A Tether a világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátója, pénzügyi helyzete pedig a 2022-es medvepiac óta jelentősen fordult. A vállalat tartalékai között kincstárjegyek, arany és bitcoin (BTC) is szerepel, a kriptovaluták iránti kereslet felélénkülése pedig ahhoz vezetett, hogy a vállalat soha nem látott eredményeket produkálhat 2024-ben. Becslések szer
A mandulának magas antioxidáns-, E-vitamin-, fehérje- és rosttartalma van, így egyebek között támogatja a szív egészségét, és csökkenti a vérnyomást is, ráadásul akár sós, akár édes ételeket is fel tud dobni az ízével. A mandulát ehetjük önmagában, de fogyaszthatjuk a belőle készült mandulatejet, -olajat, -vajat, -lisztet, -pasztát vagy mar
A brit irányadó FTSE 100 index, valamint a francia CAC-40 is emelkedik a december 24-i, alacsony forgalommal jellemezhető kereskedésben. Délután pedig a Nasdaq vezetésével az USA is felfelé vette az irányt.
Nem mindennapi csalás áldozata lett egy argentin labdarúgócsapat, amelynek satófőnöke több millió dollárt lopott el csapatától egy kriptoplatform segítségével. A helyi másodosztályban szereplő Estudiantes de Río Cuarto klub sajtófőnökét azzal vádolják, hogy saját csapatának játékosainak kriptobefektetésit lopta el, majd pedig tűnt el nyomtalanul. M
Mivel a bálna befektetők a Rexas Finance (RXS) tárcát választják a Solana (SOL) és a Dogecoin (DOGE) helyett, a kriptovaluták piaca ismét változik. Az előértékesítés 10. szakaszába lépve a token már 0,15 dollárt ér, ez az emelkedő DeFi csillag nagy érdeklődést keltett, és 2025 első negyedévében megdöbbentő 25-szörös hozamot is elérhet. Rexas Financ
A pénzmosás elleni szabályok (AML) egyre szigorúbbá válása 2024-ben komoly próbatétel elé állította a pénzügyi intézményeket és fintech cégeket. Az új szabályozások célja, hogy megakadályozzák a
2024-ben a releváns makrogazdasági folyamatok javulásának köszönhetően gyorsan magunk mögött hagytuk a lakáspiaci mélypontot. Számos állami és piaci ösztönző hatására, az idei mintegy 25 százalékos forgalombővülést és 10-12 százalék körüli áremelkedést követően jövőre is tovább pöröghet a lakáspiac – derül ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb Lakóing
Egészségügyi szempontból is húzós évet tudhatunk magunk mögött. De a már ismert, milliókat érintő és potenciálisan fenyegető betegségeken kívül 2024 új egészségügyi kihívásokat is tartogatott.
Bár a bankközi piacok zárva tartanak kedden, a forint euróval és dollárral szembeni árfolyamában van kereskedés. Különösen az euróval szemben mutat ma erőt a forint: az EUR/HUF kurzusa már 410,2-nél is járt azt követően, hogy tegnap még 415 felett is járt a kurzus.
A brit irányadó FTSE 100 index, valamint a francia CAC-40 is emelkedett a december 24-i, alacsony forgalommal jellemezhető kereskedésben. Délután pedig a Nasdaq vezetésével az USA is felfelé vette az irányt.
Kína gazdasága egy sor jelentős kihívással néz szembe, többek között az ingatlanválsággal és a magas munkanélküliséggel a fiatalok körében. Az évtizedekig tartó gyors növekedés után az ország gazdasági növekedése most várhatóan kisebb lesz a következő években, mint más ázsiai országoké. A Bruno Venditti által készített Visual Capitalist grafikon a
A tűzifa tárolásával kapcsolatban van néhány lényeges tudnivaló, amit célszerű figyelembe venni. Nem mindegy, mire rakjuk, milyen sűrűn és be van-e takarva. Az egyik legfontosabb cél elérni azt, hogy a fa száraz maradjon. Mivel a fát jellemzően a szabadban tárolják, ezért lényeges arról gondoskodni, hogy az ne maradjon fedetlenül. Érdemes p
A könyvkiadás világa új korszakba lépett: az alkotómunka és a kiadói folyamatok mesterséges intelligencia (MI) segítségével történő felgyorsítása forradalmasítja az iparágat. De vajon ez a jövő fényesebb irodalmat hoz, vagy egyre kevésbé értékes könyvek tömeges piacát eredményezi?
