Tegnap a brüsszeli kötelezettségszegési eljárás hírére a forint 389-ig gyengült az euróval szemben, aztán délután minimális erősödés után 388 felett zárt. Ma reggel ugyanitt nyitott az árfolyam, a dollárral szemben viszont némi visszakapaszkodás történt az éjszaka folyamán, 360 alá bukott a kurzus.
2022-ben az EU-ban az egy főre jutó települési hulladék mennyisége 513 kg volt, ami csökkenést mutat 2021-hez képest. Rossz hír viszont, hogy az egy főre jutó újrahasznosított hulladék mennyisége csökkent.
Januárban a költségvetés 54,4 milliárd forintos többlettel zárt, miközben biztosította a forrásokat a 6 százalékos nyugdíjemeléshez, a rezsivédelem és a családtámogatások fenntartásához – jelentette az államháztartás központi alrendszerének január végi helyzetéről kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.
A helyi közösségeket és a közlekedésbiztonságot erősítő fejlesztések kezdődnek a mintegy ezerkétszáz lakosú Tiszaszőlősön, ahol egy illegális hulladéklerakót is felszámolnak - közölte a projekt kommunikációját végző Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területfejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. közleményben az MTI-vel.
A meghirdetett mennyiségnél 97,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 127,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Az örmények lerohanását 94%-os választási eredménnyel ünnepelte meg Ilham Aliyev. A győzelemhez Orbánon kívül csak a fehérorosz Lukasenka gratulált szerda este. Mi történt? Telefonon tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Ilham Alijevvel, Azerbajdzsán újraválasztott elnökével szerda este – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtó
A gyorsabb és pontosabb betegellátás érekében hamarosan a Mesterséges Intelligencia is segíti az orvosok munkáját az transztelefonikus EKG (Ttekg) felvételek kiértékelésében.
Február 21-ig lehet jelentkezni a középiskolákba - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön az MTI-vel. A hivatal nyilvánosságra hozta a központi írásbeli felvételi vizsgadolgozatok előzetes eredményeinek átlagait és eloszlását, így a felvételizők összehasonlíthatják teljesítményüket, és megalapozottabban dönthetnek arról, hogy melyik középfokú
A Covid óta együtt élünk azzal a szabállyal, amely engedélykötelessé teszi külföldiek tulajdonszerzését egyes magyar stratégiai ágazatban működő társaságokban. Bár veszélyhelyzetről már rég nem beszélhetünk, a szabály várhatóan jó ideig velünk marad – csak közben párszor módosult. Mint ahogy ez megtörtént idén januárban is, derül ki a Jalsovszky Üg
Az Agrárminisztérium (AM) támogatásával február 5-én indul az Iskolában az Erdő Program, amelynek során köznevelési intézmények pályázhatnak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására - közölte a szaktárca hétfőn az MTI-vel.
Együttműködési megállapodást írt alá a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft., az ABZ Drone Kft. és a Bio-Nat Kft., a Mikro-Vital termékek gyártója és forgalmazója.
A párizsiak népszavazáson jóváhagyták a városi terepjárók parkolási díja megháromszorozásának tervét, de a szavazásra jogosultak kevesebb mint hat százaléka vett részt a voksoláson.
A hatalmas mennyiségű vállalati jelentés többsége pozitív, ennek tulajdonítják, hogy az amerikai tőzsdék új csúcsra tudtak menni. Ma a BUX is szerény pluszban áll, a forint pedig konszolidálódik a tegnapi nagy esése után. Az MNB lehet a kriptószektor hazai felügyelője is, 34 éves csúcson a japán Nikkei 225.
Ha szeretné biztonságos környezetben tölteni a szerencsejátékos idejét, akkor fontos tudni, hogyan lehet megkülönböztetni a jobb és a rossz kaszinókat.
Sztaniszláv Andrást, a Magyar Public Relations Szövetség elnökét bízták meg a londoni székhelyű ICCO, a világ egyik legnagyobb pr-szervezetének interim vezérigazgatói feladataival.
A legújabb technológiát is beveti a KLM annak érdekében, hogy csökkentse a járatkiszolgálási folyamatban keletkező ételhulladék mennyiségét. Mesterséges intelligencia segítségével a holland királyi légitársaság szakemberei pontosabb előrejelzést kaphatnak a várható fogyasztásról, az első eredmények 63 százalékos csökkenést mutatnak az ételhulladék
A Covid örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben sehol sem emelkedik az országban, az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma viszont rohamtempóban emelkedik.
