Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A szerződést Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója és Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója írta alá.
A Bosch a mesterséges intelligencia alkalmazások új dimenzióját hozza el az autókba. A cél a generatív mesterséges intelligencia (Ai) olyan alkalmazási lehetőségeinek kutatása, amelyek növelik a járművek kényelmét, illetve nagyobb biztonságot nyújtanak a közlekedés minden résztvevője számára.
Hogyan értékeljünk két munkatársat, ha döntés elé kerülünk? Milyen szempontokat és hogyan mérlegeljünk? Egy Z generációs munkavállaló, Gombkötő Marcell posztja a HR Blogon.
Lassult a konszolidáció üteme az elmúlt években a közép-európai régió biztosítási piacán, viszont a magyar szektor kifejezetten aktívnak számít az összeolvadások és felvásárlások (M&A) szempontjából. Még sok biztosító működik a magyar piacon, ami a konszolidáció folytatódását sejteti. Sok más érdekesség is kiderült a Deloitte biztosítási szektorról
Megszülettek az első támogatói döntések a Napenergia Plusz programban, tavasszal pedig megkezdődhetnek a kifizetések, megindulhat a modern napelemes rendszerek telepítése - mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalára feltöltött szerdai videóban.
A tavalyi, 2023-as év volt a mérések kezdete óta a legmelegebb globálisan, és hazánkban is a dobogó tetejére lépett. Az év több mint felében legalább 1,5 fokkal meghaladtuk az adott napokra vonatkozó átlaghőmérsékletet az ipari forradalom előtti szinthez képest, sőt, két nap erejéig a 2 fokot is átléptük.
A világ vezető kertészeti szakkiállításának és szakvásárának negyvenedik évfordulója alkalmából minden kiállító egy faültetési utalványt kapott a vásár első napján.
Orbán Viktor és kormányának narratívája egyre gyakrabban a klímavédelemmel és a zöld átállásal indokolja az akkumulátorgyár-beruházások szükségességét. De vajon tényleg annyira zöldek az akkumulátorgyárak? És ha igen, okoznak-e olyan járulékos kárt, ami lenullázza a kibocsátás csökkenésével járó hasznot? A téma szakértőjét, Győrffy Dórát kérdeztük
Forgógép üzletágában 4,65 milliárd forint értékű technológia fejlesztést indított a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. - közölte a cég kedden az MTI-vel.
Téves az az elképzelés, hogy a mai technológiai környezetben – gondoljunk csak a mesterséges intelligencia ugrásszerű fejlődésére – bármilyen vállalati érték biztonságban van az optimális kibervédelmi feltételek megteremtése nélkül. Míg korábban ennek kiépítése vagy elhanyagolása kizárólag a vezetők kezében volt, ez most megváltozik. Négy és fél év
Átírja a piaci versenyt a kínai autóipar előretörése, változnak a fogyasztói elvárások, a döntéshozók pedig a következő években is nehézségekre számítanak a nyersanyag-ellátásban. Egyebek mellett ezt állapítja meg az autóipari vezetők körében a KPMG által elvégzett felmérés, a 24. Annual Global Automotive Executive Survey. Az e-autózási piacon vegy
Az idei volt az eddigi legmelegebb február Hollandiában, a hőmérő higanyszála a 18 Celsius-fokot is elérte - jelentette a Weeronline meteorológiai adatokat közlő holland szolgálat vasárnap.
A tavalyi negyedik negyedévben 3,2%-kal nőtt az amerikai gazdaság évesített negyedéves szinten - derül ki a Bureau of Economic Analysis (BEA) második becsléséből. A felülvizsgált szám minimális eltérést mutatott az első becsléshez képest.
Szakmai szervezetek látványos, interaktív grafikonon ábrázolták a tagállami, köztük a magyar energia- és klímaterv adatait és célszámait. A grafikonok megerősítették a korábbi szakmai – köztük hazai civil – kritikákat: jól látszódnak az ellentmondások, pontatlanságok. A klímatervet június végéig lehet még módosítani.
