Magyarországon a mezőgazdaság és az élelmiszeripar nyugodtabb évre számíthat az idén, mint 2023-ban, főképp az állattartók kilátásai javultak, hosszabb távon kiegyensúlyozottabb időszak várható az agráriumban - mondták a szakértők az MBH Bank keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Élénk a naperőművek tranzakciós piaca, azonban az állam által nemrég bejelentett, az MVM számára a külföldi tulajdonszerzés esetére létesített elővételi jog fékezheti ezt.
A Rossmann drogérialánc megnyitotta 250. üzletét az Árkád bevásárlóközpontban az Örs vezér terén. A megnyitón részt vett az alapító Dirk Rossmann és családja, a társtulajdonos AS Watson Group CEO-ja Malina Ngai, valamint a Rossmann nemzetközi vezetői.
Dohánylevelek szárításával, aprításával és értékesítésével foglalkozó Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei családra csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói.
Az MNB engedély nélküli tevékenységek gyanújával vizsgálódik az olajkutam.com nevű portált működtető amerikai céggel szemben. A társaság valótlanul állítja honlapján, hogy a pénzügyi felügyelet piacfelügyeleti vizsgálata lezárult volna – közölte honlapján az MNB. Befektetési döntés előtt mindig érdemes áttekinteni az MNB honlapján elérhető legális
Felemás képet mutat az Európa Bizottság új jelentése az EU versenyképességéről: míg az államszövetség a világ legnagyobb exportőre, addig - különösen a hightech technológiák terén - jelentősen lemaradt az Egyesült Államoktól a kutatás-fejlesztésben és az innovációban. Emellett a tőkepiaci befektetésekben is komoly hátránya van. Magyarország több mu
A honvédelmi miniszter Katonai Mobilitási Munkacsoportot hozott létre, aminek célja "a folyamatban lévő és tervezett közlekedés infrastruktúrát érintő fejlesztések során a honvédelmi érdekek hatékonyabb érvényesítése".
Az Európai Unió népességének átlagéletkora 2023-ra elérte a 44,5 évet, ami azt jelenti, hogy az uniós átlagéletkor tíz év alatt, a 2013-ban feljegyzett 42,2 évről 2,3 évvel emelkedett - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Az Európai Unió népességének átlagéletkora 2023-ra elérte a 44,5 évet, ami azt jelenti, hogy az uniós átlagéletkor tíz év alatt, a 2013-ban feljegyzett 42,2 évről 2,3 évvel emelkedett - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
Jön a Portfolio tavaszi fenntarthatósági konferenciája, ahol a konkrét megoldások, zöld gyakorlatok, technológiák lesznek a fókuszban! A Sustainable Tech 2024 konferencia nemcsak 2024 első féléves szakmai találkozóként szolgál a zöld megoldásokért elhivatott cégek vezetőinek, képviselőinek, fenntarthatósági szakértőknek, hanem célja, hogy a kiválas
Február 29-től az Rtl disztribúciós partnere, a Magyar Telekom előfizetői is élvezhetik az Rtl decemberben debütált 4 új második generációs csatornájának kínálatát. Az Rtl Otthon, a Kölyökklub, a Sorozatklub és a Moziklub csatornák ezzel újabb, közel 1.000.000 háztartásban válnak elérhetővé a 2020 után bevezetett Telekom Iptv Szuper Családi és a Te
Egy német állattenyésztő, a 25 éves Adrian Campen családi vállalkozásban nyitotta meg boltját, ahol egyebek mellett saját készítésű fagylaltot árulnak – közvetlenül a fogyasztóknak.
2022-től kamatemelési ciklus kezdődött, a banki profitok nőttek, de a banki mérlegfőösszegek azonban csökkentek. A régióban rekordszintre került a jövedelmezőség. A nemteljesítő hitelek aránya javult – derül ki a Deloitte elemzéséből.
A munkavállalók idén már nem szívesen lennének az infláció áldozatai, csakhogy a cégek sem biztos, hogy tartani tudják vagy tartani szeretnék a béremelési tempót. Mi lesz így?
A tavalyi kiugró pesszimizmust követően visszatérni látszik a globális és a magyar gazdaság növekedésébe vetett hit – derül ki a 13. PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérésből.
Európa legnagyobb biotermékvására, a németországi Biofach 12 magyar vállalkozás számára biztosít bemutatkozási lehetőséget - közölte az Agrármarketing Centrum kedden az MTI-vel.
