Idén legfeljebb 6 ezer euró (több mint 2 millió forint) támogatást kapatnak vállalkozások az Európai Bizottság kkv-alapjából szabadalmak, védjegy- és formatervezésiminta-oltalmak, illetve közösségi növényfajta oltalmak megszerzésére, emellett a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap is támogatja az oltalomszerzést – közölte a Szellemi Tul
Tartós és jelentős növekedési korszak kezdődhetett az Európai Unió áramfogyasztásában, és a megújuló energia folytatódó térnyerésével párhuzamosan a felhasználók zömét érintő további mélyreható változások indultak a villamosenergia-rendszerben. A hálózatfejlesztések mellett egyre inkább előtérbe kerülnek a rendszer rugalmasságát növelő olyan új alt
Szorosabb együttműködést alakít ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség (Navü) a lehető leggyorsabb és leghatékonyabb adatvagyon-gazdálkodás érdekében - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten a KSH elnöke.
A Hello Agency a jövőben az árak mellett a rendezvények karbonlábnyomát is feltünteti az ajánlataiban, hogy több, fenntarthatóság szempontját is figyelembe vevő alternatívát is tudjon nyújtani ügyfelei számára. A 25 éves rendezvényszervezői múltra visszatekintő full service ügynökség a Climate Action szakértőinek tanácsaival, valamint egy közel 40
A Statista adatai szerint a vállalkozások több mint 72 százalékát érte zsarolóvírus-támadás 2023-ban, ami messze a legmagasabb szám az elmúlt 5 évben. Azonban az Eurostat statisztikái alapján míg a hazai nagyvállalatok kiemelt figyelmet fordítanak az IT-biztonságra, addig a kkv-szektorról már nem mondható el ugyanez, mivel az erre költött összegek
A Filecoin (FIL) peer-to-peer fájltároló hálózat a decentralizált blokklánc tárolási megoldások érdekében együttműködik a (SOL) okosszerződéses platformmal. Az X közösségi
Európai szintű elektromosautó-vásárlásösztönző támogatást kell indítani, mert a zöld átálláshoz ez nélkülözhetetlen - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) 24. pénzügyi csúcstalálkozóján Budapesten.
Több mint 200 település képviseltette magát az OTP Bank múlt heti Önkormányzati Fórum című eseményén. Bő fél évszázados kapcsolat és tapasztalat áll az önkormányzatok és a piacvezető bank stratégiai partnersége mögött, ami jó alap a jövőbeni fejlesztésekről, a még szorosabb együttműködésről szóló párbeszédhez – írja közleményében a hitelintézet.
Február 20-án lesz az áfabevallás beadási határideje, amely már az új eÁfa-rendszerben, akár annak webes felületén, akár gép-gép kapcsolaton keresztül is benyújtható – tájékoztatott Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Befejeződött a Szilléri városrész geotermikus fűtési rendszerének kiépítése Szegeden, a 2,352 milliárd forintos költségvetésű beruházás uniós támogatással valósult meg - tájékoztatta az Építési és Közlekedési Minisztérium csütörtökön az MTI-t.
A klímák, az e-autók, a hőszivattyúk és a gödi ipari park kényszerheyzetbe hozza a villamosenergia-hálózatok fejlesztőit és az áramtermelőket is Budapesten és környékén - legalábbis a Mavirhoz befutott adatok szerint. Az idén és jövőre a fővárosban és térségében folyó hálózatfejlesztések közül a gödi ipari park ellátását célzó beruházás ígérkezik a
2024. márciusában a kormány egy rendkívüli extra, a váltás költségeit tekintve ingyenes időszakot hozott létre a lakásbiztosítások megújítása érdekében, amelyről a biztosítók 2024. február 15-ig tájékoztatták ügyfeleiket.
Kilenc nemzetközi előadóval és hetven hazai kedvenccel bővült az idei Campus Fesztivál zenei felhozatala. A korábban már bejelentett Dimitri Vegas & Like Mike és Azahriah mellé Debrecenbe érkezik többek között a nyáron 20. születésnapját ünneplő amerikai Gayle, a francia világsztár dj Martin Solveig, a kanadai rock ’n’ roll banda Danko Jones és az
A Retik Finance (RETIK), egy decentralizált pénzügyi (DeFi) platform, amely felkeltette a Cardano (ADA) tulajdonosainak figyelmét. Ahogy a potenciális 2024-es
A magyarországi vezérigazgatók 54 százaléka a globális, 60 százaléka a hazai gazdaság növekedési ütemének javulásában is bízik 2024-ben a tavalyi rekord pesszimista év után - derül ki a PwC 13. alkalommal elkészített magyarországi vezérigazgatói felméréséből.
A női szexualitás igényeire fókuszáló, a nőiség minél öntudatosabb megélését a központba helyező szexwellness oldalt és webshopot indított a Hormonmentes.hu alapítója, Cserháti-Herold Janka.
23 magyar vállalkozás mutatkozik be idén a dubaji Gulfoodon, a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari szakkiállításán – tájékoztatott az Agrármarketing Centrum.
Az elmúlt években tapasztalható rendkívül magas infláció a megtakarítási célú befizetések értékét is megtépázta. Bár létezik módszer a pénzromlás kivédésére, a Bankmonitor szakértői szerint ezt nem sikerült hatékonyan alkalmazni.
Németország gazdasága a folyó negyedévben valószínűleg ismét zsugorodni fog - derült ki a német központi bank (Bundesbank) havi rendszeres jelentésének hétfőn publikált legfrissebb számából.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán jelentette be, hogy február 21-én és 22-én, azaz szerdán és csütörtökön tartanak kihelyezett frakcióülést, amelyen az új köztársasági elnök jelöléséről is döntenek.
Európai uniós forrásból újulhat majd meg az I. kerületi Clark Ádám tér a következő ciklusban, a rekonstrukció tervei már készen vannak - közölte Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
A kriptopiac nemrégiben éles visszaesésen ment keresztül, ami több milliónyi likvidálást eredményezett. Ezen történések közepette egy ügyes kereskedő kihasználta a
Pápalátogatás, törökországi földrengés, a Wagner-csoport zendülése, izraeli—palesztin háború, Suhajda Szilárd halála – egyebek között ezek a témák kötötték le leginkább a hírolvasók figyelmét 2023-ban. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) online média használatáról készült éves elemzéséből az is kiderült, hogy kevesebbet neteztünk tavaly,
Vitalik Buterin szerint a mesterséges intelligencia lehet a megoldás az Ethereum egyik legnagyobb technikai problémájára, mégpedig a kódjában mélyen elrejtett