A magyar gazdasági növekedés alapja a mobilitás, ami szükséges a munkaerőigény biztosításához és az ország Kelet-Nyugat határán lévő elhelyezkedését kihasználó logisztikai központ megteremtéséhez - jelentette ki az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) parlamenti államtitkára csütörtökön Nagykanizsán.
Erősen kezdte a 2024-es évet a BUX index: a Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója 64 044,5 ponton fejezte be a hónapot, amely 5,6 százalékos növekedést jelent decemberhez képest. Az azonnali részvénypiac forgalma ezúttal 273 milliárd forintot tett ki, amely 12,4 milliárd forint értékű napi átlagnak felel meg.
Emelkedő forgalom mellett nőtt a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 65 290,31 ponton zárt pénteken, 1197,75 ponttal, 1,87 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac heti forgalma 70,77 milliárd forint volt az előző heti 65,71 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödte
Huelva eperkínálata növekedésnek indult. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a kampány a korai, cserepes eperrel kezdődött, amely novemberben került ki a piacra, ahol a kereslet mindig is a kínálat felett volt.
Kivaalany cég kamatot enged el a nála munkaviszonyban álló ügyvezetője részére, aki egyben 100 százalékos tulajdonos is. Az 1,18x15 százalék személyi jövedelemadó a munkaadót teheli-e mint költség, vagy a munkavállalót, levonva a béréből? Van-e szocho- és/vagy kivakötelezettség? Ha igen, annak alapja az összeg 100 százaléka, vagy szintén az 1,18-sz
Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta a tavalyi évet a svájci ABB, amely a világ egyik vezető vállalata az ipari digitális technológiák területén - derült ki a cég 2023. negyedik negyedéves és tavalyi egész éves eredményeiből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.
A kakaó ára 46 éves csúcsra emelkedett a héten, mivel egyre nagyobb az aggodalom a piaci szereplők körében, hogy Nyugat-Afrikában a megszokottnál nagyobb hatást kifejtő Harmattan passzátszél kiszáríthatja a kakaómezőket és csökkentheti az elefántcsontparti terméshozamot az áprilisi szüretidőszak során, ezzel jelentős nyomást gyakorolva a globális k
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! FTX Az FTX csődeljárását levezető ügyvédi iroda képviselője szerdán egy bí
A bőr alatt fekvő daganatok méretét képes valós időben megfigyelni az a tapasz, amit a tajvani National Tsing Hua Egyetem kutatói fejlesztettek, írja a New Scientist.
A horvát autópálya-kezelő cég, a HAC bejelentette, hogy a pozsonyi székhelyű SkyToll, a.s. és a prágai TollNet a.s. konzorciumát választották ki az új útdíjbeszedési rendszer kivitelezésére és a tartalékberendezések beszerzésére. Ez a döntés jelentős lépést jelent az ország autópálya-infrastruktúrájának modernizálása felé - írja a Croatia Week.
A McDonald's azzal kísérletezik, hogy javítja hamburgereinek minőségét és persze az ízét, hogy még több vásárlót vonzzanak be. Az elmúlt időszakban - részben az áremelések és a magasabb jövedelmű vásárlók bevonzása révén - a McDonald's kiemelkedett versenytársai közül. A harmadik negyedévben viszont csökkenést tapasztaltak az amerikai forgalomban,
A Hyundai hamarosan bemutatja a Casper mini crossover teljesen elektromos változatát Európában, amelynek ára várhatóan 20 000 euró alatti lesz. Ez jelentős előrelépést jelent a vállalat számára a régió kis- és mini elektromos járműveinek (EV-k) piacán, ahol olyan versenytársakkal kerül szembe, mint a kínai Dacia Spring, a Renault Twingo és a Citroe
Az útlevélbélyegzőket eltörlik, helyette a határokon elhelyezett automatizált kapuk biometrikus adatokat, többek között ujjlenyomatokat és arcképeket rögzítenek és tárolnak.
Kaliforniát rendkívül súlyos időjárási körülmények fenyegetik, mivel egy újabb "légköri folyóvihar" közeledik az állam felé. Ez már a második ilyen esemény egy héten belül. A helyzet kezelését nehezíti, hogy Los Angeles ad otthont a rangos Grammy-díjátadónak, amely számos hírességet vonz a térségbe.
Sereghajtó maradt a magyar minimálbér, hiába emelték 15 százalékkal. Csak Romániát és Bulgáriát előzzük meg 22 tagállam rangsorában, ahol kötelező legkisebb fizetést írnak elő. Ezt a Portfolio szúrta ki az unió illetékes intézményének friss összesítéséből. Úgy számolnak, a lengyel és a cseh minimálbér is magasabb, pedig ott már olcsóbb egy bevásárl
Hatékony beavatkozásra van szükség Afrikában a rákos megbetegedések nagy száma miatt - figyelmeztetett vasárnapi, a nemzetközi rákellenes világnap alkalmából kiadott közleményében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) afrikai regionális igazgatója, Matshidiso Moeti, aki szerint a betegséggel küzdő kontinensen nagy összegeket kellene fordítani a mege
Az év ötödik hetében áthajtottuk a naptárat januárról februárra. Ez egyben azt is jelenti, hogy a hét elején véget ért a Volán-sztrájk, megszületett a megállapodás a Budapest-bérletek ügyében - ami még olcsóbbá is teszi azokat az utasoknak -, január 31-én lejártak az éves autópályamatricák, a hatoslottó novemberi nyertese végre jelentkezett a közel
A növekedés helyreállítását és a 4 százalékos GDP-emelkedést nevezte a kormány 2024-es céljának Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (Jvsz) budapesti díjátadóján.
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Humda Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlásnevelési rendszer gokartversenyzője, Hideg Ádám idén a spanyol Formula Winter Series-ben, valamint az olasz Formula–4-es bajnokságban folytatja pályafutását. Hideg Ádám a Jenzer Motorsport
Az EU egyhangúlag 50 milliárd eurós segítséget szavazott meg Ukrajnának, Orbán Viktor vétófenyegetése után diplomáciai erőfeszítésekkel sikerült meggyőzni a magyar kormányt az egyezség támogatásáról - számolt be a Telex.
Van egy mondás, miszerint minden ehető, ami mozog. Ami nem, sokszor még az is… Érdekes téma, hogy a világ egyes területein mit esznek az emberek, és mit nem. Sokszor ez hozzáférhetőség, megszokás és kultúra kérdése.
A Delta Air Lines egyik Airbus A330-300-as repülőgépe hajtóműhiba miatt visszatért a barcelonai El Prat repülőtérre, ahonnan Atlantába repült volna. Az utasokat egy másik járattal szállították el - közölte a Simple Flying.
Donald Trump, az Egyesült Államok korábbi elnöke a Fox televízió "Sunday Morning Futures" című műsorában beszélt arról, hogy amennyiben novemberben újraválasztják, szándékában áll fokozni a Kínával szembeni kereskedelmi háborút. A The Washington Post által először ismertetett javaslat szerint Trump 60%-os vagy annál magasabb vámok bevezetését fonto