Nem mostanában érdemes budapesti lakásvásárlást tervezgetni, igaz, lehet, hogy jövőre még reménytelenebb lesz a helyzet. Országosan viszont minimális árcsökkenés volt az év fordulóján - derül ki az ingatlan.com adataiból. Budapesten már kilenc kerületben hét számjegyű az átlagos négyzetméterár.
A héten érkezik a januári amerikai inflációs adat, amely vízválasztó lehet a piacok számára a meglepő munkaerőpiaci adatok után. Érkezik a magyar GDP is a negyedik negyedévből, egyértelműen ez a két közlés lesz a legfontosabb a héten. De azért más fontos adatok is érkeznek.
Magyarországon nagyjából 8000 hektáron vetjük a burgonyát – a kiadós esőzések miatt most ennél jóval több krumpli fulladt a sárba Nyugat-Európában. Hollandia a legnagyobb vesztes.
Az ukrán konfliktus észlelhető volt és jelenleg is észleljük a hazai infrastruktúrákban, sokat tanultunk az események elemzéséből és sok, eddig csak papíron elképzelt támadásról derült ki, hogy a való életben is kivitelezhetőek - mondta a Növekedésnek Hári Krisztián, a Yettel Magyarország üzleti biztonsági igazgatóságának vezetője, akit a háborús h
Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben – közölte az MTI.
Varga Judit egykori igazságügyi miniszter volt férje, több állami cég lemondott vezetője elfogadta a Partizán meghívását, ahol élő adásban arról is beszélt: nem hajlandó félni, és szerinte Rogán Antalnak mennie kell.
Átlagosan 10 százalékos béremelések várhatóak Magyarországon, ám ez önmagában nem jelent semmit. A bérekről szóló vállalati döntések ennél jóval összettettebbek. Milyen fázisai vannak? Mennyire tényező ebben az infláció? Hogyan differenciáljunk vezetőként? A legfontosabb kérdéseket Kadocsa Fanni, a Hybridge Consulting ügyvezető partnere válaszolja
Idén február elején rendezték meg a németországi Stuttgart városában a 26. szakácsolimpiát (IKA Culinary Olympics/Olimpyade der Küche). A világ egyik legrangosabb gasztronómiai megmérettetéséről Jakabfi Dávid és csapata bronzéremmel érkezett haza.
Eddigi legnagyobb és legsokszínűbb demó-napját rendezte meg február 7-én Inclusive Ventures Lab (MSIVL, röviden: Labor) nevű kezdeményezése keretében Morgan Stanley. A 23 támogatott startup közé először kerültek be vállalkozások Afrikából és Kelet-Közép-Európából.A program keretében a Morgan Stanley immár a kilencedik alkalommal támogatott technoló
Bár Novák Katalin nyilvánosan nem osztott meg részleteket a lemondásához vezető kegyelmi döntésről, fideszes és kormányzati körökből kiszivárgott információk alapján elkezdett tisztázódni a kép.
Ma nem számítunk fontos adatközlésre, elsősorban a dübörgő negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon befolyásolhatja a befektetői hangulatot. Már a keddi napra készülhetnek fejben a befektetők, ekkor érkezik ugyanis a januári amerikai inflációs adat, amely vízválasztó lehet a piacok számára a meglepő munkaerőpiaci adatok után.
A világ több mint 70 országában jelenlévő Heineken sörgyártó a Siemenset választotta partnerének a globális nettó zéró kibocsátási ütemterve megvalósításához.
Ha 2024-ben szeretnél lakást vásárolni, vagy megvalósítani egy régen dédelgetett álmod, érdemes körülnézned, hogy milyen állami támogatások, vagy kedvezményes hitelek érhetőek el számodra. Mutatjuk a lehetőségeket otthonteremtés, vagy más lakáscélok előtt állóknak, de azoknak is, akiknek ettől eltérő terveik vannak – olvasható a Bankmonitor.hu-n.
A PannErgy a BÉT oldalán tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket, hogy a vonatkozó közgyűlési határozattal összhangban, a részvény-visszavásárlási program keretén belül a társaság a Concorde, mint befektetési szolgáltató igénybevételével vásárolt PannErgy törzsrészvényt a Budapesti Értéktőzsdén.
A forint a múlt héten a 386 és 388 közti teret járta be az euróval szemben, hétfő reggel is ebben a sávban kezd, volt egy kis mozgás a jegyzésben. A héten érkező amerikai inflációs adat az egész világpiacot megrázhatja, ami a forint árfolyamára is hatással lehet.
