Az idei évre vonatkozó adó-visszatérítést arra az összegre lehet igénybe venni, amit a nyugdíj-megtakarítási számláinkra legkésőbb december 31-ig befizetünk. Ez 20%-os szja-jóváírást jelent azoknak, akik nyugdíj-előtakarékossági számlával (Nyesz), nyugdíjbiztosítással vagy önkéntes nyugdíjpénztárral takarítanak meg. A money.hu szakértői megnézték,
Egy brit autós szakportál, a Carwow hat elektromos autót tesztelt téli körülmények között. Arra voltak kíváncsiak, egy töltéssel ugyanazon az úton, ugyanazzal a vezetési stílussal hány kilométerre jutnak és ez a gyári hivatalos hatótávnak hány százaléka. Az autók fűtését 20 fokra állították be, nagyrészt autópályán haladtak, végig együtt no
A napokban megjelent jogszabálymódosítás jó hírrel szolgált azok számára, akiknél nem érkezik meg a baba határidőre. A változás miatt akár 7,5 millió forintot is spórolhat egy család.
Sabrina Singh, a Pentagon helyettes sajtótitkára gyorsan cáfolta Jefferson Van Drew new jersey-i republikánus képviselő állítását, miszerint az Egyesült Államok keleti partjainál egy rejtélyes iráni drónhordozó „anyahajóról” New Jersey légterébe drónrajokat indítottak volna. Singh szerda délután, órákkal Van Drew Fox Newsban elhangzott megjegyzése
A Nemzeti Trópusi Botanikus Kert (National Tropical Botanical Garden, Ntbg) botanikai drón programjának köszönhetően került a kutatók szeme elé az új szegfűfaj.
A napokban megjelent jogszabálymódosítás jó hírrel szolgált azok számára, akiknél nem érkezik meg a baba határidőre. A változás miatt akár 7,5 millió forintot is spórolhat egy család.
A Tesla terméke érte el elsőként a félezres igényelt darabszámot a 30 milliárd forintos keretösszegű vállalati e-autó pályázaton. Sokáig a BYD Atto 3 vezette a mezőnyt a legnépszerűbb típusok rangsorában. A Model Y folyamatos felzárkózás után a közelmúltban vette át az első helyet, most pedig a kérelmek alapján elsőként érte el az 500 darabot - jel
Milyen jövőt képzelünk el magunknak nyugdíjas éveinkben? Az előtakarékosság kérdése egyre aktuálisabb, hiszen a magyar állami nyugdíjrendszer önmagában nem biztosítja az életszínvonalunk fenntartását. De milyen lehetőségeink vannak az öngondoskodásra, hogyan használhatjuk ki az adókedvezményeket, és miért érdemes már fiatalon elkezdeni a megtakarít
A SINSAY márkájú, rénszarvasmotívummal ellátott kerámiatálat a termékről leváló fóliaréteg és elszíneződés miatt visszahívja a forgalmazó, az LPP Hungary Kft. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
Napközben Timmi, az őz szerteszét barangol Németország északi részén, a schleswig-holsteini Dithmarschen mezőin, de amikor elérkezik az este, akkor visszatér ahhoz a családhoz, amely anyja halála után nevelte.
Magyarországon az emberek 45 százaléka úgy véli, munkáját a következő öt évben a mesterséges intelligencia (AI) komolyan megváltoztatja, a válaszadók kevesebb mint negyede szerint pedig el is veszi, míg világszerte ez az arány 60, illetve 36 százalék - közölte az Ipsos 32 országra kiterjedő felmérése alapján a K&H Bank.
