Az idősebb cégek térhódítása, a 25 évet megélt vállalkozások száma 2018-hoz képest majdnem háromszorosára nőtt, mára közelítve a 77 ezret. A vállalkozási környezet változik, és a megszűnési arányok ellenére a tapasztaltabb vállalkozások stabilan állják a sarat. A magánszemély tulajdonosok száma csökkent, mintegy 200 ezerrel kevesebben vesznek részt
Ismertette harmadik negyedéves számait a Zwack, ugyan a cég növekvő bevételről számolt be, de a magas infláció nem csak a negyedév hanem a cég pénzügyi évének első kilenc hónapjában is jócskán éreztette hatását, a nagykereskedelem mellett pedig az eddigi tendenciákkal ellentétben már a kiskereskedelmi volumenben is visszaesés volt tapasztalható.
A kormány célja, hogy az infláció sikeres visszaszorítását követően 2024-ben helyreállítsa a gazdasági növekedést és 4 százalék körüli GDP növekedést érjen el.
Állítólag arra használják a 15 dolláros, a mesterséges intelligencia által generált hamis személyi igazolványokat, hogy becsapják a kriptotőzsdék személyazonossági ellenőrzését.
Üzleti szabadegyetem indul egy ötalkalmas kurzus keretében, ahol olyan alapismeretekhez juthatnak hozzá az üzleti szereplők, amelyeket ma már illik tudni a versenyszférában a kortárs művészetekkel kapcsolatban.
A K&H felkerült a Euromoney Market Leader listájára mind a digitális megoldások, mind pedig a társadalmi felelősségvállalás kategóriában. A pénzügyi szaklap egyben "kimagasló tekintélyűnek" értékelte a bank vállalati üzletágát. A brit Euromoney pénzügyi szaklap több mint 30 éve értékeli és díjazza a világ pénzügyi intézményeit, amelyek valamely sza
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a BYD kínai autógyártó és a francia Arval járműlízing és flottakezelő az európai magán- és flottaeladások élénkítése érdekében - tájékoztatta a BYD hétfőn az MTI-t.
Mintegy 2,3 millió hektár az ország erdei fafajokkal borított területe, amely fennmaradását, valamint gyarapodását a fenntartható erdőgazdálkodás és a mögötte lévő erdőtudomány biztosítja - mondta az erdőkért és földügyekért felelős államtitkár.
Az Erzsébet hídon átvezetett új, stratégiai jelentőségű vezetékkel, illetve a hozzá kapcsolódó gerinc- és elosztó vezetékszakaszok kialakításával megkezdődött az V. kerület érintett részein a távhőellátás, a projekt 3,4 milliárd forintból valósult meg - közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (BKM) pénteken az MTI-
Múlt héten jelentette be Mark Zuckerberg, hogy a Meta története során először osztalékot fizet. Kik kaszálnak ezzel (dollár)százmilliókat, és kiknek szól az üzenet?
A termékszavatossági szabályok több tekintetben is eltérnek a kellékszavatosság szélesebb körben ismert szabályaitól – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely ügyvéd.
A tőzsdeindexek keveset változnak, a forint is stabil, de a gyorsjelentések komoly mozgásokat képesek okozni egyes papírok árfolyamában. Az egyik fém végre megindulhat, miután tavaly szerény emelkedéssel tudott zárni. Nem vásárolnak télikabátot a magyarok, megint nyert a bitcoin-mániás elnök.
Gazdák torlaszoltak el több autópályát Hollandiában, a hétfőn későn este kezdődött megmozdulás résztvevői a szigorú környezetvédelmi előírásokat rögzítő európai zöld megállapodás és a holland termelők adminisztrációs terheit növelő hazai jogszabályok ellen tüntetnek - tájékoztatott a Dutch News című angol nyelvű holland hírportál.
A Zwack Unicum Nyrt. 2023-2024-es üzleti évének első három negyedévében 31,58 milliárd forint bruttó árbevételt ért el, 3,4 százalékkal többet az előző év azonos időszakához képest; adózott eredménye 3,2 milliárd forint volt, ami 16,4 százalékos csökkenés - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Magyar társadalombiztosítási támogatással külföldön is igénybe vehető gyógykezelés. A tb-támogatott külföldi gyógykezelésekre többek között akkor kerül sor, ha a beteg magyarországi ellátáshoz hosszú várakozási idővel jutna hozzá vagy a beteg részére olyan ellátást kellene nyújtani, amely Magyarországon tb-támogatottan nem elérhető.
