2024. április 16. kedd

ápr. 16
13:54
Gigaüzletet kötött a Microsoft, több érdekesség is van benne (Portfolio)
A Microsoft 1,5 milliárd dolláros befektetéssel erősíti meg jelenlétét az Egyesült Arab Emírségekben, a G42 mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatban szerzett kisebbségi részesedés révén, ami a két cég közötti már meglévő partnerség bővítését jelenti, miközben Brad Smith, a Microsoft elnöke csatlakozik a G42 igazgatótanácsához - számolt b
ápr. 16
13:54
A Szegedi Tudományegyetemnek adja a Nobel-díjjal járó pénzt Karikó Katalin (vg.hu)
A pénz mellé a díj másolatát is megkapja az SZTE.
ápr. 16
13:54
Doom-klónt is írtak a lelkes kóderek a nyolcvanas évekbeli magyar házi számítógépre (Digital Hungary)
A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több
ápr. 16
13:56
Jó lett a Morgan Stanley gyorsjelentése, örül a piac (Portfolio)
2,6%-os emelkedést mutat a nyitás előtti kereskedésben a Morgan Stanley árfolyama, miután a társaság a bevételek és az egy részvényre jutó eredmény szempontjából is kedvezőbb első negyedéves gyorsjelentést tett közzé a vártnál.
ápr. 16
13:56
Szentkirályi Alexandra nem lép vissza Vitézy javára (vg.hu)
A Fidesz főpolgármester-jelöltje többek között bővíteni szeretné a villamoshálózatot, javítani szeretne a közterek állapotán, és fontosnak tartja foglalkozni a hajléktalanság kérdésével is.
ápr. 16
14:00
Szerdán választanak új parlamentet a horvátok, ám egy párt sem számíthat többségre (vg.hu)
A rendhagyó időpontban tartott voksolás sok izgalmat hoz délnyugati szomszédunkban, mert az előrejelzések szerint egyetlen pártnak sem sikerülhet abszolút többséget szereznie.
ápr. 16
14:00
„Hiába a növekedés, ha elviszi az infláció” – Interjú Gulyás Jánossal, az MRSZ elnökével a médiaipar helyzetéről (Media1)
Gulyás Jánossal, a Magyar Reklámszövetség elnökével részletesen is átbeszéltük mindazt, ami a magyar reklámtorta adatai mögött meghúzódik.
ápr. 16
14:03
Megszólalt Bóka János az uniós pénzekről (Privátbankár)
Az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament (EP) nyers politikai nyomásgyakorlásra használják a Magyarország elleni uniós eljárásokat, amihez a magyar baloldal tevőlegesen hozzájárult - közölte az Országgyűlés európai ügyek bizottsága keddi ülésén az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
ápr. 16
14:06
Gigantikus fekete lyukat fedeztek fel a közelben: erre senki sem számított, ledöbbentek a tudósok (Pénzcentrum)
A Tejútrendszer eddig ismert legnagyobb tömegű, csillag eredetű fekete lyukát fedezték fel - jelentette be kedden a München közelében működő Európai Déli Obszervatórium (ESO).
ápr. 16
14:06
Földbe állt az ukrán gabonatermelés (vg.hu)
Várhatóan hatmillió tonnával esik vissza Ukrajna idei termelése.
ápr. 16
14:09
Erősen zárta az első negyedévet a hazai ingatlanpiac (MMonline)
Tovább erősödött az ingatlanpiac márciusban, így az első negyedévben összesen 30 154 tranzakcióval, a tavalyi év első negyedévéhez képest 10 ezerrel több adásvétellel zárt a hazai ingatlanpiac, amely 52 százalékos növekedést jelent. Az első negyedév utolsó hónapjában a Duna House által becsült 11 046 tranzakcióval az eddigi legerősebb hónapot zárta
ápr. 16
14:12
Kínában lelombozó volt a március (ProfitLine)
Kínában csalódást keltő márciusi kiskereskedelmi és ipari termelési adatok láttak napvilágot kedden, miközben az elemzők által várt szintre csökkent a munkanélküliség a múlt hónapban.
