A dohányzás – a családok, egyének anyagi megterhelésén kívül – számos egészségügyi problémát okoz, melyek közül a legritkábban hangoztatott terület a fogazat állapota. Összpontosítva erre a témára, különösen a fogászati implantátumok tekintetében, felfedezhetjük, hogyan befolyásolja a nikotinfüggőség a szájhigiéniát.
A Carrefour vezérigazgatója, Alexandre Bompard hivatalosan bocsánatot kért a brazil hústermelőktől és az ország mezőgazdasági ágazatától, miután megjegyzései miatt a brazil húsipari vállalatok bojkottálni kezdték a kiskereskedelmi láncot.
Az Electrica Group, Románia egyik vezető villamosenergia-elosztó és -szolgáltató vállalata jelenleg egy kibertámadás kivizsgálásán dolgozik. A támadás, amelyet a román energiaügyi miniszter zsarolóvírus-támadásként azonosított, nem érintette a vállalat kritikus rendszereit, és nem veszélyeztette az áramellátás folyamatosságát. Az incidens egy olyan
Az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 135,2 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket 2024. január–szeptemberben, ez 41 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi forgalomtól. Ugyanebben az időszakban alkatrészekre 70,1 milliárd forintot fordítottak, ami éves összevetésben 3 százalékos növekedést jelent.
Az olasz autipar jelentős fellendülés előtt állhat a következő években, a Stellantis autógyártó vállalat vezetőjének optimista nyilatkozata szerint. A cég ambiciózus terveket vázolt fel az olaszországi termelés növelésére, miközben a kormány is határozott elvárásokat fogalmazott meg az ágazat jövőjével kapcsolatban.
A Freedom24, a befektetőket a világ vezető tőzsdéivel összekötő innovatív kereskedési platform meghatározta azokat a trendeket, amelyek befolyásolják a tőzsdék teljesítményét 2025-ben, és összegyűjtotte azokat a ágazatokat, ahol növekedés várható a jövő évben.
Az OpenAI, a ChatGPT mögött álló mesterséges intelligencia vállalat, hétfőn bejelentette új videógeneráló eszközének, a Sorának azonnali piacra dobását. Az eszköz, amely a DALL-E képgeneráló modellhez hasonlóan működik, szöveges utasítások alapján képes nagyfelbontású videóklipeket létrehozni, valamint meglévő videókat módosítani és bővíteni - írja
A BME szenátusa december 9-i rendkívüli ülésén nagy többséggel megszavazta Charaf Hassan rektor és Verseghi-Nagy Miklós kancellár előterjesztését a fenntartóváltás kezdeményezéséről – írja közleményében az egyetem.
Gerevich Dominik ugyan nem követte híres felmenője, az olimpiai aranyérmes, tizennégyszeres világbajnok, harmincnégyszeres magyar bajnok vívó Gerevich Aladárt a páston, a sport iránti rajongás azonban őt sem kerülte el. A 20 éves, egyetemista Dominik rallyversenyző. A fiatal mindemellett startup vállalkozó is, sportolók és rajongók számára álmodott
Az előző havinál csak kisebb mértékben nőtt az új autók és kishaszonjárművek eladása novemberben éves összevetésben az Oroszországban tevékenykedő Európai Vállalkozások Szövetségének (AEB) járműgyártó-bizottsága által közzétett adatok szerint.
A kormány döntése értelmében a december 31-éig megkötött diákhitel-szerződéseket továbbra is kamatstoppal védi a kormány, amelyek esetében a hallgatók szabad felhasználású diákhiteleire 2025 első fél évében is legfeljebb 7,99 százalékos kamatteher vonatkozik, emellett továbbra is kamatmentesen áll rendelkezésre a diákhitel2 és a képzési hitel – köz
Június végén 2811 engedélyköteles elektromos töltőberendezést tartott számon a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh), ami 300-zal haladja meg a 2023 év végi szintet és 7 százalékos emelkedést jelent az első negyedévhez képest - tájékoztatta a Mekh hétfőn az MTI-t közleményben.
Fél év alatt közel 300 új engedélyköteles elektromos töltőberendezés létesült országszerte. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb e-mobilitás jelentése szerint 2024 júniusában már 2 811 darab töltőberendezés állt rendelkezésre, ami az előző negyedévhez viszonyítva 7,1 százalékos bővülést jelent.
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a korai életkorban tapasztalt mikrobiális környezeti hatások jelentősen befolyásolhatják a bélmikrobiom fejlődését, és csökkenthetik az allergia kialakulásának esélyét.
A világ legnagyobb kávétermelője, Brazília novemberben megdöntötte éves rekordját a nyerskávé exportjában. A Cecafe helyi ipari csoport hétfői közlése szerint az ország már a decemberi kivitel előtt túlszárnyalta korábbi teljesítményét.
