A kormánypártot 2021 óta vezető Kobakhidze bírálja a nyugatot és Ukrajnát, de ezt az Európai Unióhoz és NATO-hoz közeledést jelentő kijelentésekkel ellensúlyozza.
Az azbeszt, ez a természetes formában előforduló ásvány, jó ideje tudjuk, hogy rendkívül veszélyes anyag. Az azbeszttartalmú termékek megsérülésekor apró szálak lélegezhetők be, ami idővel olyan betegségek kialakulásához vezet, mint az azbesztózis, a mezotelióma és a rák más formái.
Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők új főparancsnoka szerint egyik legégetőbb feladata az összes ukrán katonai parancsnoki és irányító szerv, alakulat és egység műveleteinek világos és részletes megtervezése, figyelembe véve a fronton szolgálók igényeit a nemzetközi partnerektől származó legújabb fegyverekre.
Mind az ötös, mind a hatos lottón többmilliárdos összeget jelent a főnyeremény, ebből a pénzből pedig a legdrágább lakóingatlanokat is célba veheti a szerencsés nyertes.
Magasabb tőkekövetelményekre kell számítaniuk a bankoknak, ha nem tudják megfelelően kezelni a kereskedelmi ingatlanokból eredő kockázatokat – jelezte az Európai Központi Bank a felügyelete alatt álló bankoknak a Bloomberg értesülése szerint.
Számos cégnél mostanában zárult le az éves teljesítményértékelések időszaka. Sok munkavállaló számára jellemzően ekkor derül ki, hogy előléptetik-e. Általában egy adott munkakörben eltöltött két év után gondolják úgy a munkavállalók, hogy már ideje lenne előrébb lépniük a céges hierarchiában. Sokan viszont csak úgynevezett "csendes előléptetést" ka
A 2024. február 1-jén megjelent "Könnyítések a Gazdálkodási Napló benyújtási folyamatában" AM közlemény kapcsán több kérdés is felmerült, így az alábbiakban igyekszünk kifejteni a kérdéses pontokat – írja honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Eddigi legnagyobb és legsokszínűbb demó-napját rendezte meg február 7-én Inclusive Ventures Lab (Msivl, röviden: Labor) nevű kezdeményezése keretében Morgan Stanley. A 23 támogatott startup közé először kerültek be vállalkozások Afrikából és Kelet-Közép-Európából.
Az EIT InnoEnergy újabb, a tiszta energiákra való áttérést elősegítő vállalatot karolt fel. Az LNG és a bio-LNG gáz tárolásához, szállításához kisebb vállalatok számára kompozit konténereket építő német Nesetten vállalatnak nyújtanak mostantól széleskörű támogatást.
Második alkalommal indult el az egyedülálló képzés, amelyen az e-sportok gazdasági, üzleti, stratégiai és pszichológiai oldalával is megismerkedhetnek a hallgatók.
Kortárs, női zeneszerző, vagy egy húszas éveit elemző lány - akárhogy is aposztrofáljuk aZorkát, igazi művészet az, ahogy szavakat hív életre a zene érzéki frekvenciáin keresztül ezzel egyedi univerzumokat teremtve.
Zökkenőmentesen elindult a vállalati e-autó támogatási program, a vállalkozások hétfő délután óta igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához. Kedd reggelig 1121 vállalkozás nyújtotta be a támogatási kérelmét 1440 járműre, 5,6 milliárd forint értékben - közöl
December elején jelent meg a hír, amelyet már régóta vártak Unió szerte: az Európai Parlament és a Tanács hosszú évek után megállapodott a mesterséges intelligenciáról szóló rendelettervezetről – azaz az Ai Act-ről. Február 2-án az Európai Unió belga elnöksége bejelentette, hogy az Állandó Képviselők Bizottsága (Coreper) aláírta a Rendelettervezete
The fintech sector delivered an outstanding performance in January. The first month of the year saw increased activity in the capital markets, the revitalization of the M&A market and a rise in the value of financing transactions. In addition to improving market trends, several important events took place in January. Most importantly, the SEC appro
A BMW Group Gyár Debrecen munkatársai birtokba vették a Kommunikációs Központot, és a Neue Klasse sorozatgyártására készülve immáron új helyszínen folytatják a közös munkát.
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán összesen 53,5 millió forint bírságot szabott ki a KDB Bankra. A feltárt problémák nem veszélyeztetik a bank megbízható működését.
Megtévesztően kommunikálta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., hogy a "Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc" – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal.