ápr. 16
14:12
A BMW, a Mercedes és az Audi vezetőivel tárgyalt Nagy Márton, nem akarnak büntetővámokat (Portfolio)
Állami vezetők mellett Nagy Márton a német autóipar vezetőivel is egyeztetett Berlinben, ahol kiemelték, hogy a protekcionizmus nem megoldás az európai gazdaság bajaira, így például nem támogatják a kínai autókkal szembeni büntetővámok bevezetését.
ápr. 16
14:12
A brüsszeli rendőrség megjelent a rendezvényen, ahol Orbán Viktor is fellép (vg.hu)
Délután tüntetők rohanhatják meg a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciát, a rendőrség pedig nem tudja megvédeni a résztvevőket.
ápr. 16
14:14
Fontos megállapodást hozott tető alá Európa legnagyobb alapkezelője Amerikában (Portfolio)
Az Amundi, Európa legnagyobb vagyonkezelője közölte, hogy eladja amerikai üzletágát a Victory Capitalnak, cserébe 26%-os részesedést szerez az amerikai cégben – írja a Reuters.
ápr. 16
14:14
Indul az MKIK-Kavosz vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat (vg.hu)
Terítéken a kamara által nyújtott lehetőségek, a Széchenyi-kártya, az ESG, az innováció és a mesterséges intelligencia.
ápr. 16
14:15
Másfélszer annyi szélerőmű épült, mint tavaly – háromszor ennyire lenne szükség (Forbes)
Publikálta éves jelentését a Globális Szélenergia Tanács: háromszoros kapacitásra lenne szükség, egyre fontosabb a kis országok szerepe. Mi történt? A globális szélenergia-ipar tavaly 117 gigawatt (GW) új kapacitást telepített, de az éghajlati célok eléréséhez évente ennek a háromszorosára lenne szükség – írta meg a Reuters. A Globális Szélenergia
ápr. 16
14:18
Üzent a Költségvetési Tanács: elakadt a deficitcsökkentés Magyarországon (Portfolio)
Véleményezte a 2023-as költségvetés végrehajtását és az államadósság tavalyi alakulását a Költségvetési Tanács, melynek ez az első hivatalos, nyilvánosságra hozott dokumentuma Horváth Gábor elnök hivatalba lépése óta. Ebben többek között arra is felhívta a figyelmet a testület, hogy mivel tavaly a vártnál lényegesen magasabb lett a deficit, ezzel e
ápr. 16
14:18
Időjárás: Elképesztő hőmérsékleti rekordok dőltek meg (Agroinform)
Magyarországon négy hőmérsékletei rekord dőlt meg 24 óra alatt.
ápr. 16
14:18
Kiderült, erről tárgyalt Nagy Márton német üzletemberekkel (vg.hu)
Nagy Márton a német autóipar vezetőivel egyeztetett Berlinben. Felmerült a kínai elektromos autókkal szembeni büntetővámok kérdése is.
ápr. 16
14:21
Idén is hirdet hungarikum-pályázatokat az Agrárminisztérium (Magyar Mezőgazdaság)
Az idén 445 millió forint értékben hirdet hungarikum-pályázatokat az agrártárca, a felhívások célja az identitás megerősítése - mondta V. Németh Zsolt magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos.
ápr. 16
14:24
Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása (vg.hu)
Heves viták színesítik a Németország és legnagyobb kereskedelmi partnere közti tárgyalásokat.
ápr. 16
14:26
Ritka nagyot kaszált valaki a Tippmixen: 51 milliót értek a megérzései (vg.hu)
Magyar első- és másodosztály, valamint spanyol meccs is volt a szelvényen.
ápr. 16
14:27
Kuriózumnak számító magyar termékek jelentek meg a brnói Techagro kiállításon (Agrofórum)
6 év után, április 7-11. között került megrendezésre a csehországi Techagro, a mezőgazdasági kiállítás, melyet úgy definiálnak, mint a közép-európai régió egyik kiemelkedő rendezvénye, egy kapocs az élvonalbeli technológiák és a hagyományos gazdálkodási gyakorlatok között.
