Soha többet nem kell tandíjat fizetni egy bronxi orvosi iskolában. Az adományozó néhai férje Warren Buffett-es bekfetetéséből tett szert a mesés vagyonra, amiből most odaadott egymilliárd dollárt.
Ahogy forrósodik a hangulat a kriptó-térben, számos kriptóhálózat és ökoszisztéma jelentős stratégiai szövetségeket köt. Ilyen szövetség például most a Manta Network (Manta) együttműködése a Beoble-lel a közösségi élmény fokozása érdekében. További érdekes fejlemény, hogy a Pyth Network (Pyth) is integrálódott a Yolo Games-szel a pontosabb piaci el
Eredetileg január 31. volt az első CBAM-adatszolgáltatás határideje, ezt végül kitolták 30 nappal, viszont így is már csak pár napjuk van az érintetteknek, hogy eleget tegyenek kötelezettségüknek – figyelmeztet a Niveus Consulting Group.
Javában zajlik a Portfolio Biztosítás 2024 konferenciája. A rekordszintű érdeklődés mellett zajló eseményről cikkünkben élőben tudósítunk, érdemes a nap folyamán többször is visszanézni.
A termékek több mint 60 százaléka olcsóbb lett globálisan a Jysknél. Magyarországon augusztus vége óta közel 750 termék árát csökkentették, átlagosan közel 15 százalékkal.
Jamie Dimon, a JP Morgan Chase vezérigazgatója úgy véli, hogy az amerikai recesszió esélye nagyobb mint 50%, és a piacok ezt nem veszik észre – írja a CNBC. A bankvezér rendszerszintű kockázatokat nem lát.
Januárban a világ acélgyártása 148,1 millió tonna volt, 1,6 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál a nemzetközi acélipari szövetség, a World Steel Association (WSA) honlapjára felkerült adatok szerint. A WSA 71 ország acéltermelőit fogja össze, tagjai a világ acéltermelésének mintegy 90 százalékát adják. A jelentés szerint a listavezető Kí
Budapest, 2024. február 27., kedd (MTI) – Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,05 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,12 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,07 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,14 százalék pluszt jelzett nyitáskor. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordó
Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni Ftse100 index 0,05 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,12 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,07 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,14 százalék pluszt jelzett nyitáskor. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 22 centtel (0,27 százalékkal) 8
Együttműködés kialakítására készül a Renault és a Volkswagen az elektromos Renault Twingo platformjának a közös használatáról. Jelentette be Luca de Meo, a Renault vezérigazgatója hétfőn a Genfi Autószalonon. 20 ezer euró alatti ár Elmondta, hogy a végső döntésre 2024 elején lehet számítani. A francia autógyártó konszern tavaly novemberben jelentet
Ez már a kilencedik megsemmisítő ítélet a pénzmosás elleni felügyelet ellen. A pénzmosás elleni felügyelet által kiszabott bírságok “teljesen törvénytelenek”,
A koraiság, a változó piaci igények, valamint a jobb minőség iránti kereslet még azoknál a zöldségfajoknál is a termesztés szerkezetének a megváltoztatását, a szabadföldi termesztésről a hajtatásra történő átállást kényszerítette ki, amelyeket hagyományosan, évszázadokon keresztül, és jó eredménnyel szabadföldön műveltünk.
Holtversenyt hozott az élen a huszonöt legtöbb facebookos rajongót gyűjtő top 25-ös listánk. Bár a rangsorunkban szereplő hírességek folyamatosan zsebelték be az új kedvelőket, idehaza egyre kevesebbet használják a Facebookot. Nem csupán egyre csökken, idősödik is a hazai facebookos társadalom: tavaly decemberben 6,58 millió hazai felhasználó volt
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) új vezérigazgatót nevezett ki Wenczel Richárd személyében. Az új vezető célja, hogy a METU a régió legnagyobb és legelismertebb magánegyetemévé váljon - írja az intézmény közleménye.
A biztosítók vágják a centit, főleg a január elsejét várják, amikor megszűik az extraprofit adó - mondta el Erdős Mihály, a MABISZ elnöke a Portfolio Biztosítás 2024 konferenciáján. Az elnök a szektor állapotáról beszélt és a szakmai szervezet szabályozási javaslatait foglalta össze előadásában.
Tőzsdére megy a Shein, a cég eredetileg az amerikai tőzsdén vezette volna be a részvényeit, de az ottani IPO több akadályba ütközött, emiatt a vállalat mérlegeli, hogy Londonban menne tőzsdére, írja a Bloomberg.
