A magyar gazdaság után négy bankunk is megkapta a magáét. Mi történt? Miután pár napja a magyar gazdaság kilátását stabilról negatívra rontotta a Moody’s, a hitelminősítő most négy magyar bankról hozott döntést, és negatív kilátást állapított meg náluk – írta meg a HVG. Mi áll a döntés hátterében? A bankok betéti besorolásai legfeljebb két fokkal
Több tízmilliárd forintból újítja meg a MOHU a hazai kukásautóflottát, az első új járművek 2025-től állnak forgalomba az ország különböző pontjain; a beruházás célja, hogy 2027-ig a jelenleg forgalomban lévő, elavult járműveket lecseréljék, az átlagos járműéletkort 10 év alá csökkentsék – közölte a társaság.
A paksi atomerőmű bővítése, a Paks II. beruházás a legszigorúbb nemzetközi előírások betartása mellett zajlik - hangsúlyozta Hugyecz Attila, a Paks II. Zrt. nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője csütörtökön Szamarkandban, az Uzatom Expo 2024 Kiállítás - A nukleáris ipar nemzetközi lehetőségei címmel tartott nemzetközi konferencián.
Jóváhagyták a nagy biztosítók tőkeszükségletének kiszámítására vonatkozó új globális szabályokat. A több mint egy évtizedes tárgyalások eredményét jelentő új szabvány nem kötelezi a biztosítótársaságokat több tőke elkülönítésére, de növelheti jelentéstételi költségeiket. A szabályozás célja a biztosítók működésének a harmonizálása, a biztosítottak
A Google megacég Finnországgal tárgyal arról, hogy 27 millió euróért egy hatalmas erdőterületet vásárolna meg, ahol egy felhő- és adatközponthoz szükséges infrastruktúrát hozna létre.
A zenga.hu ingatlankereső- és hirdetési oldal ősszel indította el nagyszabású nyereményjátékát, amelynek végén kisorsoltak egy 55 millió forint értékű, budapesti új építésű lakást is. A nagykanizsai nyertes albérletből költözhet be a Parkville Residences lakóparkba. A játék keretein belül gazdára talált még több mint kétezer azonnali, kis- és nagyé
Az Időkép frissítette hótérképeit, amelyekből kiderült, mennyi hó várható Mikulás napján, valamint az is, mekkora a fehér karácsony esélye 2024-ben Magyarország különböző részein.
Az együttműködés a cégcsoport régóta tervezett külpiaci stratégiájának fontos lépése, amely a nemzetközi jelenlét erősítését és a globális partnerkapcsolatok bővítését célozza.
A Cardano kiadta az 529-es sorszámú tervet, amely egy fontos lépcsőfok a Plomin hard fork felé. Ez utóbbi a blokklánc irányítását és képességeit hivatott javítani. A frissítés Matthew Plominról, a közösség egyik kulcsfontosságú tagjáról és a Cardano USDM stabilcoin társalapítójáról kapta a nevét. A Plomin hard fork, korábbi nevén Chang 2, az 529. e
Több tízmilliárd forintból újítja meg a MOHU a hazai kukásautóflottát, az első új járművek 2025-től állnak forgalomba az ország különböző pontjain; a beruházás célja, hogy 2027-ig a jelenleg forgalomban lévő, elavult járműveket lecseréljék, az átlagos járműéletkort 10 év alá csökkentsék - közölte a társaság.
A legkisebb napelemes rendszerek összes beépített teljesítménye már meghaladja a legnagyobb hazai erőművekét. Termelésükről azonban senki nem rendelkezik pontos adattal, pedig a több információ alacsonyabb piaci árakhoz vezethetne - vetette fel csütörtökin kiadott elemzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A magyar termelékenységi mutatók elmaradnak a fejlett EU-s országok átlagától, ami növekedési tartalékot jelent a hazai gazdaság számára, a 2020-as években érdemi javulás csak a digitalizációs pillérben történt, főként a vállalatok digitalizációs hatékonyságának emelkedése következtében. Baksay Gergely, a jegybank közgazdasági és költségvetési elem
Az Internet Hungary-n készített L20 podcast legújabb epizódjában a bőr alá ültethető chipek kerültek reflektorfénybe – egy olyan technológia, amely egyre inkább a mindennapok részévé válik. A beszélgetés vendégei Schumacher Vanda műsorvezető, színésznő, aki maga is egy chipet hord a bőre alatt, valamint Bor Olivér kiberbiztonsági szakértő voltak. A
Folyamatosan nő az érdeklődés a lakossági állampapírok iránt, amelyeknek számtalan előnye van más befektetési formákkal szemben - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.
