Január 1-jétől Magyarország elveszíti az Európai Unió egymilliárd eurós támogatását, miután a jogállamisági vita miatt a forrást zárolták. A Financial Times elemzése szerint a pénzügyi kiesés komoly hatással lehet az ország gazdaságára és infrastruktúrájára. Nagy Márton gazdasági miniszter elismerte, hogy az uniós finanszírozás pótlása komoly kihív
Az év utolsó napján mindenki a legjobb formáját szeretné mutatni, hogy stílusosan búcsúztassa az óévet és köszöntse az új esztendőt. A divatszabó ilyenkor különösen keresett, hiszen egyedi, személyre szabott ruha költeményekkel segíti viselőiket a tökéletes megjelenés elérésében. A szilveszteri partikra számos különleges ruhakreáció közül választha
Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, majd ma Ázsiában is többnyire lejjebb kerültek azok a tőzsdék, amelyek nyitva tartanak az ünnepek alatt. Ma Európában a fontosabb tőzsdék közül csak a francia és a brit piac volt nyitva, mindkettő a szokásosnál korábban zárt. A kezdeti esés után délelőtt pozitívba fordultak az európai indexek. Az Egyesült
Brain rot, vagyis agyrohadás – ezt választotta az év szavává az Oxfordi Egyetem. Nincs bizonyíték, hogy az agyrohadás létezik. Inkább a szorongás jele, hogy a közösségi média túlzott használata, például a Facebook, az Instagram hírfolyamának pörgetése, az alacsony minőségű tartalom fogyasztása káros. A brain rot olyan kifejezés, amely a tú
Világszerte akciózik az Apple, amivel akár jól is járhatunk. A cél természetesen nem más, mint új az vásárlók megszólítása. Mi történt? Ingyenes lesz három napig Apple TV+ streamingszolgáltatása, írta meg a 24.hu. Mikor? 2025. január 3–5. között az Apple TV+ világszerte ingyenes hozzáférést biztosít a teljes kínálatához, így többek között olyan nép
A 2024-es évben nem csak európai országok kerültek fel a magyarok által legtöbbször meglátogatott repülős úticélok közé. Mi történt? A magyar turisták kedvenc repülős úti céljai 2024-ben Olaszország és Milánó voltak – írja keddi cikkében az Economx. A portál gyűjtése alapján ebben az évben Japánba, Törökországba, Tiranába és Stuttgartba jóval többe
Ismét sok közismert embert vesztettünk el idén, köztük színészlegendát, ikonikus eutanázia-harcost, közismert médiaszemélyiséget, Putyin legádázabb ellenségét és még sokan mást.
2025 felé közeledve kijelenthetjük, hogy a makro- és monetáris politika összességében pozitív környezet kínál a részvénypiacok számára. 2025-ben az üzleti ciklus új szakaszba lép, de az év során a geopolitikai eseményeknek is egyre nagyobb hatásuk lesz. A trendek, amelyek a közelmúltbeli árfolyammozgásokat diktálták, tovább folytatódhatnak, de új i
Az Egyesült Államok hadserege megerősítette, hogy egy amerikai vadászgépet lőttek le a Vörös-tenger felett egy "baráti tűz" incidens során. Az eset akkor történt, miután az USA légicsapásokat hajtott végre jemeni célpontok ellen, és több Houthi drónt, valamint egy hajó elleni rakétát is megsemmisített a térségben. A lelőtt repülőgép legénysége sike
Sok gazdálkodó olyan kiegészítő jövedelemre szorul, amely nem a mezőgazdaságból származik és sok kisgazdaság is veszteséges. Ez derül ki az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (Usda) legfrissebb mezőgazdaságijövedelem-előrejelzéséből.
Egy alig ismert kriptó, amivel mindössze egy cent töredékéért kereskednek, akár 15 dollárra is emelkedhet, mielőtt a Solana elérné a következő árcélját. Ez az alulértékelt digitális eszköz robbanásszerű növekedési potenciál jeleit mutatja, és élénk érdeklődést vált ki a befektetőkből. Fedezd fel, hogy ez az érme miért állhat drámai emelkedés előtt.
A sorokat böngészve szépen végigkövethetők az év legforróbb témái, amik az egész világon nagyot szóltak. Mi történt? Egy áttekintő ábrán publikálta a Google Trends éves hírekkel foglalkozó statisztikáját az Axios. Mit olvashatunk ki a világtrendekből? Az idei év hírciklusaiban hónapokon át szinte példátlan politikai erőszak és bizonytalanság dominá
Számos izgalmas és fontos témáról beszéltünk 2024-ben a Bruxinfo percekben a Porfolio Checklist podcastjében. Szó volt az Európai Számvevőszék idei jelentéséről, amely rávilágít az uniós források szabálytalan felhasználásának növekvő problémáira, különösen a közbeszerzések és a kohéziós alapok terén, amelyek hibaaránya jelentősen emelkedett. Magyar
December 30-án éjjel a Magyar Közlöny 2024. évi 138. számában kihirdették a 2025. januári nyugdíjemelést szabályozó 452/2024. kormányrendeletet, melynek rendelkezései szerint 3,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, valamint a nyugdíjszerű ellátások.
Christian Lindner, a Német Szabaddemokrata Párt vezetője kijelentette, hogy támogatná, ha országának bitcoin-tartaléka lenne. A volt pénzügyminiszter rámutatott, hogy az Egyesült Államok fontolóra veszi a bitcoin-tartalék, és ezért úgy véli, hogy Németországnak is követnie kellene ezt a példát és ugyanezt tanácsolta az Európai Központi Banknak is.