Ma már szinte mindenki internetes keresésbe kezd, ha új autót vásárolna, de a többség mégis márkakereskedésnél írja alá a szerződését – derül ki az EY legfrissebb, 20 ország 15 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből.
Jövő hónaptól a gyógyszertárak polcain is megjelenik a Pfizer Covid-vakcinája az Egyesült Királyságban, amely új lehetőséget nyújt azoknak, akik nem férnek hozzá az oltáshoz a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) révén - közölte az Independent.
Az orosz hadsereg az elmúlt nap során a legtöbb támadást a Donyeck melletti Avgyijivka és Marjinka települések ellen indította - közölte az ukrán vezérkar pénteki harctéri helyzetjelentésében.
Az élelmiszerek ára 3,6%-kal nőtt, ezen belül leginkább a cukoré (38,2%), az alkoholmentes üdítőitaloké (14,6%), a csokoládé és kakaóé (14,1%), a büféáruké (12,7%), valamint a sertéshúsé (10,0%).
Két hete számoltunk be arról, hogy az amerikai törvényhozók megtiltották az amerikai védelmi minisztériumnak, hogy a legnagyobb kínai gyártók, például a CATL által gyártott akkumulátorokat vásároljanak. Most kiderült, hogy a kongresszus nyomására az egyik nagy amerikai közműcég, a Duke Energy azt tervezi, hogy leszereli a CATL által gyártott energi
A vezető nyugat-európai részvényindexek pénteken mérsékelten estek, ezzel szemben a magyar BUX index emelkedett, ami elsősorban az OTP jó teljesítményének tudható be. A magyar bankrészvény árfolyama részben azért emelkedett, mert a bank bejelentette, hogy eladta román leánycégét, a vételár 347,5 millió euró volt.
Több mint ezren vonultak fel a magyar gazdák Záhonyál, az Európai Unió döntései ellen tiltakozva. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint az új uniós szabályok elviselhetetlen terheket rónak a gazdákra.
A román energiapiaci szabályozó hatóság (ANRE) együttesen több mint 537 millió lejes (40,8 milliárd forint) bírságot szabott ki négy áramkereskedő cégre a nagybani piac tiltott manipulálása miatt - jelentette be a hatóság pénteken.
Enyhe áremelkedés után csatlakozott a millió feletti átlagos négyzetméterárral rendelkező kerületek közé a hatodik legdrágább fővárosi kerületnek számító Xiii. kerület.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szervezésében gazdatüntetést tartottak a hazai termelők a záhonyi határátkelőhelyen.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 53,5 millió forint bírságot szabott ki KDB Bank Európa Zrt.-re (KDB Bank) a vállalatirányítás, a belső védelmi vonalak, a kockázatmenedzsment, a működési és hitelkockázatok kezelése, illetve az IT-biztonság terén feltárt hiányosságok miatt – közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.
Mintegy ezer gazdálkodó, több száz járművel tartott demonstrációt a záhonyi magyar-ukrán határállomás közelében pénteken, tiltakozva az ellen, hogy az Európai Bizottság egy évvel meghosszabbítaná az ukrán mezőgazdasági termékek korlátlan importját.
A Hungexpon immáron 30. alkalommal nyílt meg a horgászat, a vadászat és a fegyver kedvelőinek egyik legnagyobb európai kiállítása, a FeHoVa. Külön pavilonban kapott helyett a vadász- és a horgászszekció, valamint a Meoesz nemzetközi kutyakiállítása.
Enyhe áremelkedés után csatlakozott a millió feletti átlagos négyzetméterárral rendelkező kerületek közé a hatodik legdrágább fővárosi kerületnek számító Xiii. kerület.
A Honor már laboratóriumi környezetben és a sztratószférában is tesztelte a Honor Magic6 Pro akkumulátorának hidegállóságát, most pedig újabb kihívásokban remekelt a készülék.
Míg korábban a kormány döntése értelmében kellett bevezetniük, most az ügyfelekért zajló egyre komolyabb verseny miatt saját üzletpolitikai érdekek alapján jelent meg a banki kínálatban, az MBH Banknál a fizetési moratórium: a hitelfelvevőknek hónapokkal később kell csak megkezdeniük kölcsönük törlesztését – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a B
Mindenhonnan bikás szignálok érkeznek a bitcoin árfolyamát illetően, ezt bizonyítja, hogy január után először lépte át a legnagyobb kriptovaluta árfolyama