A Valentin-nap gyakran hétköznapra esik, idén sem lesz ez másként, hiszen február 14-e ezúttal szerda. Éppen ezért jogosan merülhet fel a kérdés, hogyan ünnepeljetek a szerelmesek napján, ha mindketten, vagy legalább egyikőtök sokáig dolgozik. Most hoztunk pár szuper tippet, amivel nektek is romantikusra sikerülhet ez a nap. Tali az ebédszünetben
A Google 25 millió eurót ajánlott fel arra, hogy segítsen az európai embereknek megtanulni a mesterséges intelligencia (AI) használatát - számolt be a Reuters.
Az Ecommerce Hungary szövetség a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul, hogy felhívja a figyelmet a Temu által alkalmazott, piaci versenyt torzító módszerekre, melyek különösen a kisebb hazai e-kereskedőket érintik hátrányosan - számolt be a HWSW.
December elején jelent meg a hír, amelyet már régóta vártak Unió szerte: az Európai Parlament és a Tanács hosszú évek után megállapodott a mesterséges intelligenciáról szóló rendelettervezetről – azaz az AI Act-ről. Február 2-án az Európai Unió belga elnöksége bejelentette, hogy az Állandó Képviselők Bizottsága (Coreper) aláírta a Rendelettervezete
Az LMP felszólítja a kormányt: haladéktalanul tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az állami kitüntetések visszavonhatók legyenek a meghatározott szándékos bűncselekményért elítéltek esetében - jelentette ki az ellenzéki párt népjóléti és családügyi szakszóvivője vasárnapi, online közvetített sajtótájékoztatóján.
A Dunka House a BÉT oldalán közölte, hogy a 2023. december 1-jén kötött adásvételi szerződés, mely az Impact Alapkezelő részvényeinek értékesítésére vonatkozott, a vevő általi teljesítés hiánya miatt meghiúsult és megszüntetésre került.
Áremelést jelentett be a népszerű budapesti autómegosztó. Emellett a GreenGo újabb zónákat jelölt ki a városon belül, ahol le lehet tenni és fel lehet venni az autóikat.
A KELER alapításának 30. évfordulója alkalmából szervez szakmai rendezvényt az MKT Pénzügyi Szakosztálya és a Magyar Nemzeti Bank 2024. február 13-án, kedden 14 órától az MNB Lámfalussy Sándor konferenciaközpontjában (1013 Budapest, Krisztina körút 55.) és az MNB YouTube-csatornáján.
A 7,3%-os THM-plafon bevezetését követő nagy januári kamatcsökkentések után februárban már csak három bank csökkentette tovább lakáshitelkamatát. Alábbi táblázatunk összefoglalja, milyen feltételekkel juthatnak most hitelhez a 20 millió forintot 20 évre, 800 ezer forintos családi jövedelemmel felvevők. Személyre szabott kalkulációhoz a Pénzcentrum
Két hónapja érkeztek. Éhesek a sikerre. Piacvezető multiktól váltottak, ott tanulták ki a recruiter szakmát, jól működő csapatokat építettek, hogy most egy feltörekvő magyar céget vigyenek a legjobb három magyarországi munkaerő-közvetítő közé. Molnár-Szabó Zsuzsa (a képen középen), Mancsiczky Rebeka (balra) és Szalai Bence (jobbra) az IDBC új üzlet
73 éve hozták létre az európai bankvezéreknek egy szupertitkos társaságát, amely évente kétszer ül össze, de a csoportnak nincs honlapja, és a tagság, az ülések napirendjei és jegyzőkönyvei nem nyilvánosak – írja a Financial Times.
A Stellantis, a Mercedes-Benz és a TotalEnergies közös tulajdonában lévő ACC európai autóakkumulátor-gyártó hétfőn bejelentette, hogy három franciaországi, németországi és olaszországi "gigagyár" fejlesztéséhez szükséges nagyszabású finanszírozási kör lezárult.
A munkavégzés közös uniós szabályai – hazai tapasztalatok. Ezzel a címmel szervez online szakmai rendezvényt az MKT Munkaügyi Szakosztálya 2024. február 15-én, csütörtökön 14 órától a Webexen és az MKT YouTube-csatornáján.
A héten szerdán mindkét finomított olajtermék esetében drágulásra kell számítani a hazai benzinkutakon, írja a holtankoljak. A múlt héten megugrott az olajár a közel-keleti helyzet fokozódása miatt, de a forint is gyengült közben a dollárral szemben.