Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor nem csak az üzleti igények kiszolgálásában kell részt vennie, hanem stratégiai partnerként is jelen kell lennie. Cikkünk első része bemutatja, hogyan fejleszthető a HR-esek üzleti szemlélete, a második pe
A kormánynak továbbra is az a célja, hogy a munkaerőpiaci aktivást és a foglalkoztatottak arányát növelje, ezért a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) terhére összesen több, mint 460 milliárd forintnyi forrást fog felhasználni 2030-ig, és ezen pályázatok nagy részét már idén meghirdetheti – jelezte szerda reggeli
A Moody's hitelminősítő kedden a New York Community Bancorp összes hosszú távú, illetve néhány rövid távú kibocsátói besorolását befektetésre nem ajánlott kategóriára rontotta, és további leminősítésekre figyelmeztetett - számolt be a Reuters. Ez az a bank, amely az elmúlt napokban a kereskedelmiingatlan-portfólióján keletkezett jelentős veszteség
A magyar alkoholpiac egyik meghatározó szereplője, a Várda-Drink Zrt. az Armadillo-t választotta parnerként, hogy növelje Nicolaus Vodka márkájának magyarországi ismertségét. A full-service ügynökség 2024 februárjától veszi kézbe a vodkamárka éves kommunikációs stratégiájának és social media tevékenységének irányítását, valamint influencer kampánya
Történelmi csúcsokat döntöget az áruhitel piac. Tavaly decemberben 4,89 milliárd forint értékű áruhitelt helyeztek ki a kereskedelmi bankok az ügyfelekhez, ez 14 százalékkal haladja meg a 2022. decemberi értéket.
A Snapchat részvényei több mint 28 százalékot zuhantak a keddi zárást követően, miután a cég negyedik negyedéves eredményei elmaradtak az előzetesen várttól, emellett pedig a jövőbeli előrejelzések sem festenek túl jó képet. A gyenge számokat a vállalat részben az izraeli-palesztin konfliktusnak tulajdonította - írja a CNBC.
Több mint 460 milliárd forint uniós forrás segítheti a munkaerőpiaci aktivitás növelését 2030-ig , a munkaerő-tartalékok mozgósítását, a munkában állók képzését és a munkakörülmények javítását.
Zökkenőmentesen elindult a vállalati e-autó támogatási program, a vállalkozások hétfő délután óta igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához. Kedd reggelig 1121 vállalkozás nyújtotta be a támogatási kérelmét 1440 járműre, 5,6 milliárd forint értékben - közöl
Az Európai Központi Bank egyik magas rangú tisztviselője arra figyelmeztetett, hogy az alacsonyabb hitelfelvételi költségek újra felélénkíthetik az euróövezet stagnáló gazdaságát, és az infláció "újra fellángolhat".
A minisztérium arról tájékoztatott, hogy a kormány az elfogyasztott mennyiségek után, kéthavi követéssel térítette meg 18 energiakereskedő kieső bevételeit.
A hazai építőiparban lassan megkerülhetetlen Bayer Constructtal köz stratégiai együttműködési megállapodást a kormány. Részletek egyelőre nincsenek, Szijjártó Pétert jelölték ki a feladatra.
Karácsony Gergely megkérdezné a budapestieket arról, hogy ingyen parkolhassanak-e a fővárosban a plug-in hibrid autók. A főpolgármester a párizsi népszavazással példálózott - ott a terepjárók parkolási díját emelnék háromszorosára.
Hiába szökött korábban elképzelhetetlen magasságokba az európai földgáz ára 2022-ben, tavaly gyakorlatilag a teljes megugrást ledolgozta a jegyzés, egészen meredek áresést tapasztalhattunk ugyanis a TTF gáztőzsdén. De mi a helyzet idén, folytatódhat a kedvező 2023-as trend? Mi befolyásolja a gázárak alakulását, és mi a helyzet az olajárakkal? Ezekr
Az előzetesen becsült 40 milliárd forint helyett végül 36 milliárd forintnál kevesebbet költött a kormány arra, hogy három kijelölt gazdasági szektorban a 200 euró/MWh feletti áramár szerződéseket kiegészítse – jelentette be szerda reggel az Energiaügyi Minisztérium a 10%-os spórolás tényét. A vállalatok áram- és gázbeszerzési szerződéseinek aktual
Tematikus sétákon mutatják be a Szegedi Tudományegyetem (Szte) Füvészkertjének virágzó trópusi orchideáit vasárnap, majd február 24-én - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A matematika az érettségizők egyik nagy mumusa, idén pedig egy teljesen új rendszer szerint fognak záróvizsgát tenni a végzősök. Az új rendszerre érdemes mindenkinek felkészülni.