Milyen jövőt képzelünk el magunknak nyugdíjas éveinkben? Az előtakarékosság kérdése egyre aktuálisabb, hiszen a magyar állami nyugdíjrendszer önmagában nem biztosítja az életszínvonalunk fenntartását. De milyen lehetőségeink vannak az öngondoskodásra, hogyan használhatjuk ki az adókedvezményeket, és miért érdemes már fiatalon elkezdeni a megtakarít
Az Ipsos 2024-es AI Monitor jelentése átfogó képet nyújt arról, hogyan viszonyulnak az emberek világszerte és Magyarországon a mesterséges intelligenciához (AI). Bár a többség bízik abban, hogy az AI nagyobb hatékonyságot fog eredményezni és több szórakozási lehetőséget teremt, de egyelőre nem látjuk, hogy az AI mekkora hatással lesz az egészségünk
A plasztik korban, amikor már az élelmiszerek nagy része is műanyag csomagolásban jut el a fogyasztókhoz, egyre nehezebb kikerülni, hogy szó szerint bekajáljuk az apró, szabad szemmel nem látható plasztikrészecskéket. Mit tehetünk azért, hogy kevesebb mikroműanyag kerüljön a szervezetünkbe? Mutatjuk.
Az idei év kiemelkedő növekedést hozott a kriptopiac számára, ami jelentős hatással volt a kriptotőzsdék teljesítményére is. A piac élénkülésével párhuzamosan a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance is rendkívüli aktivitást tapasztalt. A platformra érkező forgalom soha nem látott magasságokba emelkedett, és mértéke messze felülmúlta több
Cseh Tibor András személyében új, európai uniós agrárstratégiáért és külkapcsolatokért felelős alelnököt választott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos küldöttgyűlése.
Több mint 124 millió forintot fordítanak a Tisza-tó fejlesztésére, karbantartására, a hazai forrásból megvalósuló projekt elemei közé tartozik egyebek mellett, hogy a tavon javítják a nyaralóhajózás feltételeit és pótolják az idegenforgalmi információs táblarendszert - közölte a fejlesztést megvalósító Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság.
A 2024-es Gospel Karácsony turné hatalmas sikerrel zárult Magyarországon, teltházas előadásokkal és felejthetetlen élményekkel. A Benedict Gospel Kórus és Jason Clayborn közönségeket varázsolt el, miközben egy kisfiú álmát is valóra váltották.
A túlnyomórészt az emberi faj által okozott klímaváltozást már nem lehet megállítani, hanem alkalmazkodni kell a megváltozó körülményekhez - hívta fel a figyelmet Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdai szekszárdi előadásán.
Argentína elnöke, Javier Milei jelentős politikai változásokat jelentett be, amelyek pénzügyi szabadságot és kriptovaluta-barát szabályozást hozhatnak el az országban. A tervek szerint az állampolgárok szabadon választhatnának a tranzakcióikhoz használt pénznemek közül, beleértve a bitcoint is, ezzel elősegítve a pénzügyi szabadságot és rugalmasság
Az elektromos autót vezetők mindössze 1 százaléka tervezi a hagyományos, benzines vagy dízel üzemű autókhoz visszatérést, és a jelenleg tisztán elektromos autóval közlekedők 4 százaléka választana konnektoros hibridet (PHEV), ha holnap le kellene cserélnie autóját - derült ki egy nemzetközi kutatásból, amelynek eredményét a Magyar Elektromobilitás
A Mol leányvállalata a pakisztáni energiaszektor jelentős szereplője: kulcsszerepet játszott az ország kutatás-termelési ágazatának kiépítésében, két és fél évtizede nagyban hozzájárul az ország energiabiztonságához. A Mol-csoport 100 százalékos tulajdonú leányvállalataként meghatározó a cég nemzetközi portfóliójában, és teljes szénhidrogén-termelé
Donald Trump megválasztott amerikai elnök csapata felvetette az egyik legfontosabb bankfelügyeleti hatóság, a Szövetségi Betétbiztosítási Társaság (FDIC) teljes megszüntetésének vagy egyes funkciói elvételének az ötletét, de elemzők szerint egy ilyen terv nem nyerné el a szükséges politikai támogatást.
A magyarság emblematikus madara, a kerecsensólyom a ragadozó madarak általános üldözése és a mezőgazdaságban nagy mennyiségben használt veszélyes vegyszerek miatt az 1970-es évekre a kipusztulás szélére került Közép-Európában. Hazánkban sem volt jobb a helyzet, az állományt kevesebb, mint tíz fészkelőpárra becsülték akkor.