Egyelőre a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, de egy új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor nagy reményekkel kecsegtet. A nátriumion akkumulátorok különlegessége, hogy szélsőséges hőmérsékleti körülmények között is működőképesek, és előállításuk a hagyományos akkumulátorokhoz képest jóval kisebb környezeti terheléssel jár, miközben tov
Kifejezetten érdekes kriptocsalás ütötte fel a fejét nemrégiben, amelynek érdekessége, hogy célpontjában olyanok állnak, akik maguk is rosszban sántikálnak. A csalók naiv kriptohasználóknak adják ki magukat, akik egy tárca kulcsszavait teszik közzé az interneten, hogy aztán kriptót csaljanak ki azoktól, akik el akarják lopni a coinokat. Mikhail Syt
A Nokia szabadalmat nyújtott be egy digitális eszközök titkosítására szolgáló eszközre és programra, ezzel is jelezve, hogy belép a digitális eszközök biztonságának piacára. Nokia szabadalom a digitális eszközök titkosítására A Nokia, a finn távközlési óriás jelentős lépést tett a digitális eszközök biztosításának irányába. A vállalat szabadalmat n
Sorozatunk ötödik részében az Aggteleki Nemzeti Parkot próbáljuk meg kicsit közelebb hozni olvasóinkhoz. Ha szóba kerül az országnak ez a területe, egyből mindenki a csodálatos cseppkőbarlangokra gondol, pedig közel sem ennyiről van csupán szó!
A MicroStrategy, amely a világ legnagyobb vállalati Bitcoin-tulajdonosa, újabb jelentős lépést tett kriptovaluta-stratégiájának megvalósítása érdekében. A vállalat bejelentette, hogy jelentősen növelni kívánja a részvények számát, hogy még nagyobb mozgásteret biztosítson a Bitcoin-vásárlásokhoz. Mindent a Bitcoin érdekében A MicroStrategy azt javas
A családok és a magyar munkahelyek védelme érdekében a nemzetgazdasági miniszter arról döntött, hogy 2025-ben 35 ezerben maximalizálja a kiadható vendégmunkás-tartózkodási engedélyek és a foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek legmagasabb számát.
A MostBet Hungary egy dinamikusan fejlődő online kaszinó és fogadási platform, amely kényelmes játéklehetőséget biztosít mind a kezdők, mind a tapasztalt játékosok számára. A platformon széles játékkínálat áll rendelkezésre, beleértve a nyerőgépeket, asztali játékokat és élő kaszinókat.
Bár a bankközi piacok zárva tartanak kedden, a forint euróval és dollárral szembeni árfolyamában van kereskedés. Különösen az euróval szemben mutat ma erőt a forint: az EUR/HUF kurzusa a 410-es szint alatt is megfordult kedden.
A brit irányadó FTSE 100 index, valamint a francia CAC-40 is emelkedett a december 24-i, alacsony forgalommal jellemezhető kereskedésben. Délután pedig a Nasdaq vezetésével az USA is felfelé vette az irányt.
Az Európai Unió gáztárolói az elmúlt három év leggyorsabb ütemében ürülnek, ami aggodalomra ad okot az energiaellátás biztonsága és a jövő évi árak tekintetében. A hidegebb időjárás és a csökkenő tengeri import miatt a kontinens fokozottan támaszkodik a tárolt gázkészletekre - számolt be a Financial Times.
Az öregségi nyugdíj korhatárát 2025 -ben is a 1997. évi Lxxxi. törvény írja elő. A nyugdíjkorhatár nők és a nyugdíj korhatár férfiak esetében is ez a törvény az irányadó 2025-ben. A nyugdíj korhatár emelését a törvény 18. §-a szabályozza, melyet cikkünkben részletesen bemutatunk. Mi várható a nyugdíj korhatár kapcsán Magyarországon 2025-ben? Nyugdí
A korábbi bejelentéseknek megfelelően a kormány módosítja a Babaváró hitelnél az életkori elvárást 2025. január elsejétől. Gyakorlatilag a feleségre vonatkozó életkori feltételen könnyít a jogalkotó.
