Az Intrahorti mint higiéniai és tápoldatokat gyártó cég megfelelő szakértelemmel rendelkezik a piacot jelenleg érintő kihívások kezeléséhez. Ilyen például a Spanyolországban és Olaszországban tapasztalható szárazság.
Újabb kibertámadás érte Szlovéniában mások mellett a köztársasági elnök, a kormány és központi bank internetes oldalát. Vojko Volk nemzetközi ügyekért, valamint a nemzeti és nemzetközi biztonságért felelős szlovén államtitkár a kibertámadásról közölte: a hackerek a gov.si domainneveket vették célba, de rövid időre az államfő internetes oldala is el
Nagy Márton és a Nemzetgazdasági Minisztérium küldöttsége Németországba látogat, hogy tárgyalásokat folytasson Robert Habeckkel, Florian Toncarral és a német autópar vezetőivel. A látogatás célja, hogy erősítse a magyar-német gazdasági együttműködést és a hazai beszállítói arány növelését - közölte a NGM.
Egy korábban nem tapasztalt egészségügyi panasz esetén a betegek saját bevallásuk szerint leginkább a személyesen vagy telefonon keresztül, háziorvosuknál tájékozódnak a kezelési lehetőségekről, derül ki a GKID a Publicis Groupe Hungary megrendelésére, online vásárlók körében végzett kutatásából. Bár a betegek egyre gyakrabban fordulnak online ker
Idén megkezdődik és a tervek szerint 2027-ben befejeződik a kaposvári közösségi közlekedésben szolgálatot teljesítő, sűrített földgázzal és biogázzal üzemelő autóbuszok elektromos meghajtású járművekre történő cseréje - jelentette be Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester csütörtökön.
A napokban olyan e-mailek kerültek nyilvánosságra, melyek szerint Dr. Anthony Fauci egyik vezető tanácsadója titokban üzenetet küldött egy zoológusnak, aki
A március 1-től hatályos új tarifarendszerben kiemelten fontos a nagy létszámú utazások előzetes bejelentése a MÁV-Volán-csoport járataira - hívta fel a figyelmet a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága.
Magyarország határozottan elítéli az Izraelt ért drón- és rakétatámadást, kiállunk Izrael mellett ebben az esetben is - mondta a Facebookon élőben közvetített videóüzenetében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A nemzeti vasúttársaság figyelmeztetést adott ki, miután hirtelen megnőtt a csoportos utazások igénye. Csoportos utazásnál szükséges az előzetes regisztráció.
Nemcsak a paradicsom vagy a saláta, hanem az uborka is remekül megterem cserépben vagy balkonládában. A kisméretű uborkafajták, valamint a savanyítani való uborkák különösen jól érzik magukat ilyen körülmények között.
Május 6-án "Hucul ösvény" kislovas ügyességi verseny lesz Szigetcsépen. A Csepel-szigeten fekvő falu nyaranta megtelik élettel legyen szó gasztronómiai, Duna-parti fürdőzésről, vagy épp lovas programokról.
A Magyarország számára legjobbnak ítélt energiamix összetételét másként látják az egyes energiapiaci szakértők, van, akinek az atomenergia, míg másnak a nap-, vagy a szélenergia magasabb aránya jelenti a végleges, karbonsemleges és biztonságos megoldást. Abban viszont többségében egyetértés van, hogy a magyarok energiatudatosságán van még mit javít
Budapesten és Pest vármegyében legalább 12 ezer forintra kell számítani négyzetméterenként. Viszont a szakmunkások már gyorsabban jönnek, mint egy évvel ezelőtt.
A Sebestyén Balázs és Istenes Bence, illetve a Majka és Pápai Joci párosok lehetnek felváltva az RTL-re 15 év után visszatérő Kalandra fal! műsorvezetői.
A Napenergia Plusz program folytatása mellett még az idén pályázatot írnak ki azok számára, akik a korábbi elszámolás mellett telepítettek napelemet, ám kiestek a tízéves szaldós időszakból - jelentette be az energiaügyi miniszter a Mandinernek adott interjúban.
Mivel az ország importra szorul, és az energiahordozók világpiaci ára drasztikusan megugrott, hétmilliárdról tizenhét milliárd euróra nőtt a "számlánk".
Kifejezetten érdekes kezdeményezésről posztolt blogján nemrégiben a VeChainThor blokklánc mögött álló csapat. Ez főleg a küzdősportok kedvelőinek és a relikviák
A növények gyökerei nagyon sokoldalúan felhasználhatóak – művészeti célokra is. Zena Holloway, a Rootfull biotervezője lélegzetelállító alkotásokkal bizonyítja be, mit lehet például a búzafű gyökereiből készíteni.
A digitális bankolás világában egyre fontosabb szerepet kapnak az ifjúsági, kifejezetten a fiatalabb generációkat célzó szolgáltatások. A Revolut, amely 2022-ben indította el a fiatalokat célzó, Revolut
A Nio alapítója, William Li a Harvard Egyetemen tartott beszédében arra kérte az Egyesült Államokat, hogy legyenek nyitottabbak a kínai elektromos járművek iránt.
A DK kampány-nyitóján felszólalt Karácsony Gergely főpolgármester is. A DK, az MSZP és Párbeszéd ugyanis közös stratégiai együttműködésről szóló megállapodást kötött, így az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon is közösen dolgoznak.
Már csak alig egy hónapot kell várnia a rajongóknak a Netflix sikersorozatának visszatérésére, hiszen májusban érkezik A Bridgerton család harmadik évadának első fele. A folytatásra sem kell sokat várni, hiszen alig egy hónappal később már teljessé is válik az évad.
Csökkenésben vannak az Öböl-menti piacok vasárnap az éjjeli iráni támadást követően, az eseményeket követően pedig az izraeli befektetők sem tűnik úgy, hogy kifejezetten aggódnának.
Az Európai Parlament (EP) csütörtökön megszavazta azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi az uniós villamosenergia-piac reformját, egyben döntött a gáz- és hidrogénpiacokról szóló új irányelvről is - közölte a brüsszeli testület.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tavaszi természetles programjában a környezetünkben élő madarakról, valamint kétéltűekről, hüllőkről, lepkérőlk és emlősökről várnak megfigyelési adatokat.
Izrael válaszolni fog az iráni támadásra, de a döntéshozók még nem jutottak dűlőre a válaszadás típusát illetően - mondta egy izraeli tisztviselő a CNN-nek.