Februárban az elemzői várakozásoknak megfelelő mértékben nőtt az euróövezet ipari termelése havi összevetésben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat honlapjára hétfőn felkerült adatok szerint.
Csaknem 1,9 milliárd forint értékű önkormányzati fejlesztések valósultak meg az elmúlt években Zalaegerszegen, a Gébárti-tónál - tájékoztatta a városháza az MTI-t.
A Nasa nagyobb hatással van mindennapi éltünkre, mint gondolnánk, hiszen űrkutatás nélkül a ma ismert tárgyaink egy része nem is létezne. A National Geographic április 18-tól elérhető „Nasa találmányok” című sorozata apropóján most összegyűjtöttünk 10 olyan eszközt, aminek jelenlétét ma már természetesnek vesszük és bele sem gondolunk abba, hogy az
Ugyan egyre lassabban, de folytatódott a fogyasztóiár-index csökkenése a mutató márciusban 3,6 százalékra mérséklődött 2023 azonos időszakához képest. Az élelmiszerek drágulása gyakorlatilag megszűnt ezek árindexe már csak 0,7 százalékkal volt magasabb a tavaly márciusinál. Ugyanakkor a nyugdíjasok most mégis kevesebből gazdálkodhattak, mint februá
A Wolt technológiai vállalat bejelentette saját hirdetési szolgáltatásának, a Wolt Adsnak az elindítását, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa. A sikeres béta-időszakot követően a vállalat most azt tervezi, hogy a hirdetési szolgáltatását kiterjeszti mind a 27 piacára.
2024 márciusában tovább emelkedtek a lakbérek, országosan 0,8, Budapesten 1,8 százalékkal nőttek egy hónap alatt – derül ki a Ksh–ingatlan.com-lakbérindex friss adataiból.
Vajon mit tudnak a legsikeresebb emberek, akik előléptetést, fizetésemelést és folyamatosan jó lehetőségeket kapnak? Összeállításunkban most összeszedtük a kiemelkedően sikeres alkalmazottak öt legfontosabb szokását. Célok kitűzése, eredmények dokumentálása Egy 2015-ben készült tanulmány kimutatta, hogy akik leírják a céljaikat, 33 százalékkal na
A kormány energiakoncepciója két alappillérre épül: a nukleáris- és a megújuló energiára, de az orosz gázt sem lehet kihagyni a képletből - közölte a miniszter.
Persze itt most nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy a panaszoknak megfelelő terméket keresel-e, hanem azt, hogy ha két-három változat közül választhatsz, akkor mi alapján fogod meghozni a végső döntést.
Szinte minden magyar internetező használ hangulatjeleket, mégis a háromnegyedüknél előfordult már, hogy nem ismerte egy-egy emoji jelentését - derült ki egy friss országos, reprezentatív kutatásból. A felmérés alapján a különböző generációk sokszor más jelentést tulajdonítanak egy-egy hangulatjelnek: a mosolygó fej vajon kedves vagy negatív jelző?
Egyre több dolgozó jön a Fülöp-szigetekről Magyarországra, de Vietnámból és Kirgizisztánból is szép számmal érkeznek hozzánk - derült ki a KSH friss adataiból. Mindeközben az ukrán, a szlovák és a román dolgozók száma csökken.
Babgulyás, csilis bab, humusz, falafel, csak néhány a kedvelt ételeink közül, melyekben babfélék játszák a főszerepet. De nem hiányos ez a lista egy kicsit? Dehogynem! Hiszen a babokból pompás sütiket is készíthetünk.
A Starbucks Magyarország hatodik versíró pályázatának döntőjét ismét a magyar költészet napján tartották, április 11-én. A 2024-es Starbucks Kávéköltők pályázatra beküldött lírai művek a „Generációk egymás közt” témáját dolgozták fel. A költemények közül a szakmai zsűri tagjai, Pion István, Seres Lili Hanna és Csalár Bence választották ki azt az ö
Olaf Scholz német kancellár Kínában hangsúlyozta a tisztességes verseny és a külföldi vállalatokkal szembeni korrekt bánásmód fontosságát, figyelmeztetve Pekinget, hogy az európai aggályok figyelmen kívül hagyása esetén Brüsszel kereskedelmi védelmi intézkedéseket fog fokozni - írta meg a Bloomberg.
A magyar gazdaság kilátásairól beszélt Nagy Márton, az üzemanyagárakkal kapcsolatban jelezte a nemzetgazdasági miniszter: kezd elfogyni a kormány türelme.
Uniós szinten is példaértékű változásokat hajtott végre az adóadminisztráció csökkentése terén Magyarország az elmúlt években, ezt folytatta a kormányzat az Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (Emap) projekttel, amelynek célja a vállalkozások foglalkoztatással összefüggő adminisztrációs terheinek csökkentése - mondta Izer Norbert az MTI-nek.
A befektetési alapokban kezelt vagyon 2,9 százalékkal, 445 milliárd forinttal nőtt márciusban, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 15 624 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Bamosz.
Apraemio az arany évzeredes stabilitását ötvözi a kriptovaluták innovációjával, ezzel átformálva a befektetési lehetőségeket széles tárát a Web3-as piacon. A
Nem számít a közeli jövőben gyors megállapodásra az Európai Bizottsággal a még befagyasztott források ügyében, de az év végéig meg lehet az egyezség. Az új építésügyi törvény esetében Lázár János minisztériuma hamarosan válaszol Brüsszelnek, amely megmentheti az újabb befagyasztástól a magyar EU-forrásokat. A magyar fejlesztési koncepcióról egyelőr
A prémium magazin olyan letisztult és elegáns külsőt kapott, ami jól tükrözi, hol tart jelenleg a kiadvány. Strukturális változásokat is hozott az átalakítás, illetve új tartalmi elemekkel is bővült az oldal.
Két éve lépett tőzsdére az eSense: a call center-szolgáltatásokkal, munkaerőkölcsönzéssel foglalkozó cégcsoport nemrég tette közzé első, teljes évre vonatkozó beszámolóját. A 2023-as év intenzív üzleti tevékenységet, ezzel pedig erős növekedést hozott a cégcsoport számára, ugyanakkor a gyorsan változó és növekvő piac komoly kihívások elé is állítot
A befektetési alapokban kezelt vagyon 2,9 százalékkal, 445 milliárd forinttal nőtt márciusban, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 15 624 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Bamosz.
Bár a légtérzár csak ideiglenes volt hétvégén Izrael felett, több nagy légitársaság úgy döntött, hogy átmenetileg felfüggeszti a térségbe irányuló járatait, vagy az izraeli és az iráni légtér használatát. Az európai légibiztonsági hatóság közben óvatosságra intette a légitársaságokat.
Elemzők szerint az iráni légitámadás és a fokozódó regionális feszültségek miatt az olajárak akár a hordónkénti 100 dollárt is meghaladhatják, különösen, ha Irán olajtermelését veszélyeztető eszkaláció történik vagy ha a Hormuzi-szoros átjárhatósága lesz érintett - írta a Cnbc.
Kezd elfogyni a kormány türelme - mondta Nagy Márton az üzemanyagárak kapcsán. A miniszter emlékeztetett: figyelmeztették az olajpiaci szereplőket a korábbi megállapodás betartására, miszerint a régiós középmezőnyben kell lenniük a hazai üzemanyagáraknak.