A vállalkozás szüneteltetése jogszabályi lehetőség az egyéni vállalkozó számára, amely arra szolgál, hogy tevékenységét átmenetileg fel tudja függeszteni anélkül, hogy a megszüntetés lehetőségét számba kellene vennie. Cikkünkben ennek társadalombiztosítási vetületét vesszük számba.
Növekvő keresletet tapasztalnak a bankok a lakáshitelek és személyi kölcsönök iránt is, és ezt várják az elkövetkező hónapokban is. Ennek az októbertől alkalmazott kamatplafonon túl nem a feltételek enyhítése lesz a motorja, mert ilyet nem terveznek a hitelintézetek.
Az idei ötödik héten az országban 47 400 fő fordult orvoshoz influenzaszerű és 271 000 fő akut léguti fertőzés tüneteivel – közölte csütörtökön a becslését a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Ez 100 ezer főre vetítve 489, illetve 2797 főt jelent, ami jócskán meghaladja a tavalyi 5. heti adatokat, az influenza esetén pedig a 2018-19-es szezon óta nem
Öt fővárosi kerületben már 2 millió forint fölött volt év elején az új lakások négyzetméterenkénti átlagára. Kilenc kerületben már a használt lakások négyzetméterára is eléri az 1 milliót.
Főleg mínuszokat hozott a szerdai terménypiaci kereskedés, egyedül az amerikai búza ára emelkedett a főbb kurzusok közül. Chicagóban a búza 1,1 százalékkal került többe, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab szintén 0,7 százalékkal, a repce pedig 0,8 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi b
Sztaniszláv Andrást, a Magyar Public Relations Szövetség elnökét nevezték ki a londoni székhelyű ICCO interim vezérigazgatójává 2024. január 1-től. A kinevezéssel az ICCO célja a szervezet megerősítése, a PR-ügynökségek láthatóbb és eredményesebb képviselete nemzetközi szinten.
Ha valaki bemegy a világ legnagyobb internetes keresőjébe, a Google-be és ott beírja a nyugdíj szót, akkor a második helyen mindjárt a magyar kormány nyugdíjasokkal foglalkozó honlapját találja. Aztán ha belekattint akkor sorjáznak a meglepetések. Folytatjuk laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Olt
Szinte a teljes kormánymédia hozza a kötelezőt a pedofilsegítő férfi elnöki kegyelmének ügyében, de a bulvár szekció koronaékszere a Bors mindenkin túltesz.
Hatvan rendbeli csalás bűntette és 474 rendbeli csalás vétsége miatt egy év tíz hónap, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésében azt a büntetlen előéletű biatorbágyi férfit, aki az ország különböző részein élő sértettektől online csalt ki több mint 18 millió
Tegnap a brüsszeli kötelezettségszegési eljárás hírére a forint 389-ig gyengült az euróval szemben, aztán délután minimális erősödés után 388 felett zárt. Ma reggel ugyanitt nyitott az árfolyam, a dollárral szemben viszont némi visszakapaszkodás történt az éjszaka folyamán, 360 alá bukott a kurzus.
A kis- és középvállalkozások (kkv-k) versenyképességének és ellenálló képességének növelése csak az innováció ösztönzésével érhető el. A helyi vezetők a kapcsolódó intézkedések időben történő végrehajtását sürgették Régiók Bizottsága (CoR) soros, plenáris ülésén. A találkozóra a Pénzcentrum is meghívást kapott, ahol a szakpolitikusok arra emlékezte
Egyre fokozódik az igény a lakossági okoseszközök iránt: a fogyasztók 67 százaléka tartja szükségesnek ezeket a termékeket, 41 százalékuk pedig azt állítja, hogy ezek a termékek segítenek időt megtakarítani és gördülékenyebbé tenni a mindennapokat – derül a Capgemini Kutatóintézet legfrissebb kutatásából.
Erős volt a vételi érdeklődés a mai államkötvény aukciókon, különösen az 5 éves papírból, amelyen a visszafogott 10 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiségre 125 milliárdos vételi ajánlat ömlött be, és mindezeket látva az Államadósság Kezelő Központ az összesen meghirdetett 30 milliárd forint helyett 127,5 milliárd forintnyi ajánlatot fogadott el