A Tv2 Csoport szervezeti struktúrája a médiatársaság üzleti igényeinek megfelelően fejlődik – írja közleményében a médiacég. Ennek részeként március 7-től Csikesz Erika feladatköre bővül, a Tv2 Média Csoport Értékesítési és Digitális Igazgatójaként folytatja munkáját a cégcsoportnál. Új feladatkörében Csikesz Erika felügyeli a digitális üzletágat
A Méhészet korábbi lapszámaiban remek beszámolókat olvashattunk a legutóbbi, chilei Apimondia Kongresszusról Sanches Szilvia "tollából". Sőt, szép képes beszámolóval is szolgált az Apiexpóról.
Gyorsan emelkedett a taglétszám, és a befizetések is csúcsra jártak az egészség- és önsegélyező pénztáraknál. 81 milliárd forinttal a kifizetések is rekordot döntöttek tavaly, az adókedvezménnyel növelt megtakarításaikat elsősorban gyógyszerek kiváltására és magánorvosi ellátásra költik a tagok - írja elemzésében a Bank360.hu.
A februári Business Breakfast Talks témája az Open Banking (nyílt bankolás), annak jelene és jövője volt. A beszélgetés során többek között szó volt arról, hogy mit indított be a PSD2 és mit változtat majd meg a PSD3 irányelv, valamint a PSR rendelet. A mostani beszélgetés vendége Décsi Ferenc, a Nyíltbankolás Zrt. alapítója; Danóczy Bálint, a
Az elektromos autók a vállalkozások körében is egyre népszerűbbek, egy friss felmérés szerint a hazai cégvezetők közel fele cserélné járműflottáját elektromosra három éven belül. Az Ald Automotive | Leaseplan összegyűjtötte azokat a modelleket, amelyeket a legnagyobb figyelem övezi idén hazánkban. Audi Q6 e-tron Az Audi Q6 e-tron 800 V-os rendsze
Bár a világban egyre többen használják munkájuk során a mesterséges intelligenciát (Ai), Magyarországon a felsővezetők közel fele még nem látja tisztán felhasználásának lehetőségeit, igaz, ugyanennyien nyitottak is az alkalmazására. Egyelőre semmi konkrét jel nem utal arra, hogy elveszi a munkánkat a mesterséges intelligencia – bár a hazai vállalat
Egészséges, egyszerű, finom. Ez a recept minden tartalmaz, amire egy tökéletes szombat délelőtthöz szükség van. Nikivel, a hobbicukrásszal sütinyalókát, azaz cake popot készítettünk.
2024-ben február 29-én van a Ritka Betegségek Világnapja. Ennek alkalmából több helyen is programokat szerveznek, illetve a Megyeri híd is speciális díszkivilágítást kap. Ritka Betegségek Világnapja Minden év februárjának utolsó napja a ritka betegségek világnapjának időpontja. Ez az esemény nem csupán egy megemlékezés, hanem egy olyan platform, ah
Az Idegenvezetők Világnapja alkalmából szervezett turisztikai programsorozat keretében a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) több mint két évtizede viszi közel az érdeklődőket a főváros értékeihez és rejtett kincseihez. A cél az idei eseményeken is az volt, hogy kézzelfoghatóvá tegyék a belföldi turizmus lehetőségeit a közel 5 ezer résztvev
Az automatizált hirdetési technológiákra specializálódott Addig és a Kia együttműködésének eredményeként indult el Magyarországon az első, LG televíziókra dedikált connected TV (CTV) kampány. A magyar piacon több mint 1,1 millió LG készülék érhető el, melyek kiváló minőségű kijelzőikkel és smart TV funkcionalitásukkal ideális platformot kínálnak a
Noha a köztudatban továbbra is él, hogy Magyarország a jarműgyártás tekintetében csupán egy összeszerelő üzem, az ország ágazati teljesítménye mást mutat - tudta meg a Pénzcentrum. A magyarországi foglalkoztatottak közel 3,5 százaléka dolgozik az autógyártásban, ami megegyezik a tradicionálisan nagy járműgyártónak számító Németországéval. Emellett
Téves az az elképzelés, hogy a mai technológiai környezetben – gondoljunk csak a mesterséges intelligencia ugrásszerű fejlődésére – bármilyen vállalati érték biztonságban van az optimális kibervédelmi feltételek megteremtése nélkül. Míg korábban ennek kiépítése vagy elhanyagolása kizárólag a vezetők kezében volt, ez most megváltozik. Négy és fél év
Második alkalommal hirdette meg Magyarországon a partnerei fenntarthatósági törekvéseit és eredményeit elismerő Sustainability Impact Award for Partners (SIAP) pályázatát a Schneider Electric. Az idei díjátadón három vállalkozás vehetett át elismerést,
Egyre kevesebb a járvány miatt áthúzódó cégmegszűnési eljárások aránya, a gazdaság állapotát már jobban tükrözi a cégtrend. Az alapítási kedv hatéves mélyponton. Az új cégbírósági eljárásokban a végelszámolások a meghatározóak, közel a felét fedik le annak.
