2024. április 18. csütörtök

ápr. 18
17:21
Hol tartanak a cégek a digitalizációban? (Piac és Profit)
A Digiméter 2020, 2021 és 2022 után immár negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt, 2022-ben pedig 41 – így kijelenthető, hogy továbbra sem látszódik érdemi változás a magyar vállalatok általán
ápr. 18
17:21
Az INA megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos új stratégiai projektekre vonatkozó szerződéseket írt alá (Tiszta Jövő)
Az INA horvát olajipari vállalat két szerződést írt alá, egyik egy zöld hidrogénüzem építésére vonatkozik a rijekai finomítóban, a másik egy biometán-előállító létesítményre Sziszekben - közölte a vállalat az MTI-vel kedden. A két új stratégiai projekt együttes értéke 98 millió euró, és várhatóan 2026-ra készül el.
ápr. 18
17:24
Időjárás: Fagy veszélyezteti a gyümölcsfákat (Agroinform)
Csapadék már csak kevés helyen lehet.
ápr. 18
17:30
Versenyre lép az EU a Mastercarddal? – A digitális euró (Fintech)
Egyre nagyobb hangsúlyt fektet az Európai Unió (EU) az utóbbi időben a gazdasági és politikai autonómiájának erősítésére. Ezt a törekvést tükrözi a digitális euró tervezete is. A projekt globális fizetési óriások, mint a Mastercard és a Visa uralma ellen kíván érvényesülni. Boris Martinovic, a Mastercard Public Policy Igazgatója az eFinance & Finte
ápr. 18
17:39
A bitcoin felezés népszerűsége soha nem látott magasságokra tört a Google keresőjében (BitcoinBázis)
A közelgő bitcoin felezés iránti érdeklődés elérte minden idők legmagasabb szintjét a Google Trends szerint, ami intenzív kíváncsiságot és spekulációt
ápr. 18
17:42
A segédmotoros kerékpárra is kell ám kötelezőt kötni! (ProfitLine)
A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (Fbamsz) csütörtökön az MTI-n
ápr. 18
17:45
Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
ápr. 18
17:45
Hét új agrárpályázat nyílik 475 milliárd forintos forrással (Mezőhír)
Mezőgazdasági korszerűsítési, beruházási pályázatok nyílnak. Mindenki megtalálja a számára megfelelőt.
ápr. 18
17:51
Nem államok: az időjárás az Eu mezőgazdaságának fő ellenfele (Agrárágazat)
A mezőgazdaság legnagyobb problémája Európa számára nem a piaci harc– noha az sem csekély –, hanem az időjárás-változás.
ápr. 18
17:54
Így válna le az orosz gázról Magyarország: több tízmilliárd forintot kaphatnak ezek a fejlesztések (Pénzcentrum)
A geotermikus energia közvetlen hasznosításában Magyarország hosszú évek óta Európa első öt állama között található. A rendelkezésre álló potenciálra alapozva azonban még tovább fokozható a helyben elérhető erőforrás felhasználása. A társadalmi egyeztetésre bocsátott Nemzeti Földhő Stratégiában vázolt intézkedések a magyar zöldgazdaság húzóágazatáv
ápr. 18
18:06
Nincs vége az aggodalomnak: tovább emelkednek az amerikai hozamok (Portfolio)
Az amerikai kincstárjegyek hozamai november óta nem látott szintek közelében mozogtak csütörtökön, a befektetők a stabil munkaerő-piaci adatokat és a Federal Reserve inflációs figyelmeztetéseit mérlegelték. A héten újjáéledt az aggodalom az infláció felpattanása miatt.
ápr. 18
18:12
Elfogadta az osztalékfizetési javaslatot a CIG Pannónia közgyűlése (Adózóna)
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
ápr. 18
18:12
Milliárdok sorsa dőlhet el az 1%-ok felajánlása által (ProfitLine)
Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
ápr. 18
18:18
Több százmilliót loptak el lóvá tett magyaroktól a csalók, most elkapta őket a rendőrség (Portfolio)
Bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezetet számoltak fel a baranyai rendőrök, a csalók legalább 76 számlatulajdonosnak összesen több mint kétszázmillió forint kárt okoztak.
ápr. 18
18:21
Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz (Tiszta Jövő)
A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok vég
ápr. 18
18:21
Új telefonokkal rukkol elő a Huawei (Növekedés)
Tavalyi sikere után most újabb típusokat dob piacra a kínai cég: első körben a kínai piacon akar újabb hatalmas szeleletet elvenni az iPhone piacáról.
ápr. 18
18:21
A lengyel kormány 470 millió euróért vásárolja fel a felesleges gabonát (Magyar Mezőgazdaság)
Lengyelország kormánya véglegesíti az alacsony gabonaárak által sújtott gazdák megsegítését célzó támogatási csomagot - közölte a mezőgazdasági minisztérium.