A bitcoin kilátásai folyamatosan javulnak: az ETF-piaci fejlemények egyre kedvezőbben alakulnak a token számára, ahogy a közelgő blokkjutalom-felezés is a rali fennmaradását támasztja alá.
Egyre több cég használ mesterséges intelligencia által vezérelt munkaerő-felvételi platformokat a toborzási folyamatok során. A felgyorsított kiértékelési folyamat rengeteg időt takarít meg, de mi történik, ha az algoritmus kiejti a legjobb jelölteket is? Testbeszédelemzés, hangalapú kiértékelés, gamifikált tesztek, önéletrajzszkennerek – néhány
A Li Auto árfolyama jelentősen emelkedett, miután a vállalat pozitív eredményekkel bizonyította versenyképességét Kína rendkívül versenyorientált elektromos autó piacán - számolt be a Bloomberg.
A 2023-as GDP-csökkenést követően idén újrainduló növekedésre, alacsony inflációra, csökkenő kamatokra, viszont fokozatosan leértékelődő forint-euró árfolyamra számít az Egyensúly Intézet a legfrissebb gazdasági előrejelzése alapján. Bár a munkaerőpiac feszessége csökken, a konjunktúra újraindulásával idén ismét nőni fognak a reálbérek és újra csök
Az Egyensúly Intézet szerint az infláció vártnál gyorsabb csökkenése lehetővé teszi a jegybank számára, hogy gyorsítson a kamatcsökkentések ütemén. Ennek következménye azonban az, hogy a forint leértékelődése folytatódik, de az esés visszafogottabb lehet, mint korábban volt.
Február 27-től elérhető az RT+ előfizetői számára a Miért a kutya a legjobb barátunk? című, az RT saját gyártásában készült dokumentumfilmje. Az alkotók - Veress Krisztina és Kőrösi Máté - a világhírű etológus, Csányi Vilmos segítségével jártak utána annak, hogy miben hasonlítanak hozzánk, emberekhez a kutyák.
"Új dimenzió a biztosítási piacon: személyes szakértelem a digitális térben" címmel tartotta meg előadását Keszthelyi Erik, a Hungarikum Alkusz elnök-vezérigazgatója a Portfolio keddi Biztosítás 2024 konferenciáján.
Az elismerést a 13. PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérésben részt vevők válaszai alapján a magyarországi Continental csoport országigazgatója kapta.
A márciusban 70 milliárd forint kerettel induló munkahelyi képzéseket támogató GINOP plusz program újabb, harmadik szakaszában 15 milliárd forintra lehet pályázni minden vármegyéből és a fővárosból – közölte Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára ma az M1 aktuális csatornán.
Átírja a piaci versenyt a kínai autóipar előretörése, változnak a fogyasztói elvárások, a döntéshozók pedig a következő években is nehézségekre számítanak a nyersanyag-ellátásban - egyebek mellett ezt állapítja meg egy, az autóipari vezetők körében elvégzett felmérés. Az e-autózási piacon vegyesek a várakozások: egyre nőhet az ilyen járművek aránya
Hétfőn rajtolt az idei Mobile World Congress hivatalos programja, de több gyártó már vasárnap előrukkolt újdonságaival. A mobilipar legnagyobb rendezvényén láthattunk már okosgyűrűt, csuklón viselhető telefont, a Lenovo átlátszó kijelzős laptopot villantott, a Xiaomi pedig nem csak új mobilokat, de egy elektromos autót is elvitt Barcelonába. A Deut
A kérdőívre válaszolók 88 százaléka nem támogatja a nádas felszámolását és áttelepítését. Elkészült a Balatoni KaPoCs egyesület (CSPK) legutóbbi kérdőívének a kiértékelése, amely a csopaki eladott, volt Bahart hajóállomás, és vitorláskikötők előtti nádas sorsával foglalkozott, mivel az útban van a fejlesztőknek. A kérdőívet 2024.02.08 és 2024.02.20
Több jel is arra mutatott, hogy visszatér az Uber Magyarországra. A cég kedd délelőtt hivatalosan is bejelentette a visszatérési szándékát – ahogy azt is, hogyan fogják ezt tenni a jelenlegi taxis szabályozás alatt, ami miatt 2016-ban ki kellett vonulniuk.
A búza kétharmadát is elpusztíthatják a rágcsálók. A gabonatermesztők szükséghelyzeti engedélyt kértek. Februárra olyan mértékben elszaporodtak a pockok, hogy az országban mindenütt nagy károkat okoznak – mondta a Világgazdaságnak Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnöke. A szervezet elnökségi ülésén az ország minden táj