Szilveszterre virradó éjjel találta közölni a magyar kormány azt a kormányrendelet, ami többek között a tanárok bérrendezését is tartalmazta. Mi történt? A Szilveszterre virradó éjjel megjelent kormányrendelet szerint "a tanárok számára intézményi szinten átlagosan 21,2%-os" béremelés következik, írja a HVG. Több száz rendeletmódosítás és a 2025-ös
A Portfolio hagyományainak megfelelően a legnagyobb hazai biztosítók első számú vezetőjét arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést jövőre. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak a biztosítóvezérek: 1. Hogy értékeli 2024-et saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából? 2. Mit tekint saját biztosítója és
Az állami cégek vezetőinek jövedelmének határa mostantól a csillagos ég, akkor is kaphatnak prémiumot, ha a társaság veszteséges. Mi történt? A ma megjelent kormányrendelet értelmében az állami cégek vezetőinek jövedelmének nincs felső határa, sőt, akkor is kaphatnak prémiumot, ha a társaság veszteséges, írta meg a HVG. Ahogyan azt a tanárok bérren
A motor járatása álló helyzetben több európai országban szigorúan tiltott, legyen szó téli melegítésről vagy nyári hűtésről. A szabályozás célja a környezetszennyezés csökkentése, a jogsértőket pedig jelentős pénzbírság fenyegeti. Európa számos országában környezetvédelmi előírás tiltja az autók motorjának járatását álló helyzetben. A szabá
Tavaly októberben indította el a Magyar Telekom a Recommerce Grouppal közös szolgáltatását, mely során felújított készülékeket értékesítenek. Mára már heti közel háromszáz darab, szakértők által bevizsgált mobilt vásárolnak a vállalatnál, a tendenciák szerint ez a szám a jövőben még tovább nőhet. A körforgásos gazdaság fontos eleme a Magyar Telekom
A lengyel pénzügyminisztérium jelentős előrelépést tett a jövő évi államadósság kezelésében, ami stabilizálhatja az ország pénzügyi helyzetét a következő évben. A tárca közlése szerint már idén sikerült előfinanszírozni a 2025-ös hiteligény jelentős részét.
A Pénzügyminisztérium szilveszter napjának délutánján azt jelentette be, hogy ma újabb, 462 milliárd forintnyi állampapírt vásárolt vissza az Államadósság Kezelő Központ a Magyar Állam nevében eljárva a Magyar Nemzeti Banktól. Emögött az volt a motiváció, hogy teljesüljön az év végére az a cél, hogy a GDP-arányos államadósság ráta alacsonyabb legye
Az argentin futballsztár, Lionel Messi ingatlanbefektetési társasága, az Edificio Rostower Socimi debütált ma a spanyol tőzsdén, írja a Reuters. A cég részvényei 57,4 eurós árfolyamon kezdték meg a kereskedést, ami 223 millió eurós piaci kapitalizációt jelent. A vállalat portfóliójában spanyolországi, andorrai, londoni és párizsi ingatlanok szerepe
Felsorolni is nehéz, mennyi változás történik a mindennapi pénzügyeinkben 2025. január 1-től. Nő a bankszámlák díja, csökken a hitelek THM maximuma, jön a munkáshitel és az új otthonfelújítási támogatás, lakáscélra lehet használni a nyugdíjpénztári megtakarítást és a SZÉP Kártya egyenlegének felét. A Bank360.hu összefoglalta a legfontosabb változás
A legtöbben akkor váltanának bankot, ha csökkenthetik a költségeket (46%), de 11%-nak az is elegendő indok, ha könnyebben intézheti a család pénzügyeit – derül ki a CIB Bank megbízásából készített friss felmérésből1, amelyben a többek között a családok bankszámla-kezelésével, közös pénzügyeivel kapcsolatos kérdéseket vizsgálták.
A hatályos szabályok szerint az adóalanyok csak abban a tagállamban járhatnak el alanyi adómentes adóalanyként, ahol gazdasági céllal letelepedtek. Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) értelmében az az adóalany jogosult alanyi adómentességet választani Magyarországon, amely gazdasági céllal belföldön telepedett le,
Egy régóta szunnyadó Bitcoin-bálna 11 év után újra felébredt, és jelentős mennyiségű BTC-t mozgatott meg. A 2013 óta érintetlen érmék felbukkanása jelentős figyelmet keltett a kriptoközösségen belül. 2013 óta nem látott bálna bukkant fel a kriptopiacon A blokklánc nyomkövető portál, a Whale Alert szerint 11 év inaktivitás után újra aktiválódott egy
2025. július 1-jétől az energiakereskedők és a hálózati elosztó társaságok a nem lakossági felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki – hívja fel a figyelmet szilveszteri közleményében az MVM. Ez azt jelenti, hogy ettől a dátumtól kezdve a papíralapú számla helyett az MVM is csak elektronikus számlát állíthat ki en
A forint az év utolsó napját úgy kezdi, ahogy az utolsó előttit befejezte, 411 felett jár kicsivel az euró, de délelőtt kissé erősödésbe kezdett. Napközben viszont gyakorlatilag visszatért arra a szintre, ahol tegnap este járt.
Nő a bankszámlák díja, csökken a hitelek Thm maximuma, jön a munkáshitel és az új otthonfelújítási támogatás, lakáscélra lehet használni a nyugdíjpénztári megtakarítást és a Szép Kártya egyenlegének felét. A legfontosabb változásokat a Bank360.hu foglalta össze.
A fekete hattyú esemény olyan ritka és kiszámíthatatlan esemény, amelyet senki sem lát előre, mégis messzemenő és mélyreható hatása van. Egy bitcoin-párti amerikai elnök megválasztása – egy olyan emberé, aki alig három évvel ezelőtt még „átverésnek” nevezte a domináns kriptopénzt – pontosan beleillik a fekete hattyú kategóriába. Ha ehhez a jeleneth