Magyarországon eddig nem létezett olyan online felület, ahol az érdeklődők egy helyen informálódhattak volna a cégek tevékenységéről, termékeiről, méretéről, árbevételéről vagy akár az eszközparkjáról. Pedig ezek az információk mind szükségesek ahhoz, hogy megfelelő üzleti partnert, beszállítót vagy szolgáltatót találjon egy vállalkozás. A most ind
A szőlő növényvédelme szempontjából az időjárás az idén sem volt kegyes hozzánk. Az enyhe tél miatt kora tavasszal eleinte 2-3, majd 1,5-2 hetes fejlődési előnnyel indult a szőlő.
A norvégiai Brevikben található karbonmegkötő cementgyár 2025-ben állhat üzembe, majd ezt követően évente 400 ezer tonna szén-dioxidot von majd ki a légkörből. Az ipari méretű karbonmegkötés úttörő technológiája a Heidelberg
Elsősorban gyomnövényként ismerjük a disznóparéjt, pedig egyes fajait őshazájában, Amerikában értékes gabonanövényként használják, már az aztékok is termesztették.
Reggelire értékes zsírsavakban, rostokban, fehérjében és jó szénhidrátokban gazdag élelmiszereket válasszunk. A felsorolt három élelmiszer nem tartozik ebbe a kategóriába. A Magyar Mezőgazdaság idéz egy brit cikket, amely a magas glikémiás indexű élelmiszerek kerülését ajánlja. Ezek gyorsan megemelik a vércukorszintet, aztán már éhesek is l
A technológia rohamos fejlődése, a fenntarthatóság iránti igény és a globális kihívások új típusú szakmákat teremtettek. Ezek az innovatív szakmák nemcsak jól fizető karrierlehetőségeket kínálnak, hanem izgalmas és kreatív munkakörnyezetet is. Az alábbiakban bemutatjuk a legnépszerűbb és leggyorsabban fejlődő innovatív szakmákat. 1. Mesterséges Int
Nem mindig azzal nyerünk, ha akciós terméket veszünk, sőt, a szolgáltató vagy kereskedő sem az árleszállítással nyeri a legtöbbet. A gyorséttermekből ismerjük azt az üzleti fogást, amikor nagyobb üdítőt vagy burgonyát kérhetünk a menüben, de máshol is találkozhatunk olyan üzleti fogással, amellyel a vevő és a vállalkozó is jól jár.
A szomszéd kertje mindig zöldebb, egy idő után pedig az is szemet szút a leskelődőknek, ha középkategóriás autóból felső kategóriás sportautó, a kerti kacsaúsztatóból pedig jakuzzi lesz. A szaktudás most is aranyat ér, és aki okosan lavírozik a technológiák között, az nemcsak a szamárlétrán, hanem a fizetési papíron is magasabbra jut. Éves budapest
Bár a Napenergia Plusz Program idén nyáron megemelt, több mint 100 milliárdos kerettel és 32 ezer előregisztrációval jelentősen fellendítette az érdeklődést, az elmúlt évek szabályozási kihívásai – mint a szaldóelszámolás kivezetése – és a pályázati pénzek lehívásának csúszása negatív hatással voltak a magyar napelemes piacra.
Bár az infláció továbbra is meghatározza a fogyasztói szokásokat, az idei ünnepi időszak pozitív gazdasági kilátásokat ígér. A magyar vásárlók átlagosan 102 ezer forintot terveznek költeni a karácsonnyal kapcsolatos előkészületekre, és az ajándékozási kedv is 9 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Az ajándéklisták élén továbbra is szépségápolási
A száraz bevonási technológia és a teljesen-szilárdtest-kémia kombinálásával a Factorial Energy csökkenti az üzemeltetési költségeket, mérsékli az energiafelhasználást a gyártás során, és minimalizálja akkumulátorainak környezeti lábnyomát.
A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét. A világ élvonalába tartozó egyetemek sikerének egyik titka, hogy tudásukkal úgy is segítik a gazdaságot, hogy részt vesznek innovatív startup vállalkozások létrehozásában. Ez a l
Az egyre elterjedtebb mobileszköz-használat – legyen szó munkahelyi környezetről, home office-ról vagy utazásról – megkívánja, hogy kényelmes és biztonságos elhelyezési megoldásokat találjunk a tabletjeink számára. A Durable legújabb tablettartói ezt