Többrészes cikksorozatunk első részében megtudhattad, hogy melyek azok a nyilvános blokklánc címek, szót ejtettünk a különböző típusú kriptotárcákról, miért lehet fontos a nyilvános blokklánc címek kutatása és milyen eszközökkel ajánlott kutatni. A második epizódban kielemzünk egy nyilvános címet, lássuk hogyan történik mindez. Hogyan elemezzünk
Megszülettek az első támogatói döntések a Napenergia Plusz programban, tavasszal pedig megkezdődhetnek a kifizetések, megindulhat a modern napelemes rendszerek telepítése - mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
Az OTP SimplePay háttérrendszerének karbantartása miatt 2024. február 29-én, csütörtökön 23 óra 15 perc és 2024. március 1-jén 0 óra 30 perc között szünetel az internetes bankkártyás (VPOS) fizetés a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) – írja honlapján a hivatal.
Karbantartás miatt néhány óráig nem lesz elérhető a Magyar Államkincstár Webkincstár, Mobilkincstár és Telekincstár szolgáltatása holnap este - derül ki a Mobilkincstár értesítőjéből.
Hosszú évekkel ezelőtt kiebrudálták a magyar piacról a világ legismertebb autómegosztó szolgáltatását, az Ubert, de most visszatérnek. Valójában azonban a Főtaxi seperte magához. Tavaly majdnem százezer alkalommal nyitották meg az alkalmazását a magyar fővárosban, annak ellenére, hogy a szolgáltatás nem is volt elérhető itt.
Romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban februárban - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) szerdán ismertetett felméréséből.
Max Verstappen már teszteli az Oracle Red Bull Racing legújabb modelljét, a 2024-2025-ös Formula-1 versenynaptárra fejlesztett RB20-at – de nemcsak a kiváló pilóta, hanem a médiacsapat is készül az új szezonra. Ralph „Shaggy″ Hogenbirk, a Dutch Drone Gods tervezője és drónpilótája egyedi építésű modelljével csatlakozott egy körre a silverstone-i pá
Donald Tusk lengyel miniszterelnök kijelentette, nem zárja ki, hogy az ukrán gabona behozatalára vonatkozó nemzeti tilalmat más termékekre is kiterjesztik, ha az Európai Unió nem lép fel piacainak védelme érdekében.
Megszülettek az első támogatói döntések a Napenergia Plusz programban, tavasszal pedig megkezdődhetnek a kifizetések, megindulhat a modern napelemes rendszerek telepítése, mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalára feltöltött szerdai videóban.
A Gazdasági Innovációs Partnerségi Program (Economic Innovation Partnership Program, Eipp) rendezvényén Dél-Korea és Magyarország szakemberei a magyar-dél-koreai technológiai és tudástranszferben rejlő lehetőségekről egyeztettek kedden Budapesten - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
Míg 2004-ben az uniós átlag kétharmadán álltak a hazai élelmiszerárak, addig 2022-re már elérték az európai átlag 90 százalékát – több más mellett ezt is megállapítja a GKI Gazdaságkutató elemzése.
Romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban februárban - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) szerdán ismertetett felméréséből.
Nagyobb forgalomra számít a Magyar Posta azt követően, hogy március 28-tól minden internetes kereskedőnek fel kell tüntetnie a céget a lehetséges kiszállítók közt.
A Lányok a buszon, az új Max Original sorozat, A légikísérő producereitől március 14-én az HBO Maxon. A sorozat két epizóddal indul, majd május 9-éig hetenként egy új rész érkezik. A lányok a buszon kampánykörútra hívja a nézőket, amelyen csatlakozhatnak négy különböző munkastílusú és személyiségű újságírónőhöz. A történet középpontjában egy Sadie
Az amerikai Stanford Egyetemen rákellenes technológiát kutató, a világon egyedülálló lézereket fejlesztő, a női NBA-ben kosarazó, és 18 évesen az MVM Dome-ot megtöltő fiatal is van idei 30/30-as listánkon.
2023-ban 18 647 új lakás épült, 9,2%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 21 501 volt, 39%-kal kevesebb, mint 2022-ben.
Romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban februárban - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) szerdán ismertetett felméréséből.
A mértéktartó étkezés követése számos módon megjelenik a kultúránkban: van, aki spirituális téren tulajdonít neki nagy jelentőséget – idén a húsvét előtti nagyböjt időszaka épp múlt héten, február 14-én kezdődött el –, más az egészségét szem előtt tartva táplálkozik például az időszakos böjt szabályai szerint. A 21. században azonban ez a mértéktar