Ahogy a Bitcoin a 100 ezer dolláros árfolyam közelében mozog, a kriptovilágban egyre nagyobb az izgalom. Ez az emelkedés a digitális valuták lehetséges új növekedési korszakára utal. Fedezd fel az öt legjobb kriptovalutát, ami meglovagolhatja a következő bikafutást. A CYBRO korábban mehet a tőzsdére, köszönhetően a 450%-os emelkedésnek A CYBRO AI-v
Szeptemberben élesedtek a Digitális Állampolgár alkalmazás funkciói: az app segítségével mobiltelefonnal is igazolhatja magát az ember, nem kell magánál tartania a személyi igazolványát, illetve a többi személyes és gépjárműadatot is megtalálhatja helyen, így szükség esetén nem kell a különböző kártyákat előkeresni. Az alkalmazáson keresztül már mo
Az elmúlt években számos gyártóüzemet meglátogatva felfigyeltem arra, hogy igen nagy a gyártásért felelős emberek önbizalma. "Már használunk mesterséges intelligenciát" – mondják büszkén; ugyanakkor nem ritkán olyan gyárakról beszélünk, ahol az étterem napi menüje még mindig papíron van kitűzve a faliújságra. A mai gyártási környezetben nem könnyű
Az elmúlt hetekben a cardano (ADA) az egyik legjobban teljesítő kriptovaluta volt. Az eszköz jelenleg 1,19 dolláros árfolyamon forog, novemberben pedig 215%-kal nőtt az árfolyam. December első két hetében az eszköz tovább növekedett, 2025 januárjára pedig azt prognosztizálják az elemzők, hogy további 800%-os növekedés is állhat előtte. Mindeközben
A Pénzcentrum hetente jelentkező cikksorozatában, amelyben főként mindennapi technológiai kérdésekben adunk praktikus tippeket olvasóinknak, már bemutattunk néhány ingyenes nyelvtanuló alkalmazást, amely a Duolingo alternatívája lehet, továbbá listáztunk néhány hasznos képszerkesztő programot is. Ezen a héten a számítógépes biztonság területére fók
A hat hónapja kezdődött és a mindennapok szerves részévé vált kötelező palackvisszaváltási rendszer révén a fogyasztók naponta 5-6 millió italcsomagolást váltanak vissza, és a jótékonykodásra is figyelmet fordítanak: eddig összesen százmillió forintot ajánlottak fel karitatív célokra.
Kiemelt szerepe van a körforgásos gazdaság fejlesztésének, ami nemcsak a hulladékmennyiség csökkentését jelenti, hanem azt is, hogy a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosuljon - mondta Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára a Mandinernek adott, cs
Együttműködési megállapodást kötött az ABZ Drone Kft és az Agrovario Kft, így a dinamikusan fejlődő mezőgazdasági gépkereskedelmi hálózat ezentúl az ABZ Innovation mezőgazdasági drónjait is forgalmazni fogja. A jövő év lejétől az AgroVario Kft hat telephelyén működtet majd értékesítési-és szervizpontot, az ország minden területét lefedve, hiszen ma
Tokió városvezetése bevezeti a négynapos munkahetet. Az intézkedés célja a jobb munka-magánélet egyensúly, ezek között pedig a több gyerek is. Az új megállapodás áprilistól érvényes, hetente három szabadnapot ad az alkalmazottaknak. Emellett egy olyan családbarát intézkedést is bevezet, amely lehetővé teszi az általános iskolákban 1–3. évfo
A kalászosok termesztése meghatározó jelentőségű Magyarországon. Termesztésük intenzív körülmények között akkor eredményes, ha a tápanyagellátásuk is az adottságokhoz igazodik.
Együttműködési megállapodást kötött a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), amellyel a két szervezet többéves kooperációt formalizált – tudatta a két intézmény közös közleményben az MTI-vel pénteken. Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója és Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója által aláírt megállapodás célja, olyan progr