A világ egyik vezető talajművelő- és vetőgépgyártó vállalata 2024 elején egy új követőborona bevezetésével egészíti ki a jelenlegi termékpalettát. Az új Marathon követőborona jelentősen megnöveli a kopóelem élettartamát.
Az idegenrendészeti törvény módosítása miatt január 1. és február 29. között nem lehet beadni tartózkodási engedély iránti kérelmet Magyarországon, és néhány kivételtől eltekintve a korábban beadott kérelmek elbírálása is szünetel.
Az olasz főváros körül traktorokkal tüntető gazdák a szabad ég alatt töltötték az éjszakát, és nem hajlandóak távozni annak ellenére, hogy egyelőre nem kaptak engedélyt a Rómába való belépésre.
Az eÁfa rendszer elindítása jelentős mérföldkő a magyar adóbevallási gyakorlatban. Ez a rendszer, amely 2024-től áll rendelkezésre, lehetőséget biztosít a vállalkozások számára, hogy hatékonyabban és átláthatóbban kezeljék áfa bevallásaikat – derül ki az RSM Hungary összefoglalójából.
Ma reggel felemás hangulatban telt a kereskedés az ázsiai piacokon, ezt követően iránykeresés jellemzi a kereskedést az európai tőzsdéken, és Amerikában sem számíthatunk nagyobb elmozdulásra. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma elsősorban a délutáni amerikai külkereskedelem adataira lesz érdemes figyelni.
Nyolc bank esetében vizsgálta meg a Bankmonitor, milyen feltételekkel lehet most lakáshitelt felvenni. Kamatot senki nem emelt, hárman pedig még csökkentettek is februárban.
2030-ig több mint 460 milliárd forint uniós forrás segítheti a munkaerőpiaci aktivitás növelését, a munkaerő-tartalékok mozgósítását, a munkában állók képzését és a munkakörülmények javítását - jelentette be szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Alijev azeri elnök egy friss interjúban részletesen hangsúlyozta Jereván állítólagos azerbajdzsáni örökségét. Az azeri „mintaállam” közállapotai olyannyira rettenetesek, hogy mára a közeli Grúzia lett az azeri ellenzékiek és újságírók első számú menedékhelye. Káncz Csaba jegyzete.
2023-ban az árstop előtti szintre állt vissza az üzemanyag-forgalom a benzin- és a gázolajkereslet is pont olyan arányban csökkent, mint amennyivel 2022-ben megemelkedett.
A 2022-es rekord után a múlt évben csökkenést mértek a globális chipeladásokban. A világon egyedül Európában bővült a forgalom. A világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA honlapjára felkerült adatok szerint a félvezetőipar globális értékesítése tavaly 8,2 százalékkal, 526,8 milliárd dollárra esett az egy évvel korábbi, rekordszint
Az Avalanche és a Polygon közösségek érdeklődést mutatnak egy új alternatív érme, a Pullix (PLX) iránt, miközben az Avalanche küzdelmet folytat egy ellenállás áttöréséért, és a Polygon stratégiai átszervezésen dolgozik. Nézzük meg a részleteket.
A várt 0,4% helyett 1,6%-kal esett decemberben havi alapon a német ipari termelés a novemberi 0,2%-os csökkenés után, és így sorozatban már a hetedik egymást követő havi csökkenés alakult ki. Éves átlagban 1,5%-os volt a termelés visszaesése a statisztikai hivatal adatai szerint, és a decemberi termelési szint mintegy 10%-kal marad el a koronavírus
Emelkedő autóeladások, megugró bevétel és profit, ráadásul megemelt előrejelzés a menedzsmenttől, mi kell még egy részvényesnek? Semmi. Soha nem látott csúcsra emelkedett a Toyota részvényárfolyama. Hasonló témákról szó lesz a Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon.
Az oktatáskutatók szerint megfelelő előkészítés után szükség lenne a szétaprózott iskolarendszer átalakítására, de a hogyan nagyon nem mindegy- veti fel a problémát a hvg360 cikke.