ápr. 18
18:24
A Magyar Nemzet vesztette a legtöbb sajtópert (Media1)
Idén is kikérte a Fővárosi Törvényszéktől az Átlátszó oknyomozó műhely, hogy melyik sajtótermék mennyi sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi pert vesztett a megelőző évben, azaz 2023-ban. Ezúttal is az derült ki, hogy a kormánypárti médiában jelent meg a legtöbb valótlanság.
ápr. 18
18:24
Az INA megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos új stratégiai projektekre vonatkozó szerződéseket írt alá (Öko-drive)
Az INA horvát olajipari vállalat két szerződést írt alá, egyik egy zöld hidrogénüzem építésére vonatkozik a rijekai finomítóban, a másik egy biometán-előállító létesítményre Sziszekben - közölte a vállalat az MTI-vel kedden. A két új stratégiai projekt együttes értéke 98 millió euró, és várhatóan 2026-ra készül el.
ápr. 18
18:27
Van egy poszt-szovjet térség, ahová ömlik az arab államok vagyona (Növekedés)
A geopolitika és diplomácia egy összetett, egymásra épülő és egymást kiegészítő része a nemzetközi kapcsolatok rendszerének. Egy ország – de akár egy régió – számára is a diplomáciai és külpolitikai lépések meghatározóak az ország jövőjét illetően. Kiváltképpen igaz ez abban az esetben, ha olyan régiókról van szó, amelyek nagyhatalmak szomszédságáb
ápr. 18
18:27
Vannak jó ötletek, de csökkent a befektetők aktivitása (Üzletem)
Nyolc csapat nyert féléves mentorálást a start it @K&H programban.
ápr. 18
18:30
Nagyot zuhant a forint, ennyibe kerül az euró (Menedzsment Fórum)
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
ápr. 18
18:33
A GPS elődje, az Etak navigátor abszurd története (BitcoinBázis)
1985-ben a Szilícium-völgy mérnökeinek egy csoportja, az Etak azon volt, hogy megalkossák a digitális kor iránytűjét. Ők voltak azok, akik
ápr. 18
18:36
Dráma a Budapesti Értéktőzsdén: egymást túllicitálva estek a magyar papírok (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
ápr. 18
18:36
Erőszakos Sztárbox-jeleneteket is lejátszottak a Kanapéhuszárokban (Digital Hungary)
Összesen 8 000 000 forint bírságot rótt ki az RT-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbo
ápr. 18
18:42
Alulteljesítő volt ma a BÉT (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
ápr. 18
18:42
Orbán Balázs a magyar uniós kilépés esélyeiről beszélt (Portfolio)
A magyar kormánypártok által szervezett brüsszeli konferencia elleni rendőrségi fellépésről, az Európai Parlament politikai dinamikájáról, valamint az ország esetleges kilépésével kapcsolatban is nyilatkozott Orbán Balázs, a kormányfő politikai tanácsadója csütörtökön a brüsszeli EU-csúcson.
ápr. 18
18:42
Jókora kártyacsalós bűnszövetkezetet csíptek fülön (Azenpenzem)
Bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezetet számoltak fel a baranyai rendőrök. A csalók legalább 76 számlatulajdonosnak összesen több mint kétszázmillió forint kárt okoztak. A bűnszervezetet irányító három férfi és a további tizenegy gyanúsított megtévesztéssel szerezte meg a sértettek bankszámláján lévő össze
ápr. 18
18:51
Csütörtököt mondott a forint (Privátbankár)
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
ápr. 18
18:54
Nem ez volt a forint nagy napja: tovább gyengült a főbb devizákkal szemben a magyar fizetőeszköz (Pénzcentrum)
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
ápr. 18
18:54
Nem fizet osztalékot a Rába (Portfolio)
A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
ápr. 18
18:56
Lecsaphat az EU a ChatGPT-t fejlesztő cégre (Portfolio)
A Microsoft 13 milliárd dolláros befektetése az OpenAI-ba trösztellenes vizsgálat tárgyává válhat az Európai Unióban, amennyiben a szabályozó hatóságok úgy ítélik meg, hogy ez a partnerség korlátozhatja vagy torzíthatja a versenyt az EU belső piacán.
ápr. 18
19:12
Pluszban zártak csütörtökön az európai tőzsdék (ProfitLine)
Pozitív kezdés és némi ingadozás után indexemelkedéssel fejezték be a csütörtöki kereskedést a vezető európai értékpapírpiacok.
ápr. 18
19:12
Rossz szájízzel ért véget az EU-csúcs, komoly megosztottság feszíti a tagállamokat (Portfolio)
Az EU-tagállamok vezetői a csütörtökön véget ért brüsszeli csúcstalálkozón egy új versenyképességi megállapodást sürgettek a globális riválisokkal szembeni gazdasági szakadék megszüntetése és az ipari hanyatlás megfordítása érdekében. Viszont a kétnapos ülés érdemi döntések nélkül zárult a belsőpiaci reformmal kapcsolatban.