ápr. 16
14:27
Néhány nap múlva átveszik az irányítást az internet felett – állítja a volt CIA alkalmazott (BitcoinBázis)
Az internet egy globális számítógépes hálózat, mely összeköti a világ összes eszközét, ezzel lehetővé téve az adatok és információk közvetlen
ápr. 16
14:30
A német-magyar gazdaság kapcsolata volt a téma Nagy Márton tárgyalásán (Infostart)
Mint hazai kormányzati szereplők nyilatkozataiból ismert, a magyar gazdaság teljesítményének lassulása mögött a német gazdaság lassulása állhat.
ápr. 16
14:30
Nagyobb terveket sző az AutoWallis, hamarosan kiderül, fizet-e osztalékot a vállalat (vg.hu)
Stratégiát frissít jövő hónapban a pesti tőzsde autós vállalata. Az AutoWallis felfelé módosítja közép- és hosszú távú célszámait.
ápr. 16
14:36
Itt az újabb meglepetés: a vártnál jobb eredményt szállított a nagybank (vg.hu)
Az amerikai nagybank a szektortársakhoz hasonlóan a befektetési banki üzletágban teljesített jól.
ápr. 16
14:39
Pályázók, figyelem: megjelent a Zöldinfrastruktúra útmutató (Üzletem)
A Miniszterelnökség Monitoring és Értékelési Főosztálya megbízásából elkészült a "Zöldinfrastruktúra útmutató", amelynek célja, hogy segítséget nyújtson a támogatást igénylőknek (elsősorban önkormányzatoknak) a területükön jelentkező környezeti és klímakockázatok azonosításában, és a problémák természetalapú, zöld és kékinfrastruktúra létrehozásáva
ápr. 16
14:42
Rég nem látott mélypontra csökkent a hálózati áramfogyasztás Romániában (ProfitLine)
Történelmi mélypontra csökkent az áramfogyasztás Romániában - írta az economedia.ro a Transelectrica adatai alapján.
ápr. 16
14:45
Különleges sorozat érkezik a Disney+-ra (MMonline)
Nagy feltűnést keltett a „Croisette” híres lépcsőjén a cannes-i sorozatfesztivál ideje alatt az a csapat, aki megvalósította a „Becoming Karl Lagerfeld” című, eredeti francia sorozatot, amely kizárólag a Disney+-on lesz elérhető június 7-től. A 7. Canneseries-en, vagyis a Cannes-i Nemzetközi Sorozatfesztiválon versenyen kívül bemutatott sorozatnak
ápr. 16
14:48
Ők a magyar állattenyésztés, növénytermesztés 2024. évi nagydíjasai (Adózóna)
A Zilda tejüzem nyerte a 2024-es Magyar Állattenyésztésért Termék Nagydíjat, az idei Magyar Növénytermesztésért Termék Nagydíjat pedig az Agrova Kft. kapta.
ápr. 16
14:48
Naperőmű épül Nagykátán, 1200 darab napelemet telepítenek (Alternatív Energia)
630 kilowattpeakes naperőművet épít a Photon Energy Nagykátán.
ápr. 16
14:48
Hamarosan pénzt oszthat az Orbán-kormány (Portfolio)
Lényegében megszületett a kormányzati döntés arról, hogy hamarosan két részletben adósságkonszolidációs forráshoz jutnak az állami kórházak.
ápr. 16
14:48
Újabb nagybank miatt esett le a Wall Street álla (vg.hu)
Rengeteget nőtt a Morgan Stanley által kezelt ügyfélvagyon, amely már több mint 7000 milliárd dollár.
ápr. 16
14:48
Több mint 51 milliós nyeremény a Tippmixen (Digital Hungary)
Egészen pazar nyereményt ért el múlt hétvégén egy Tippmix-játékos, aki 12 fogadási esemény kapcsán állt elő hibátlan megérzésekkel. Tippsorát kombinációban és összesen tízszer kötésben is játékba küldte, össznyereménye így meghaladta az 51 millió forintot.