Az elmúlt években nem sikerült kitörni abból a csapdából, hogy a gyors reálbérnövekedés közgazdasági alapjait nem teremtettük meg hasonlóan gyors termelékenységnövekedéssel - állapítja meg írásában Mellár Tamás.
A „Lakhatás Európában – 2024” című Eurostat összefoglaló nem csupán a hazai lakáskörülmények 2022-23 közötti változásainak áttekintését kínálja, hanem az uniós mezőnyben is elhelyezi az otthonainkat.
Ma este, 2024. december 5-én, 18:00-kor ismét élő adással jelentkezik Cointhunter a YouTube csatornánkon. Ezúttal a 100 000 dolláros bitcoin árfolyamról lesz szó. A hagyományos és kripto piacokon is jártas szakértőnk a bitcoin után a nagyobb altokat is sorra veszi. Az élő adás alatt kérdezz bátran! Ne maradj le, iratkozz fel már most, hogy értesíté
Az olajkitermelés további visszafogásáról döntött a közel-keleti olajkitermelőket, valamint Oroszországot is magában foglaló OPEC+ szövetség. A piaci szakértők által is várt döntés értelmében a kitermelés növekedésére leghamarabb 2025. második negyedévétől lehet számítani, akkor is csak fokozatosan - írja a CNBC.
Ahogy a hideg beköszöntével a kandallók, kályhák és radiátorok melegébe kucorodunk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik a következő hónapokban a ház melegében keresnek menedéket.
A kormány újabb jogszabály módosításra készül az uniós források felhasználása miatt: az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának rendelettervezete a Stratégiai Technológiák Európai Platformjának (STEP) beruházásait célozza, lehetőséget biztosítva a támogatási intenzitások növelésére. Sok forráshoz azonban még nem fér hozzá Magyarország.
510 ezer fölé emelkedett a nyugdíjbiztosítási szerződések száma vette észre a Grantis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legújabb statisztikájában. Az önkéntes nyugdíjpénztárak és a nyesz mellett továbbra is ez a legdinamikusabban növekedő nyugdíjcélú megtakarítási forma.
Miközben a Bitcoin átlépte a 100 ezer dolláros határt, és a főbb altcoinok rekordmagasságokat érnek el, a figyelem a kevésbé ismert mémcoinok felé fordul, amelyek óriási növekedésre készülnek. A virágzó piac olyan rejtett gyöngyszemeket tár fel, amelyek a mainstream opciók mellett jelentős lehetőségeket kínálhatnak. Az egyik feltörekvő csillag az X
A Bitcoin árfolyama először lépte át a 100 ezer dollárt, miközben az intézményi és állami szintű elfogadottsága rohamosan növekszik. Az Egyesült Államokban már 11 tagállam, valamint két másik ország is olyan törvényeket tervez, amelyek stratégiai Bitcoin-tartalékok létrehozását célozzák, ezzel is megerősítve a Bitcoin egyre jelentősebb globális sze
Óvatos optimizmus jellemezte a mai kereskedést a nemzetközi frontot, és ebbe a magyar tőzsde teljesítménye is szépen belesimult, hiszen a BUX index mérsékelt emelkedéssel zárt.
Örömmel jelentjük be, hogy 2025-ben december 22.-én Budapestre érkezik a Reszkessetek, betörők! nagyszabású koncertje, amely felejthetetlen ünnepi élményt nyújt az egész család számára. Az 1990-es bemutatása óta a Reszkessetek, betörők! az ünnepi időszak egyik legmeghatározóbb alkotásává vált. A világhírű zeneszerző, John Williams varázslatos és i
Az EU vezetői egy 500 milliárd eurós közös védelmi alap létrehozását tervezik, amely kötvénykibocsátással finanszírozná a közös fegyverkezési projekteket. A terv célja, hogy megerősítse Európa védelmi képességeit Donald Trump esetleges visszatérése miatti NATO-bizonytalanság árnyékában.
Az orosz olajszállítás Csehországba hamarosan újraindulhat, miután megoldódtak az Ukrajnán keresztül történő tranzittal kapcsolatos fizetési problémák - írja a Reuters. A leállás, amely kedden kezdődött, jelentős kihívások elé állította a cseh olajfinomítókat, és szükségessé tette az állami tartalékok igénybevételét.
A francia politikai válság enyhülésének jelei és egy esetleges európai védelmi alap híre mozgatta meg csütörtökön az európai kötvénypiacokat. Míg a francia államkötvények kockázati prémiuma csökkent, addig a német kötvényhozamok emelkedtek.