvosra - mondta kedden Tar Gyöngyi, a közegészségügyi igazgatóság vezetője.
Adventhez közeledve Magyar Sörgyártók Szövetsége szokásos ünnepelésre várta partnereit. Ha valaki sört iszik, ritkán jut eszébe, hogy a sör főzése, nevelése művészet, ami hagyományokat, tradíciókat igényel.
A jövő év első felében nagy létszámleépítések várhatók a hazai járműgyártó szektorban. Ezt László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke nyilatkozta az InfoRádióban, miután a német autóipar komoly visszaesést produkált az elmúlt időszakban.
Egy friss kutatás szerint a hazai webshopok jelentős része olyan alapvető online marketing hiányosságokkal küzd, hogy esélyük sincs felvenni a versenyt a nemzetközi piacokon. A webshopoknak több, mint fele nem méri eredményeit, nem gondolkodik stratégiában és mondvacsinált megoldásokkal égeti a pénzét.
Az XRP az egyik legrégebbi digitális valuta, mely forgalomban van. A Ripple Labs azzal a céllal hozta létre a projektet, hogy hatékonyabbá és gyorsabbá tegye a globális pénzügyi tranzakciókat – főként bankok és pénzintézetek számára. Bár 2017-18 között minden adott volt, hogy a bitcoin (BTC) legnagyobb kihívója legyen, a négy éve tartó pereskedés a
Az olasz kormány igyekszik mindent megtenni a csökkenő forgalmú Stellantis olaszországi munkahelyeinek a megmentéséért Carlos Tavares vezérigazgató lemondása után.
A Coinbase felszámolja tevékenységét Törökországban, miután visszavonta a szabályozó hatóságnál benyújtott kérelmét. A visszalépés mindössze három hónappal azután történt, hogy az amerikai székhelyű kriptotőzsde benyújtotta előzetes kérelmét a török kormányhoz. Hirtelen fordulatot vett a Coinbase, visszavonta a működési kérelmét A török tőkepiaci t
Az Országgyűlés elfogadta, és kihirdették az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvényt, melynek a kamarai tagságot érintő legfontosabb változásait A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a honlapján foglalt össze.
Nem borús jövőkép van, hanem egyáltalán nincsen jövőkép. Pillanatnyilag a lehetőségek közül sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a jövő év első felében nagy létszámban váljanak meg a munkatársaktól, nyilatkozta a hazai járműgyártás helyzetével és kilátásaival kapcsolatban az InfoRádiónak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.
Öt kivételes ember, öt kerek történet a múltból. Teljesen különböző helyről érkeztek, teljesen különböző életutat jártak be, de egy valami közös bennük: kitartásuk, a magukba vetett bizalom egészen rendkívüli volt. Igazi, selfmade sikersztorik az elmúlt két évszázad magyar történelméből.
A felmelegedés, a szárazság és a növénybetegségek fokozódó veszélyt jelentenek a mezőgazdaságra Dél-Olaszországban. Egy volt távközlési menedzser által alapított startup úgy véli, megoldást talált: ez az Opuntia Ficus, vagyis a kaktuszfüge.
Az újvidéki tragédia kapcsán bizalmi szavazást tartottak a helyi polgármester személyéről, a szavazás értelmében a polgármester továbbra is hivatalban marad, írja a Délhír.
Magyar libatollat szállít a GUVET kínai ruházati luxusmárkának, és ezzel a legnagyobb kínai libatoll-beszállító lesz az FBZ Hungária Kft., az erről szóló megállapodást kedden Budapesten jelentették be sajtótájékoztatón.
A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap az ingatlan- és építőiparban, de vajon hogyan áll Közép-Európa ezen a téren? Egy friss kutatás szerint a magyar ingatlanpiacon dolgozók mindössze 22%-a használ mesterséges intelligenciát, 23%-uk napi szinten, 46%-uk pedig heti rendszerességgel, de mégis érzékelhető a változás: az ingatlan- és é
Egy ismert brit séf szokatlan éttermet nyitott: az ott dolgozó emberek túlnyomó többsége hajléktalan. Ezzel próbálja felhívni a figyelmet egy olyan társadalmi jelenségre, amely egyre nagyobb problémát jelent az Egyesült Királyságban.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök várhatóan Paul Atkins egykori Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti (SEC) biztost nevezi ki a jelenlegi elnök, Gary Gensler utódjaként. Az információt a Unchained jelentette, hozzátéve, hogy a döntést akár még ma bejelenthetik. Atkins visszatérése: öröm a kriptoközösségben Paul Atkins, aki 2002 és 2008 között Ge
A macskás mémek világában egy új trónkövetelő tűnt fel: Catslap ($SLAP). A token árfolyama az elmúlt 24 órában 86%-ot, míg az elmúlt hét nap során 143%-ot emelkedett, és mostanra elérte a $0.006 szintet. Ez az eredmény nemcsak a lelkes kisbefektetőket és a Slap-to-Earn játékosokat, hanem profi kereskedőket és kereskedési cégeket is vonz. A Catslap
A Fed kormányzótanácsának tagja, Christopher Waller azt mondta, hogy hajlik a kamatcsökkentés támogatása felé, de nem egyértelmű a helyzet, ezért a december 17-18-i ülésig érkező gazdasági adatokon fog múlni a döntés.
Egy friss kutatás szerint a hazai webshopok jelentős része olyan alapvető online marketing hiányosságokkal küzd, hogy esélyük sincs felvenni a versenyt a nemzetközi piacokon. A webshopoknak több, mint fele nem méri eredményeit, nem gondolkodik stratégiában és mondvacsinált megoldásokkal égeti a pénzét.
A Jalsovszky Private 2024 nyarán több, mint 100 ügyfele körében készített felmérést vagyontervezéssel kapcsolatban. A felmérésből sok mindenre fény derült: A megkérdezettek milyen céllal és módon hozták létre vagyonkezelési (különösen bizalmi vagyonkezelési és vagyonkezelő alapítványi) struktúráikat? A felmérésben résztvevők hogyan gondolják a vagy