ápr. 18
19:18
Bankkártyaadatokkal csaló bűnszervezetet számoltak fel (Adózóna)
Bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezetet számoltak fel a baranyai rendőrök, a csalók legalább 76 számlatulajdonosnak összesen több mint kétszázmillió forint kárt okoztak.
ápr. 18
19:18
Hogyan védekezzünk a kullancsok ellen? (Agroinform)
A közösségi médiában terjed egy hír a kullancsokról – mi az igazság?
ápr. 18
19:27
Mozsi Major: én a precíziós gazdálkodásban hiszek (Magyar Mezőgazdaság)
Mozsgai József, a sellyei Mozsi Major egyik megálmodója abban hisz, hogy mérni kell mindent, és a termelés minden területéről minél több adatot kell gyűjteni.
ápr. 18
19:27
A Binance minden vésztartalékát stabilcoinra váltotta (BitcoinBázis)
A világ legnagyobb kriptotőzsdéjének számító Binance nemrégiben bejelentést tett a Felhasználói Eszközbiztosítási Alapjával (SAFU) kapcsolatban. A bejelentés szerint az alapban
ápr. 18
19:27
Uniós versenyjogi jogsértések: a korábbi cseh elévülési rendszer összeegyeztethetetlen az uniós joggal (Üzletem)
A korábbi cseh elévülési rendszer összeegyeztethetetlen az uniós joggal, mivel gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi a versenyjog megsértéséből eredő kár megtérítéséhez való jog gyakorlását – mondta ki friss ítéletében az Európai Unió Bírósága.
ápr. 18
19:30
Változás a Partizán vezetőségében (Media1)
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának éléről. A G7 portáltól érkezik egy nívós díjjal elismert újságíró. Gulyás Márton elárulta, kiről van szó és mik a terveik az új felelős szerkesztővel.
ápr. 18
19:42
Gyengült csütörtökön a forint (ProfitLine)
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
ápr. 18
19:48
Azért ez már több a soknál: egy hullával akart hitelt felvenni egy nő (Pénzcentrum)
Egy brazil nő kedden egy bankfiókba tolta nagybátyja kerekesszékben, hogy hitelt vegyen fel a nevében - számolt be a Brazil Reports alapján a TV Globo. Érika de Souza Vieira Nunes 17 ezer brazil reál (kb. 1,2 millió forint) hitelt szeretett volna felvenni, ám a bank alkalmazottjai gyanúsak lettek, lefilmezték a jelenetet, majd értesítették a rendőr
ápr. 18
19:48
Megdöbbentő ipari balesetek, melyek során sör, csokoládé, whisky árasztotta el az utcákat +Videók (Agroinform)
Gyümölcsléözön, csokoládéláva, whiskeypokol, vajáradat – meghökkentő ipari katasztrófák.
ápr. 18
19:48
Komoly átalakítás jön a Generalinál (Portfolio)
A nemeztközi Generali Csoport június 1-jétől átalakítja szervezeti struktúráját a biztosításra és a vagyonkezelésre összpontosítva - jelentette be ma este a pénzügyi társaság.
ápr. 18
19:57
Külföldi piacszerzésben segíti a Niü az innovatív magyar vállalkozásokat (KKV Magazin)
Még az innovatív magyar vállalkozások többségének is kevés ismerete van arról, hogyan is tudnak nemzetközi szinten is igazán sikeressé válni – ebben segít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (Niü) április 26-án induló programja, az Xpand.
ápr. 18
20:06
A magyar fogyasztók aflatoxin terhelését vizsgálták a Nébih szakemberei (Helló Sajtó!)
A szakemberek megállapításai szerint bár azonnali ellenintézkedések nem szükségesek, a takarmányok és élelmiszerek folyamatos ellenőrzése a lehetséges aflatoxin szennyeződésekre mégis indokolt és javasolt.
ápr. 18
20:09
Együttműködik az Nvidia és a Schneider Electric (MMonline)
Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker p
ápr. 18
20:12
Csökkent a betöltésre váró állások száma (ProfitLine)
Négy vármegye kivételével az ország valamennyi területén alacsonyabb a betöltésre váró állások száma idén az első negyedévben, mint egy évvel korábban - közölte a Profession.hu csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 18
20:12
Galandféreg által okozott, potenciálisan halálos betegség egyre gyakoribb előfordulását elemzik a MATE kutatói (Helló Sajtó!)
Kiderült, hogy a kórokozó előfordulását több klimatikus és felszínborítással kapcsolatos tényező is befolyásolja, ami fontos információkat szolgáltat az emberi fertőzés szempontjából kockázatos területek meghatározásához és a védekezési stratégiák kidolgozásához.
ápr. 18
20:15
2024 Q1: Élen a Samsung, az Apple és a Xiaomi (Mínuszos)
A Samsung dél-koreai cég lett a világ legnagyobb okostelefon-kiszállítója az első negyedévben, miután a tavalyi utolsó három hónapban még az Apple állt az élen. Az International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat jelentése szerint világszerte 7,8 százalékkal, 289,4 millióra nőtt az okostelefonos kiszállítása az el

Keresés