A Busch-Hungária Kft. az elmúlt években végrehajtott beruházásoknak és fejlesztéseknek köszönhetően nemcsak megerősítette piaci pozícióját, hanem új szolgáltatással is bővítette portfólióját. Magyarország legnagyobb vasöntödéje a nyers öntvények mellett már megmunkált alkatrészek gyártásával is foglalkozik, felkészülve a jövő kihívásaira és lehetős
A thaiföldi kormány intézkedései nyomán jelentősen visszaesett az alacsony minőségű import az országban elsősorban a Kínából érkező áruk mennyisége csökkent. A helyi vállalkozások védelmében hozott szabályozások azonban egyes szektorokban már túl későn érkeztek, miközben az e-kereskedelmi platformokon keresztül érkező olcsó termékek forgalma tovább
Az, hogy a bitcoin árfolyama 100000 dollár fölé emelkedett nemrégiben több történelmi csúcs után, jelentős mennyiségű kiáramlást eredményezett a hosszútávú birtokosoktól. Egyes elemzők szerint ez egy potenciális csúcsot jelezhet, ami akár medvepiacot is előidézhet. Nehéz helyzetbe hozva a kereskedőket, amikor a vételi oldalon a kereslet csökkenni k
A Danone oroszországi üzletágának tulajdonjoga egy volt csecsen tisztviselő kezébe került, miután a francia joghurtgyártó véglegesítette kivonulását az országból. Az Interfax hírügynökség által közölt vállalati adatok szerint Ruszlan Aliszultanov lett a cég egyedüli tulajdonosa, aki korábban Groznij alpolgármestereként és Csecsenföld mezőgazdasági
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz) vezetőit, Eppel János elnököt és Perlusz László főtitkárt. A találkozó keretében a felek áttekintettég a gazdasági folyamatokat, valamint külön kitértek a munkaerőtartalék aktivizálásával kapcsolatos ja
Egy matuzsálemi korú albatrosz idén is anyai örömök elé: a 74 éves Wisdom (angolul bölcsesség) névre keresztelt állat visszatért Hawaii melletti otthonába, és fészket rakott.
Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie – hívta fel a figyelmet az adóhivatal.
2024 a végéhez közeledik, azonban a spekulánsok továbbra sem hagytak fel azzal, hogy megtalálják a legnagyobb potenciált rejtő projekteket. Egyes elemzők szerint a következő esztendő első felében a legnagyobb potenciállal a Rexas Finance (RXS) mellett a Shiba Inu (SHIB), a Cardano (ADA), a The Sandbox (SAND), a Curve DAO (CRV) és a Polkadot (DOT) r
Az otthonteremtők körében a kamatszint csökkenése és a megújult támogatott konstrukciók népszerűsége, valamint a mérséklődő állampapírhozamok eredményeként a befektetők visszatérése kétéves csúcsra emelte a hazai ingatlanpiaci keresletet. Tranzakciószámokban az előrejelzett 110-130 ezres éves sáv közepe körül zárhat a szegmens, a hitelpiac kiemelke
A Magyar-Szaúd-Arábiai Digitalizációs Klaszter (HSD Cluster) első alkalommal rendezte meg nyílt napját, amelyen a résztvevők betekintést nyerhettek a Klaszter működésébe, jövőképébe és célkitűzéseibe. Az esemény különleges vendége volt Faragó Sándor, Magyarország külgazdasági és kereskedelmi attaséja, aki a szaúd-arábiai piacban rejlő lehetőségekrő
A Volkswagen és a szakszervezetek között folytatódnak a tárgyalások a németországi leépítésekről. A hétfői egyeztetés nem hozott áttörést, de a felek megállapodtak a következő tárgyalási időpontokról. A vállalat és a munkavállalói képviselet álláspontja továbbra is jelentősen eltér egymástól a gyárbezárások kérdésében.
Nagyon bejött a TV2-nek a Házasság első látásra és a Legyen Ön is Milliomos, így hétköznap ismét hatalmas előnnyel verték az RTL-t, a Megasztár révén pedig a vasárnapot is behúzták. AZ RTL-nél az X-Faktor jó nézőszámának örülhettek. December első hetében, azaz a mögöttünk álló héten ismét a TV2 uralta a nézettségi versenyt. Minden fontos célcsoport
Huszonnégy órára őrizetbe vette a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert – erősítette meg a Székelyhon hírportálnak hétfőn este Kovács Mihály Levente, az erdélyi város RMDSZ-es alpolgármestere.
A 2023-ban megjelent PEPE a kétezres években felbukkanó békán alapszik, ami az internet egyik kedvenc mémjévé vált. Hasonlóan a Dogecoinhoz és a Shiba Inuhoz, a PEPE is a közösségi szórakoztatásra, az internetes trendekre és a mémkultúrára építve próbálja vonzani a befektetőket. Másfél évvel indulását követően azonban a PEPE tízmilliárdos projektté
Európában első alkalommal, Helsinkiben került megrendezésre a HONOR Talents Global Design Awards díjátadó rendezvénye. A verseny a fiatal művészek fejlődését és kreativitását a technológia segítségével támogatja, inspirálja, és művészetüket a nemzetközi színpadon mutatja be. A díj egy innovációs inkubátor, amely hozzájárul a kultúrák egymáshoz köze
Sikeres konzorciumi projektet zárt a Mol és a Pannon Egyetem, valamint további három évre szóló együttműködést kötöttek - tájékoztatta a Mol hétfőn az MTI-t.