Az euróövezet decemberben többlettel zárta külkereskedelmét, ellentétben az egy évvel korábbi deficittel - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
A vezérigazgatók 54%-a a globális, 60%-uk a hazai gazdaság növekedési ütemének javulásában is bízik - derül ki a 13. PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérésből. A vállalatok több mint fele (58%) áremelést, több mint harmaduk (36%) pedig létszámbővítést tervez idénre, és tízből négy vállalatvezető vallja, hogy cége üzleti modelljén és folyamatain i
A három hazai carsharing szolgáltató, a GreenGo, a wigo (brandváltás előtti nevén Share Now) és a MOL Limo autóival indulásuk óta összesen több mint 70 millió kilométert tettek meg felhasználóik. A felhasználói bázis tekintetében a tavalyi évben mintegy 25-30 százalékos növekedésről számoltak be a szolgáltatók. Autózási szokásaink erősen átalakulób
Az Adult Swim (Rick és Morty, Robot Chicken, Aqua Teen Hunger Force) stúdió elhozta a legújabb, felnőtteknek szóló animációs sorozatát. A Ninja Kamui vasárnapoként feliratosan debütál az HBO Maxon.A történet egy nindzsa-klán egykori tagját, Joe Higant követi nyomon, aki maga mögött hagyta a titokzatos szervezetet, hogy nyugodt életet éljen feleségé
Az amerikai kiskereskedelmi és vendéglátóipari szolgáltatások forgalma 2024 januárjában 0,8 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, és összesen 700,3 milliárd dollárt tett ki. Bár ez csökkenést jelent, az adatok 2023 januárjához képest 0,6 százalékos növekedést jeleznek – derül ki az Egyesült Államok Népszámlálási Hivatalának friss adataiból
Az amerikai kiskereskedelmi és vendéglátóipari szolgáltatások forgalma 2024 januárjában 0,8 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, és összesen 700,3 milliárd dollárt tett ki. Bár ez csökkenést jelent, az adatok 2023 januárjához képest 0,6 százalékos növekedést jeleznek – derül ki az Egyesült Államok Népszámlálási Hivatalának friss adataiból
Decemberben többlettel zárta külkereskedelmét az euróövezet az egy évvel korábbi deficittel szemben - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön ismertetett adataiból.
A NAV friss információs füzetében az ingatlanértékesítésből és a vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem adózásáról olvashat. A jövedelem és az adó megállapításáról a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: szja-törvény) 59-64. §-ai rendelkeznek.
Az önkormányzatok és a területi közigazgatás szereplői együttműködve sokkal többet tudnak lendíteni az adott térség fejlődésén és növekedésén - hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Tatabányán, országjárásának Komárom-Esztergom vármegyei állomásán.
Több hónappal a négy új RTL-es csatorna indulása után néhány hét múlva a Magyar Telekom is beveszi kínálatába ezeket. Ezzel a lépéssel dupla annyian érhetik el a csatornákat, mint eddig.
Közel két évvel azután, hogy Oroszország teljes körűen megszállta Ukrajnát, az ukrán kormány, a Világbank, az Európai Bizottság és az ENSZ által ma közzétett frissített közös gyors kár- és szükségletfelmérés (RDNA3) megdöbbentő számadatokat tár fel. Az ukrajnai újjáépítés és helyreállítás becsült összköltsége a következő évtizedben a 2023. december
Visszafogott volt tavaly az összeolvadások és a felvásárlások (M&A) szempontjából a közép- és kelet-európai régió, sőt a világ bankpiaca is. Ez nem jelenti azt, hogy megállt volna a konszolidáció, ebben továbbra is a hatékony üzemméret elérése, illetve az arról való végleges lemondás a vevők és az eladók elsődleges motivációja. Mostanság gyakran ne
Spanyolország és Írország azt szeretné, ha az EU felülvizsgálná az Izraellel kötött egyezményét a gázai vérontás miatt, és adott esetben meghozná a ”megfelelő intézkedéseket.” Ez az első alkalom, hogy uniós országok gyakorlatilag a szankciók lehetőségét vetik fel a zsidó állammal szemben. A magyar kormány és a magyar baloldali pártok viszont tovább
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) által működtetett Budapesti Békéltető Testület (BBT) elé 10 százalékkal több eset került 2023-ban, mint az előző évben, ezek háromnegyede mindkét fél megelégedésével zárult, amivel jelentősen (mintegy 400-zal) nőtt az egyezséggel véget érő ügyek száma tavaly - közölte a kamara az MTI-vel kedden.
Márciusban Kate Winslet diktátorként uralkodik az HBO új sorozatában (A rezsim), egy csapat újságíró élóben követi az elnökválasztást (Lányok a buszon), megnézhetjük Christopher Nolan több filmjét (Tenet, Csillagok között, Tökéletes trükk, Dunkirk), az összes Robotzsaru filmet, illetve a sztárokkal teli dramedyt (Pénzeső) is. A hónap kiemelt premie