Szándéknyilatkozatot írt alá az albán kormánnyal a 4iG Csoport. Az együttműködés egy Európa felé új adatkaput nyitó, Egyiptom és Albánia között húzódó tenger alatti nagy kapacitású adatkábel-beruházás megvalósítását célozza.
Szinte mindenki digitalizáción gondolkodik jelenleg, azonban nem biztos, hogy érdemes rögtön a legnagyobb ugrásra várni. Sokszor inkább a korábbi lemaradásokat kell behozni elsőként, aztán lehet sikeres digitális transzformációt végrehajtani – vélik a Deloitte szakértői.
A novemberi stagnálás után decemberben erőteljesen nőttek a német feldolgozóipar új megrendelései a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis honlapjára kedden fölkerült adatok szerint.
Az OTP Egészségpénztár „Kártyaösszekötés” funkciójával sokkal egyszerűbben juthatsz az „ajándék” forráshoz, mint valaha! Ez évente akár közel 150 ezer Ft pluszt is jelenthet neked, amit felhasználhatsz egészségügyi kiadásokra.
Kétségtelenül szép dolog, ha az ember csokoládét kap, de még ez az elvileg finom édesség is meg tud keseredni az ember szájában, ha szembesül a magyar közpénzek útjával.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen bejelentette, hogy a gazdák tiltakozása és az EP-vel, valamint a tagállamokkal való tárgyalások elakadása miatt visszavonják a növényvédő szerek használatának 50%-os csökkentését célzó javaslatukat - közölte a HVG.
Egy turbulens, a diplomáciai kapcsolatokat nélkülöző évtizedet követően Magyarország kifejezte arra vonatkozó szándékát, hogy új fejezetet nyisson az államközi kapcsolatokban, amelyet Örményország együttműködéssel fogadott. E törekvéseknek köszönhetően a két ország kapcsolatai újra barátinak mondhatók.
Szijjártó Péter visszavonta a Csíki Sör tulajdonosának diplomata-útlevelét. Hogy miért volt egyáltalán Lénárd Andrásnak ilyenje, arra nem adott választ.
Nem tartom szerencsésnek a "kiszervezés" kifejezést. Mi inkább beépülünk az ügyfél folyamataiba, és hozzáadunk azokhoz, akár a hatékonyságot, akár a biztonságot nézzük – mondta az Üzletemnek Szegő Dávid, a Mazars outsourcing üzletágának vezetője, a cégcsoport nemzetközi partnere.
A digitális iker a jövő ellátási láncainak egyik legfontosabb innovációja. Milyen alapvető technológiákon alapul? Milyen eredményeket hozhat a mindennapi szállításában és árukezelésében a logisztika területén? A Dachser válaszai ígéretesek.
AI-alapú kgfb-kalkulátort indított el a Signal Iduna Biztosító az Ominimo hazai biztosítástechnikai startup céggel partnerségben - közölte a biztosító.
Az intenzív mezőgazdasági művelés következtében kialakuló talajszerkezeti változások miatt a nyári hőhullámok során kevés a felszín közeli légrétegek páratartalma, így a hidegfrontok a szokásos zivatarok és csapadék nélkül robognak át az Alföldön.
Járatokat töröl szerdán a Lufthansa légitársaság a földi személyzetének szerdai munkabeszüntetése miatt, a repülőtereken ezért nem lesz lehetőség a jegyek átfoglalására – figyelmeztet ma kiadott közleményében a német légitársaság.
A párizsiak népszavazáson jóváhagyták a városi terepjárók parkolási díja megháromszorozásának tervét, de a szavazásra jogosultak kevesebb mint hat százaléka vett részt a voksoláson.
Bejelentették, hogy kik a 2024-es GLAMOUR Women of the Year jelöltjei, akikre március 19-ig várják a közönség szavazatait. A díjátadó gálán hat kategóriában osztják majd ki az elismeréseket, többek között Ördög Nóra, Dukai Regina, Radics Gigi, Tóth Vera, Eke Angéla, Dobos Evelin és Gelencsér Tímea is várja a szavazatokat. Az év hősnője idén a Romav
A szolgáltatók bevételei évek óta nem fedezik a hálózat, illetve az egyéb infrastruktúrák karbantartásának, rekonstrukciójának és bővítésének költségét, ez indokolta a nem lakossági vízdíj emelését a Magyar Víziközmű Szövetség szerint.