A fogyasztók kétharmada tudja, hogy miként állhatna át zöld energiára, csak éppen nem akar több pénzt vagy időt szánni erre – mutat rá az Ey 21 piacon, többek között Spanyolországban, Németországban és Lengyelországban, összesen közel 100 000 lakossági energiafogyasztó bevonásával készült kutatása. A megkérdezettek döntő többsége már egy 10 százalé
Itt az ideje, hogy beszerezzük a család és a magunk örömére a vetőmagokat, hogy elindíthassuk a szezont a veteményeskertben. Palántákat is bőszen nekiállunk nevelgetni, de egyvalamit tudnunk kell: vannak olyan zöldségfajok, amiket azonnal szabadföldbe, a végleges helyükre kell vetni, nem pedig palántázni.
Felpörgette a szegedi ingatlanpiacot a kínai BYD autógyár építése. A várható áremelkedés miatt már most sokan vannak, akik a gyerekeiknek vennének lakást. A hírverést jelzi, hogy egy új, 28 lakásos társasházat egyben, kulcsrakész állapotban is meghirdettek eladásra. Helyi ingatlanosok szerint a tervezett kínai gyárhoz közeli telkek iránt nőtt meg a
Népszerű a végrendelet: tavaly mintegy öt százalékkal többen tettek végintézkedést közjegyző közreműködésével, mint 2022-ben. Gyakran végrendelkeznek azok a házaspárok, akiknek több kapcsolatból is született gyermekük, ők így tudják egyenlően elosztani közös vagyonukat. A törvényes öröklési rend ugyanis hátrányosan érintheti azt a korábbi kapcsolat
A lengyel helyreállítási és ellenállóképességi tervben (RRP) felvázolt 56 beruházásból 43-at fenyeget az a veszély, hogy 2026 augusztusának végéig nem zárul le – derül ki a CRIDO üzleti tanácsadó cég által nemrégiben végzett elemzésből. Ezzel pedig bukják az uniós támogatásokra való jogosultságot is. Magyarország számára ez rossz előjel, mert míg V
Az elektromos autók a vállalkozások körében is egyre népszerűbbek, egy friss felmérés szerint a hazai cégvezetők közel fele cserélné járműflottáját elektromosra három éven belül. Ezek az új típusú járművek számos előnnyel rendelkeznek a hagyományos benzines vagy dízelüzemű autókkal szemben, a közvetlen gazdasági érvektől kezdve a környezeti fenntar
Julia Navalnaja, a meggyilkolt orosz korrupcióellenes aktivista, Alekszej Navalnij özvegye szerdán az Európai Parlamentben szólalt fel. Az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola üdvözölve Julia Navalnaját az ülésteremben, azt mondta: "sokak számára Oroszországban és azon kívül Alekszej Navalnij jelentette a reményt. A jobb napok reményét. A sz
Márciusban startol az első lakásbiztosítás felmondási és újrakötési kampány. A Gránit Banknál 15 százalékos kedvezményt kaphatunk, és magunk kalkulálhatjuk ki majd köthetjük meg teljesen online az igényeinknek megfelelő biztosítást néhány perc alatt.