ápr. 16
14:54
Növényvédelmi előrejelzés: Sokasodnak a betegségtünetek a gyümölcsfákon – most még tehetsz ellenük! (Agroinform)
Védekezés nélkül néhol tetemes károkra lehet számítani. Az Agroinform.hu 2024. évi 16. heti növényvédelmi előrejelzése.
ápr. 16
14:57
Vége a búzának? Szórványos esők az áztató helyett (Mezőhír)
Nem látni esélyt arra, hogy tiszteségesen megázzanak az alföldi vetések. Egy egyetlen pozitívum a hideg időjárás.
ápr. 16
15:06
Alig teljesült valami a tavalyi költségvetésből – jöhet az őszi tervezés (vg.hu)
A növekedés tavaly elmaradt, a hiány pedig jóval magasabb lett az eredetileg tervezett és a módosított számoknál is, az államadósság azonban ha a vártnál kisebb mértékben is, de csökkent.
ápr. 16
15:12
Több oldalú támogatást kapnak a 30 év alattiak (ProfitLine)
A kormány Ifjúsági garancia plusz programja négy pillérre épül: bértámogatásra, lakhatási és utazási támogatásra, valamint átképzésre - ismertette Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Tv2 Mokka című műsorában kedden reggel.
ápr. 16
15:18
Villanyautók: kudarcot vallhatott Európa (Portfolio)
Teljes kudarcnak bizonyult eddig Európában (is) az az elképzelés, hogy a villanyautók elterjesztésével csökkentik a közlekedés széndioxid-kibocsátását. Ezt világosan mutatják a személygépkocsik számának alakulására vonatkozó statisztikák.
ápr. 16
15:18
Új alapokra kell helyezni az EU gazdaságát, ha Európa nem akar még jobban lemaradni az USA és Kína mögött (hirado.hu)
Az uniós állam- és kormányfők azzal bízták meg Enrico Letta volt olasz miniszterelnököt, hogy mérje fel az egységes uniós piac állapotát, és tegyen javaslatokat a helyzet javítására.
ápr. 16
15:18
Litvániában is épít lőszergyárat a Rheinmetall (vg.hu)
Ez lesz az egyik legnagyobb befektetés a balti országban.
ápr. 16
15:21
Szanaszét szakadt a világ, valahol semmit nem tesznek a felmelegedés ellen, másutt sokat (Piac és Profit)
A szén-dioxid-adók célja a kibocsátás visszaszorítása azzal, hogy növelik e tevékenységek költségeit, és ösztönzik a tisztább energiaalternatívák elfogadását.
ápr. 16
15:21
Az előrejelzések szerint ezekkel az altcoinokkal a tízszeres hozam sem lehetetlen (BitcoinBázis)
Egy olyan időszakban, amikor a 2024-es bikafutás a címlapokra kerül, a befektetők a figyelmüket a kevésbé ismert altcoinok felé fordítják.
ápr. 16
15:24
A Zetor-nál is rájöttek: a régi megoldás jobb volt (Agroinform)
A ZETOR visszatér a kezdetekhez és ahhoz a hagyományhoz, amikor a traktorokat numerikus sorozatok szerint kategorizálták.
ápr. 16
15:24
Erős Pista visszatért a McDonald’sba és még csípősebb lett (vg.hu)
Még csípősebb lett a közönségkedvenc burger.
ápr. 16
15:26
Mutatjuk, ki nyerte el a Magyar Állattenyésztésért Termék Nagydíjat (Agroinform)
Kiosztották a Magyar Növénytermesztésért Termék Nagydíjat is.
ápr. 16
15:26
Orbán Viktor üzen Brüsszelből, a betiltott konferenciáról (vg.hu)
.
ápr. 16
15:27
Mi okozza, amikor a fa egyik oldala kipusztul? (Agrofórum)
Nem ritka látvány, amikor egy fa egyik fele élettelen, a másik pedig teljes pompájában virágzik. Vajon mi okozza ezt?

Keresés