A társadalombiztosítási rendszer keretén belül megállapítható öregségi nyugdíj összegét két tényező határozza meg: az elismert szolgálati idő tartama években, és az öregségi nyugdíj meghatározásának alapját képező átlagkereset, azaz a nyugdíjalap. A gyermeküket ápoló hozzátartozók keresőtevékenységet nem (vagy csak erősen korlátozott mértékben) tud
Tudod, mit nevezünk ritka betegségeknek? Ismersz ritka betegséggel élő embert? Tedd próbára a tudásod a kvíz kérdéseivel! A ritka betegségek olyan kórképek, melyek előfordulási gyakorisága alacsony, általában kevesebb mint egy embert érint kétezer lakosra vetítve. Bár előfordulásuk ritka, hatásaik közvetve vagy közvetlenül mégis több embert érinten
Bár a világban egyre többen használják munkájuk során a mesterséges intelligenciát (AI), Magyarországon a felsővezetők közel fele még nem látja tisztán felhasználásának lehetőségeit, igaz, ugyanennyien nyitottak is az alkalmazására. Egyelőre semmi konkrét jel nem utal arra, hogy elveszi a munkánkat a mesterséges intelligencia – bár a hazai vállalat
Sokan elkezdték halasztani az orvosi ellátás igénybevételét, aminek súlyos egészségkárosodás lesz a következménye. A magán egészségügyben ott van több beteg, ahol nehéz a hozzáférés az állami ellátásához. Aki viszont eljut a szakorvoshoz, az elégedett az ellátással az állami és a magán rendszerben is – derült ki a Prémium Egészségpénztár tegnapi sa
Üdvözöljük a Chiron OPEN House 2024 kiállításon! Innovatív, sokrétű, iparág-specifikus, megoldás-orientált, komplett: Ez a megmunkálás világa a Chiron csoporttal. Egy világ, amelyet 2000 négyzetméteren megtapasztalhatnak házi kiállításunkon. Az Ön számára
A megalapítása óta 75 év telt el. Időközben sok-sok változást éltek meg, ám az utóbbi időszakban arról nevezetesek, hogy a hazai agrárium élvonalába tartoznak.
Sztaniszláv András, a Magyar Public Relations Szövetség elnöke nemzetközi pozícióba kerrült: 2024. január 1-től kinevezték ki a londoni székhelyű Icco interim vezérigazgatójává. Sztaniszláv András nem először jár nálunk a stúdióban. Az Mprsz elnökeként rengeteg újítás, remek kezdeményes fűződik a nevéhez, így először a hazai feladatairól beszélü
Az e-autózási piacon vegyesek a várakozások: egyre nőhet az ilyen járművek aránya, gyártásuk azonban még hat évig drágább lehet, mint a hagyományos kocsiké - véli a megkérdezettek többsége a KPMG által elvégzett felmérés szerint
Max Verstappen már teszteli az Oracle Red Bull Racing legújabb modelljét, a 2024-2025-ös Formula-1 versenynaptárra fejlesztett RB20-at – de nemcsak a kiváló pilóta, hanem a médiacsapat is készül az új szezonra. Ralph „Shaggy” Hogenbirk, a Dutch Drone Gods tervezője és drónpilótája egyedi építésű modelljével csatlakozott egy körre a silverstone-i pá
Átírja a piaci versenyt a kínai autóipar előretörése, változnak a fogyasztói elvárások, a döntéshozók pedig a következő években is nehézségekre számítanak a nyersanyag-ellátásban. Az e-autózási piacon vegyesek a várakozások: egyre nőhet az ilyen járművek aránya, gyártásuk azonban még hat évig drágább lehet, mint a hagyományos kocsiké. Egyebek
A kenyér inflációja az egyik legfájdalmasabb az élelmiszer-dráguláson belül, ugyanis jövedelmi szinttől függetlenül - már csak kulturális okok miatt is - minden háztartás kosarában megtalálható, azt helyettesíteni nem nagyon lehet. Magyarországon a kenyér európai és régiós összevetésben is brutális mértében drágult az elmúlt években.
A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele tavaly az utolsó negyedévben 203,1 milliárd forint lett, 9,3 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön. Elemzők 11 százalékkal csökkenő, 199,3 milliárd forintos bevételt vártak.
A Budapest belvárosában, a Bank Centerben nemrég megnyílt iroda kiváló lehetőséget teremt a Nagarro számára, hogy Európa szerte szélesítse ügyfélkiszolgálását. Az iroda nem csupán a munkatársak kreativitását és szoros együttműködését támogatja, de utat nyit a növekedés és az innovatív megoldások előtt is. A vállalat célja, hogy magyarországi irodáj
Beszéljünk a napraforgóról! Növényvédelem, termesztéstechnológia, terménypiac – ezekkel a témákkal jelentkezik március 13-án ingyenes online villámkonferenciánk.